Kőrösi Csoma Sándor, a Székely tudós ...
A turáni nyelvek atyja
Kőrösi Csoma Sándor szobra - Antal Károly alkotása
Kőrösi Csoma Sándor 1784-ben – újabb kutatások szerint 1787-ben
vagy 1788-ban – született Erdélyben, a
Háromszék megyéhez tartozó Kőrösön.
1842 április 11-én hunyt el Dardzsilingben, sírja a Himalája hegyeinek oldalában van.
Saját szavait idézve:
Jöttem a székely-magyar Erdélyből ("Siculo-Hungarian of
Transylvania"),
nyelvtudós,
könyvtáros,
a tibetológia megalapítója,
a Tibeti-Angol szótár megalkotója.
nyelvtudós,
könyvtáros,
a tibetológia megalapítója,
a Tibeti-Angol szótár megalkotója.
A székelyföldi Kovászna több jelentős keleti utazót és
felfedezőt adott a világnak.
Gondoljunk csak Kőrösi Csoma Sándorra, aki Indiában és Tibetben
töltött évtizedeket, vagy Baráthosi Balogh Benedekre, aki beutazta Mandzsúriát,
Mongóliát és Japánt.
Kettejük életműve viszonylag jól ismert, de harmadik „társuk” a
Szentkatolnán született nyelvzseni, Bálint Gábor életművét máig kevésbé
hasznosítják a magyar nyelv eredetét kutató nyelvészek, pedig a harminc nyelven
folyékonyan beszélő tudós kidolgozta a turáni nyelvek nyelvészeti
kapcsolatrendszerét.
Kőrösi Csoma Sándor akadémiai tanulmányait
hét éven át
folytatta, ebből három évig filozófiát, négy évig teológiát tanult.
Minden bizonnyal ekkor ismerkedett meg a magyarság őstörténetére
vonatkozó különféle elméletekkel, melyek közül a hun-avar-magyar rokonságnak és
az akkoriban népszerű ujgur eredetnek tanárai között is akadtak lelkes hívei.
Vélhetően a tőlük szerzett történeti és földrajzi ismereteknek
köszönhető, hogy amikor Kőrösi elindult a magyarok őshazáját és a ‘hátramaradt
magyarokat’ megkeresni, úgy vélte, azokra valahol Közép-Ázsiában, illetve az
ujgurok között bukkanhat rá.
Csoma életében. Moorcrofttól kapta meg az első Tibetről szóló
könyv, a Giorgi-féle Alphabetum Tibetanum egy példányát, s ő volt az, aki
Csomát tibeti tanulmányokra ösztönözte.
Csoma, vélhetően azzal a reménnyel, hogy ha Közép-Ázsia kapui
nem is nyílnak meg előtte, az ismeretlen területnek számító Tibet irodalmában
találhat a magyarság történetére vonatkozó forrásokat, Lehben maradt s a perzsa
közvetítő nyelv segítségével tibeti tanulmányokba fogott.
Kőrösi Csoma útja
Az első tibeti út
A nyelv alapjainak elsajátítása után úgy határozott, elmélyíti
tudását a „kolostorokban őrzött számos és érdekes köteteken keresztül”, s ezért
Moorcroft beleegyezését kérte, hogy visszatérhessen Ladakba.
Moorcroft jóváhagyta Csoma kérését, ellátta a szükséges
anyagiakkal, s ajánlást írt a számára a lehi khalönhöz, vagyis a király
főminiszteréhez, és Zangla falu vezetőjéhez, Szangsz-rgyasz Phun-chogszhoz,
Csoma későbbi mesteréhez.
Kőrösi 1823. május 2-án hagyta el Kasmírt, s június
1-én érkezett meg Lehbe, ahol a khalöntől ajándékokat és egy ajánlólevelet
kapott.
A khalön továbbirányította Csomát Zanglába, amelyet kilenc nap
múlva ért el.
Kőrösi 1823. június 20-tól 1824. október 22-ig maradt Zanglában.
Megdöbbentően nehéz körülmények között itt tanulja meg a tibeti nyelvet, s itt
kezd megismerkedni a tibeti irodalommal a leveleiben egyszerűen csak a lámának
nevezett mestere, Szangsz-rgyasz Phun-chogsz segítségével.
Csoma újonnan szerzett irodalmi ismereteiről röviden beszámol
Kennedy századoshoz írott második, 1825. május 5-i keltezésű levelében.
