A MAGYAROK TUDÁSA: November - Szent András hava

November - Szent András hava

András napja a legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap.

„Aki böjtöl András napján,

Vőlegényt lát iccakáján."

A hónap utolsó napján, november 30-án Szent András napját ünnepeljük.

András, Jézus tanítványainak egyike halász volt.

Görögországban térített, Patraszban szenvedett vértanúhalált, amikor Néró császár helytartója elfogatta, és X alakú keresztre kötöztette, hogy lassú halállal haljon meg.

A legenda szerint, két napi szenvedés után november 30-án halt meg.

Mivel a kereszt szárait átlósan ácsolták össze, nem úgy, mint Jézusét, ezért az ilyen alakú keresztet András-keresztként emlegetik.

Ilyet láthatunk útjelzőként a vasúti átjárók előtt is.

A hónap régi magyar elnevezése Szent András hava, a meteorológia pedig őszutó néven tartja számon.

November mivel már a téli időszak előhírnöke, az őszi hónapok közül a legködösebb és a legcsapadékosabb időjárásra számíthatunk.

Az első hó is november vége felé szokott leesni.

Ilyenkor takarítják be a szántóföldekről az utolsó terményeket is, és ezután a gazdálkodók már csak a ház körüli munkákkal foglalatoskodtak.

A nap már az adventnek, illetőleg az egyházi évnek a kezdete, amely beleesik a téli napfordulat időszakába, és így alkalmas mindenféle bűbájosságra, főleg az eladó lányok szerelmi praktikájára.

SZENT ANDRÁS A SZENT KORONÁN

András apostol és a magyar nemzet András apostol nagyon fontos személy a magyar nemzet emlékezetében.

Annál is inkább, mivel a magyarság

önmagát szkítának jelölte meg

ezer éven át, és számtalan szkíta-hagyomány mutatható ki a mai napig a gazdag magyar kultúrában.

Továbbá a honfoglalás kori arab és európai írók mind, de a magyarság szövetségesei és ellenfelei is mindannyian szkítának nevezik a magyarokat.

A szkíta emlékezet ezért megtartotta azt a hagyományt, hogy a magyarság a jóhírt elsőként nem térítőpapoktól, hanem András és Fülöp apostoltól, Jézus két tanítványától kapta.

Éppen ezért nem véletlen, hogy a Kárpát-medencében épített első keresztény templomok zöme Szent András tiszteletére épült.

Valószínűleg eme régi keresztény hit miatt jellemző lelete a magyar honfoglalás kori síroknak a kereszt.

Továbbá fennmaradt egy kevés információ a magyar táltos-hagyományokból is, mely alapján

a magyar táltosok önmagukat az András apostol által hozott hit őrzőinek tartották,

az általuk újnak nevezett, "római hittel" szemben.

Táltos - Dávid Julia alkotása

Ez a hivatástudatuk még a 20. században is élénken élt.

(Wass Albert: Hagyaték)

Toma Viktor

Télközelgő

Télre gondol már a szürke, hideg lomb

vágy nélkül int búcsút a derűs létnek

s édes emlékét őrzi még a vén domb

az ősznek, mely feszült a dús fényben.

Szikrázik még a csoda végső fénye

a kihűlt avar csókolja a földet

végső napokban a táj borul térdre

csak térhessen újra anyai ölbe.

Bolyong még néhány langyos őszi utca

apró tengelice még dalol s remél

de a hajnal már jégverembe bújva

s az ég lassan álom haváról regél.

Néphagyomány

„Az a láthatatlan szervezőerő, amely a legrégebbi időkben az emberiség megmaradásának egyik legfontosabb feltétele volt, amely kényszerítette eleinket egymás szájáról lesni a szót, egymás kezét figyelve megtanulni a mozdulatot.”

A néphagyomány ismeretének a megalapozása, szellemi örökségünk átadása.

A népi nyelvezet megértése, sajátosságainak megismerése a népmesék, mondókák, népi játékok, népdalok, népi hímzések, népviseletek, népi kézművesség, foglalkozások, szakmák, szokások által.

A néphagyomány Márton mellett Andrást is a

„fehér lovon járók”

– havat hozók közé sorolja.

ˇ Ha ezen napon egy lány a párnája alá egy gatyát szerez, megálmodja a jövendőbelijét!

ˇ Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éjszakáján

ˇ Disznóvágás- és tor hagyományos időpontja, a disznóölések kezdete

ˇ Férjjósló és férjszerző leánynap varázslásokkal.

Ha imádkozik és csak három szem búzát eszik és három korty vizet iszik egész nap a legény, vagy leány, éjszaka megálmodja, ki lesz a párja.

ˇ Fehér András - rossz év, Víg András - víg év.

Az év legjelentősebb házasságjósló és varázsló napjának Andrást tartották.

Jósoltak is jóformán mindenből: ólomból,

gombócból, disznóröffenésből, még a zsúpfedélből először a kötőbe pottyanó magból is.

„Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát iccakáján.”

András-napon a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek, három csepp vizet ittak, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük.

Hasonló jósló szokások fűződtek Katalin, Borbála és Luca napjához is.

András-napi népszokások

András napja ma vagyon

Az év jeles napjai közül a szentek ünnepei körébe tartozó november 30-i András-nap a télkezdő férfi névnap.

Ehhez több népszokás, helyenként még ma is élő hagyomány fűződik.

A görögországi András apostol és vértanú „égi születésnapja" a 18. század végéig parancsolt ünnep volt vigíliával azaz böjti nappal.

Az ünnep előtti böjti napnak a népi hitvilág mágikus erőt tulajdonított.

A vélt varázserőt a fiatalság igyekezett is kihasználni minden vidéken etnikumtól, vallástól függetlenül.

Magna János írja, hogy Szatmárban András-napkor a református lányok is böjtöltek. Este a favágó tőkére kendermagot vetettek s ez mondták:

„András, neked kendert vetek, mondd meg nekem, kihez megyek!"

Az András-esti szerelmi jóslások ma már csak játék, tréfa formájában fordulnak elő.

András napkor a lányok kitették cipőjüket az ágy végéhez szemben egymással, és azt kilencszer átlépték, miközben ezt mondták:

Én cipőm léplek, Szent András kérlek, Én Istenem, mondd meg nékem, Ki lesz az én férjem."

András estéjén éjfélkor a lányok kimentek az udvarra a disznósóihoz, annak oldalát vagy ajtaját megrugdosták, s közben figyelték, hányat röffen a disznó, mert ahányat röffen, annyi év múlva megy férjhez a lány.

Lányok szokása volt a gombócfőzés.

Kilenc fiúnevet papírszeletekre írtak, összehajtogatva, tésztába gyúrva gombóccá formálták.

Egyszerre a forrásban lévő vízbe ejtették, s amelyik először jött a felszínre, azt kikapták, megnézték a bennelévő nevet, s olyan nevű lesz a lány jövendőbelije.

Nem kevés ügyességet igénylő András-esti szerelmi jóslás volt az ólomöntés.

Egy darabka ólmot kanálban tűz fölött megolvasztottak, amikor folyt, kulcs karikáján át hideg vízbe öntötték.

Amit a megdermedt ólom ábrázolt, olyan lesz a lány jövendőbelijének a foglalkozása. Ugyanazt a jóslást ugyanannak a személynek ugyanazon az estén nem volt szabad megismételni, majd csak egy év múlva.

Jellemző a szatmári nép kedvességére, figyelmességére, hogy ha az utcán találkozik a nevenapját ünneplő ismerősével, így köszönti:

„Sok neved napját érjél meg erőben egészségben, azt kívánom!" vagy „Sok András-estét érjél!"

Az ünnepelt ezt feleli: „Köszönöm! Halgassa meg a jó Isten!" S közben kezet fognak.

A rokonok, közelebbi jóismerősök az otthonában köszöntik fel az ünnepeltet.

Ez így volt régen is, ma is.

Régen kisebb csoportokban az ablak alá álltak, s közösen köszöntő dalt mondtak vagy énekeltek.

Ilyet: „Már megjöttünk ez helyre, András köszöntésedre, András, légy egészségben, Köszöntünk békességben!"

Az előéneklés dalsorának végét a csoport visszhangszerűen megismételte.

Az ilyen csoportos köszöntést mágyikázásnak, múzsázásnak, muzsákolásnak nevezik.

Ez a szokás nem kifejezetten szatmári eredetű, más vidékről a Tiszahátra költözött családok hozták magukkal a századfordulón.

A férfiaknak, így az Andrásnak szóló köszöntőkben, akár férfi, akár gyermek mondta, sok volt a tréfás elem, a hangulatkeltő szándék.

„Valahányat ugrik életében a szarka, / Valahányat billen annak a farka, / Valahány szarkának farktolla tarka, / Oly sokáig tartsa a szerencse marka! / Szívemből kívánom!"

„András napja ma vagyon, / Kotlós tyúk ül a padon, / Ahányat ugrik féllábra, / Annyi áldás szálljon rája! / Nem volna kár felírni a nevét egy tönkre, / Felvinni a Tokaji hegyre, / Onnan lelökni Lökre, / Hogy híre¬ neve múljon el örökre! / Isten sokáig éltesse!"

„András napja ma vagyon, / Ugrik a bak a fagyon, / Azért ugrik a fagyon, András nekem pénzt adjon!"

Penyigén szokás volt, hogy András napján kezdődtek a disznóölések.

Ilyenkor összejöttek a nagy családok, együtt ünnepeltek, örvendeztek.

Negyven napos hó?

Az északi részen élő palócok úgy tudják, hogyha András napkor hó vagy eső esik, akkor negyven napig abba sem hagyja.

Másik hiedelem az, ha a libát megtartja a jég, akkor lucskos, sáros karácsonyra számíthatunk.

András-napi időjóslás:

A néphit szerint, ha András napján esik az eső vagy a hó, ezt követően 40 napig esik.

Ha libát megtartja a jég, locsogós, vagyis sáros lesz a karácsony.

Egyes helyeken hagymakalendáriumot készítettek: egy jókora fej vöröshagymát négyfelé vágtak és ízekre szedték.

Kiválasztottak 12 egészséges lemezt, mindegyikbe egy csipet sót tettek.

A lemezeket sorba egy tányérba tették, miközben feljegyezték, melyik milyen hónapot jelöl.

Feltették a kemence tetejére.

Újév reggelén megnézték, hogy melyik hónap lemezén olvadt el a só, az esős lesz, amelyikben nem volt víz, az száraz lesz.

Hasonló célt szolgált a gyümölcsfaág virágoztatása.

A gyümölcsfa ágát vízbe tették, majd felhelyezték a kemence tetejére, ahol a melegben karácsonyig kivirágzott.

Ha először az ág alsó részén jelentek meg a virágok, akkor a tél eleje zord.

Ha a közepén, akkor január végén várható erős tél, ha pedig az ág hegyén virágzott ki az ág, akkor a tél vége felé köszönt be a fagy, jég, havazás.

Népi mondókák:

"Aki böjtöl András napján,

Vőlegényt lát iccakáján."

"Ágyláb, léplek

Szent András kérlek,

mondd meg, hogy ki lesz férjem!"

„Ha a lány kötényébe búzamag hull, jómódú legény veszi feleségül, ha rozsmag, akkor szegény legény lesz a férje, ha pondró hull bele a zsúpszalmából, még a következő évben teherbe esik”

November – András napi disznótorozás:

A tél hagyományos disznóölő s lakodalmazó időszak.

A ház minden lakója számára jelentős esemény volt ez.

Régen még a gyermekek se mentek iskolába ezen a napon.

Alig pitymallott, amikor megérkezett a disznóölő koma, vagy sógor, mert a maga disznaját nem szívesen vágta le a gazda.

Mindenkinek megvolt a maga feladta.

Az asszonyok készítették a reggelit (általában hagymás vért, pecsenyét), az ebédet (orjaleves, paprikás hús, toroskáposzta), tisztították a fokhagymát, a belet, amibe töltötték a hurkát, aprították a zsírnak való szalonnát.

A böllér (hentes) bontotta fel a disznót, kavarta a kolbászt, sózta a szalonnát.

A gazdának legfontosabb feladata e napon a segítők ellátása volt, szíves szóval, tréfával és jó itókával.

A nap fénypontja a tor (vacsora), melyre a segítőkön kívül a rokonokat, szomszédokat, barátokat is meghívták.

A lakoma húslevessel kezdődött, ez után következett a töltött káposzta, sült hurka, kolbász, pecsenye.

A fogások sorát a hájas pogácsa és a rétes zárta.

Vacsora közben se vége, se hossza nem volt a tréfáknak, s közben gyakran emelgették a borospoharat azzal a céllal, hogy szerencséjük legyen a jövő évi disznóval.

A jó disznótor sokáig tartott, akár hajnali 2-3 óráig is elmulatoztak, nótáztak, táncoltak.

Végezetül pedig mindenki „kóstolóval” (kis csomag, amiben a készített hurka, kolbász volt) térhetett haza.

Szerte az országban jeles alkalom volt az adománygyűjtésre, alakoskodó játékok bemutatására.

Több faluban járták a disznótoros házakat a kéregetők, a lesők, a kántálók.

Erre fiúk vállalkoztak.

Többen összeverődtek, és az ablak alatt rákezdték:

"Eljöttem és kántálni, kántálni

ablak alatt fát vágni,

én is fogtam fülét, farkát,

adjanak egy darab hurkát."

(Forrás: Magyar Nyelv/Molnár Gizella/Jeles napok/alfahir)