2016. augusztus 23., kedd

HIBISZKUSZ


HIBISZKUSZ





A hibiszkusz vagy mályvacserje (Hibiscus) a kétszikűek (Magnoliopsida) közé tartozó mályvafélék (Malvaceae) egyik legváltozatosabb nemzetsége mintegy 1200 fajjal, amelyek közül feltűnő virágai miatt többet szerte a világon dísznövényként termesztenek.

Ázsiából származik; egyes fajai tipikus özönnövények, másokat az ember telepített meg szerte a világon.

A fajok többsége a trópusokon, szubtrópusokon és a meleg mérsékelt éghajlatú területeken él, közöttük akadnak egyévesek és évelők, fás- és lágyszárúak, lombhullatók és örökzöldek is.

A hibiszkusz tea ivásával jelentősen csökkenhet a vérnyomás, valamint az érrendszeri és a vese megbetegedésének kockázatát is csökkenti.






A hibiszkusz a mályvafélék családjába tartozó csodaszép, virágzó, mediterrán eredetű dísznövény, amely egyben gyógynövény (köptető, köhögéscsillapító) , sőt, tea alapanyag is.

A hibiszkusz akár 2 méteresre is megnövő, fás szárú virág, amely mind a kertekben, mind pedig lakásban, vagy télikertben is igen jól érzi magát.

Nagyon sok szín található a hibiszkuszok palettáján, szebbnél szebb árnyalatokban pompáznak virágai.




Ezek a virágok lehetnek kisebbek, vagy nagyobbak, tömöttebbek vagy szimpla szirmokkal rendelkezők, minden színben és formában csodálatosak.

A növény virágai egy-két nap alatt elhervadnak sajnos, de szinte folyamatosan hoz újabb és újabb virágokat, így aztán szinte egész évben pompázatos dísze a kertnek, vagy a lakásnak.

Hazánkban legnépszerűbb és legelterjedtebb a kínai hibiszkusz,(kínai rózsa, latinul Hibiscus rosa-sinensis), a Törökrózsa, kerti mályvacserje(latinul Hibiscus Syriacus) valamint a mocsári hibiszkusz (latinul Hibiscus mosceutos).


A hibiszkusz tea anthocyanin és más összetevői antioxidánsként is működnek, megtisztítják a szervezetet a szabadgyököktől, csökkentik a szív megbetegedésének és a rák kialakulásának kockázatát, valamint az öregedés hatásait.






Hibiszkusz tea készítése 

(gyakran csipkebogyóval együtt használjuk):

Forraljuk fel 5 dl dl vizet, és merjünk bele 3 evőkanál szárított hibiszkuszvirágot.
Ha felforrt és beleoldódott a sötétpiros lé, akkor hagyjuk egy kicsit hűlni.
Szűrjük le az elázott szirmokat, majd ízlés szerint édesítsük.
Önmagában erőteljes citromos íze van.






Ha a C vitamin-tartalom miatt isszuk, akkor érdemesebb áztatni, nem pedig forralni, ha viszont a színét adó anthocyanin antioxidáns, sejtvédő hatásait szeretnénk kiaknázni, akkor forrázni kell.






Bizonyára sokan találkoztatok már cserepes hibiszkusz dísznövénnyel. 

És arról is sokat lehet hallani, hogy egyre szélesedik az ehető virágok tábora. 

Nos, a hibiszkusz is egy ilyen, sokféleképpen hasznosítható különleges növény.




Ez a szépséges virág a mályvafélék családjába tartozik. 

Nevét a leírások szerint az egyiptomi szent madárról, Thot, a bölcsesség istenének szent állatáról, ÍBISZről kapta. 

A hibiszkusz nemzetség rendkívül változatos. 

Ma már több mint 300 fajtájuk ismert.
  
A hibiszkusz őshazája Ázsia. Európában először – mint annyi más növény – a francia király füvészkertjében jelent meg.
  
A növény jelentős...

C-vitamin tartalommal bír. 
Ezen kívül számos
szerves savat (citrom-, alma-, aszkorbin- és gyümölcssav),
vitamint (B1, B2, B3, B6, D)
ásványi anyagot (kalcium, foszfor, kálium, magnézium, nátrium) és
nyomelemet (vas, szelén, cink, króm, mangán) tartalmaz.

A hibiszkuszban igen komoly mennyiségben vannak flavonoidok (a növények által saját maguk védelmére termelt anyagok, melyek az UV sugárzás és egyéb környezeti kórokozókkal szemben védelmet nyújtanak a sejteknek, és elfogyasztásukkal az emberi szervezet sejtjeinek is).

Sokféleségük a megjelenésükben és a használhatóságukban is megmutatkozik.

Egyik változat különlegessége a színeváltozása (mutabilis = változó).

 Egy-egy bokor a teljes virágzáskor roppant színpompás látványt nyújt az eltérő színárnyalatok miatt. 
A változás 1-2-3 nap alatt zajlik le. 
Mivel a virágok nem hosszú életűek.




Ismertebb fajtái közül

a kínai hibiszkusz (szobai hibiszkusz, rózsamályva, Hawaii-rózsa) ebbe a körbe tartozik a hazánkban is olya népszerű szobai dísznövény is. 
Szépségükért termesztik.



Hibiscus rosa-sinensis_


törökrózsa vagy kerti mályvacserje (Hibiscus syriacus) „szíriai mályvacserje”. Nagyon gyakori dísznövény Magyarország kertjeiben. 

Ez a faj az egyetlen a családban, amely fagyálló Koreában régi idők óta ismerik. Leveléből teát főznek, szirmait elfogyasztják.



Hibiscus Syriacus


vannak olyan fajok, melyeket a textil- ill. faiparban hasznosítanak (főleg színezésre)

a rozella (Hibiscus sabdariffa) érdemli a legnagyobb figyelmet…. sokféle elnevezése létezik: szudáni hibiszkusz, afrikai mályva, ehető hibiszkusz, karkadé, pampola, teahibiszkusz, vörös sóska, vad-rozella, véres, vagy rózsa hibiszkusz.




A rozella származási helye Közép-Amerikán keresztül Indiától Malajziáig terjedt. Ma már szinte a világ minden trópusi, és meleg mérsékelt égövi tájain megtalálható. Termesztik is, mert ennek a növénynek minden része ehető! És persze, dísznövény is.

A szudáni hibiszkusz (rozella) különböző részeiből lehet és érdemes készíteni




leveseket,
lekvárt,
szószokat,
szirupokat, és
fűszert,
virágai és levelei savanykás ízük miatt – elsősorban saláták formájában értékesek.
  
Gyógynövényként a virágját használják.

Sötétvörös, húsos virágkelyhei rengetegféleképp hasznosíthatóak. 
Attól függően, hogy melyik hatóanyag miatt fogyasztjuk, érdemes különbséget tenni az elkészítés módozatában:

ha a C-vitamin tartalomra van szükségünk (pl. izmok, ízületek, csontok regenerálódásához), akkor áztassuk, mint a csipkebogyót,
ha az anthocyanin antioxidáns, sejtvédő hatásait szeretnénk inkább érvényesíteni, akkor forrázzuk. 
Az antjpcyanin adja a virág színét.




A tea elkészítéséhez 1 kávéskanál teafüvet használjunk csészénként. Vizsgálatokkal igazolták már, hogy 6 héten keresztül napi 3 csésze hibiszkusz tea elfogyasztásával

csökkent a magas vérnyomás,
jelentősen segítette a sejtfalak karbantartását, megelőzve ezzel a nagyon gyakori szív- és érrendszeri problémákat.

Továbbá

segítheti megtisztulni a szervezetet a káros szabadgyököktől (amikor felborul a szervezet természetes egyensúlya, és már az általa folyamatosan termelt szabadgyökök túlsúlyba kerülnek, és nem csak a támadó kórokozókat pusztítják, hanem a szervezet sejtjeit is = számos betegség írható a számlájukra……………… az antioxidánsok = pl.A,E,C-vitaminok, ásványi anyagok stb.= képesek a szabadgyökök hatástalanítására)
nehézfémektől,

javíthatja a sejtek és szövetek megújulását, a fehérjekollagén beépülését, ezzel
nagyban hozzájárulhat az öregedés lassításához,
csökkentheti a szívmegbetegedéseket,
a rák kialakulásának kockázatát (pl. prosztata)
Gyulladáscsökkentő, görcsoldó hatását is érdemes hasznosítani

szem kötőhártya-gyulladás esetén öblögetésre
hörgők, tüdőgyulladás,
lázzal járó hurutos megbetegedés, köhögés szüntetésére, láz csillapítására – tea formájában
torok, hangszálak, mandulák gyulladásakor gargalizálóként.
asztmás görcsökre,
ízületi gyulladásra,
fekélyes vastagbélgyulladásra, Crohn-szindrómára,
menstruációs görcsök enyhítésére,
epe- és bélgörcsök esetén teaként,
méregtelenítésre,
vízhajtásra, vesetisztításra is alkalmas,
bőr szépítésére lemosóként.
nagyobb mennyiségben enyhe hashajtó.



  
Baktérium- és gombaölő tulajdonságát is érdemes figyelembe venni.

féregűző,
vérzéscsillapító (aranyeres panaszok esetén)
nemi betegségek tüneteinek enyhítője lehet.
  
Cukorbetegek is fogyaszthatják.

Immunerősítőként is fontos szerepe lehet.

Öregedés gátló hatású (kozmetikumokban is fellelhető) 

A természetgyógyászatban is szívesen hasznosítják gyógyhatásait borogatásként

bőrgyulladáskor,
égési sérülések
tályogok,
váladékozó ekcémás bőr kezelésénél,
De készül belőle tinktúra, és
hajszesz (hajnövekedés serkentésére).
  
Természetes ételfestékként is alkalmazzák.

Az a tapasztalat, hogy a hibiszkusz teának kedvező lélektani hatásai vannak. 

Szünteti az indulatokat, megnyugtatja a lelket, oldja a feszültséget. 
Segít megszabadulni a nyomasztó érzelmektől, gondoktól. 
Csökkenti a stresszt. 
Gyógyírt jelenthet az érzelmi kiszolgáltatottságra.
  
Nagyon kellemes, üdítő élvezeti ital is. 
Melegen és hidegen is fogyasztható.
 Íze az áfonyáéra emlékeztet, kicsit fanyar. 
Más teafüvekkel is keverhető, „ízesíthető” – mézzel és cukorral is.

Szakértők szerint a hibiszkusz biztonságosnak tekinthető gyógynövény. 

Ellenjavallatok, mellékhatások nem ismertek. 

A mértékletesség elvét azonban érdemes szem előtt tartani.

Még néhány érdekesség a hibiszkusszal kapcsolatban:
  
A Csendes-óceáni Hawaii-szigeteken az állam virágának tekintik. 




Nyaklánc vagy virágfüzér formájában az odalátogató turistákat üdvözlik vele. 
Az asszonyok a fülük mögött is viselik, aminek fontos jelentése van a külvilág számára.

A japánoknál a hibiszkusz szelídséget, ¸jóindulatot jelent. 
Tiszteletük, barátságuk jeléül ajándékozzák meg vele vendégeiket.

A kínaiaknál is sokféle jelentése van a „kínai rózsának”. 
Jómódot, hírnevet is kifejeznek általa.



(Forrás: oread.hu)






Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 


- Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:



- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:

- A csodás Lenmag: 
- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
- Lekvárfőzési ABC:  
- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 

- Melyik virág ehető a kertünkben?
- Őszi munkálatok a kiskertben: 
- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 
- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 

- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:





Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: