A MAGYAROK TUDÁSA: Szilveszteri és újévi népszokások

Szilveszteri és újévi népszokások

Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik.

Ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeznek csupa kellemes dolgot cselekedni: vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépnek az újévbe, minden jót kívánnak egymásnak.

E szándékos, mágikus célú cselekedetek mellett igyekeznek jósolni a „véletlenből” is.

Már a XVIII. században megjegyzi a tudós Bod Péter, hogy újévkor fokhagyma kalendáriumokat készítenek, melyekből az év tizenkét hónapjának időjárására jósolnak.

Például tizenkét gerezd fokhagymába sót tesznek.

Minden gerezd egy hónapnak felel meg.

Amelyik gerezdben reggelre nedves lesz a só, az a hónap is nedves lesz, sok eső vagy hó esik majd.

A jósló szokások közé tartozik a szilveszteri ólomöntés, a lányok pedig mindenféle mágikus praktikával azt igyekeznek megtudni, ki lesz a férjük.

Közismert szokás az is, hogy...

az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el.

E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség.

Néha epikus eredetmondákat is fűznek e szokáshoz, pl. Hajdúszoboszlón azt mesélték, hogy az évbezáró lármázás a török háborúk idejére megy vissza.

A szoboszlói asszonyok szilveszterkor összeverték a tepsiket, meghúzták a harangot, s az így keletkezett zajjal megrémítették, elűzték a törököket.

Azóta is minden év utolsó estéjén hasonló zajkeltéssel búcsúznak az évtől.

Az évkezdő hiedelmek között igen makacsul ragaszkodnak a táplálkozás babonáihoz.

Hazánkban pl. disznót kell enni, mert az a házba túrja a szerencsét, tilos viszont tyúkot enni, mert az a szerencsét kikaparja.

Mágikus erejűnek tartják a jókívánságokat, köszöntő énekeket is, melyekkel házról házra mennek az üdvözlők.

Ilyen jókívánságokat minden télközépi ünnepen, karácsony előestéjétől egészen vízkeresztig mondhatnak.

"Adjon Isten füvet, fát,

Teli pincét, kamarát.

Sok örömet e házba,

Boldogságot hazánkba!"

Néhány mai újévi népének már a XVI. századi énekeskönyvekben is szerepel.

Általánosan elfogadott hiedelem, hogy Újév napján tilos a szemetet kivinni a házból, mert kidobjuk vele együtt jövő évi szerencsénket is.

Továbbá tilos mosni,

de főleg teregetni (a kiterítésre, vagyis halálozásokra utal), és nem jó bármit is kölcsönadni ilyenkor, mert nehezen jön majd vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan.

Január elsején

...nem mindegy, hogy kit engedünk először a lakásba: a férfiak szerencsét hoznak, a nők épp ellenkezőleg.

Azt is jól meg kell gondolni, hogy mit teszünk először újév napján, mert jó eséllyel gyakran tesszük majd ugyanezt egész évben.

Sokan ezért elsején le sem fekszenek napközben, nehogy a betegség, ágyhozkötöttség nyűgjét vonják magukra.

Szokás volt újév táján jósolni is, mivel az újesztendő megérkezése a jövő iránti érdeklődést is felkeltette.

Az év első napján lencsét volt szokás enni, hogy sok pénz érkezzen a házhoz.

Ehhez társult még az is, hogy az éjfél elkongatása után néhány szem lencsét tettek zsebre.

Gyakran került ilyenkor az asztalra az újévi malac is

, mi kitúrta a ház lakóinak szerencséjét, de jaj volt annak, aki ezen a napon baromfit evett, mert a csirke hátrafelé kapar, vagyis az elkaparni volt hivatott a szerencsét.

Aki halra áhítozott, annak a farkánál kellett elkezdenie a fogyasztást, hogy nehogy elússzon a szerencséje, ugyanakkor egyes vidékeken nagyon szívesen látták ilyenkor a kopoltyúst az asztalon, mert pikkelye sok pénzt jelentett.

A lencse és a malachús mellett érdemes sokféle rétessel "nyújtani" a gazdagságot.

Ugyanakkor azt is tartják, hogy nem szenvedünk hiányt az új évben, ha nem faljuk fel az összes, Szilveszterre készített ételt.

