2013. július 18., csütörtök

Nyergestető - a magyar történelem thermopülai csatája


Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája

1849. augusztus 1.




  Talán nem túlzok, ha azt mondom: kevés olyan ókori esemény van, amelyre iskolai tanulmányainkból szinte mindannyian emlékszünk. 
Leonidász király és 300 spártai katonájának a Thermopülai-szorosban véghez vitt hősi cselekedete ezen kevesek közé tartozik. 
Meglehet a többség még az „Itt nyugszunk. Vándor vidd hírül a spártaiaknak: / megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.” sírversre is emlékszik. 

Az azóta eltelt évszázadok során számtalan képzőművészeti, irodalmi alkotás dolgozta fel a Thermopülai ütközetet. 
Néhány évvel ezelőtt még hollywoodi szuperprodukció is készült a csatáról. 
Pedig, ha úgy nézzük, nem történt más ott, mint 300 spártai – árulás révén – elvesztett egy csatát a hazájukat fenyegető perzsák ellen. 
Aztán mégsem a győző lett a győztes. 
A szorosban csatát vívó spártaiakra ma az egész világ, mint hősökre emlékszik. 
A perzsa hadsereg meg eltűnt a történelmi emlékezet süllyesztőjében.



  
Ha azt mondom, Nyergestető, talán csak nagyon keveseknek jut eszükbe bármi is. Bevallom férfiasan, tavaly nyárig nekem sem mondott semmit ez a földrajzi név. 
Az anyaországban nem tanulunk róla, a köztudatban pedig nincs benne a Háromszéki- és a Csíki-medencét összekötő átjáró neve. 




Mi az amiért Sólyom László köztársasági elnök, dacolva a román kormányzat és a hatóságok rosszallásával, mégis elmegy oda? 
Mi is történt ott 160 évvel ezelőtt?




 Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utolsó napjaiban vagyunk. 
200 ezres orosz haderő lépi át az ország keleti határát. 
Bem tábornok, az erdélyi magyar csapatok vezetője döntő vereséget szenved Segesvárnál. 
Mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, ekkora túlerő ellen nem lehet felvenni a harcot. 
Konok emberek a székelyek, ha valamit elhatároznak, a világ minden kincséért sem tágítanak tőle. 
Ilyen volt a magyar szabadság ügye is. 
Tuzson János őrnagy és 200 székely katonája fejébe vette, hogy a Csíkszereda felé előrenyomuló többezres orosz hadtestet megállítja az utolsó, stratégiailag védhető ponton. 
A Nyergestetőn.



  
Nyergestető a Háromszéki-medencét és a Csíki medencét összekötő átjáró a Csíki-havasok és a Torjai-hegység között. 
A 895 m magasságban lévő nyereg, hágó az utolsó védhető hely az Ojtozi-szoroson áttörő csapatok ellen. 
Számtalan véres ütközet helyszíne volt tatár és török beütésekkor.

 A sokszoros túlerőben lévő orosz sereg nem bírt a székelyekkel. 
Tuzson János honvédei 1849. augusztus 1-jén többször is visszaverték az orosz támadást. 
Mígnem egy román pásztor a védők hátába vezette az ellent. 
Kányádi Sándor Nyergestető című versében így ír erről: „Végül csellel, árulással / délre körülvették őket, / meg nem adta magát székely, / mint a szálfák, kettétörtek. / Elámult az ellenség is / ekkora bátorság láttán, / zászlót hajtva temette el / a hősöket a hegy hátán.”

(Írta: Szathmáry)




Kányádi Sándor: Nyergestető

- A néhai jó öreg Gaál Mózesre,
gyermekkorom regélőjére is emlékezve -

Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
- alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.




Kárpáti Csenge 4. oszt. - Kányádi Sándor: Nyergestető






Nyerges-tető







Nyerges-tető: Székely - magyar himnusz



video: http://www.youtube.com/watch?v=A4lcCQ29A3A








HAGYOMÁNYAINK ÚJRAÉLESZTÉSE A KULCS!



"Ma úgy vélem csupán egy dolog választ el bennünket egy jobb jövőtől, és az az elfeledett hagyományaink felfedezése!" - Székely Éva Andrea


Kopjafa (fejfa) - A megtisztulás eszköze - Út a Mennyországba?




A Nyergestetőn



"Székely vagyok. A nevem, az identitásom, a származásom szerint is. Ugyan nem Székelyföldön születtem, nem ott nőttem fel, és nem is ott élek, de (meg)tagadhatatlanul Székelynek születtem. Székely Évának. Ha csak az ősi írásokat vesszük, a nevemben hordozom az emberiség eredetének, valamint a vándorló őseinknek igaz történetét. S a név ugyebár kötelez...

Az erdélyi magyarokról az hírlik, hogy értenek a boszorkánysághoz. Jómagam abban hiszek, hogy a hagyományaink tisztelete a (tisztán)látás képességét is megőrizte számunkra, hiszen a hagyományaink révén vagyunk összeköttetésben a forrással.

A Dédszüleim anyai ágon szintén Erdélyből érkeztek a mai Magyarország területére, és mind a ketten médiumok voltak. Író és beszélő médiumok. Erről csak 25 éves korom után szereztem tudomást, amikor már nem tudtam kontrollálni tovább a látomásaimat, az álmaimat, és az üzeneteket. Hogy mi köze az eredetemnek a fenti témához? Rögtön megértitek!

Amit most megosztok veletek, arról aligha olvashattatok, mert Székely lányként jómagam sem hallottam róla soha azelőtt, és azután sem sikerült információt szereznem erről, hogy a lentebb említett jelenet a tudomásomra jutott. (Ha valaki esetleg hallott már erről, annak nagyon hálás volnék, ha megosztaná velem az ismereteit!)

Nálunk az a szokás, hogy a temetés alkalmával, a sír fej felőli részéhez (fejfát) kopjafát állítunk. Ma már inkább hagyományőrzés gyanánt, mint annak a tudatában, amire valójában ezek a gyönyörűen (kézzel) faragott emlékművek szolgálnak.

A várandósságom idején álmot láttam. (Ez nálam elég gyakori, de az ilyen intenzitású álmok éves szinten addig 2-3 alkalommal fordultak csak elő.)






Azt álmodtam, hogy egy temetésen vagyok. Sok 100 évvel ezelőtt lehetett egy régi korban. Engem nem láttak és nem érzékeltek az ott lévők, ahogy én sem érzékeltem a saját testemet, mert csak fénytestben voltam jelen. Felettük repkedtem. Nem tudtam hol vagyok, és miért vagyok ott. Erre szerettem volna rájönni. Figyeltem, hátha valaki mond valami hasznosat. Majd a kiásott sír fölé repültem. Láttam benne a koporsót a holttesttel együtt. Egy 60-as évei közelében járó férfit temettek. Jelentős személyiség lehetett, mert sokan érkeztek a temetésére, és többen siratták. Először az fordult meg a fejemben, hogy talán a saját temetésemet látom egy korábbi életemből, de ahogy elkezdődött a szertartás a holttesthez kötődő lélek is megjelent. Még össze volt kötődve a holttestével. Ott lebegett pár centivel fölötte. Olyan volt, mintha a szertartás idézte volna meg.

Ahogy véget ért a szertartás szinte mindenki elhagyta a helyszínt. a koporsó bal oldalán álló 3 ember ekkor egy számomra ismeretlen, azelőtt soha nem hallott nyelven valamilyen szent szöveget kezdett kántálni. S ekkor történt az, amiről soha nem hallottam azelőtt. A halott lelke a holttest koponyájából kilépve a kopjafa törzsébe szállt. Majd, ahogy a beavatottak folytatták a kántálást a lélek a kopjafa belsejében elkezdett felfelé emelkedni. A kopjafa egyes szakaszain (lásd a mellékelt fotót) kapaszkodott felfelé és ahogy fokozatosan elhagyta mindazt, ami ehhez a világhoz kötötte, "lépett" egyre feljebb és feljebb a következő szintre, s vált egyre fénylőbbé. Majd a kopjafa tetejéhez ért, és ott a földi életét elengedve kivált a kopjafából immár szabad és megtisztult lélekként. Elengedte a testét, és megvált azoktól a dolgoktól, amelyek addig nem engedték átkelni. Ekkor abbamaradt a kántálás. A 3 ember elhagyta a helyszínt és én felébredtem.






A kántálás alatt úgy láttam a kopjafát, mintha röntgenszemem lett volna. Láttam a benne világító lélek lelkiállapotait, amikor a kopjafa egyes szintjein lévő szimbólumok felizzottak. Minden szint olyan volt a felemelkedő lélek számára, mint egy apró szoba, ahonnan csak akkor léphet tovább, ha az adott szinthez tartozó érzéseit megérti, és elengedi. Az alsó szinteken tovább időzött, mint a fentieken. Majd amikor a kopjafa csúcsán, mint egy koronacsakrán át kivált, egy pillanatig még ott időzött. Tisztán, energikusan fénylett, majd eltűnt.

Az álmom után elkezdtem más szemmel tekinteni a kopjafákra. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy olyan szimbólumokat faragnak a kopjafába és annak a csúcsába, amelyek mind fellelhetők más, a túlvilágban, a reinkarnációban hívő kultúrák hagyományaiban.

Az általam feltöltött képet az interneten találtam. Nem is olyan régi faragvány. Mégis ott a tetején egy olyan szimbólum, amihez hasonló módon a koronacsakrát is ábrázolni szokás. De nem ritka a merkaba kocka csúcs sem. Az a szimbólum pedig, amit a legerősebben láttam az álmomban a kopjafán felizzani olyan volt, mint az élet virága.

Sokáig ízlelgettem ezt az álmot, míg végül többek javaslatára úgy döntöttem, továbbadom azt, amit láttam. Ma is nehéz szavakat találni erre az élményre, és ma is épp úgy lenyűgöz a kopjafák üzenete, mint aznap. Mert bizony ez az álom is azt mutatja, hogy a történelmünk, a hagyományaink és a fennmaradt ereklyéink sokkal fontosabb üzenetet hordoznak, mint azt valaha képzeltük volna!

Korábban átok sújtotta népnek tartottam a magyart, amely saját sorsának elrontója. Ma úgy vélem csupán egy dolog választ el bennünket egy jobb jövőtől, és az az elfeledett hagyományaink felfedezése!

Ha úgy érzed gazdagabb lettél azáltal, hogy végigolvastad ezeket a sorokat, kérlek add tovább te is ezt az álmot! A valóságtartalmát a kopjafák őrzik. Ha elutazol Erdélybe, vagy rákeresel az interneten, és a szimbólumokat megnézed, magad is rájössz majd, hogy az út, ami a sötétségből kivezetheti ezt az országot, az a kulturális és spirituális örökségünk!


© Székely Éva Andrea (spiriteve)









Továbbá:



1.Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

2.Hargita:

3.MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

4.Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

5.A pozsonyi csata:

6.Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

7.Az utolsó Táltos:

8.Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:

9.Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

10.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

11.A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

12.Húsvéti népszokások, hagyományok:

13.CSABA KIRÁLYFI:

14.A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

15.MIENK VAGY ERDÉLY:

16.Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:



20.Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

21.Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

22.Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:

23.Magyarul beszélő indiántörzsek:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/magyarul-beszelo-indiantorzsek-moricz.html

24.A magyar népviselet és a szakrális geometria:


1 megjegyzés:

  1. ez Valosag es nem amittas meg mellebeszeles ezert es sok iljenert volt elrendelve Trianon ,, de Mi gyoztunk es ti Alnok arulohatalmak veszitettetek....

    VálaszTörlés