Ebben említi meg, hogy több munkát is tanulmányozott „a két
részből álló, szanszkritból készült fordítások gyűjteményéből” – vagyis a
tibeti kánonnak nevezett Bka’ ’gjur-ból és Bsztan ’gjur-ból -, s külön kitér
egy, a munkája szempontjából kiemelkedő fontossággal bíró hosszabb
szanszkrit-tibeti szójegyzékre.
Minden bizonnyal ez lehetett a Mahávjutpatti, a 9. században
összeállított híres terminológiai szótár, amely később Csoma harmadik –
posztumusz kiadású – monográfiájának az alapját képezte.
Csoma a Zanglában eltöltött tizenhat gyötrelmes, nélkülözésekkel
és nehézségekkel teli hónap alatt fektette le későbbi munkásságának alapjait.
Nemcsak a tibeti nyelvet tanulta meg, hanem a kanonizált irodalom egy jelentős
részét is megismerte és – ahogyan az a későbbi írásaiból s néhány vele
kapcsolatos levélből kiderül – ekkor már egy 30000 szavas szójegyzéket is
összeállított.
Ismeretlen okok miatt azonban Csomának el kellett hagynia
Zanglát.
A lámával megállapodott, hogy az néhány napon belül követni
fogja, s vele tölti majd a telet a Lehtől távol eső Szultánpurban, ahol nyugodt
körülmények között tovább folytathatja tanítását.
Csoma napokig várakozott hiába Szultánpurban, a láma nem
érkezett meg, s mivel az időjárás már téliesre fordult, jól tudta, hogy a hágók
bezáródása miatt találkozásukra talán csak a következő tavasszal kerülhet sor.
Ezért csalódottan indul vissza Szabáthuba.
1824 őszén Csoma abban a hitben jelentkezett C. P. Kennedy
századosnál, a szabáthui katonai elöljárónál, hogy nevét és célkitűzéseit
Moorcroft már megismertette a brit hatóságokkal.
Legnagyobb meglepetésére és a Moorcrofttól kapott igen kedvező
hangvételű ajánlólevél ellenére azonban gyanakodva fogadták, és hónapokra
feltartóztatták.
Mint arra Baktay Ervin rávilágított, a britek óvatossága
vélhetően az egyre erősödő orosz és szikh kémtevékenységnek volt köszönhető.
Csoma önérzetét mélyen sértette a britek magatartása, hiszen
embertelen körülmények között dolgozott nagyon keményen másfél évig, ráadásul
abban a tudatban, hogy a Moorcrofttal, mint a kormány megbízottjával kötött
megállapodása alapján a britek szolgálatában áll, s most, ha nem is nyíltan, de
burkoltan mindenképpen, ellenségesen bánnak vele;
ahogy Duka Tivadar megjegyzi, ezt az incidenst „sohasem
felejtette el”.
Két hónap telt el, míg végre megjött Lord Amherst brit indiai
főkormányzó utasítása, amelyben beszámolót kérnek tőle személyét, utazását és
terveit illetően.
Ekkor, 1825 január 28-án, írja Kennedy századoshoz azt a híres
levelet, amelyben részletesen ismerteti Magyarországról való elindulása óta
megtett útját;
munkássága kapcsán felhívja a figyelmet a tibeti irodalom és
nyelv ismeretlen, terra incognita, mivoltára, s a továbbiakban is felajánlja
szolgálatait a Bengáli Ázsiai Társaságnak.
A kormány válasza csak hónapok múlva érkezett meg, de jóváhagyta
Csoma kérését.
Ettől fogva már hivatalosan is a britek szolgálatában áll, s egy
csekély, havi 50 rúpiás illetményt is kiutalnak számára.
A britek elfogadják, s a kezdetben oly tartózkodó Kennedy
századossal is egy életre szóló barátságot köt.
A szabáthui angol kolónia társasági életével is megismerkedik, s
ahogyan erről a későbbiekben megemlékezik, mint fura idegennek, kellemetlen
tapasztalatokat kellett átélnie ebben a merev, kispolgári környezetben.
Egy újabb levelet is kézhez kap a hatóságoktól, melyben
munkájának jelentőségéről, s annak várható eredményeiről kérnek beszámolót.
Csoma zanglai munkásságának néhány pontját már említettük az
erre adott válaszlevél (Csoma 1825. május 5-i levele) kapcsán.
A levélben, és több későbbi közlésében is felbukkannak olyan
elképzelések, főleg szórokonítások, amelyekről később bizonyossá vált, hogy
tarthatatlanok, mégis ez az első olyan közlés, amely a tibeti buddhizmusról és
annak irodalmáról hiteles információkat tartalmaz.
A már fent említett 30000 szavas szójegyzéken és a tibeti kánon
szerkezetének rövid ismertetésén kívül Csoma beszámol arról is, hogy több
tibeti nyelvű könyvet is sikerült beszereznie, s ennek néhány darabját
kifejezetten az ő kérésére állították össze a lámák;
vagyis a később
Alexander-könyveknek nevezett híres kéziratok már zanglai tartózkodása során
készülhettek.
Ezenkívül megemlíti még, hogy kronológiai, történeti és
földrajzi művekből is készített kivonatokat, s egyben arra kéri a hatóságokat,
hogy tanulmányait lámája mellett tovább folytathassa Zangszkárban.
A kormány jóváhagyta kérését, s Csoma 1825. június 6-án
ismételten útra kelt a Himalája hegyei felé.
A második tibeti út
Csoma furcsamód először nem Zangszkárba megy, hanem – ahogy azt
egy későbbi levelében Kennedynek elmondta – először a brit fennhatóság alá
tartozó Buszáhir (Kannaur) tartományt járja be, remélve, hogy talál ott egy
‘értelmes embert’, akinek segítségével tibeti tanulmányait tovább folytathatná.
Keserűen kell azonban tapasztalnia, hogy ezen a vidéken főként
hinduk (vagy ahogy írja, fél-hinduk) élnek, akik megvetik a tibetieket, és nem
sokra tartják a környékük régi buddhista emlékeit sem.
Rábukkan ugyan a tibeti kánon egy példányára, ám a megfelelő
‘értelmes ember’ híján nem maradt más választása, mint visszatérni lámájához
Zangszkárba.
Csoma buszáhiri kitérője azt jelzi, hogy el tudta volna képzelni
tanulmányait Szangsz-rgyasz Phun-chogszon kívül más lámával is.
Valószínűleg nem arról volt szó, hogy Szangsz-rgyasz ne lett
volna megfelelőképpen képzett szerzetes, hiszen a britek, így például Csoma
barátja, Dr. James Gilbert Gerard 15 beszámolóiból tudjuk, hogy tanult és
köztiszteletben álló személy volt, s az is bizonyosra vehető, hogy személyes
ellentétek sem voltak közöttük: az egyik Alexander-könyben a láma egyenesen
barátjának nevezte az ‘idegen tanítványt’.
Egyre meredekebb, zord és nehéz terepen haladt Szpitin és
Lahulon keresztül Zangszkár felé, míg végül megérkezett Tetha (vagy Tesza)
faluba.
Itt csak egy hosszabb, hat hetes várakozás után tudott
mesterével találkozni, az ugyanis valahol „üzleti ügyben volt távol a tibeti
pusztákon”.
Visszatértekor szerződést kötöttek, hogy a Tethától nem messze
található Phugtal nevű kolostorban folytatják tovább a tanulmányokat.
Az események azonban most sem Csoma tervei – és az írásos
megállapodás – szerint alakulnak.
Amint azt H. H. Wilsonhoz, a Bengáli Ázsiai Társaság titkárához
1826. augusztus 26-án írt levelében keserűen panaszolja:
„nem voltam oly
szerencsés ideérkeztemkor, mint a Szabáthuból történt elutazásom alkalmával
reménylettem.
A láma igen hanyag volt a tanításban, s csak rövid ideig maradt
velem.
Azóta nem valék képes más egyént találni, a ki czélomhoz segítsen.”
Hangot adott továbbá félelmének, hogy nem lesz képes megfelelő minőségben
elkészíteni mindazt, amire ígéretet tett, ám hozzátette, a nyelvtan anyagához
és a tibeti irodalom egy részének bemutatásához elegendő ismeretek állnak
rendelkezésére,
„hogy ösztönözzék a jövőkor tudósait, bebocsátkozni az ázsiai
irodalom ez ágának tanulmányozásába.”
Csalódottan, s nyilván a britek felé tett ígéretének kudarcától
tartva, Csoma végső búcsút vett Ladaktól, s 1827 januárjában visszatért
Szabáthuba.
„Elvesztegettem a drága időt és a pénzt”
– írja phugtali
tanulmányairól Kennedyhez 1827. január 18-i keltezésű levelében.
Mindamellett mégsem volt teljesen hasztalan Csoma második
zangszkári útja; a levélben megemlíti, hogy magával hozott „sok tekintélyes,
bár kisebb terjedelmű nyomtatott könyvet, melyek nyelvtant, chronológiát, csillagászatot
és erkölcstant tartalmaznak”, továbbá vannak nála „kivonatok chronologiai,
földleírási és irodalomtörténeti munkákból”, melyeket útmutatása szerint a láma
állított össze számára.
A vállalt munkát azonban nem volt képes időben teljesíteni, ezért
a britek megszüntették Csoma anyagi támogatását.
1827 májusában Kőrösi azzal fordult az Ázsiai Társasághoz, hogy
szótára végső összeállításhoz még három évre Buszáhirba kellene mennie.
Lhasza - Tibet fővárosa
Csoma harmadik útja
1827. augusztusában harmadszor is útra kelt, ezúttal Kanam
kolostorába, hogy ott a lámával, Szangsz-rgyasz Phun-chogsszal együtt
folytassák tanulmányaikat.
A tanulmányok ezúttal zökkenőmentesen és
eredményesen folytak, bár igen szerény és nehéz körülmények között. Dr. James
Gilbert Gerard, Csoma régi barátja, látogatást tett nála, melyről egy 1829-ben
barátjához írott levelében megemlékezik.
Amint írja, Csoma a falu mellett, egy kis házikóban, könyvektől
körülvéve élt, és a legjobb egészségnek örvendett.
Bár még felemlegette a Szabáthuban elszenvedett sérelmeket,
bízott abban, hogy munkájának eredménye láttán elégedett lesz vele a brit
kormány.
Gerard egyben hangot adott Csoma elkeseredésének is, aki úgy érezte,
teljesen magára hagyták és elfeledkeztek róla, szorgalmazta továbbá, hogy a
kormány anyagilag és a munkájához szükséges könyvekkel is támogassa a magyar
tudóst.
Kérését az Ázsiai Társaság igyekezett nyomban teljesíteni.
Csoma járandóságát megduplázták, és az után érdeklődtek, milyen
könyvekre lenne szüksége.
Az önérzetében sértett Kőrösi azonban az angolok
legnagyobb
megdöbbenésére minden támogatásukat visszautasította, mondván, most már munkája
végénél jár, és nincsen rájuk szüksége.
A három év kanami nélkülözés végül meghozta gyümölcsét:
Csoma befejezte azt, amire ígéretet tett.
Összeállította az első használható tibeti szótárt és nyelvtant,
elkészítette a buddhista műszavak gyűjteményének, a Mahávjutpattinak angol
változatát, és több dolgozathoz is elég anyagot halmozott fel a tibeti irodalom
különböző területéről.
1830 őszén végső búcsút vett a lámától, és visszatért
Szabáthuba.
A következő évben már Kalkuttában van, s művei kiadását készít
elő, valamint könyvtárosként a Bengáli Ázsiai Társaság alkalmazásában dolgozik,
és a nepáli követ, Brian Houghton Hodgson (1800-1894) által küldött nagyszámú
tibeti könyvet katalogizálja.
Eközben egymás után jelennek meg publikációi a Társaság újonnan
indult évkönyvében, az Asiatic Researchesben. 1834-ben végül megjelenik két fő
műve, a tibeti nyelvtan és a szótár.
Az utóbbi előszavában, miután köszönetet mond mindenkinek, aki
útja során segítségére volt, magát úgy mutatja be, mint olyan kutatót, aki a
magyar nép és nyelv eredetét indult megkeresni, ám szegénysége miatt
vándorlásai során mindig mások segítségére volt utalva, s a tibeti nyelvvel is
részben ezért kezdett foglalkozni.
A tibeti kultúrával és irodalommal kapcsolatban megjegyezi, hogy
az hűen megőrizte az Indiában már elveszett buddhista irodalmat, s jelentősége
is elsősorban ebben mutatkozik.
Ugyanitt ad hangot annak a tudományosan nem bizonyított
véleményének is, hogy
a szanszkrit
nyelv, ha szókincsében nem is, de
nyelvtani szerkezetében a magyarhoz hasonló, azzal rokon nyelv, s kutatása
elsősorban a magyarságnak lehet gyümölcsöző.
Ezekkel a sorokkal Csoma bizonyára a hazaiaknak kívánt üzenni,
hogy nem hagyott fel eredeti célkitűzésével, s az eddig végzett munkássága is
valamilyen módon ehhez kapcsolódott.
Munkáiból 25 példányt hazaküld Magyarországra, visszaküldi
továbbá a részére hazájában adományokból összegyűlt pénzt is, valamint a saját
maga megtakarította összeget is.
A pénzből Nagyenyeden alapítványt létesít a kiemelkedő diákok
számára, illetve szétosztatja Kőrös lakói és rokonsága között.
Két jeles kitüntetést is kap ezekben az években.
1833-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választja,
1834-ben pedig a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagja lesz.
Miután 1835-ben a Bka’ ’gjurt ismertető hosszú tanulmánya megjelent,
úgy döntött, néhány évre tanulmányutat tesz Indiában, hogy a szanszkritot és
más indiai nyelveket tanulmányozza.
Észak-Bengál, Nepál és Szikkim szerepelt az útitervei között, de
valamiért Titaliánál megállt.
Itt szanszkritot és bengálit tanult, hasonlóan szerény
körülmények között, ahogyan annak idején a tibeti kolostorokban.
1837-ben visszatért Kalkuttába, és visszatért a tibetológiához
is;
élete hátralevő részében már csak ezzel foglalkozott.
Schöfft Ágost, a festő, akitől Csoma egyetlen hiteles portréja
származik, ekkortájt tesz nála látogatást; s mint elmondja, Kőrösi teljes
visszavonultságban, szinte remeteként él tibeti könyvei között, s csak egy
témával sikerül kimozdítania közülük, ha Magyarországról beszélgettek.
1842-ben azonban ismét útra kelt.
Célja ezúttal Lhasza, a tibeti főváros, majd innen Észak-Kína,
az ujgurok és a mongolok földje volt. Úgy gondolta, hogy a dalai lámák
könyvtárában rábukkanhat olyan forrásokra, amelyek a régi magyarokra vagy
legalább az ujgurokra vonatkozó híradásokkal szolgálhatnak.
Áprilisban érkezett meg a szikkimi Dardzsilingbe, ahol azonban
betegség döntötte le a lábáról.
Több napig feküdt lázasan, míg végül 11-én hajnalban a trópusi
dzsungelben elkapott malária örökre véget vetett hosszú vándorlásának.
Síremléke a dardzsilingi temetőben áll, a Himalája hegyeinek
oldalában.
Kitűzött célját nem sikerült elérnie, nem tudhatta meg, hogy az
ujgurok, akikhez annyira hőn áhított eljutni, valójában egy török nyelvű nép,
amelynek semmilyen szerepe nem volt a magyarság történetében.
Kőrösi Csoma Sándor a magyar őshaza felfedezőjeként nem írhatta
be magát a tudomány történetébe; úgy szerepel ott, mint egy ismeretlen kultúra
feltárója, és egy új tudományág, a tibetisztika megalapítója.
Így szerzett végül elismerést magának, s egy kicsit talán ezen
keresztül az egész magyarságnak is.
Továbbá:
- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:
- Hargita:
- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:
- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:
- A pozsonyi csata:
- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:
- Az utolsó Táltos:
- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:
- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:
- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥
- Húsvéti népszokások, hagyományok:
- CSABA KIRÁLYFI:
- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!
- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:
- Az utolsó Táltos:
- TÁLTOS ÉNEK:
- Sámánizmus és Sámánok, Táltosok:
- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/egy-galaxis-kivulrol-nezve-az-os-jelkep.html
- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/nyelvunkrol-kettoskereszt.html
- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/az-ige-szekelymagyar-rovasiras_24.html
- Magyarul beszélő indiántörzsek:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/magyarul-beszelo-indiantorzsek-moricz.html
- A magyar népviselet és a szakrális geometria:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html
- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv
Rovás ABC értelmezése:
- A Magyar Őshaza - A Pallagkultúra:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-magyar-oshaza-pallagkultura.html
- 3 csodatévő, gyógyító hely Magyarországon, és 15 + 1 másik csodás hely Itthon:
- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:
- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:
- Mátyás király:
- Különös fények a Pilisben:
- Piramisok a Pilisben?
- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:
- A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:
- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:
- Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:
- A Magyar - Mag őr:
- Az én népem - a székely nép:
- RÉGÉSZET ÉS TÖRTÉNELEM - Turáni népeink:
- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
- Wass Albert: Egységes magyarság:
- Wass Albert: Tonuzoba (a fiatal besenyő vezér):
- Wass Albert - Az utolsó Táltos:
- Wass Albert: A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATA:
- Wass Albert - A Teremtés története:
- MAGYAR KARÁCSONY AZ ÉGBEN - Wass Albert:
- Kós Károly tervezte – Wekerletelep:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/kos-karoly-wekerletelep.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/kos-karoly-wekerletelep.html
- Lev Tolsztoj - Pánov apó különös napja - Karácsonyi történet:http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/12/lev-tolsztoj-panov-apo-kulonos-napja.html
- Kőrösi Csoma Sándor, a Székely tudós:
Szeretettel,
Gábor Kati
blog oldalam:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.