A szokások közül egyik legismertebb az ólomöntés volt, amikor a frissen öntött ólom formájából jósoltak a lányok jövendőbelijére.

Eladósorban lévő lányok közkedvelt foglalatossága volt ilyenkor agombócfőzés. 1

3 gombócból tizenkettőbe egy-egy férfinevet tartalmazó kis papírcetlit tettek a lehetséges jövendőbelik nevével, és amelyik gombóc először feljött a víz tetejére, az rejtette a leendő férj nevét.

Ha a gombóc üres volt, abban az évben a lány nem számíthatott komoly kérőre.

Szerelemjóslás

A leányok galuskába, gombócba vagy más nyers tésztaféle közepébe apró papírokat raktak, amelyeken egy-egy férfinév szerepelt.

Pontban éjfélkor bedobták a forró vízbe, az elsőnek felbukkanó férfinév leendő párjuk nevét árulta el.

Nem jövendőbelijükről, hanem a férjhezmenetelükről adtak hírt a malacok:

a lányok kiszaladtak a disznóólhoz, megrúgták az ól falát, s ha a disznók röfögtek, biztos volt, hogy az új évben férjhez mennek.

A vénlánycsúfolás is része volt a csínyeknek.

A legények szalmabábut állítottak azoknál a házaknál, ahol idősebb lány lakott, vagy felmásztak a háztetőre, és ott helyezték el a szalmát.

Amennyiben a gazda szemfüles volt és észrevette a legényeket, elvitte a létrát, és csak másnap reggel hozta vissza, a legények pedig büntetésül egész éjjel a tetőn virrasztottak.

A népi időjósok szerint az északi szél hideg, a déli enyhe telet hoz.

Ha szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha egyforma éjszaka és reggel az időjárás, akkor bő termés várható.

Magyar babonák:

· Sok háznál mandulaszemet vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, és az a leányzó, aki ezt megtalálta, a babona szerint férjhez ment a következő esztendőben.

· Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.

· Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint „elszáll a tehén haszna”.

· A Dunántúl egyes részein úgynevezett tollaspogácsát sütöttek: a pogácsák közül előre kijelölték, melyik családtaghoz tartoznak, és egy-egy tollat szúrtak beléjük, majd a tollak sütés alatti sorsából következtettek az emberek sorsára.

Akinek a tolla megégett, az már nem érte meg a következő tollaspogácsa-sütést.

· Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, a cél az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani.

· Erdélyi hagyomány a nagyobb ünnepeken – így húsvétkor és pünkösdkor is – a tüzeskerék-engedés.

Szalmával betekert kereket meggyújtottak, és legurították a domboldalról.

Úgy tartották, a kerék összeköti az óesztendőt az újjal.

· A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra.

A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, ezek jelképezték egyenként a hónapokat.

Mindegyikbe szórt egy kevés sót, és amelyikben reggelre elolvadt, az a hónap csapadékosnak ígérkezett, ha azonban a só megmaradt a hagymalevélben, akkor szárazságra lehetett számítani.

· Az új év első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Ugyanígy kerülendő volt mosni, teregetni, varrni, fonni, ez akár a család egy tagjának halálát is hozhatja

Tilalmak

· Tilos volt kölcsönkérni és kölcsönadni bármit, beleértve a pénzt vagy a használati tárgyakat is.

Aki korábban kölcsön kapott valamit, újév napjára visszaadta a tulajdonosnak.

· Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak.

Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, „elvitte az aranyvizet”, és egész évben szerencsés volt.

· Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.

Szerencsehozó étkek:

A malac, azaz malacsült

Disznóhúst azért érdemes ennünk, mert a disznó előretúrja a szerencsét.

A ropogósra sütött malac boldog, minden szempontból ígéretes esztendőt jelent.

Ezért még a megrögzött hitetlenek is boldogan ragadnak kést és villát a malacpecsenye láttán.

A megszokott, sertéshúsból készült ételek, mint például a rántott hús, szóba sem jöhetnek, szerencsét csak a fül, a farok, a köröm és a csülök hozhat.

Az egyébként értéktelennek tartott, olcsó húsféléknek a szakácsok ilyenkor nagy figyelmet szentelnek.

A lencse

A szerencsehozó szimbolika másik jellegzetes étele ugyanis a lencse.

A már több mint ötezer éve fogyasztott hüvelyest január elsején, első étkezésként kell enni.

Aki így tesz, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája.

Egyéb szemes termények is hasonlóan hoznak szerencsét: a köles vagy a rizs.

Szerezz be egy kis szerencsét!

A patkó és a lóhere kultusza régi időkre nyúlik vissza.

Régen az emberek úgy gondolták, ha patkót tesznek az állatok vályújába, megóvják őket a betegségektől.

Más népek a hajókra és az ajtófélfájukra szögezték a szerencsehozó tárgyat.

A cél minden esetben ugyanaz volt: védekezés a rossz szellemek és a balszerencse ellen.

· A kéményseprők mint a tűz őrzői gazdagságot hoznak, ha láttukra megfogjuk a kabátgombunkat.

· A patkó a holdsarlót szimbolizálja, és a népszokás szerint termékenységet biztosít.

· A lóhere elűzi a boszikat és a rossz szellemeket.

· A malac gazdaggá teszi a ház népét.

· A csirke viszont elkaparja a szerencsénket.

A patkó szerencsehozó mivolta abban rejlik, hogy régebben a lovat sokáig szent állatnak tartották.

A hiedelmek szerint azonban csak az az igazán hatásos patkó, amelyet nem vásárolnak, hanem az út mentén találnak.

A négylevelű lóhere védelmező funkciója abból adódik, hogy formája keresztformára emlékeztet, amely már a kereszténység megjelenése előtt is védelmet, a bajok elhárítását szimbolizálta.

Valószínűleg a négylevelű lóhere ritkasága is hozzájárult ahhoz, hogy különleges növénynek tekintsék, ám a babonák szerint ereje akkor teljesedik ki igazán, ha véletlenül bukkanunk

Vízkereszt - január 6.

Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete.

A magyarban használt vízkereszt elnevezés az ünnep szertartásából, a vízszentelésből származik.

Magyar neve a görög Hagiasmos nevet magyarítja, míg a katolikus népek általában a Epiphania vagy háromkirályok napja elnevezések nemzeti formáját használják.

Egy XI. századi egyházi forrásból tudjuk, hogy a január 6-i vízszentelést nálunk „görög módra” hajtották végre.

Vízszentelés vízkeresztkor a Latorcán - Mousson Tivadar festménye

A vízkereszti szokások közül külföldi látogatók már a XV. században jellegzetes magyarországi jelenségnek nevezték a papság vízkereszt-napi alamizsnagyűjtését.

Ezen a napon volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét az ajtóra.

Ezen a napon, a három királyok ünnepe a kinyilatkoztatás örömünnepe, Jézus nyilvánosság elé lépésének a misztériuma.

Az ünnepi népszokások közé tartozik a háromkirályjárás hagyománya, amely a napkeleti bölcsek látogatását idézi fel.

E három alakot csak gyermekek személyesíthetik meg, a betlehemezés mintájára.

Legfőbb kelléke a csillag, mert a három királynak csillag mutatta az utat Betlehembe.

A házszenteléshez kapcsolódó népszokások a leányok jövendőbelijére, férjhez menetelére vonatkoznak.

Vízkereszt napján szokás volt a szentelmények hazavitele és a házszentelés, ennek során a pap a házszentelés évét és a Jézust meglátogató három napkeleti bölcs nevének kezdőbetűjét írta fel a bejárat fölé szentelt krétával.

A háromkirályok járás legalább olyan elterjedt volt a magyar lakta területeken, mint a betlehemezés.

Vannak olyan falvak, ahol a két népszokás mára összeolvadt, ami nem is csoda, hiszen a betlehemi csillag megjelenésére utaló csillagjárás igen hasonlít a betlehemezés szokáshoz.

Itt is házról házra járnak a gyerekek (jobbára fiúk), de nem pásztornak, hanem királynak öltözve.

Így a díszes süveg, vagy a színes korona ugyanúgy elengedhetetlen kelléke volt a háromkirályok járásnak, mint a szitából készített, kiugratható csillag.

A háromkirályok járása, a csillagozás a karácsonyi ünnepkör végét is jelölte.