2014. június 3., kedd

Faszén - Aktív szén


Faszén - Aktív szén



Soha nem látott fontosságúvá vált korunkban, amikor általánossá vált a tömegmérgezés!






Szinte végtelen hatásosságát száz éve már az orvostudomány is elismerte, ma agyonhallgatja, sőt, nevetségessé teszi azt, aki csak megszólal is ez ügyben.

1813-ban egy Bertrand nevű kémikus nagyközönség előtt bevett 5 gr arzént (1 púpos kávéskanálnyi), ami 150 ember halálához elegendő.
1831-ben egy másik francia, Touéry (montpellier-i patikus) tartott bemutatót, de ezúttal a Francia Akadémia tudós orvos urai előtt; 1 gr strychinint nyelt le (10-szer többet a halálos dózisnál). 
Ez a méreg 10 perc alatt végez az emberrel a teljes tébolyig feszített röhögéssel és lélegzetvesztéssel. 
(A látványtól is örök sokkot lehet kapni.) 
Az akadémikus urak teljes döbbenetére Touéry teljesen nyugodt maradt és mosolygott a tudományos urakra.
Az ebers-i papirusztól (ie. 1550) Hippokrátészen keresztül, és századok orvosain át használják és javallják.
A XIX. század végén és a XX. század elején 40 orvosi disszertáció szól róla.







A mai kutatások azt is bizonyítják, hogy megköti a vírusokat és a baktériumokat is, sőt a baktériumok termelte mérgeket a belekben (vagy fordítva).

Megköti a permetszerek, gyomirtók mérgeit, idegen hormonokat, sőt még a radioaktív anyagok egy részét is, valamint orvosságok, ideggyógyszerek, fogamzásgátlók maradékát is.

Az utóbbi tíz évben csak angolul 500 tanulmány jelent meg 10 000 tudományos referenciával ezzel kapcsolatosan.

A legújabb kutatások a vese megtisztítását és ösztönzését is igazolják.

Mindent egybevetve a faszén a legegyszerűbb, a legolcsóbb és leghatásosabb tisztító és felújulást segítő szer, amit sem a népesség, sem a betegek, sem az orvosok java nem ismer.

- 1 cm3- 1 km2 felszívó felülettel rendelkezik, 40-szer több mint az agyagé;
- 500 gr faszén 50 000 millió pórust tartalmaz;
- tömegének 97-100-szorosát képes megkötni, pl. szén-monoxidból, 180-szorosát ammóniából, 165-szörösét kéngázból.






A faszén hatása a belekben:

A bélfal áteresztő, ozmózis elven működő felület, így kiegyenlíti a bélfalon belüli és kívüli oldható anyagokat.
Vagyis, ha a belek el vannak szennyeződve, akkor a limfatikus rendszer, a nyirokrendszer nem tud a belekbe jutni.
Az aktív szén felszabadítja a bélfalakat, így az ozmózis elven megtisztítja a vért és a nyirokrendszert (vérsavót).

Dr. Denis Burkitt kutatásaiban az alábbi tényeket közli:

- a természeti népek az elfogyasztott étek salakanyagának 80%-át átlagosan 32 óra alatt eltávolítják,
- egy európai organikus élelmiszereket fogyasztó ember 40 óra alatt,
- egy átlagos tömegétkezést folytató angol fiatal 72 óra alatt,
- és egy öreg angol 360 óra alatt! (15 nap!!!).

Ennek ellenőrzésére is kiváló a faszén vagy a céklarépa.

Még teljesen egészséges szervezetű, organikus eredetű növényi étkezésnél is 5 nap, amíg a maradék salakanyag 100%-osan távozik; vagyis a méreg vagy allergiaanyag 6 napig utazik át és szívódik fel!

A mérgek hosszú során túl a faszén semlegesíti a kígyómérget, méh- és darázscsípést, bögöly vagy pöcsök csípését, lódarázs csípését, skorpió- és pókcsípést, tengeri és víziállatok csípéseit. 
Semlegesíti az élelmiszerekben felhalmozódott mycotoxinokat (az antibiotikumok hagyatéka) és az egészen kíméletlen aflaxinokat.

Javallott használatához a lista nagyon hosszú, csak a leglényegesebbek az említetteken túl:

- rossz lehelet
- krónikus csuklás
- szapora széljárás
- kivezetett végbélnyílásnál
- hasmenés, gyomorrontás, felfújódás, gázasodás
- túl folyékony széklet
- meleg égövi hasmenés (gyorsfosás)
- minden gyomor- és bélbetegség
- viszketegség (még akkor is, ha már teljesen elszabadult)
- túlzott epeváladék
- újszülöttek sárgasága (besárgulása) esetén 4,5 gr faszén naponta
- májzsugor (cirrózis) és máj okozta agybántalmak
- alkoholizmus (1 gr faszén -1/2 kávéskanálnyi- közömbösít 60 ml pálinkát)
- toxicomániák (drog, dohány, stb.)
- mérges gombák (gombamérgezés)
- gyógyszermérgezés esetén
(pl. aszpirin, paracetamol (jelen pillanatban több mint 50 gyógyszerben van, gyulladásgátlókban, fájdalomcsillapítókban, tönkre teszi a májat, vesét, szívet stb.), altatók, antidepresszánsok, antibiotikumok stb.)
- ételmérgezés
- koleszterol szint
- kígyómarás, méhcsípés (pakolásként és belsőleg)
- szemgyulladás
- fogmosás, fehérítés

Dr. Yatzidis athéni orvos bizonyította, hogy még napi 50 gr mennyiség 20 hónapi fogyasztása sem jár semmilyen hátránnyal.






Adagolás:

Kúraként kimérni! 
Esetenként más, de átlagosan:

- 2 evőkanálnyi 3x naponta 15 napig (~ 30 gr naponta)
- aztán 1 kanálnyi naponta 3x 1-4 hónapig (Ez teljes sejtfelújítást eredményez!)
- Gyermekek az evőkanál helyett kiskanálnyit fogyasszanak 15 napig.

Mérgezés esetén:

- 50 gr felnőtteknek
- 1 gr/kg gyermekeknek
- 4-6 óránként 20-50 gr faszenet beveszünk 2 napig
Öngyilkosságnál és kómás állapotnál emelhetünk 100-120 grammig.
1 evőkanálnyi = 5 gr

Faszén kúra alkalmazása: 

Dr. faszén, maga az orvos

- egyedi esetekben (mérgezés, felfúvódás, hasmenés, gyomorsav túltengés stb.)

- kiegyensúlyozott étkezés mellett: - hetente kétszer
- 1 hétig havonta
- 3 hétig kétszer évente

A lassú égésből visszamaradt faszén a jó 
(fűz, nyír, nyár, hárs, bükk). 

Vigyázat! 

A patikai aktív szén például csont alapanyagú.

A faszén kúrának semmi nem tud ellenállni, gázok, alkaloidok, oldószerek, a bélflórában megtelepedő rothasztó baktériumok, alkohol, mérgek, drogok, nehézfémek és az arzén sem.

Figyelem! 

Használatánál egy megkötés van csak:

Olyan orvosságok mellett, amelyek az adott pillanatban szükségesek, NEM alkalmazható!
(Pl. a fogamzásgátlót is közömbösíti)

Faszén készítése:

- lyukat ásunk
- tüzet rakunk a gödörben
- amikor már az egész parázslik, fölé rakjuk az
elszenesítésre váró fát (ágak vagy hasítékok)
- letakarjuk egy fém, cserép vagy falappal
és a kiszedett földdel








Hogyan készítsünk házilag faszenet?

video:



Alkalmazása a húsipar és a tejipar „gyönyörűséges” kettőse okozta „méregzsákká” válás megtisztítására:

- 1 kávéskanálnyi szén egy csésze (250 ml) vízben, zöldteában vagy más gyógynövény forrázatában;
- de a legősibb tudás gabonatejben mondja – így nagyon gyorsan közömbösíti a vér 
savasságát. 

adszorbeáció:

- magába szív
- fizikai jelenség
- a faszén felületén fennakadnak a molekulák

abszorbeáció:

-  maga felé szív
(pl. a bélfalon át is, így tisztítja a vért és a
testnedveket)

Amiket a faszén nehezen adszorbeál:

- erős savak: sósav, kénsav, salétromsav
- erős lúgok: nátronlúg (szóda), lúgkő (hamuzsír)
- hígítók: etanol, metanol, aceton, ethylén-glykol, petróleum származékok
- Lítium sók, vas és nehézfémek
- cián, cianid
Ezeket is közömbösíti, csak lassan és ismételt dózisokban.

Az étkezéstől távoli időben vegyük be, ha kúraként használjuk, mert a vitaminokat és egyéb szubsztanciákat is magához veszi!



video:




(Forrás: http://nepgyogyaszat.hu/letfontossagu-osszetevok/faszen.html)











Róbertné Gila tapasztalatai és tanácsai:



14 éve foglalkozunk faszén készítéssel.
Aránylag minden fa alkalmas, de legjobb erre a célra a száraz gyümölcsfa.
A hasábokat elégetjük, és amikor jól átizzott a hasáb, akkor lefojtjuk egy erre alkalmas lábossal.
Ha kihűlt, kalapáccsal összetörjük tiszta papír között, majd nagy teljesítményű paprika darálóban ledaráljuk.
Ezután sűrű szitán leszitáljuk, míg liszt finomságú nem lesz.
A szervezet méregtelenítésére használható 1:1 (1mk faszén, 1 mk őrölt lenmag). Sokoldalúsága a pakolások alkalmával kíváló.
Megszünteti a fájdalmat, lehúzza a gyulladást. (itt az arány: 1 ek faszén és 2 ek őrölt lenmag összekeverve egy kis vízzel - máktöltelék keménységű - papírtörölközőre simítani, és a kívánt test felületre ráhelyezni, dunsztkötésként, és 8,12,24 órát rajta hagyni.
Neylon-nal kell beteríteni a papírtörölközőt, vagy folpackkal, és egy ruhával is át lehet kötni.

Rákos betegnél is hatalmas eredményeket lehet elérni. pld. kemo kezelés után nincs hányinger, elviszi a felesleges méreganyagot.


Csak gyakorlati tanács: mindig keverjük bele egy kis kefirbe vagy tejfölbe, ha belső használatra fogyasztjuk.



(Forrás: Róbertné Gila)









Továbbá:





- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html


- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/aloe-vera-csodanoveny.html

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:



- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: