2010. december 13., hétfő

Attila levele az EMF kezelésekről- esettanulmány

 
Kedves Kati!

Szeretném ezúttal külön is megköszönni az üzeneteket, amelyeket átadtál épp az előbb:)  Olvastam, és nagyon örülök neki,hogy hozzám is eljuttattátok:) Tanulságos, és sok dolgot tartalmaz az énszámomra is.

És szeretném elmondani, hogy ügyesen és aprólékosan felhoztad bennem a múltamat. Elmondom, mire is gondolok.

Most sokkal jobban jelen van bennem a múltam és a jelenem is egyszerre. A jövőm is, de az kicsit más tészta:)
Sokkal jobban bennem van most a múltam a mostani életemből, a régebbi énem jellemzői, merthogy sokat változtam már, és néhány dolgot elhagytam, legalábbis azt hittem.

Olyan rengetegszer gondoltam és hangoztattam már, hogy hát igen, a mostani tudásommal már máshogy is képes lennék kezelni sok doglot, amit régen még nem annyira tudtam. Most, úgy tűnik, eljött ennek is az ideje. Ez remek!
Álmomban sem gondoltam volna (na jó, talán álmomban igen), hogy ez még bennem van. És most meg még tudatossá is kapálózta magát! :D Remek!
Ha nem jönne fel, hogyan tudnám elhagyni? Ez költői kérdés, hiszen számunkra a válasz egyértelmű:)

És itt érzem magamban önmagaim keveredését:) régebbi, és ujabbi jellemzőim vegyületévé forraszt amit tőled kaptam, úgy tünik. 
És amit már megtanulhattunk, hogy az ötvözetek valahogy mindig sokoldalúbbak, mint a teljesen tiszta fémek.

Ugyan mit kérjek még ezen kívül? A 4. fázist kérem:)
Vajon bele merjek-e gondolni, hogy mit mulasztok el, amikor kevéssé törődöm a megerősítések újraolvasásával?
Hát nem tudom kérem-e a választ:D

Szóval köszönöm, hogy belelöktél a tölcsérbe. Hogyha elszédülök benne, legalább kijön ami a gyomromat bántja. Ha meg nem szédülök el benne, akkor tudni fogom, hogy eleget foglalkoztam a megerősítésekkel, és kellemesebben távozik a szervezetemből a dolog:)


Lezárásnak még elmondanám, örülnék, ha még decemberben vmikor volna időd velem a 4. fázisra is:)

Szeretettel:
Attila


u.i.: Azt hiszem valahol azért is íródott ez az üzenet, hogy kirakhasd a blogodra, vagy ahová rakod  a hasonló jellegű visszajelzéseket. Ha külön kérnéd, akkor reklámszerűnek érezném. Így köze nincs a reklámhoz, és még örülök is, ha kikerül ;)





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése