2017. május 7., vasárnap

Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében Fénygyógyszer VÉDELEM és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére


Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében

Fénygyógyszer

Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére

2011. március 16.




Az új-zélandi és az azt követő Japánban történt földrengések nyilvánvalóvá teszik, hogy a Káoszcsomópont még összetettebb szakaszába léptetek.

Szeretnénk átnyújtani egy módszert, amit sugárszennyezéstől és más egészségi problémáktól való védekezésre, valamint ezek gyógyítására használhattok. Fénygyógyszernek nevezzük.

Ez nyilvánvalóan a Japánban kialakuló eseményekkel van kapcsolatban, bár a jövőbeli Föld kialakulása során hasonló kihívást jelentő helyzetekkel kerülhettek szembe a közeljövőben a bolygó egyéb pontjain is.

Ez a módszer segít védekezni és meggyógyítani benneteket nem csak akkor, amikor radioaktivitásnak vagytok kitéve, hanem amikor idegmérgeknek, vagy esetleg baktériumok és vírusok mutálódó formáinak. Mi úgy látjuk, hogy a közeli idővonalatokon ilyen esetek gyakoribbá válására lehet számítani.

A módszer a BA-val, a Mennyei Lelketekkel való összekapcsolódásra épül. Ez a Fény Birodalmával, létezésed egy tartományával való kapcsolatfelvételt jelenti.

Minden, ami a kozmoszban létezik, tekinthető a fény egy minőségének, vagy energetikai megnyilvánulásának. Még az anyag legsűrűbb formái is lényegében a fény megjelenései.

A módszer használata közben összekapcsolódsz a Mennyei Lelkeddel, tartod a szándékot és elvárást, hogy számodra védő és/vagy gyógyító energiát fog átadni. Ezt a szándékodat a megbecsülés, vagy hála érzelmi rezgésével küldöd a Mennyei Lelked felé. Ez egyszerűen az a rezgéstartomány, ami aktivizálja lényed magasabb régióit.

Amikor küldöd ezen szándékodat a megbecsülés, vagy hála érzetével együtt a BA-felé, átváltod a figyelmedet a szívcsakrádra, hogy fogadd benne a védelem, vagy gyógyítás rezgéseit. Ezt a rezgést fényformáknak, geometriai alakzatoknak érzékelheted, vagy az energia alászállásaként tapasztalhatod. Lehet az is, hogy csupán gondolatokat/érzéseket élsz át.

Amikor az energia megérkezett a szívcsakrába, készen áll a küldésre.

Ebben a fázisban sima vízre van szükséged, mivel a víz rendkívül jól tárolja ezt a fajta információt. Egy vízzel teli edényt tartasz a kezedben. Az akaratoddal kiküldöd a szívcsakrádban lévő energiát a karjaidon át, a kezeidbe, és utána a tenyered közepén levő csakrákon át. Az energiamintázat ezen az úton belép a vízbe.

Azt javasoljuk, hogy erősítsd a hatást a folyamat háromszori ismétlésével. Tehát még kétszer, összesen háromszor végezd el. Ezután megiszod a vizet. A víz áthatja tested vízelemét és így végül a gyógyító és védelmező minőségek minden sejtedbe eljutnak.

A módszerrel átalakítod a fényt, hogy átáramoljon a tested központi energiacsatornáján át a szívedbe, majd pedig onnan a vízelembe. A víz tudata megkapja ezt az energiamintát és iváskor a testedbe jut.

Amikor olyan helyzetbe kerülsz, hogy radioaktív sugárzás ért, a leírt módon alkalmazod a módszert. A BA-ból származó energiát átalakítod, hogy megvédd/meggyógyítsd magad a radioaktív szennyezés minden eddigi és további lehetséges hatásától. Ha van egyéb módszered, hogy megvédd magad, természetesen használd azokat is. De ha csak a saját tudatod az egyedüli eszközöd, ezzel is meg tudod védeni és gyógyítani magad.

Ha idegméreg hatott rád, ugyanezt tudod tenni. Amikor baktérium-, vagy vírusfertőzés okozta járványban találod magad, tanácsoljuk, hogy tégy ugyanígy.

Amikor együttesen egyre mélyebbre kerültök a Káoszcsomópontba, és ennek egyre összetettebb szakaszába léptek, a baktériumok és vírusok egyre gyorsabban fognak mutálódni. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy meggyógyítsátok és megvédjétek magatokat ezektől a mutálódó életformáktól.

Fontos megérteni, hogy a védelmet és a gyógyítást a saját tudatotok erejével hozzátok létre. Képesek vagytok közvetlenül felvenni a kapcsolatot saját fénybirodalmatokkal. Szuverén jogotok, hogy belépjetek a fény birodalmába saját, vagy szeretteitek érdekében.

Amikor a vázolt nehéz helyzetek valamelyikébe kerültök, azt javasoljuk, hogy vegyetek be Fénygyógyszert – az általatok feltöltött vizet – többször naponta, ahogy intuíciótok diktálja.

A Japánban történt földrengés és az ennek következtében létrejött szökőár fizikai hatását rendkívül nehéz kezelni. De mi a figyelmünket nem a fizikai, hanem inkább az ilyen katasztrófák esetén előálló mentális, érzelmi, és spirituális hatásokra szeretnénk irányítani.

A tény miatt, hogy Káoszcsomópontban vagytok, valamint, hogy a mély űrből származó energiák napszéllel együttesen hatnak energiatestetekre, ti, mint közösség, még jobban a hatása alatt álltok. Ez alatt azt értjük, hogy embertársaitok szenvedésének látványa megrázkódtatja szíveteket. Felismeritek, hogy az ő nehéz helyzetük könnyedén a tiétek is lehet. Ez a felismerés megnyithatja a szíveteket és ezen, a szívetek falán nyílt résen át meglátjátok a magasabb tudatosság állapotait. Így válik a japán földrengés sok tekintetben a közös szív földrengésévé.

Nem könnyű az előttetek álló időszak. Úgy látjuk, hogy egyre több földi átalakulás következik. De az ilyen események eredménye, hogy a velőtökig megráz benneteket. Így a tömeghipnózis egy pillanatra megáll. Ezért ilyen teljes és szürreális pusztulás idején sokatok tisztán meglátja, hogy civilizációtok bizonytalan lábakon áll. A szó szoros és átvitt értelmében is.

Tanácsunk a Káoszcsomópont jelenlegi szakaszában, hogy tanuljátok meg és gyakoroljátok be a Fénygyógyszer módszert, hogy amikor szükség van rá, tudd, hogyan alkalmazd a védelem és gyógyítás ezen módszerét, immár mint saját természeted tulajdonságát. Azt javasoljuk, hogy ezekben az időkben ne csak az eszetek vezéreljen, hanem a szívetek is. Engedjétek, hogy érezzen a szívetek, mert a szív az, amin keresztül felemelkedhettek a saját nagyságotokhoz vezető spirális ösvényen.



Hathor istennő - Dávid Júlia festménye


Tom gondolatai és megfigyelései

A Hathorokat mintegy húsz éve közvetítem és a Föld üzeneteket 2003 februárjában kezdtem publikálni. Eddig azonban soha nem éreztem bennük ilyen sürgetést, hogy nyilvánosságra kerüljön az üzenetük. Általában hagynak néhány napot, hogy elidőzzek az üzenettel és elmélkedjek rajta. De ez a luxus most nem adatott meg. Arra kérték Judi-t és engem, hogy továbbítsuk ezt az üzenetet, amilyen gyorsan csak lehetséges. Így a kommentárom rövid és velős lesz.

Az üzenet lényege, hogy minden emberi lény képes a Hathorok által Fénygyógyszernek nevezett dolgot előállítani. 

Ennek a gyógyszernek belső tulajdonsága, hogy védjen és gyógyítson radioaktív szennyezés, idegméreg, vírus és baktériumfertőzés esetén is.

A módszer egyszerű és lényegre törő. Néhány olvasónak lehet, hogy teljesen új elképzelés a Mennyei Lélek (a BA) fogalma, ezért tisztázom az elhelyezkedését és a vele való kapcsolatfelvétel lehetőségét. A BA, vagy Mennyei Lélek a tudat egy része, amely téren és időn kívül helyezkedik el. Némelyetek a Mennyei Lelket 

Magasabb Énnek nevezi. (BA)

De az elnevezésétől függetlenül a Mennyei Lélek a Fény Birodalmában létezik, (ahogy a Hathorok nevezik) és éned ezen része úgy érhető el, ha 

megbecsülést, vagy hálát küldesz neki.

A BA-toknak nincs meghatározott helye térben is időben, mivel mindkettő felett áll.

Ám létezik belépési pontja az energiameződben, kartávolságra a fejed felett. 

Ha a fejed fölé tartod a kezeidet és összeérinted az ujjaid végét, 

akkor az ujjaid vége a belépési pont közelében van. 

Ez a pont az, ahová a figyelmed irányítod 

a Fénygyógyszer előállítási módszerük első szakaszában. (A kéz fej fölé tartása csak a tájékozódás miatt került említésre. A Fénygyógyszer előállítása közben nem teszed kezeidet a fejed fölé.)

Amikor figyelmedet a BA pont területére irányítod, az elmédben őrzöd azt az elképzelést, hogy milyen minőségű fényt szeretnél kapni. 

Tegyük fel a példa kedvéért, 

hogy veszélyes radioaktív sugárzás ért, vagy érni fog és sugárfertőzés fenyeget. 

Ilyen esetben, amikor a fejed feletti területen 

a BA-ra fordítod a figyelmedet

tartsd a szándékot

hogy a BA-ból leereszkedő energia olyan energetikájú, amelyik kivédi és gyógyítja a radioaktív szennyeződés hatásait.

Ezután pedig 

megbecsülés és hála érzését küldöd a szívcsakrádból felfelé a fejed feletti részre a BA-ba, és megtartod a szándékot, 

vagy minőséget, hogy a BA-ból érkező energia védeni és/vagy meggyógyítani fog a sugárszennyeződéstől.

Majd a figyelmedet a BA-ról a szívcsakrádra 

(a mellkas középpontja a szegycsont mögött) és várod, hogy megérkezzen a BA-ból a védelem és gyógyítás energiája.

Azoknak, akiknek ez új, lehet, hogy többször kell majd a szándékot, vagy a minőséget a megbecsülés vagy a hála érzetével együtt a BA felé küldeni, mielőtt megérzik a választ. De csak 

folytasd a szándék és a megbecsülés, vagy a hála érzetének küldését, amíg megérzed a leszálló energiát. 

Amikor érzed, hogy száll alá az energia a Mennyei Lelkedből,

vidd át a figyelmedet a szívcsakrádra. 
Hagyd, hogy a szív központja fogadja a védelem és a gyógyítás energiáit.

Ezután helyezd a kezeid egy sima vízzel teli edényre, fölé, vagy köré és küldd a Mennyei Lelkedből kapott energiát a vízbe. 

A védő és/vagy gyógyító energia, amely a szívedbe érkezett, most átáramlik a karjaidba, majd a vízbe a tenyereid közepén található csakrákon át.

Ezeket a lépéseket összesen háromszor végezd el. Majd idd meg a vizet.

Ha a helyzeted kényes, a Hathorok azt tanácsolják, naponta többször készíts Fénygyógyszert és intuíciód szerint fogyaszd.

Ahogy a Hathorok rámutatnak, a Fénygyógyszer a sugárfertőzéstől való védelem mellett több minden másra is felhasználható. Alkalmazhatod, hogy védd/gyógyítsd magad idegméreg, valamint bakteriális és vírusfertőzések esetén. Bár nem említették, de megkérdeztem az üzenet átadása után, hogy más fizikai tünetek alkalmával is hatásosan alkalmazható-e, mint amilyen pl. a rák. Azt válaszolták, hogy 

a Fénygyógyszer magától értetődően előállítható ugyanezzel a módszerrel ezekben a helyzetekben is, és más egyéb esetekben is.

Nyilvánvaló, hogy ha olyan nehéz helyzetben vagy, mint pl. sugárfertőzés, idegméreg, és/vagy vírus és baktérium okozta járvány,akkor használni akarsz egyéb orvosi szereket is. Más szóval, ezt a módszert nem arra szánták, hogy helyettesítse az orvosi, vagy közegészségügyi megoldásokat, hanem a célja, hogy kiegészítse ezeket, hogy tudj saját magad önmagadért tenni.

Az üzenet átadása után megkérdeztem azt is a Hathoroktól, hogy mi van az olyanokkal, 

akik nem képesek előállítani a Fénygyógyszert a saját maguk számára

mint pl. a gyerekek, vagy az állatok. Azt mondták, hogy mindent ugyanígy kell csinálni, kivéve, hogy ilyenkor a szándék, vagy az elvárás arra irányuljon, hogy az előállítandó Fénygyógyszer a gyermek, vagy az állat számára készül. Tehát például, amikor a Fénygyógyszert saját magad sugárfertőzés elleni védelmére készíted, azt a gondolatot küldöd, hogy a Mennyei Lelkedből érkező energia a saját védelmedet, vagy gyógyításodat szolgálja. Ha pedig ugyanezt egy gyermek, vagy állat számára készíted, azt a gondolatot küldöd, hogy a Mennyei Lelkedből érkező energia az adott lény védelmét, vagy gyógyítását szolgálja, tehát jelen esetben a gyermekét, vagy az állatét.

Itt közbe szeretném vetni a következőt. Sokkal jobb, ha megtanítasz valakit a Fénygyógyszer előállítására, mintsem függőséget létrehozni. 

A Fénygyógyszer előállítási képesség minden ember saját képessége. Része többdimenziós örökségünknek. 

És képessé tenni valakit, hogy ezeket a dolgokat önmaga számára el tudja végezni, saját mesteri mivoltának elérését segíti.

Nagyon nem tetszene, ha azt látnám, hogy a Fénygyógyszer előállítási módszert „gyógyítók” mások számára használnák azzal a címszóval, hogy erre olyan speciális erők teszik őket képessé, amelyekkel mások nem rendelkeznek. A Fénygyógyszer előállítási módszer az ember veleszületett joga és képessége, és úgy érzem, hogy mindenkivel meg kell osztani.

Sok mindent szeretnék még elmondani a Fénygyógyszer előállítási módszerének kapcsán, de a filozófiai és metafizikai megfigyeléseknek várniuk kell egy másik alkalomig.

A Hathorok ugyanis ragaszkodnak hozzá, hogy az üzenetet minél előbb küldjük el és juttassuk el másokhoz.

©Tom Kenyon 2011. Minden jog fenntartva. másolhatod, megoszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és Tom webcímét: www.tomkenyon.com.

Fordító: © 2011 Bagi Ákos www.lelekmod.hu

Minden jog fenntartva. másolhatod, megoszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és a fordító webcímét.


Megjegyzés: 

További Hathor üzenetek - ctrl f/hathor
beírva  - kiadja a további hathor vonatkozású bejegyzéseket!




"Képzelj el egy tojás alakú félig átlátszó tükörpajzsot a fizikai-, a plazma-, az éteri-, az érzelmi-, és a mentális tested auramezője körül...!"


Olvassuk tovább!






PB Csillagpor parancs

Van egy kérdésem a PB Csillagpor paranccsal kapcsolatban. 
Mostanában arra biztatjuk az embereket, hogy használják a PB Csillagpor parancs protokollt a Multidimenzionális Portál meditáció után.
 Létezik bármilyen módja, amivel hatékonyabban alkalmazhatnánk ezt? Pl. ha hangosan kimondjuk?

C: Mondhatom azt, hogy az emberek kimondhatják hangosan, hogy még hatékonyabbá tegyék. 
És a másik tényező, ami számít, hogy minél szélesebb körben terjesztjük és minél többen használják ezt a protokollt, annál jobb lesz a hatékonysága, mert a Plejádiak az emberek visszajelzéseiből tanulnak és így teszik a protokollt még hatékonyabbá. 
Szóval arra biztatnám az embereket, hogy terjesszék, amennyire csak lehet. 
Jelenleg nem kapnak a Plejádiak elegendő visszajelzést. 
Valamivel több érdeklődésre számítottak, mert ez a protokoll sok embernek segíthet. Szóval ha egy kicsit szélesebb körben terjesztenénk, az a Plejádiakat is ösztönözné, mivel más protokollok kifejlesztésén is dolgoznak, melyek más helyzetekben segítenének, de még nem érkezett el az a pont, hogy ezeket megosszák. 
Valamint azt is mondták, hogy ha a PB Csillagpor parancs protokoll elég széles körben elterjed, akkor közzé fognak tenni további protokollokat is további helyzetek megoldására.

H: Szóval amikor valaki háromszor hangosan kimondja hogy "PB Csillagpor parancs", akkor a Plejádiak tovább tudják figyelni annak a személynek a testét?

C: A Plejádiak folyamatosan foglalkoznak azzal a személlyel, aki behívta őket. 
Szóval ha ez a személy többször dolgozik a Plejádiakkal, akkor a Plejádiak is többet fognak vele kapcsolatba lépni.




H: Léteznek további protokollok is, amit más pozitív földönkívüliek fejlesztettek ki?

C: Pontosan azt mondták, amit előbb említettem. Ezt a protokollt ismertebbé kell tenni és szélesebb körben kell terjeszteni. Az embereknek nem szükséges hinni a plejádiakban, nem kell hinniük semmiben, hanem csak ki kell próbálni a protokollt és meg kell nézni, hogy működik-e. Lehet, hogy sokak számára nem működik, de sok más ember számára a protokoll meglehetősen hatékony és ez az, amit a Plejádiak szeretnének. Azt szeretnék, hogy csökkenjen a fájdalom és a szenvedés a bolygón.


Olvassuk tovább:






Az alábbi védelem használatát kérik Atyáék:


1. Képzelj el egy zárt hengert magad köré, amit hófehér, tiszta, átlátszó Mennyei Fény tölt ki.
Tudd,
hogy ezen a hengeren ártó szándék nem juthat át, kizárólag a tiszta szeretet, és az Égiek energiája.
Minden egyéb lepattan róla, és visszafordul szeretet formájában.
(„Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.” Mert egy Fény csak a szeretetet képviseli, mentes a
haragtól, bosszúszomjtól, durvaságtól, ítélkezéstől.)

2. A hengert körülveszi, magába foglalja egy arany színű piramis, ami tovább erősíti a védelmet.

A rajz alapján talán érthetőbb mindegyiktek számára:


Maga a védelem felállítása pár percet igényel. Megtérül a ráfordított idő.
Érdemes reggelenként magatokra tenni / kérni ezt a védelmet, azzal a megerősítéssel, hogy 24 órán át ép legyen a védelmetek.

Ha a nap folyamán valami miatt kibillentek a középpontotokból, negatív energia ér el benneteket, támadás, negatív hírek hallgatása, félelem, ijedtség, vagy egyéb formában, természetesen a védelem is kárát látja, azonnal meggyengül.

Ebben az esetben először kérjétek Mihály arkangyaltól a környezetetek megtisztítását, majd nyugtatást és a középpontotokba való visszahelyezést.

Metatrontól a csakráitok megnyitását, megtisztítását, és feltöltését tiszta Mennyei fénnyel és energiával. Végül kérjetek tisztítást, és a védelem újbóli megerősítését. Nem órák múlva, hanem minél előbb.

21 éves korig akadálytalanul alkalmazhatjátok gyermekeitekre, amennyiben még veletek élnek.
Házastársra is kérhetitek, és minden olyan személyre, akivel közös háztartásban éltek.
Felnőtt, házastárs esetében erősebb a védelem, ha önmaga számára kéri. A ti védelmetek a cél, tehát akkor is kérhetitek, ha a nézete szerint nem követ benneteket. A konfliktusok elkerülése érdekében nem szükséges az ellentétes nézetű társaknak elmondani a védelmet.

Jézus üzeni nektek:

Sokan vannak köztetek, kik előadást tartanak, koncerteznek, gyógyítanak, „tömegben” járnak. Az ő számukra különösen fontos a védelem. Legyetek benne biztosak, hogy a tiszta szándékból áradó szeretetetek és fényetek sokszorosan vastag védelem, betonfalak, vagy egyéb korlátok ellenére áradnak, és eljutnak a Föld bármely pontjára, ahová csak szeretnétek. Beboríthatjátok a teljes bolygónkat is. Az aranyszál, vagyis a szeretet mindenki között él, és megmarad. Egyéb szálak, ártó szándékok, gondolatok képzését akadályozza meg a védelmetek.

Legyetek biztosak abban, hogy védelem alatt álltok!
Használjátok örömmel és hálával!

Köszönet érte Atyánknak, Jézusnak, Ashtarnak, és a többi Segítőinknek, Védelmezőinknek 

2017. november 17.
Fogadta: Péli Rita Mária







Ez egy önmagunkat gyógyító, harmonizáló módszer! ❤




Saját Énünk Multidimenzionális Kiegyenlítése










 Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- EMF Kiegyenlítő Technika:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai


- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/kulonos-fenyek-pilisben.html

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

-Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/ket-eltitkolt-beavato-csillagkep.html

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

-Magyarul beszélő indiántörzsek - Móricz János kutatásai - Tayos barlang:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:
- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

Ica - a faragott kövek:

- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:

- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében - 
Fénygyógyszer
VÉDELEM és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:






Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:

blog oldalam: 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.