2017. július 30., vasárnap

10 ezer év után újra ősi búzafajtát termesztenek Magyarországon - az alakor


10 ezer év után újra ősi búzafajtát termesztenek Magyarországon

A növény nem tűri a vegyszert, sem a műtrágyát.




Számtalan előny kötődik az ősi kenyérgabonához:

az alakor,
az ökológiai megtérés búzája” egyre több hívet szerezhet az egészséges táplálkozást segítő tulajdonságai révén – írta a kemma.hu.


Az alakor újrafelfedezése Gyulai Ferenc gödöllői egyetemi tanár, archeobotanikus nevéhez kötődik – mondta a lapnak Czumpf Attila agrármérnök, humánökológus, a Természetes Életmód Alapítvány elnöke.

A szakember hat géncentrumban találta meg a növényt, és sikerült megmentenie az emberiség legősibb gabonájának magját.

A megtalált ősbúza az eredeti Kárpát-medencei alakor utolsó fennmaradt állománya lehetett.

14 éve ebből hozott egy kisebb mennyiséget Erdélyből, amiből sikerült vetőmagot szaporítaniuk.

Ebből jutott a tatai medencébe is, ahol a Fényes rétek mögött kezdtük el a termesztést.

Mára országosan az eredeti 2 kg magból 30 hektáros vetésterületet sikerült elérni.

Az emberek az úgynevezett termékeny félhold övezetben, a mai Szíria, Jordánia, Törökország és Irak térségében fedezték fel ezt a tápláló növényt mintegy tízezer évvel ezelőtt.

Az alakor eltartotta az akkori népességet, ám az időjárás változása, a demográfiai robbanás miatt vándorolniuk kellett.

Vörös Géza vállalkozó, a Bözödi Alakor Társaság tagja héregi földjein évek óta foglalkozik az alakor termesztésével, a belőle készült péktermékek forgalmazásával.

Megszerzett ismeretei alapján ő tudja,
milyen veszélyeket rejt a hagyományos gabonatermesztésben a nagy mennyiségű műtrágyázás,
a növényvédőszer-maradékok állandó jelenléte, a túlzott nemesítés és génmanipuláció – olvasható a portálon.

A bözödi alakor

Mikroelem, vitamin és antioxidáns tartalma kiemelkedő.

A terméséből készült liszt fehérjetartalma magas, aminosav összetétele ősi.

Minden esszenciális aminosav megtalálható benne.




A többi gabonával összehasonlítva az összes aminosavból a glutaminsav aránya csak 14%, szemben például a zab 28%, a nemesített alakor 35%, a tönköly 40 %-os glutaminsav tartalmával.

A glutaminsav a glutén legfontosabb építőeleme.

Arányától függ, hogy a gabona fehérjéje mennyi vizet tud megkötni, vagyis milyen erős ragasztó.

Ezáltal a bözödi alakor fehérjéje az emberi szervezet számára ideális.

Rendszeres fogyasztásával megelőzhetjük a glutén- érzékenység kialakulását.

A témával tudományos szinten is foglalkoznak.

Nemrégiben elindult az az ökonövény program, amely az alakor egyéb tulajdonságait is népszerűsíti.

Fotók: Facebook/Alakor ősbúza

Forrás: Sokszínű Vidék








Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 


- Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:



- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:

- A csodás Lenmag: 
- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
- Lekvárfőzési ABC:  

- Melyik virág ehető a kertünkben?
- Őszi munkálatok a kiskertben: 
- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 
- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 

- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- Természetes kozmetikumok: 





KÁPOSZTA - Kovászos uborka:







- ALMA - ALMAECET:










- Koncentrációs gyakorlat - Auralátás finomítása:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/03/koncentracios-gyakorlat-auralatas.html

- A kínai egészségmegőrzés fegyvere - a fésű:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/04/a-kinai-egeszsegmegorzes-fegyvere-fesu.html

- A Tiszta Só jelentősége:

- Házi sajtok készítése és tejsavó felhasználási ötletek:

- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:


- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - 10 jó tanács Gyuri bácsitól:


- HULDA CLARK ASSZONY TÖBB ÉVTIZEDE ISMERTE A RÁK GYÓGYÍTÁSÁNAK TITKÁT, MIÉRT NEM HALLGATOTT RÁ SENKI?:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2016/09/hulda-clark-asszony-tobb-evtizede.html





- 10 ezer év után újra ősi búzafajtát termesztenek Magyarországon - az alakor:









Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:


blog oldalam: