2013. augusztus 31., szombat

Gyógyító növényeink 4. rész




Gyógyító növényeink 4. rész










Csipkebogyó 

szárítása 

és tea készítése 






Persze nem egyszerűen csak a csipkebogyóteáról szeretnék írni, hanem néhány hasznos információt gyűjtöttem ide, hogy a jövőben ne kelljen keresgélni.

A csipkebogyószedés borzalmairól és a hecsedlikészítés megpróbáltatásairól már olvashattunk Csincsillánál, de én azt sem tudtam eddig, hogyan kell megtisztítani, kiszárítani és teát készíteni belőle. 

Ezek pedig nagyon fontosak szerintem.

Sőt, magáról a csipkebogyóról is érdemes néhány dolgot tudni, vajon mire jó?

"A csipkebogyó rendkívül egészséges; A-, B1-, B2-, P- és K-vitamin található benne, ám legfontosabb hatóanyaga a természetes C-vitamin.

A C-vitamin részt vesz az oxidációs folyamatok szabályozásában, erősíti a vérerek falát, szilárdítja a kötőszövetet, fokozza a szervezet védekezőképességét, ellenállását a fertőzésekkel, betegségekkel szemben. 




Megelőzésként segíti a csontok erősödését, szilárdságát és a csontképződést. 

Fokozott C-vitamin-bevitel szükséges testi-lelki megterhelés, pl. szoptatás idején, de szükséges a tavaszi fáradtság, járványveszély idején is.

A csipkebogyóban található C-vitamin jótékonyan hat az emésztésre és vesekő- vesehomok képződés esetén, enyhe vízhajtóként kedvező hatású.

Jelentős vértisztító és görcsoldó hatása is van.


A csipkebogyó fájdalomcsillapító hatású.

Segítheti a gyulladt ízület síkosítását, ezáltal csökkentve a fájdalmat.




Javítja a porcok és ízületek állapotát.

A merev ízületet hajlékonnyá teszi, míg a gyenge ízületet megerősíti."

Szárítás

"Az érett, bíborszínű bogyókat szárazzuk le és mossuk meg.

A mosást ugyan hagyományosan nem szokták elvégezni a szárítandó terméseknél, mégis biztonságosabb, ha friss vízzel átöblítve megszabadítjuk a bogyókat a rájuk rakódott portól, piszoktól. 

Ha mégsem mossuk meg, akkor teakészítés előtt meleg folyóvízzel öblítsük majd át a száraz bogyókat, és csak utána öntsük le a teavízzel.

A termést száríthatjuk hagyományosan napon, ám ehhez tartósan jó idő szükséges, ami szeptemberben ritkaság.

Ennél gyorsabb módszer, ha sütőben szárítjuk a csipkebogyót. 

Ügyeljünk arra, hogy a sütő hőmérséklete semmiképpen ne haladja meg a 60 fokot, mert akkor a bogyók megsülnek, ráadásul vitamintartalmuk is veszendőbe megy. 
Szárítás közben párszor forgassuk meg a terméseket.




Sűrű szövésű dróthálóból eszbákált kis kosárban a radiátor fölé akasztva is kiválóan szárítható a csipkebogyó - persze csak ha már fűtésszezon van.

A már kész, teljesen megszáradt csipkebogyót kössük vászontasakba és fénytől, nedvességtől védett helyre lógassuk föl. 

Ügyeljünk a molyokra is; általában szeretik, ha nekik is jut a csipkebogyóból, és hajlamosak beköltözni a bogyótároló helyiségbe.

Ellenük a bogyók közé/mellé rakott vagy lógatott levendulával, babérlevéllel védekezhetünk."

Mivel nekem nincs cserépkályhám, aminek a tetejére téve ingyen kiszárad, és abban sem bízhattam, hogy pár nap kánikula következik mostanában, ezért 50 fokos sütőben szárítottam légkeveréssel, résnyire nyitva hagyott sütőajtóval három estén keresztül.

Talán az energiafogyasztás fölötti szörnyülködés elhalkul majd, ha megtudjátok, hogy 10 dkg szárított csipkebogyót 700 Ft-ért lehet kapni.


Tea

A szárított csipkebogyó kitűnő teának.




Fontos, hogy a csipkebogyót nem szabad leforrázni. 

Ahhoz, hogy C-vitamin tartalma a legjobban érvényesüljön, előző este kell beáztatni a bogyókat meleg, de nem forró vízbe.

Másnapra lesz kész a tea; meglangyosítható, megmelegíthető, de felforralni tilos. 

Természetesen hagyományos forrázással is készíthető csipketea - ennek íze nagyon jó, de vitamintartalma jóval alacsonyabb, mint forrázatlan társáé.

Ha tehát megfázás, nátha ellen isszuk a teát, semmiképpen ne forrázzuk ki belőle a vitamint.

Teát egyébként nemcsak szárított bogyóból, hanem a frissen leszedettből is lehet készíteni.


(Forrás: csincsilla.blog)









HIBISZKUSZ






A hibiszkusz vagy mályvacserje (Hibiscus) a kétszikűek (Magnoliopsida) közé tartozó mályvafélék (Malvaceae) egyik legváltozatosabb nemzetsége mintegy 1200 fajjal, amelyek közül feltűnő virágai miatt többet szerte a világon dísznövényként termesztenek.

Ázsiából származik; egyes fajai tipikus özönnövények, másokat az ember telepített meg szerte a világon.

A fajok többsége a trópusokon, szubtrópusokon és a meleg mérsékelt éghajlatú területeken él, közöttük akadnak egyévesek és évelők, fás- és lágyszárúak, lombhullatók és örökzöldek is.

A hibiszkusz tea ivásával jelentősen csökkenhet a vérnyomás, valamint az érrendszeri és a vese megbetegedésének kockázatát is csökkenti.






A hibiszkusz a mályvafélék családjába tartozó csodaszép, virágzó, mediterrán eredetű dísznövény, amely egyben gyógynövény (köptető, köhögéscsillapító) , sőt, tea alapanyag is.

A hibiszkusz akár 2 méteresre is megnövő, fás szárú virág, amely mind a kertekben, mind pedig lakásban, vagy télikertben is igen jól érzi magát.

Nagyon sok szín található a hibiszkuszok palettáján, szebbnél szebb árnyalatokban pompáznak virágai.




Ezek a virágok lehetnek kisebbek, vagy nagyobbak, tömöttebbek vagy szimpla szirmokkal rendelkezők, minden színben és formában csodálatosak.

A növény virágai egy-két nap alatt elhervadnak sajnos, de szinte folyamatosan hoz újabb és újabb virágokat, így aztán szinte egész évben pompázatos dísze a kertnek, vagy a lakásnak.

Hazánkban legnépszerűbb és legelterjedtebb a kínai hibiszkusz,(kínai rózsa, latinul Hibiscus rosa-sinensis), a Törökrózsa, kerti mályvacserje(latinul Hibiscus Syriacus) valamint a mocsári hibiszkusz (latinul Hibiscus mosceutos).


A hibiszkusz tea anthocyanin és más összetevői antioxidánsként is működnek, megtisztítják a szervezetet a szabadgyököktől, csökkentik a szív megbetegedésének és a rák kialakulásának kockázatát, valamint az öregedés hatásait.






Hibiszkusz tea készítése 

(gyakran csipkebogyóval együtt használjuk):

Forraljuk fel 5 dl dl vizet, és merjünk bele 3 evőkanál szárított hibiszkuszvirágot.
Ha felforrt és beleoldódott a sötétpiros lé, akkor hagyjuk egy kicsit hűlni.
Szűrjük le az elázott szirmokat, majd ízlés szerint édesítsük.
Önmagában erőteljes citromos íze van.






Ha a C vitamin-tartalom miatt isszuk, akkor érdemesebb áztatni, nem pedig forralni, ha viszont a színét adó anthocyanin antioxidáns, sejtvédő hatásait szeretnénk kiaknázni, akkor forrázni kell.









7 gyógyító növényünk vérszegénységre




(Kép forrása: Dr. Tihanyi László)









Az erős paprika

Csípős és érzéki élvezet

A gasztronómia világában jártasak tisztában vannak azzal, melyik fűszer milyen jótékony hatással rendelkezik, és milyen csodákat fejt ki a szervezetben.




Fogyasztói preferenciától függően vannak édesszájúak, mások a savanykás, megint mások a csípős ízvilágért rajonganak.

A csípős paprikának megannyi változata ismert, fogyasztásának pedig világviszonylatban nagy hagyománya van.




Egyes kultúrákban 

(mexikói, indiai, kínai, afrikai és magyar) felhasználása már-már kulináris rítussá vált. 

Markáns ízű növény, zöldség ami rendkívül népszerű fűszer is egyben.

Csípős ízét a 
kapszaicin 
nevű anyagnak köszönheti, ami a szájban égető érzést vált ki.

A paprika csípősségének is van mértékegysége, amit a „Scoville-skálán" (SHU) mérnek.
Ezen a skálán az Erős Pista meglehetősen enyhe erősségűnek bizonyul.
Ezzel szemben a Tabasco, a Habanero és a Jolokia a legcsípősebb élelmiszer-ipari termékek közzé tartoznak.


Tabasco


Ez utóbbi a világ legerősebb csípős paprikája, melynek csípős utóízét akár 10-12 óra elteltével is érezni lehet.

Nem véletlenül mondjuk, hogy
 „A jó paprika kétszer csíp".

A csípős paprikában található kapszaicin nem kizárólag az ízlelőbimbókra hat, hanem a szervezet hőinger idegvégződéseire is.

Ez a hatóanyag ingerli a hőérzékelésért felelős idegvégződéseket, ezért a csípős paprika fogyasztását követően hirtelen melegünk lesz és izzadni kezdünk.

A csípős paprika felhasználása meglehetősen sokrétű:

gyógyszerek, különböző gasztronómia különlegességek valamint egyes kozmetikai termékek közkedvelt alapanyagául szolgál.

Kevesen tudják, hogy tömegoszlatáskor csípős paprika alapú könnygázt alkalmaznak.




A csípős paprika csodaszámba menő gyógyhatásairól...

...világszerte ódákat zengenek: 

serkenti a vérkeringést, 
influenza, torokgyulladás és megfázásos betegségek esetén baktériumölő hatású, 
hajhullás ellen is felhasználják, 
javítja a memóriát, 
szív-, és érrendszeri bántalmak esetén szintén jótékony hatású, 
jót tesz a hangszálaknak, 
elűzi a fáradságérzetet, éberré tesz és felfrissít, 
csökkenti a koleszterint, de egyes daganatos betegedések megelőzéseként is ajánlott.




Magas foszfor-, Béta-karotin-, kálium- és kalciumtartalmának köszönhetően semlegesíti a káros szabad gyököket.

Kisebb dózisban fogyasztva hozzájárul a normális emésztéshez, P-, E-, A-, B1-, B2- és rendkívül magasabb C-vitamindózissal rendelkezik.

Fokozza a gyomornedvek elválasztását, serkenti az emésztést, javítja az anyagcserét, ezáltal a fogyókúrázók legjobb barátjaként tartják számon, mivel hatóanyagainak köszönhetően felgyorsítja a lerakódott zsírfölösleg égetését, ezáltal a zsírsejtek mintegy önmagukat semmisítik meg.

Kevesen tudják, hogy a látást is javítja, 
megszünteti a hasmenést
a kapszaicin tartalmú krémet pedig narancsbőr kezelésére, 
migrénes panasz 
és ízületi bántalom enyhítésére is alkalmazzák.




Az ínyencek a csípős paprikából készült extrém különlegességektől (csípős paprika lekvár vagy a chilis csokoládé) sem riadnak vissza.

Hatóanyagainak köszönhetően fájdalomcsillapító hatású, 
endorfinokat szabadít fel az agyban vagyis mozgósítja a szervezetben a boldogsághormonokat.

Amennyiben az ízlelőbimbóknak sikerül felülemelkedni a csípős paprika maró hatásán, valóban érzéki ízélményben lehet részünk.

Mert van, aki az életet tüzesen és csípősen szereti!






Az erőspaprika jelentheti a fájdalmak végét?


A kapszaicint joggal nevezhetjük a növényi kivonatok egyik jolly jokerének: egy olyan hatóanyag, mely a fejfájástól a pszoriázisig sok betegségben használható. 

Csökkenti a fájdalmat, megelőzi a daganatokat és gyorsítja az anyagcserét. 
Mi kell még?

A kapszaicint, vagyis a paprikafélék erősségéért felelős vegyületet nemcsak ételeink pikánsabbá tételéhez alkalmazhatjuk, minden csípőssége ellenére nagyon jól használhatjuk a gyógyításban és az egészség megőrzésében. 

Bár elsőre irritálja a bőrt, ám huzamosabb használat esetén érzésteleníti a bekent felületet és így fájdalomcsillapító hatásai is vannak. 

A kapszaicin-tartalmú kenőcsök (természetesen megfelelő hígításban) jók a hátfájás, az ízületi gyulladás, a pszoriázis vagy a neuropátiás fájdalom kezelésére, sőt kapszaicines spray-t az orrba fecskendezve enyhíthetjük a migrénes fejfájás vagy az allergiás rhinitisz tüneteit. 

A kapszaicin előnyös tulajdonságai között szokás emlegetni, hogy fokozza az anyagcserét, a nagyobb nyál- és gyomornedvtermelés pedig felgyorsítja az elfogyasztott ételek lebontását is.




A kapszaicint, illetve az azt tartalmazó zöldségeket, fűszereket rengeteget tanulmányozták az elmúlt években. 
Ezen kutatási eredményekből gyűjtöttünk össze néhányat.

A kapszaicin azokra az idegvégződésekre hat, amelyek normál esetben a hőingert veszik fel, és tartósan érzéketlenné teszi őket. 
Ezen tulajdonságát vették alapul a kutatók ahhoz, hogy olyan gyógyszert kísérletezzenek ki, amely úgy csökkenti a fájdalomérzetet, hogy közben a szervezet egyéb biológiai funkcióit nem zavarja össze. 

Helyettesítheti például az epidurális érzéstelenítést, amelyet általában a szülő nőknél alkalmaznak, s amely zsibbadtságot, rosszabb esetben bénulást okozhat. 

A legtöbb ma használt érzéstelenítő az összes neuron működését blokkolja – ez nem okoz problémát például súlyos műtétek esetén, amikor kimondottan jó, ha az izmok ellazításával a gyógyszer megakadályozza a potenciálisan veszélyes akaratlan izommozgást. 

Akkor azonban már nehezíti az orvosok és a beteg helyzetét is, ha utóbbi eszméletén van a beavatkozás során, esetleg kimondottan együtt kellene működnie az orvossal. 
Ezen a kapszaicin-tartalmú fájdalomcsillapító segíthet.

Néhány éve már voltak olyan vizsgálatok, melyek állatkísérletek alapján azt jelezték, hogy a paprika égető hatóanyaga, a kapszaicin fokozza a zsírsejtek energiafelhasználását. 

A kísérleti állatok zsírszövetének elemzése arra utalt, hogy a kapszaicin átalakítja a sejtek összetételét és tulajdonságait. 

A változások hatására a fehér zsírsejtek mind jobban hasonlítanak a barna zsírsejtekre. 
A barna zsírsejtek aktiválásával a fehér zsírsejtekben lévő kalória úgy elégethető, mintha csupán üzemanyag volna. 
A szervezet így ezt az energiát használja fel és nem csak a cukor égetéséből nyert energiával él.

Amerikai tudósok állítása szerint a kapszaicin a szív- és érrendszeri betegségek ellen is hatékony – sőt akár a szívinfarktus okozta sejtkárosodást is megállíthatja, ha megfelelő módon használjuk. 

Egerek bőrébe masszírozva a kapszaicin tartalmú krémek mintegy 85 százalékkal csökkentették a sejtpusztulást, így megvédve az állatok szervezetét a komolyabb károsodástól, illetve a haláltól. 
A kutatók szerint ennek hátterében a vegyület idegrendszerre gyakorolt hatása állhat – azaz, a kapszaicin jelen esetben hasonlóan működik, mint az akupunktúra.




A kapszaicin rákos sejtekre gyakorolt hatását is évek óta tanulmányozzák. 
A kutatások szerint a kapszaicinben található hatóanyagok kedvezőek a prosztata-, a tüdő-, az emlő- és a bőrrák kezelésében, lassítják a rákos sejtek növekedését, sőt bizonyos esetekben el is pusztítják azokat. 

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO felmérése is alátámasztja ezt az elképzelést: minél több csípős ételt, illetve chilipaprikát fogyasztanak egy országban, annál alacsonyabbak a daganatos betegségekkel összefüggő halálozások. 

A kapszaicin erős méregtelenítő és antioxidáns is egyben, azaz segíti a szervezetet, hogy megszabaduljon a karcinogén anyagoktól.

Bármennyire is meglepő, a csípős ételek nemhogy rosszat tesznek a gyomorbántalmaktól szenvedőknek, hanem kifejezetten elősegíthetik a gyógyulást. 
A kapszaicin ugyanis fokozza a gyomor nyálkahártyájának vérellátottságát, így segítve elő a gyógyulást.

Az egyszerű vagy a krónikus nátha ellen is hatékony lehet egy jó csípős leves vagy egy tálchilis bab: a kapszaicin irritálja a nyálkahártyát, segít megszabadulni az orrban lévő váladéktól és felszabadítja a légutakat is.



(forrás:hazipatika)


Erős Pista (darált paprika) házilag




Recept:

Hozzávalók:

pirosra érett csípős és édes paprika




Elkészítés:

Az ép, pirosra érett paprikákat megmossuk, a szárát eltávolítjuk, és magostól, húsdarálón ledaráljuk.




A ledarált masszához kilónként 20 dkg sót keverünk, és tisztára mosott, lecsepegtetett üvegekbe töltjük.

Szinte korlátlan ideig eláll, tartósítószer sem szükséges hozzá.

Megjegyzés:

Nagyon fontos, hogy amennyiben erős paprikával készítjük, a feldolgozás során viseljünk gumikesztyűt!

Természetesen készíthetjük csak édes paprikából vagy csak erősből, de lehet vegyesen is, az arany középutat választva.

Remek ízesítője magyaros ételeknek, zsíros kenyér megbolondítója és bátor emberek delikátja.



(forrás: mindmegette/szatmar.ro)









A cékla


Kétéves növény, főleg a Földközi tenger vidéken, és Közép-Európában honos, de ma megtalálható szerte a világban. 

A Görögök kedvelt itala volt, azt tartották róla, hogy a vért hűsíti. 
Hasonló célból használták a rómaiak is, lázas megbetegedés esetén.






A céklarépát főleg gyökeréért termelik, de felhasználható az egész növény táplálkozásra és gyógyítás céljából. 
Gyökere húsos, leveses, sötétlila színű. 
Felhasználása az étkezésben szerteágazó, de a legjobb, ha nyersen saláták keverékének használjuk.

Tápértéke:

Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, káliumot, ként, A, B és C vitaminokat. 
A cékla értéke a sötét színű levében van, amely betanint tartalmaz, azaz kén-cukor komplexet. 
A cékla a köztudatban mint vérszaporító ismert. 
Ha azonban megvizsgáljuk vastartalmát, arra következtethetünk, hogy más növényekhez viszonyítva semmivel sem tartalmaz több vasat. 
S ez az állítás mégsem változtat a tényeken. 

A cékla ugyanis az a zöldségféle, amelyből a test legjobban tudja hasznosítani a vasat.

 A vér vörös vérsejtjei tudják leginkább alkalmazni. 
A cékla nátrium tartalma magas, a kalcium tartalma azonban alacsony. 
Ez a tulajdonsága akkor érvényesül a test számára pozitívan, ha főzve, vagy konzervként fogyasztjuk. 

A kalcium alacsony és a nátrium magas tartalma következtében, a szervetlenné vált kalcium kevésbé ártalmas a vérerek és az arthritisz szempontjából. 

Mint tudjuk, a szervetlen kalcium jócskán hozzájárul a vérerek keményítéséhez, a vénák kidudorodásához, a visszér kialakulásához. Ha azonban idős korban időnként céklakúra alá vetjük magunkat, megelőzi, illetve kiküszöböli a gyűjtőerek falainak megkeményedését.

Kálium tartalma hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, míg a cholin kitűnő tisztító anyag a májnak, a vesének és a húgyhólyagnak, és serkentőleg hat a test nyirokmirigyeinek munkájára.

Gyógyhatása:

A sárgarépa után a céklarépa a legkedveltebb gyógyító a zöldségek között. 
Gyakran szerepel más zöldség-lével, így a sárgarépával vagy uborkával. 

Hatása nyersen nagyobb, az igazi, ha nyersen fogyasztjuk.

Erősítő hatású

Cholin tartalma hat az emésztésre, a gyomor és a belek egyenletes működésére. 
Ajánlatos azoknak fogyasztani, akik valamilyen hosszantartó betegségből lábadoznak. 
Ha a lét centrifugázzuk, ne dobjuk el a cékla fölső részét, mert zöldje kitűnő kalcium forrás lehet, de csak nyersen.



Alma, cékla, sárgarépalé rák ellen


Májtisztító:

A cékla lé kombinálva sárgarépa lével kitűnő májtisztító. 
A tisztításban főleg a zsírtalanítást végezi a májban. 
Ajánlatos különösen eleinte több sárgarépát, mint céklát használni, mert a gyors reakció a májban szédülést, hányingert okozhat.

Menstruációs zavarok esetén:

Naponta két három alkalommal egy-egy pohár cékla lé ajánlatos azoknak akik menstruációs zavarokkal küzdenek, amit gyógyszerek helytelen adagolása, vagy mellékhatása, illetve szintetikus hormon adagolása okozhat a szervezetbe. 
Érezhető a segítség azoknál a nőknél, akik panasszal lépnek a változó korba.

Rákellenes hatású:

Egy magyar orvos hosszú kutatás után, melyet állatokon végzett, arra az eredményre jutott, hogy a cékla hatékonyan lép fel a rosszindulatú daganatokkal szemben. 
Az adagolás után a daganat eltűnik az állatok testéből. 
A tüdőrákos betegeken alkalmazta kísérleteinek eredményét, sikerrel. 
A kísérletek során az is kitűnt, hogy hatalmas mennyiségű céklalét a máj nem képes feldolgozni, ezért ajánlatos a telített lét vízzel hígítani, vagy más lével együtt fogyasztani, naponta háromszor egy-egy deciliter céklalét fogyaszthatunk.

Elkészítési mód:

A céklánál legjobb, ha centrifugával választjuk el a levét a rostos résztől. 
Betegség esetén naponta három fél borospohárral ajánlatos, megelőzésre kétszer, háromszor hetente. 
Minden alkalommal ajánlatos hígítani vízzel, vagy sárgarépa lével, illetve uborka lével. 
A levelét is felhasználhatjuk. 
Azok számára, akik több céklát akarnak fogyasztani a gyógyító hatásáért, elmondhatjuk, hogy fogyaszthatják por alakban is, vízbe, vagy valamely más zöldség lébe keverve.




(Forrás: Magyar Nyelv)








Szelídgesztenye


De szépen hangzik: szelídgesztenye!
Azonnal eszünkbe jutnak a csípős hidegben szorongatott sült gesztenyés papírzacskók, melyek megmelegítik a testet és a lelket, vagy a felülmúlhatatlan gesztenyepüré...




A szelíd, nemes, édes, jóféle, ehető előtagokkal illetett gesztenye a bükkfafélék családjába tartozik, és meglepő módon semmilyen rokoni kapcsolatban nincs sem a vadgesztenyével, sem a vízigesztenyével.

A szelídgesztenyének négy alfaja ismert, ezek az európai, kínai, japán és amerikai gesztenefajták. 

Egy fa termése egy fő teljes téli élelmezését megoldotta éhínség idején, ezért is tartották nagy becsben.

Ez az egyik leghosszabb életű fa a Földön, viszonylag idősen, kb. 20 évesen terem először, és akár  500-1000 évig is elél. 

A rómaiak úgy tartották, ott élhet jól az ember, ahol a szelídgesztenye megél.

A szelídgesztenyének pedig jó az ízlése: Magyarországon a Soproni-hegységben, a Zalai-dombságon és a Börzsöny déli lejtőin vannak kiterjedt ültetvények.

A szelídgesztenye ősidők óta Közép- és Dél-Európában él, már a történelem előtti időkben is fontos táplálékunkat képezte.

Európa legnagyobb gesztenyetermelő területe az olasz Mugello régió (Firenzétől északra) és a francia Ardeche megye (Lyon környéke).

Azokon a tájakon, ahol a föld alkalmatlan volt a művelésre, a családok számára a gesztenye a gabonát és a burgonyát helyettesítette.




A lehullott gesztenyét zsákokban taposták ki tüskés burkából. 

Egyes helyeken burkostul hordóban tartották, majd füstön megszárították. 
Volt, ahol megaszalták, és fogyasztás előtt meggőzölték.

A gesztenyelisztet vízben, tejben megfőve fogyasztották.
Érdekes hagyomány, hogy Mindenszentekkor a sült gesztenyét a harangozó ifjak kapták.


Gyógygesztenye



Amellett, hogy a gesztenye finom, ízletes gyümölcs, egészséges vitaminforrás is.

A gesztenye E-vitaminban gazdag gyümölcs. 

Feldolgozott állapotában massza illetve püré formájában is megőrzi jótékony összetevőinek, vitamintartalmának, nagy részét. 

Az antioxidáns hatású, sejtvédő E-vitamin mellett tartalmaz vízben oldoldó B1, B2 és B6 vitaminokat is. 

A gyümölcsökre jellemző C-vitamin is számottevő mértékben megtalálható a gesztenyében.

Ásványi anyag tartalma a szelídgesztenyét kiemeli a gyümölcsök közül: nátrium, kálium, foszfor és kálcium is meghatározó mennyiségben található benne. 

Ezen összetevők miatt a fogyókúrázóknak is ajánlott a fogyasztása. 
Zsiradékot alig, koleszterint egyáltalán nem tartalmaz.




Élelmi rost tartalmának köszönhetően a gesztenye csökkenti az éhségérzetet és jótékony hatással van a bélműködésre is. 

Magas szénhidrát tartalmának köszönhetően a gabona- és burgonyafélék helyettesítőjeként szolgálhat, illetve régen húspótlónak tojás és sajt felhasználásával vagdalt készítéséhez is hasznosították.


Egészségmegörző hatása is ismert. 

A gesztenye leveléből, gyümölcséből készült főzettel enyhíthető a köhögés, valamint tüdőproblémák ellenszereként is használható. a reumás panaszok, hátfájás, ízületi merevség ellen és izomlazítónak is hatásos. 

Hasmenésre, görcsre a termés illetve a kéreg fogyasztása ajánlott. 

Teáját asztma, köhögés és hörghurut gyógyítására isszák

Téli meghűlésre, hurutra, asztmatikus köhögésre készítsünk gesztenyefőzetet, megnyugtatja a nyálkahártyát. 

Hasmenésre a nyers termést szokták ajánlani a vajákos asszonyok. 

A gesztenyeméz megszünteti a visszérproblémákat és a trombózist. 

A levelek hatóanyagai reumás panaszok, hátfájás, ízületi merevség ellen és izomlazítónak is jónak bizonyultak.

Maghéját és leveleit samponokban alkalmazzák, mert a hajszálaknak aranyosan csillogó fényt ad.





Elsőként a tejszínhabos gesztenyepüré jut eszünkbe, ami magyar specialitás, monarchiabeli cukrászati csemege, Ausztrián és Horvátországon kívül máshol nem ismerik a világban! 

Kizárólag a szelídgesztenye fa termése ehető, rendkívül sok szénhidrátot, keményítőt tartalmaz. 

Gazdag zsír-, olaj- és fehérjeforrás! 

Kiváló desszerteket készíthetünk belőle, de levesnek, köretnek is különleges. 




Nem is beszélve az utcai árusoknál vehető sült változatáról! 

Néhány szemet belőle a gyümölcsöstálba helyezve, elűzhetjük onnan a muslicákat, mert azok valamiért nem szeretik. 

A ruhásszekrényben molyriasztóként ismert. 

Keményítője nem csak étkezési célokra, ruhák keményítésére is használható. 




(háziasszonyoknak/mindmegette)






A kövirózsa jótékony hatásai


Az ókorban a kövirózsáról azt vélték, megvédi a házat a villámcsapástól, ezért gyakran ültették a házak tetejére.





Ezt a feltevést ugyan nem sikerült tudományosan igazolni, ám a sziklakertek kedvelt dísznövényének számtalan más jótékony hatást tulajdonítanak ma a kutatók, természetgyógyászok.

A kövirózsa latin neve sempervivum, azaz örökké élő – ez a név a növény
szívósságára és remek túlélő és alkalmazkodó képességére utal.




A sempervivum tectorum, magyarul házi kövirózsa, amellett, hogy gyönyörű és nem igényel folytonos, aprólékos gondozást, csodás gyógyhatással is rendelkezik. 

A húsos levelű virág legfőbb hatóanyagai a csersav, a gyümölcssav, a C-vitamin, a szabad aminosavak, a flavonoidok és a nyálkaanyag.

A népi orvoslásban gyakran használják a növényt gyulladáscsökkentő, hűsítő, összehúzó hatása miatt.




Kipréselt, zselés nedvét használhatjuk szájüregi fertőzések, rovarcsípések, vágott sebek, égési sérülések kezelésére, és az ajakherpesz, futószemölcs leszárítására, ővsömör gyógyítására.

A kövirózsa leve a középfülgyulladással járó fülfájást ís enyhíti, ezért a népnyelvben fülfűnek is nevezik: fülbe csepegtetve, rövid időn belül érzékelhetjük a javulást.

A gyógyítás mellett a szépüléshez is igénybe vehetjük jótékony hatásait: 

ha nedvét egyszerű, gyógyszertári krémbe keverjük, használhatjuk májfolt vagy egyéb bőrelszíneződés halványítására, eltüntetésére.

Napégés ellen az aloe verával is felveszi a versenyt.

Préseljük ki egy alaposan megmosott virág leveleit, keverjük össze egy evőkanál olívaolajjal, adjunk hozzá pár csepp levendulaolajat, és kész is a tökéletes napozás utáni kence!

A kövirózsa káros mellékhatásairól nincs tudomásunk!








Karfiol


A főzelékzöldségek, különösen káposztaneműekhez tartozó növényfaj, melynek húsos buborcsékja van. 
Néhutt: kártifiol. 
Magyarosabban: virágos káposzta. 


A karfiol, ez a hazánkban is előszeretettel fogyasztott zöldségféle a Közel-Keletről származik.




Már a görögök és a rómaiak is ismerték, és szívesen fogyasztották.
Mi már egy módosult, húsosabb változatát fogyasztjuk, vagyis a rózsáját.
Ma termesztett formája a legutoljára kialakult káposztafélék egyike - a vadkáposzta egyik változata.

Közeli rokonságban áll a káposztával, kelbimbóval, a kelkáposztával és a brokkolival.

Energiaszegény étrendben és - elenyésző szénhidráttartalma miatt - cukorbetegeknek kedvező táplálék.

A benne levő rostanyag jelentős C-vitamin-tartalma, salaktalanító, emésztésserkentő hatása és - a többi káposztaféléhez hasonlóan - bizonyos kéntartalmú összetevők jelenléte miatt védelmet nyújthat egyes rákbetegségek, elsősorban a bélrák kialakulásával szemben.





Receptötlet:

Karfiol chilimorzsában

Hozzávalók: egy közepes nagyságú karfiol, egy liter zöldségleves, egy csokor petrezselyem, egy-két kisebb chilipaprika, három szelet pirított kenyér, 4 dkg parmezán sajt, 6 dkg margarin, só.

A karfiolt tisztítsd meg, és rózsáira szedve a zöldséglevesben főzd 8 percig félkeményre, majd csepegtesd le.

A petrezselymet és a chilit vágd apróra, a pirítóst morzsold szét, és keverd össze a reszelt sajttal.





A petrezselymet és a chilit keverd bele az olvasztott margarinba, és sózd meg.
A karfiolt tedd kivajazott, tűzálló formába, és önts alá egy kevés zöldséglevest.

A sajtos morzsát vegyítsd el a petrezselymes keverékkel, és szórd meg vele a karfiolt. Sütőben 200 °C-on 15 percig süsd, míg a morzsa aranybarna nem lesz.
Újburgonyával vagy burgonyapürével tálald.

Kiváló húspótló is.

A karfiolt fogyasztásának számos módja van. 
Népszerű húspótlóként, rántott vagy sült formában, de egytálételként, darált hússal keverve is: sokak kedvence a rakott karfiol.
 Nagyon finom a karfiolos leves, melyet hagyományos módon, de tejföllel ízesítve is készíthetünk.
Lehet része salátáknak, ha előtte megfőzzük. 
Savanyúságként is fogyasztható.




KARFIOL v. KÁRFIOL

(a német nyelvben is Carfiol v. Carviol, az olasz cavolo-fiore szóból módosult)

SZÓBONCTANA:

KARFIOL – Húsos, laza, fehér többé összeállt virágzatáért termesztett konyhakerti növény. [MÉKSZ: német < olasz] A KARFIOL hasonlóan a többi káposztaféléhez KARólábon áll. Az RF páros esetében inkább az F > V hangváltást kell figyelembe venni, mert a kezdetekkor V hanggal ejthették, mivel VIrágról van szó. Az RF – FR váltott alakkal a FeR, FoR = erő gyökök alkothatók. A szóvégi OL a különben sűrű VIrágzat OLdhatóságát, szétbonthatóságát jelentheti. Az IO kötött magánhangzó-páros esetenként JÓ jelentésű (viola). Meglehet, valamilyen élettanilag fontos anyag tartalmát jeleníti meg a növény nevében. Kolumbán Sándor



(forrás: Magyar Nyelv)









A HAJDINA


A HAJDINÁBÓL KÉSZÜLT EGÉSZSÉGESEBB, HIDD EL!




Bár még itthon csak növekvőben van a hajdinát kedvelők tábora, Oroszországban például nemzeti eledelnek számít ez a kis apró magocska.
Tudj meg Te is többet róla.

A HAJDINÁRÓL NÉHÁNY SZÓ:

A hajdina rokonai a sóska és a rebarbara.
A keserűfűfélék családjába tartozik.
A 14. században került Európába, őshazájából Közép-Ázsiából.
A többi gabona félétől attól különbözik, hogy nagyon hamar beérik.
Németországban nagyobb érdeklődésnek örvendhetett mint a burgonya.
Főzéskor jelentős mértékben megduzzad ezért korábban a kelet-európai hadseregben népélelmezési cikknek számított.

A HAJDINA EGÉSZSÉGTANI JELENTŐSÉGE:

Ásványi anyagok közül vasat, magnéziumot, nyomelemek közül rezet, kobaltot, vitaminok közül B-, E-vitamint és kovasavat tartalmaz.
A hajdina gyakorlatilag zsírszegénynek tekinthető és a bélműködés számára kedvező ballasztanyagot tartalmaz.
Azonban a fehérje tartalma alacsonyabb mint más kenyérgabonáé viszont többféle fehérje található benne amelyek létfontosságú aminosavakat tartalmaz.
Akik szellemi foglalkozást végeznek azoknak különösen ajánlott ugyan is idegerősítő és sok lecitint tartalmaz.
A szív működésének is kedvező hatású mert a hajdinában található zsírsavak 70%-a telítetlen és különösen szívbarát.


HAJDINALEVES




Hozzávalók:

15 dkg vegyes zöldség (pl.:sárgarépa, zeller stb)
3 ek. hajdinadara
1 ek petrezselyem
1 ek lestyán
½ l zöldségalaplé
½ ek.olívaolaj

Pirítsuk meg a hajdinadarát egy serpenyőben, zsiradék hozzáadása nélkül.
A vegyes zöldséget apróra vágjuk és pár percig olívaolajon megpirítjuk.
Hozzáadjuk a hajdinadarához és a zöldségalaplével felöntjük a hozzávalókat.
Forraljuk fel és ízesítsük a petrezselyemmel, lestyánnak és sóval.


(forrás: diabetika.info)







Lestyán 

(Levisticum officinale)

A lestyán a zellerfélék családjába tartozik, a mérsékelt égöv területén örvend népszerűségnek. 




A hiedelem szerint Perzsiából származó növény kedvező hatását már az ókori Görögországban és Rómában is ismerték. 

A lestyán fogyasztását a középkori szerzetesek többek között köszvény, máj- és lépbetegségek, továbbá tüdőpanaszok és bélgörcs ellen javasolták.

A jótékony hatású növényt Bingeni Boldog Hildegárd szintén alkalmazta, például nyirokcsomó-duzzanat, köhögés vagy menstruációs panaszok kezelésére. 

A népi hiedelem szerint a növény egyrészt bajelhárító hatású, másrészt szerelmi bájital készülhet belőle. 

Magját, levelét és gyökerét a természetgyógyászat vizelet- és szélhajtó, valamint köptetőszerként alkalmazza. 

Mindezeken felül a lestyánt széles körben használják fűszernövényként, amely nemcsak az ételek ízét gazdagítja, de megkönnyíti az emésztést is.

Epehólyagpanaszok enyhítésére:

Az epehólyag működési zavara, böfögés és gyomorégés ellen hatékony segítséget nyújthat a lestyános tea.

Öntsünk fel 2,5 dl (1 csésze) lobogva forró vízzel 1 kávéskanál lestyángyökeret (vagy 2 kávéskanál lestyánlevelet), 1 kávéskanál borsmentát és feleannyi köménymagot. 
Néhány percig hagyjuk állni. 
A főétkezések előtt negyedórával igyunk meg belőle egy csészével.




Gyógyító hatás:

Görcsoldó tulajdonsága folytán a lestyán lazító és enyhén fájdalomcsillapító hatású. Serkenti az epehólyag működését. 
Segítséget nyújt gyomor- és bélpanaszok esetén: javítja az emésztést, mérsékli a szélszorulást, továbbá serkenti az étvágyat. 
Vizelethajtó tulajdonsága ugyancsak igazolt. 
A köptető hatású lestyán a népi gyógyászat számos felső légúti megbetegedésre ajánlja.

Hatóanyagok:

Jótékony (vizelethajtó, köptető vagy az emésztőrendszer működését szabályozó) hatását a lestyán a benne lévő illóolajnak köszönheti. 
A növény emellett szerves savakat, kumarint, cukrokat, gyantát és csersavakat tartalmaz, a levele pedig mindezeken kívül vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag.

Vigyázat!

Súlyos gyulladással járó vesebetegség esetén tilos a lestyángyökér alkalmazása. Terhesség alatt szintén tartózkodjunk a fogyasztásától.

ÉRDEMES TUDNI

Az erkélyen vagy teraszon nevelt egyetlen lestyán egész évre elegendő levelet hajt. Amennyiben a gyökerét is szeretnénk felhasználni, több példányra lesz szükségünk.

KONYHAI TIPPEK

-A növény minden része tartalmazza a jellegzetes Vegeta-illatú és ízű illóolajat.
-A lestyán főként levesekben és egytálételekben, valamint salátákban, mártásokban, zöldséges és húsos fogásokban érvényesül. 
Zöldfűszeres krémtúró és fűszervaj ízesítésére is használhatjuk. 
Húslevesek jellegzetes fűszere.

-Fűszerezésre zsenge lestyánleveleket használnak. 
Folpackba csomagolva vagy jégkockában télire is lefagyaszthatjuk.

-A lestyánt csak mértékletesen használjuk, mivel rendkívül erőteljes aromája elnyomhatja az étel más ízeit.

-A reszelt lestyángyökeret salátákhoz adhatjuk, vagy főtt zöldség gyanánt fogyaszthatjuk. 
Ajánlatos azonban meghámozni, mivel a külseje keserű.

-A lestyánszárral ízesített borecet remek salátafűszer.

-A szárított lestyán is alkalmas ételek fűszerezésére. 
Aromája ez esetben kevésbé meghatározó.

-Lestyánból különféle fűszerkivonatok készülnek, úgymint Vegeta, leveskocka, valamint likőrök és gyógynövényes oldatok (szíverősítők).




Lestyános burgonyaleves:

Hozzávalók 4 személyre

3 szál lestyán
600 g burgonya
1 csomag leveszöldség
7,5 dl húsleves
fekete bors, só

A lestyánt leöblítjük, a vizet lerázzuk róla. 
A burgonyát meghámozzuk, megmossuk és felkockázzuk. 
A leveszöldségeket megmossuk, megtisztítjuk, felaprítjuk.
A húslevest felforraljuk, hozzáadjuk a leveszöldséget, a burgonyát, beledobunk 2 szál lestyánt. 
Fedő alatt közepes lángon 15 percig főzzük. 
A vizet szükség esetén pótoljuk.
A megfőtt lestyánt kivesszük. 
A maradék lestyánlevelet felaprítjuk, és a levesbe szórjuk.
Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

A húgyutak átmosására:

2 csapott kávéskanál felaprított, szárított lestyángyökeret öntsünk fel 2,5 dl hideg vízzel. 
Melegítsük fel (de ne forraljuk), majd szűrjük le. fokozhatjuk a vizelet kiválasztását, ha naponta kétszer megiszunk 1 csésze lestyánfőzetet. 
A forrázat fogyasztása megelőző hatással lehet a vesekő és a vesehomok képződésére.

Emésztési problémákra:

Gyomorégés és teltségérzet esetén az étkezések között naponta többször igyunk meg 1 csésze frissen elkészített lestyánfőzetet.

Lestyánpálinka vagy likőr készítése:

2 dkg lestyánmagot kávéőrlőben durvára darálunk. 
Egy jól záródó üveget készítünk elő, ebbe szórjuk bele a lestyánmagot (a magokat gézbe is kötözve is beletehetjük az üvegbe) és ráöntünk 2 dl alkoholt. 
Az alkohol lehet gyógyszertárba vásárolt tiszta szesz vagy egy nem erős aromájú pálinka is. 

A lestyánmagot az alkoholba 2-3 hétig áztatjuk. 
Az így elkészült lestyánaromával ízesíthetünk pálinkákat.

Ki-ki ízlése szerinti erősségű semleges aromájú pálinkát ízesíthet vele.

Aki a likőrt részesíti előnybe a pálinkával szemben a következő képen járjon el: 

A cukrot kevés vízzel főzzük sziruppá, addig kell főzni, amíg teljesen habtalan, átlátszó mézszerű nem lesz. 
Az így elkészített szirupot hűtsük le, és ízlés szerint keverjünk bele alkoholt, pálinkát és lestyánaromát.

A lestyánpálinkából nagyon finom étvágygerjesztő aperitifet készíthetünk. 
Kell hozzá 1dl lestyánpálinka amit egy citrom levével elkeverünk, adunk még hozzá 1 dl fehér bort és máris tálalhatjuk.


(forrás: timcsigyogynoveny.blogspot.hu/lifepress.hu)









ÉRSZŰKÜLETRE!

FOKHAGYMA - CITROM




A természetes értisztítás az egyetlen megoldás!




Recept:

Pucolj meg 30 gerezd fokhagymát és súrolj tisztára 5 db citromot.

Ezeket zúzd össze amilyen apróra tudod, hígítsd fel 1 liter vízzel és melegítsd forrás előtti állapotra.

Majd szűrd le és a hűtőből fogyassz napi 1/2 dl-t.

Ha elfogyott ezt ismételd meg még egyszer.

Majd menj el kontrollra és az orvos fogja mondani, hogy nincs szükség a műtéti beavatkozásra.


Minden évben 1 alkalom elég lesz, hogy a lerakodások lebontásra kerüljenek enzimek által.


(Továbbá a citromról és fokhagymáról - a bejegyzés alján lévő utalásokból!)







Sütőtök
  
A sütőtök kedvező élettani hatásait már az indiánok is ismerték, kígyómarást kúráltak a segítségével és szeplő eltüntetésére is használták.




Napjainkban tudományos kutatások támasztják alá, hogy a sütőtök 
kalcium, cink, mangán, réz, vas, foszfor, C-vitamin, karotin, biotin, niacin, pantoténsav, A, B1, B2, B6 vitaminok és folsav 
tartalmának köszönhetően egészségmegőrző, gyógyító hatással bír. 

A sütőtök alkalmas gyulladásos betegségek kezelésére
különösen nagy hatékonyságot mutat megfázásos, meghűléses megbetegedések esetében, de alkalmazható tüdőgyulladás és egyéb tüdőkárosodások kezelésére is. 

A sütőtök enyhíti az allergikus köhögést, tüsszögést, csökkenti az asztma rohamokat.

Fogyasztása szebbé teszi bőrünket, különösen a pattanások kezelésében jelenthet nagy segítséget. 

A népi gyógyászatban hashajtóként és béltisztítóként használták. 

Fogyasztása jótékony hatást eredményez az emésztési gondokkal küszködőknek. 

A sütőtök serkenti a máj működését, segít a szív és koszorúér problémák megelőzésében, fogyasztásával csökkenthető a prosztatarák és a szürkületi vakság kialakulásának kockázata.




A sütőtök alacsony kalóriatartalma révén fogyókúrázóknak is ideális!

Aki még soha nem kóstolt igazi sütőtököt, azt gondolhatja, az aminek ennyi jótékony hatása van, csak rossz ízű lehet. 

Az így vélekedőket és a szkeptikusokat biztosíthatjuk, tévednek! 

Egy olyan zöldség, ami talán sütve a legfinomabb, de készíthető belőle ízletes
leves, főzelék, sütemény, lekvár, ivólé 
érdemes a kipróbálásra és a család étrendjébe történő beillesztésre.



Narancs - sütőtök lekvár




Elkészítési idő:
40 perc, 

1 üveg: 
1000 kcal

Hozzávalók 6 üveghez:
1 kg tisztított sütőtök, 
3 db narancs, 
1 dl víz, 
2 tasak zselésítő befőzőszer, 
1,25 kg kristálycukor, 
1 dkg vaj

Elkészítés:
A tököt meghámozva és magjait kikaparva felkockázzuk, és nagy lábosba tesszük. 
A narancs levét kinyomjuk, belsejét kis darabokra vágjuk, és levével együtt a tökhöz adjuk. 
A vízzel felöntjük és a forrástól számított 25 percig rotyogva főzzük, közben a keletkező habot leszedjük. 
Fakanállal pépesre keverjük.

A zselésítőt 3 evőkanál cukorral összekeverjük, majd a tökhöz adjuk. 
Felforraljuk, és 3 percig kis lángon főzzük. 
Folyamatosan keverve hozzáadjuk a maradék cukrot és a vajat. 
Ismét forraljuk 3 percig, majd a tűzről levéve tiszta befőttesüvegekbe töltjük. 
Lezárjuk, és jó meleg pokróc közé dugjuk "aludni". 
Csak kihűlés után rakjuk a végleges helyére.

(stíluséséletmód)


Ritka az a zöldségféle, mint a sütőtök, amely három olyan fontos jellemzőt egyesít, mint az 
egészségesség, finom íz és elérhető ár

Aki a sütőtök kiemelkedő élettani hatásai, sokoldalú felhasználási módjai ellenére is kétkedő marad, gondolkodjon el azon, talán nem véletlen, hogy, hogy sütőtököt az Antarktisz kivételével minden földrészen termelnek és fogyasztanak!


  

A gyógyító tökmag

A törökök szerint a tökmag Isten zsebéből potyogott a földre, és annál egészségesebb dolog nincs a világon….nos, szerintem is szerfelett egészséges.

A legjobb a marhatökből kiszedett friss tökmag, amit azonnal megpirítva, téli estéken fogyasztottak az emberek, elejét véve számos betegségnek.

/Viszont ha megpirítjuk, savassá válik a kémhatása. 
Így én sosem teszem ki ennek az eljárásnak./

A tökmagból nyert tökmagolaj szintén nagyon egészséges. 

A lehántolt maghéj eltávolítása után a tök magjából kíméletes módon hidegen préselt olaj. 

Magas telítetlen- és többszörösen telítetlen zsírsavtartalmánál fogva javasolt a szervezet testi és szellemi teljesítőképességének fokozására. 

Természetes E-vitaminban gazdag.

Köszvény ellen:

Az esszenciális zsírtartalmának köszönhetjük a tökmag vértisztító hatását, így a köszvény kitűnő ellenszere lett, hiszen ahol tökmagot fogyasztanak ott, tököt is.
 Az esszenciális olaj serkenti az A vitamin felszívódását.


Orsógiliszta és galandféreg ellen:

Mindkettő eléggé veszélyes élősködő, amit az ember is könnyen elkaphat, megszabadulni azonban már sokkal nehezebb.
 Ha már más nem segít, próbálkozzunk meg a tökmaggal.

Prosztata megnagyobbodásra:

Különösen napjainkban igen csak gyakori a prosztata gyulladás, vagy megnagyobbodás. Sajnos ezt a jelenséget a helytelen táplálékunknak köszönhetjük, és annak, hogy sok eleségünk, az idő múlásával kifogyott életünkből. 
Ilyen a tökmag is, hiszen amíg fogyasztották az emberek, ismeretlen volt ez a betegség. Igaz, a táplálék is más volt. 
Aki teheti próbálkozzon enyhülést találni a tökmagban.

Azt mondják a tökmag a legjobb nyugtatószer
Ennek nem tudni, vannak-e orvosi bizonyítékai de sokan esküsznek arra, hogy serkenti a gondolkodást.

A telítetlen zsírsavak megelőzik az elhízást

csökkentik az agyér-elmeszesedésre való hajlamot.

Jó tökmag rágcsálást kívánok!

SZÓBONCTANA:

TÖK – Kúszó indájú, tölcséres sárga virágú, kobaktermésű mezőgazdasági növény. [MÉKSZ: szláv] A TÖK gömbölyű, kerek keresztmetszetű. A KÖR, a kerekség, a gömbölyű fogalma a kezdetekkor a GÖRdülő KŐ képi látványából alkottatott. Itt kell keresni a TÖK szó eredetét. A TÖK görgethető, mint a TEKe. Belseje kivájva TOKként is szolgálhat. Munka – TÁK, TÉK – folytán felhasználható, eledel készíthető belőle (tokány). A szó fordított alakja KÖT, amely más jellemzőket is leír. A TÖK KÖTve van a TŐhöz, a szárhoz. A CzF Szótár szerint: „Minthogy a tökről vett hasonlatok gömbölyü testekre vonatkoznak; innen legvalószínübb, hogy e gyökszóban alapfogalom a gömbölyüség, s ennélfogva rokonságban van a szintén valami gömbölyüt jelentő, és hasonló gyökhangu teke, csök, csög, gyök, csok, csokor, tok, dok, továbbá a puffadtat jelentő döddő, tűgy, tüdő, tüttös, döme, dömsödi, dundi stb. szókkal.” Hogy ez szláv? Örökség gyanánt kapták.- Kolumbán Sándor



A sütőtök felhasználása és fűszerei
  
A sütőtök édes, pompás színű zöldség, amelyet a gondoltnál jóval változatosabban el lehet készíteni. Nem csak sütve, főzve jó, de süteményekbe keverve, vagy akár nyers ivóléként fogyasztva is kiváló.


  

Rengeteg fajtája van,

nálunk a hosszúkás sonkatök (vagy kanadai tök), és a kerek bordázott formájú a legismertebb, és leggyakrabban használt. 
Ritkábban, de mégis használjuk még a hokkaidó tököt is, ami nagyon erősen narancssárga, és kisebb méretű. 
Az elmúlt években már hozzánk is beférkőzött, és egyre inkább megtartott ünnep nap, a Halloween, amikor egy kifejezetten erre alkalmas tökből rémisztő lámpásokat faragunk.
  
Vásárlás

A zöldségesnél válasszuk a legkeményebb héjú tököt, amit csak találunk, mert ez általában garanciát jelent arra, hogy sokáig eltartható még. 

Ha sérült, vagy helyenként puha a héja, hagyjuk inkább ott.
  
Tárolás

A sütőtök viszonylag igénytelen zöldség, ha elég hideg helyen – pince, kamra – tudjuk tárolni, hónapokig is eláll. 
Ha egyszer felbontottuk, akkor becsomagolva a hűtőben még pár napig eláll. 
Szezonja szeptember és február közé tehető.
  
Felhasználás

A sütőtököt már egészen kicsi babáknak is adhatjuk. 



Számos pozitív élettani hatásának köszönhetően nincs olyan korosztály, akinek ne lenne fontos, hogy rendszeresen fogyassza valamilyen formában.

Legtöbbször megsütjük, és a megpuhult pürével készítünk valami finomat (sütemény, leves, bébiétel).

TIPP: 

Sütés előtt alaposan mossuk meg a héját. 
Vágjuk kettőbe, majd még egyszer felezzük meg. 
Ha sonkatököt veszünk, akkor vágjuk keresztbe ott, ahol elkezd vékonyodni.
A magos részt kaparjuk ki. 

Vágjuk cikkekre, tegyük őket sütőlapra, vagy kerámia sütőtálba. 
Öntsünk alá 1 dl vizet, és 200 fokon süssük kb. 40-50 percig. 
Több idő nem nagyon kell, de az óvatosság kedvéért, tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e.

A tökmagot akár szárítsuk le, és pirítsuk meg.

Ha ragut készítünk belőle, akkor mérjük le a kívánt mennyiséget, vágjuk le a kemény héját, és kockázzuk fel. 
Fedő alatt 15-20 perc alatt általában megpuhul.

TIPP: 

Sütve jobban kijön az édes íze, mint főve.
Mivel a tök húsa könnyen emészthető, kisbabáknak is adható.
 Nekik először főzzük, vagy a jobb íz hatás végett, süssük kerámia sütőtálba. 

Alufóliába sose süssük, mert a fólia sütés során káros anyagokat bocsáthat ki!

Ötletek Sütőtökös süteményekre:




-Sütőtökös amerikai palacsinta
-Sütőtökös fánk (donut)
-Sütőtökös-mákos-narancsos muffin
  
A sütőtök fűszerei:

Attól függően, hogy milyen típusú ételt készítünk belőle többféle képen ízesíthetjük.
Sütemények, tészták esetében a 
fahéj, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió keveréke
a vanília, a narancshéj és lé 
kitűnő választások.

Főételbe és salátába is használhatjuk ezeket a fűszereket, de egy másik fűszerkeveréket is bevethetünk, ez pedig a provancei keverék, amibe
kakukkfű, levendula, bazsalikom 
és más fűszerek is vannak.

Grillezett, sütött tök esetében jó párosítás lehet még a chili és a gyömbér is.
  
Ajánlott ételek:


-Zöldségpogácsa sütőtök raguval
-Brokkolis-sütőtökös tócsi
-Sütőtök krémleves


(Forrás: Magyar Nyelv/Elemorzsia/ritakonyhája)







A naspolya

...nem csak gyümölcs, gyógynövény is.

Ez az a furcsa gyümölcs, ami frissen szedve kemény, élvezhetetlen. 
Jellegzetes íz- és zamatanyagai az érlelés során alakulnak ki, utóérő gyümölcs.

A késő őszi fagy nem tesz kárt benne, sőt, ha a fán hagyják, és a dér egyszer-kétszer megcsípi, édesebb és zamatosabb lesz. 




Szedés után rétegekben kiterítve érlelhető. 
Szobahőmérsékleten természetesen előbb, hűvös padláson vagy kamrában később válik fogyaszthatóvá. 

Akkor jó, ha szottyos lesz: 
héja pergamenszerűen elválik, könnyen lehúzható, alatta pedig az érett körtéhez hasonló, kásás állagú, édes és egyben fanyar gyümölcshús rejtőzik.

Eleink a naspolya borízű, savanykás gyümölcsét a hosszú téli estéken majszolták. 
Igaz, hogy nyersen a legegészségesebb, de bő termés esetén bort és lekvárt is készítettek belőle. 

A fa leveleit és kérgét magas csersav tartalma miatt cserzésre használták, fája pedig a mai napig nagyon értékes alapanyaga a fafaragóknak.

Fája nagyon szívós, az esztergályos- és az asztalosiparban megkülönböztetett értéke van. 

A faszobrászok is sokra értékelik.

A naspolya rendkívül gazdag vitaminokban, főként C-vitamin tartalma kiemelkedő, 12 mg/100 gr. 

Magas vastartalma miatt a vérzékenységben szenvedőknek kimondottan ajánlott, 
jelentős kalciumtartalma pedig csonterősítő hatással bír. 

Leve alkalmas a szájüreg és a garat gyulladásainak csökkentésére. 

A népi gyógyászatban a kérgéből készült főzetet a vérzés csillapítására használták, magvainak főzetét pedig a vesekő elhajtására.





Termesztése

Aki naspolyát akar a kertjében ültetni, az föltétlenül oltványt vásároljon. 

Lehet ültetni magról kelt vagy sarjból fejlődött csemetét is, ezek azonban jóval kisebb gyümölcsöket hoznak, fájuk pedig többnyire tövises, akár csak a vad-körte és a galagonya. 

A faiskolákban naspolya-, körte-, alma- vagy birsalanyra szokták szemezni, illetve oltani, de előfordul, hogy a galagonyát választják alanynak azért, hogy a bokor kis termetű maradjon. 
A csemete a faiskolában két év alatt cseperedik kiültethető növénnyé.

A naspolya a meleg tájak szülötte, nálunk se szereti a hideg fekvést. 
Legjobban a napos, félárnyékos helyeken érzi magát, épületek, falak északi oldalára ne ültessük. 




A téli hideget viszont jól elviseli, és a kora tavaszi fagyok se szoktak kárt tenni a későn nyíló virágokban.

A naspolya nem igényel sok gondoskodást, nincs is vele baj, mert rendszeresen terem. 
Egy dolgot azonban föltétlenül meg kell jegyezni: a naspolya vesszőit nem szabad megmetszeni.

Az idősebb naspolyabokrokat is csak ritkítani szabad, tehát szükség esetén a nagyon sűrűn álló ágakat tőből fűrészeljük ki, és semmiképpen se feledkezzünk meg a sebek gondos kezeléséről!


(Gyöngyharmatos Csudafa)







Galagonya

(Crataegus oxyacantha L.)




Ha szívbetegsége van, érdemes megtudnia, mire is képes a galagonya. 

Ezt a gyógynövényt ugyanis már évszázadok óta használták mind vizelethajtásra, mind pedig vese -és húgykőgyógyításra. 

Napjainkban pedig az egyik legtöbbször alkalmazott 

szívgyógyszer.

A galagonyát, ezt az akár 9 m magasra is megnövő bokrot évszázadok óta ültetik legelők és telkek köré, hogy kerítés magasságúra lenyesve je­lölje a birtokhatárokat. 

Kerítésként ültetve nemcsak távol tartja a hívat­lan látogatókat, de a szemet is gyönyörködteti: apró, fehér virágain és élénkpiros bogyóin kívül nagy tövisei vannak. 

Egyes fajtáinak virága dög­szagot áraszt. 

Ráadásul sokáig a balszerencse és a halál szimbóluma volt, mivel a néphagyomány szerint Jézus töviskoszorúja is galagonya­ágakból készült.

Ilyen rossz hírnév mellett csoda, hogy akadt valaki, aki vette a bátor­ságot és alaposan megvizsgálta a galagonyát, s felfedezte annak szív­gyógyító hatását. 

Persze mindig is voltak olyan emberek - az ókori gö­rögöktől az amerikai indiánokig -, akik már korábban felismerték és be­csülték a növény szíverősítő hatását. 

Igazán elismertté azonban egy XIX. századi ír orvos tette, aki meglepő eredményességgel kezelte vele a szív­betegséget. 

Mivel szívgyógyszerének receptjét igen nagy titokban tar­totta, csak az I 890-es években bekövetkezett halála után derült ki, hogy a csodás szer nem másból, mint galagonyabogyó-tinktúrából áll.




Általánosan javallt:

anginás mellkasi fájdalmak megszüntetésére
magas vérnyomás csökkentésére
szívbetegségben szenvedőknél
a szívösszehúzódások hatékonyabbá tételére
szívritmuszavarok szabályozására

A galagonya olyan gyógynövény, amely közvetlenül befolyásolja a szív­izom munkabírását, tágítja az ereket, javítja a szívizom vérellátását és a szívösszehúzódások erősségét. 

Ez az erőteljes szíverősítő hatás valószínűleg a benne nagy mennyiségben található vegyületnek, a flavo­noidoknak - közülük is a proantocianidin complexoligomereknek (PCO) - tulajdonítható, amelyek hatékony antioxidánsok.

A galagonya többféleképpen hat a szívre és a kerin­gésre. 
A vérerek összehúzódását elősegítő angiotenzin szintjét úgy csök­kenti, hogy gátolja az azt előállító enzim működését. 
Így tágítja a verőe­reket, köztük a koszorú eret is.

Ezáltal javítja a szívizom vérellátását és gátolja az anginás rohamokat. 
Az összehúzódott verőerek magas vér­nyomás kialakulásához is vezethetnek (hiszen a szívnek sokkal nagyobb intenzitással kell dolgoznia, hogy a vért keresztül pumpálja rajtuk), ezért a galagonya az erek elernyesztése révén az enyhe hipertónia kezelésé­ben is hatásos lehet.





A galagonya emellett a szívizmok működését közvetlenül is segíti és így a szívösszehúzódások ereje nő. 
E gyógyhatásnak különösen nagy hasznát veszik az enyhe szívbetegségben szenvedő betegek, akiknek ke­zelése nem igényel erősebb szívgyógyszereket. 
Ezenkívül a galagonya antioxidáns hatására csökken a szívkoszorúerek érelmeszesedés miatti szűkülete is.

A galagonyát egyéb betegségek gyógyításában is régóta használják. 
Nyugtató hatásának eredményeképpen az álmatlan­ságtól szenvedők altatószerként szedhetik. 
Számos kísérlet bizonyítja, hogy a galagonya fontos szerepet játszik a kollagén, a kötőszöveteket felépítő fehérje védelmében; így jelentős szerepe lehet egyes betegsé­gek, mint például az ízületi gyulladás gyógyításában.



Változatos felhasználás:

A galagonya felhasználása igen sokrétű és egyáltalán nem is bonyolult. Csupán a galagonyapürét kell jól elkészíteni, abból már igen változatos finomságok hozhatók ki.

Mártás és lekvár

A galagonyapürét a következő módon kell elkészítenünk: a bogyókat nyomjuk szét, majd tegyük egy lábosba, és egyharmadáig öntsük fel vízzel. Ízlés szerint adjunk hozzá nyers nádcukrot (1 kg galagonyához kb. 30-35 dkg ajánlott) és főzzük puhára. Ha elkészült, egy szűrőn passzírozzuk át, majd ismét tegyük fel a tűzre, és hagyjuk besűrűsödni. Az így elkészült mártást használhatjuk vadételek mellé, üvegekbe téve pedig eltehetjük lekvárként is.



Zselé

Ha egészséges édességre vágyunk, az átpasszírozott galagonyához adjunk zselésítőt, majd adagoljuk különböző kreatív szilikonformákban, és hűtőbe téve hagyjuk megdermedni. Ha kellőképpen lehűlt, fordítsuk ki a formákból, és fogyasszuk el önmagában az így kapott galagonyazselét.

Szörp

Az átpasszírozott galagonyát sűrítés nélkül, kevés vízzel felhígítva szörpként is fogyaszthatjuk. Naponta 2 dl elegendő belőle.

Tea


De ne feledkezzünk meg teájáról sem! Ehhez 2 dl vízben 1-2 bogyót áztassunk pár percig, majd szűrjük le, és igyuk meg. Naponta 2-3 csészével fogyasszunk el belőle.


(Vitamin Sziget)







A Komló

(Humulus lupulus, népies neve: szeleginy, sörkomló, sullyogó iszalag)

"A sörgyártás növénye"

  
A komló (Humulus) a kenderfélék (Cannabaceae) család egyik nemzetsége.

A nemzetségbe világszerte három faj tartozik, melyek közül a legismertebb és legelterjedtebb a közönséges komló (H. lupulus), egy kétlaki, évelő kúszónövény, aminek termése a sörgyártás egyik legfontosabb alapanyaga.

Gyógynövényként nyugtató- és altatószerként, valamint gyomorpanaszok ellen használják.

Hazája valószínűleg Kelet-Európa volt, azonban a 8. század óta egész Közép-Európában elterjedt. 

Nedvesebb helyeken, ártéri és ligeterdőkben olykor áthatolhatatlan bozótot képez. 

A jobbra csavarodó száron horgas szőröket és keresztben átellenesen elhelyezkedő, hosszú nyelű, 3-5 karéjú, durva tapintású leveleket találunk. 10–40 m hosszú indáival bokrokra, fákra kapaszkodik.


Tavasszal a friss hajtások a növényvilágban rendkívül gyorsnak számító 20–50 cm/hét sebességgel törnek elő a telet a talajban átvészelő, körülbelül 1–3 cm vastag és több méter hosszú gyöktörzsből.
Júliusban virágzik.

  
A növény leírása:

A kenderfélék (Cannabaceae) családjába tartozó, árokpartokon, nyirkos helyeken termő kúszó, más növényekre felkapaszkodó, kétlaki növény.
  
Gyógyászati célokra a teljesen még nem érett, zöld színű termésfüzéreit (komlótoboz) használják.

A terméseket és a murvalevelek belső oldalát sárga mirigyek borítják.
Ezek tartalmazzák elsősorban a hatóanyagokat.

A növény június-júliusban virágzik, termése pedig szeptembertől érik.



A növény illóolajat (mircént, humulént), metilbutenolt, cseranyagokat, komló keserűanyagokat (humulont, lupulont), flavonoidokat tartalmaz.

Mire jó?

A komló bizonyítottan jó nyugtató- és altatószer, de használják étvágytalanság és gyomorpanaszok ellen, továbbá idegi eredetű hasmenés esetén is.

Gyakran más növényi nyugtatókkal (macskagyökérrel) együtt alkalmazzák.

Teája többek között a változókor problémáira ajánlott.

A komlót a népi gyógyászatban emésztési panaszok kezelésére, külsőleg borogatásként fekélyek esetén alkalmazták.



Érdekesség:

A rómaiak a fiatal komlóhajtásokat főzelékzöldségként fogyasztották.

Sörgyártáshoz, kenyérsütéshez is használják.









A körte

A körte mérsékelt égövi gyümölcs. 

A fanyar vackortól a fenséges alexanderig és a császárkörtéig számtalan változata terem hazánkban.






Hatástan:



A körte gyümölcskúrához is ideális. 



Különösen az idült székrekedésben szenvedőknek jelent komoly segítséget. 



Emellett kitűnő a salaktalanító és savközömbösítő hatása. 

Ezt a tulajdonságát használhatják ki a reumások, a köszvényesek, az érelmeszesedésben szenvedők, a vesebetegek, mivel a húgysavakat és a savkristályokat kitűnően oldja. 

A kívánt hatás elérése érdekében lédús, lágy és édes fajtáit keresd!



Élelmi érték



1 kg körte: 4 g fehérjét, 120 g szénhidrátot, 4 g ásványi sót

– nátrium, vas, foszfor –, 26 g rostot tartalmaz. 100 g energiatartalma 50 kcal.



Epebetegség



Az epebetegek számára előírt körtekúra szerint 3–8 napon át a körtén kívül semmi mást nem fogyaszthat a beteg. 

Természetesen a terápia ideje alatt sok, napi 1,5-2 liter folyadékot, ásványvizet és zsurlóból, csalánból, gyermekláncfűből készített gyógyteát kell meginnia az érintettnek. Nagyon jó eredményeket lehet elérni, ha a gyógykezelés ideje alatt a beteg talpmasszázst kap, és lúgosító fürdőket vesz esténként.



Gyomorhurut



A-vitamin-tartalmú ételek fogyasztásával megelőzheted és gyógyíthatod is a gyomor gyulladását. 

A körte kicentrifugázott leve nem csak hűsíti a hurutos gyomrot, hanem gyógyítja is azt.



Bélhurut



Kifejlődését a belek nagyfokú ingereltsége okozza, következménye székrekedés vagy hasmenés, esetleg azok váltakozása lehet. 

Oka lehet az erős stressz vagy tejjel, tejtermékkel, cukorral és fehér liszttel szembeni érzékenység is. 

A körte hasznos lehet a bélhurut gyógyításában.




Emésztési zavar



Emésztési zavar akkor is keletkezhet, ha valaki nehéz, sós és fűszeres étellel tömi tele magát. 

Ugyancsak gondot okozhat a nagyobb mennyiségben fogyasztott keményítő és fehérje is, különösen, ha nem fogyasztasz mellé zöldséget, ami megkönnyíthetné az emésztést.



Tudtad-e? 



Az emésztési zavarok mind gyakoribbak idős korban akkor is, ha az érintett nem fogyaszt sokat. 

Ennek az az oka, hogy csökken a gyomorsavtermelés és lelassul az egész emésztési folyamat. 

Ilyenkor egy pohár körtelé elfogyasztása jót tesz a gyomornak, és felélénkíti az emésztést.




Reuma



A körtelé vagy a körte fogyasztása elősegíti a vér megtisztulását, így enyhíti a reumatikus fájdalmakat.



Körte ki mit tud?



A „nasi” japán körte. 

Más országokban ugyanezt a gyümölcsöt más és más nevekkel illetik: vizikörte, ázsiai körte, almakörte, körtealma... 

Több tulajdonsága is eltér az általunk ismert körtétől, így például az alakja, a színe és a hatóanyagai is.



Homérosz az istenek ajándékának nevezte a körtét, Theophrastot (i. e. 370–286) pedig már különbséget is tett a vad- és a termesztett körte között. 

Írásaiban megemlíti, hogy a nemeseket csak oltással lehet szaporítani.



A magyar körtetermesztésről a középkorból származó írásos emlékek tanúskodnak.

A körtefák törzsén gyakran nehezen gyógyuló fagyfoltok jelennek meg. 

A téli hidegre rosszul felkészített fák még mélynyugalmi állapotukban is fagykárokat szenvedhetnek.



Extra tipp



A körte önmagában is pompás gyümölcs. 

Ha változatosságra vágysz, gyümölcscentrifugával préselhetsz belőle levet. 

Ha más gyümölcslével kevered, ízesítsd szegfűszeggel! 

Ez ajánlott akkor is, ha főzöd vagy befőzöd, mivel nem csak kellemes ízt kölcsönöz neki, de a tartósításban is szerepet játszik.

(Forrás: Magyar Nyelv)






Mángold: a majdnem spenót


A mángold akár a spenótot elutasító gyermekekkel is megetethető, hisz nem spenót, de aki kóstolta, finomabbnak is ítéli általában Popeye kedvencénél.

A mángold nálunk viszonylag ismeretlen, már csak ezért is megéri, egyfajta ritka egzotikumként betelepíteni a veteményesünkbe, ráadásul egy könnyen nevelhető zöldségféléről van szó.


A mángold vetése április közepe felé válik időszerűvé, 
előbb nem érdemes próbálkozni, a magok ugyanis könnyen megfáznak. 

Palántázással ugyan már korábban is lehet  foglalkozni, de  a szabadföldi vetésből származó kifejlett növény szebb, nagyobb. 

A kintre vetett magok csírázása 10 Celsius közelében indul meg. 
Figyeljük a hőmérőt, és ha ez a hőfok általánosulni látszik, lépjünk akcióba.

A talajt tekintve a mángold nem válogatós, de inkább a mélyen rétegzett, meszes típusú közeget kedveli, és a savanyú talajokon nem érzi jól magát. 


Általánosságban ahol más zöldség is szépen nő, ott a mángolddal sem lesz probléma. Lazább, homokos talajokon kicsit több nedvességet fog igényelni, ezzel kalkuláljunk.

 Előkészületként egy alapos ásás szükségeltetik, frissen trágyázott föld nem szükséges a számára, ellenben ha olyan helyre telepítjük, melyet előző évben trágyáztunk, akkor biztosabb a siker. 

Fényigénye a közepesnél kicsit magasabb, ezért árnyékos helyre ne vessünk, mert satnya leveleket fog hozni.

A mángold magjait egy ujjpercnyi mélyre, a sortávolság két arasznyi (40 cm) legyen. 

A cseperedő növényeket egyelnünk kell majd, úgy, hogy 40 centire legyenek egymástól a sorban, ültetéskor azonban felesleges méricskélni a tőtávolságot, mert a mag, ami egynek látszik, valójában 2-3, így a ritkítást nem ússzuk meg. 


Ezzel szemben a már két-három levéllel rendelkező, kiszedésre ítélt palántákat át is ültethetjük, ha ennek eljött az ideje, így akár az eredeti terület dupláján is díszeleghet mángold. 

Jó, ha ezzel már a magvetéskor számolunk, így első lépésben csak a mángoldra szánt terület felét, kétharmadát kell bevetni.

A nagy leveleket növesztő mángold szomjas termény, öntözni gyakran kell, a nedvességet pedig mulcsolással marasztalhatjuk földjében. 

A sorközöket ezért érdemes lefedni szalmával, vagy a fűvágásból származó nyesedékkel, de ha ehhez még egy kis komposztot is keverünk, akkor biztosan szebb, egészségesebb leveleket kapunk. 


A cseperedő növényt az öntözés mellett időnkénti kapálással, gyommentesítéssel ápoljuk. A mángold leggyakoribb kártevői a nyáron megjelenő, leveleit rágó hernyók, ellenük sajnos főleg vegyszeresen védekezhetünk. 

Támadhatnak még levéltetvek, amiket szappanos vízzel moshatunk le a levelekről, és lisztharmat is megjelenhet, bár utóbbi inkább a csapadékos, nyirkos őszökön jellemző.

A mángold szedése az ültetést követően 60-70 nappal esedékes, vagyis nagyjából június első felében. 

A betakarítást a mángold esetében azonban nem a teljes felszedés jelenti, a legjobb, ha egy tőről egyszerre 2-3 levelet szedünk le, így a vetemény egészen nyár végéig elláthat minket friss főzeléknek valóval. 


Egy négyzetméternyi vetésből ilyen módon 4-5 kg zöldség nyerhető, ami egy fő egész nyári adagját jelentheti.

A mángold a spenóthoz hasonlóan oxálsavat tartalmaz, így a belőle készült ételek fogyasztását nem ajánlatos túlzásba vinni, főleg vesekővel küzdőknek. 

Bár a mángold helyigényes növény, már egy-két tő elegendő pár adag főzelékhez, így napfényes balkonokon, egy nagyobb ültető ládában is bátran próbálkozhatunk vele. 


Jótékony egészségügyi hatásai: 

Lassítja az öregedést, 
ballasztanyagai bélrenyheség, 
valamint
aranyér ellen jók, 
ezenkívül karbantartják a bélflórát, 
ezzel segítik az immunrendszert.

 A
benne található cellulóz megköti a vizet, és ezzel együtt a méreganyagokat és zsírokat (a
vérben lévőket is).

Személyenként napi 150-200 gr ajánlott. 
Az ettől nagyobb mennyiség épp a cellulóz miatt meggátolja bizonyos ásványok felszívódását.

Karbantartja a test összes nyálkahártyáját, erősíti a fogakat és csontokat, vérképző.
A benne található betain aminosav a szervezet tisztulását segíti (máj és epe). 

Gazdag összetett
szénhidrátokban, melyek lassan égnek el, tehát nem leszünk gyorsan éhesek tőle nem úgy,
mint az egyszerű szénhidrátoktól (pl. fehérliszt termékek, édességek), valamint jól táplálják az
idegrendszert.

Két fajtája ismert: 

száras – melynek húsos szára és kisebb levele, valamint a leveles – melynek nagy széles húsos levelei vannak. 

A leveles fajta felhasználása a spenótéhoz hasonló – salátába ill. főzve krumplival. 


Elég néhány percig lobogó vízben főzni. 

Felhasználható (nyersen) töltött káposztához hasonlóan különbözi töltelékkel.


A hosszú vastag húsos szárakat spárgához hasonlóan főzhetjük ill. süthetjük (különböző
öntettel, szósszal kiegészítve).


Fűszerezése: citrom, olívaolaj, petrezselyem, fokhagyma, bors, alma ill. balzsamecet, tejfölös-, joghurtos öntet.

Nálunk általában a fehér nyelű változat kapható, ritkábban a vörös vagy a sárga 


...változat, de aki különlegességre vágyik, külföldről vegyes szín-összeállítású fajtát is rendelhet, ami azért poén, mert a szár főzés után is megtartja a színét, így igazán tarka étel készíthető belőle.


(Képek és forrás: kertesz.blog.hu)






Fahéj

a sokoldalú gyógynövény


A fahéjról legtöbbünknek a nagyi kedvenc fahéjas-almás sütije vagy a karácsonyi ünnepi hangulat jut eszébe.

A csodás fahéj azonban nemcsak egyszerű fűszer, hanem igazi gyógyelixír, ami számos problémánkat képes orvosolni: 

vírus- és baktériumölő, 
gyógyítja az emésztési zavarokat, 
segít a cellulitisz eltüntetésében, 
szabályozza a vércukorszintet, 
és még öregedésgátló hatása is van.


Sokoldalú gyógynövény

A fahéj egyike a legrégebb óta használt gyógy- és fűszernövényeknek, gyógyhatásait már az ókori népek is ismerték: az egyiptomiak balzsamokat készítettek belőle, és széles körben használták füstölőszerként, afrodiziákumként is. 

Régóta ismerjük 

emésztésjavító, 
hangulatfokozó, 
és antioxidáns hatását, 
ám csak manapság derült fény arra, hogy képes csökkenteni a káros LDL koleszterinszintet, 
és a vércukorszintet egyaránt.



A fahéj: 
elsőrangú a cukoranyagcsere szabályozásában

A fahéj egyszerre többféleképpen is hat a vércukorszintre, így képes akár hússzorosára is növelni a cukoranyagcsere folyamatát.

Egyrészt lassítja az emésztés során a gyomor ürülését, ezáltal megelőzi a vércukorszint ingadozását, ami gyakran további táplálékfelvételre ösztönözne.

Másrészt növeli az inzulin és az antioxidánsok hatékonyságát.

Amerikai kutatók lehetségesnek tartják, hogy esetleg inzulinhelyettesítőként is alkalmazható lesz a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében. 



Késlelteti az öregedést

A fahéj magas fenoltartalma révén hatékonyan gátolja a cukormolekulák más molekulákkal való összekapcsolódását, amely folyamat egyébként a szövetek károsodásához és öregedéséhez vezet.

A fahéj, más fenoltartalmú fűszerekhez hasonlóan hatékonyan csökkenti a magas vércukorszint által okozott szövetkárosodásokat és gyulladásokat, illetve képes megelőzni a szívbetegségeket és az idő előtti öregedést.

  
Emésztési zavarokra régóta használják

Mivel a fahéj egyúttal görcsoldó és emésztésjavító hatású is, hatékonyan csökkenti a felfúvódást, a bélgörcsöket, a hányingert és a gyomorpanaszokat.

Fertőtlenítő, antioxidáns hatóanyagai révén kiválóan alkalmazható a gyomor-bél csatorna fertőzései és légúti megbetegedések ellen egyaránt.
Szent Hildegard is gyakran használta megfázás, nátha kezelésére a 12. században.

Gondűző aroma

Meleg, fűszeres, édeskés aromája révén kedvelt alkotóeleme bizonyos ételeknek, süteményeknek, édes kásáknak és melegítő italoknak is (forralt bor, puncs, tea stb.).

 Hideg, borús téli napokon különösen jól esik egy kis fahéjolajat párologtatni aromalámpában: nemcsak a baktériumokat űzi el, hanem egyúttal jókedvre is hangol. 

Kiválóan illik a többi, hasonlóan édes és fűszeres karakterű aromához: a narancshoz, citromhoz, szegfűszeghez, ylang-ylanghoz, jázminhoz, szantálfához.


Használata masszázsolajokban

Feszültségoldó, pezsdítő tulajdonsága miatt remek afrodiziákum is, belsőleg ételekben, italokban és külsőleg masszázsolajokban is használható. 

A fahéjolajjal azonban nagyon csínján kell bánni, ha külsőleg alkalmazzuk: 10 ml bázisolajhoz legfeljebb 1-2 cseppet adjunk, mert nagyobb dózisban csípő, maró hatású.

 A fahéjas krém és masszázsolajok nagyon hatékonyak a narancsbőr kezelésében, ám a házilag e célra készített masszázsolaj esetében is érdemes betartani a fenti tanácsot.


Hogyan használható még?

Ha ki akarjuk használni a fahéj jótékony hatásait, használjuk bátran ételeink, italaink fűszerezéséhez: 
a fahéj remekül illik mindenféle édes gabonakásához (a tejberizshez hasonlóan), süteményekhez és turmixokhoz, gyümölcslevesekhez, fűszeres édes teákhoz, kakaó, kávé és forró csokoládé ízesítésére. 

A nyersen fogyasztott gyümölcsöket is megszórhatjuk fahéjjal, nemcsak finom, de remek erjedésgátló is, így elkerülhetjük a puffadást, savasodást.
  



Gondolta volna, hogy a fahéjas méz ennyi mindenre képes?

A mézet keverje össze törött fahéjjal, és lekvár helyett ezt kenje a
kenyérre!

Fogyassza rendszeresen!


Csökkenti a koleszterinszintet, és véd az infarktus ellen.

Akik már átestek infarktuson, és rendszeresen fogyasztják ezt a a keveréket, nagy az esélyük arra, hogy következő roham nem, vagy csak később következik be.

Ezen kívül könnyíti a légzést és erősíti a szív munkáját. 
Amerikában és Kanadában ezzel gyógyítják azokat a betegeket, akiknek koruk miatt ereik már nem annyira rugalmasak. 

A méz és a fahéj visszaadja az erek rugalmasságát.

Artritisz:

Az ízületi kopásban szenvedő betegek reggel, délben és este egy pohár meleg vízbe tegyenek két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat.

A krónikus artritisztől is megszabadulhatnak, ha rendszeresen
fogyasztják. 

A copenhaveni egyetemen végzett felmérés szerint 200 beteg közül az ital fogyasztása után 73 beteg teljesen megszabadult a fájdalomtól, és azok, akik nem tudtak járni, fájdalom nélkül közlekedtek.



Hólyagfertőzés:

Egy pohár langyos vízbe tegyen két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat.
Megszünteti a húgyhólyag és a húgyutak fertőzését.

Fogfájás:

Öt kanál mézet keverjen össze egy kanál törött fahéjjal, naponta
háromszor tegyen a masszából a fájós fogra. A fájdalom elmúlik.

Koleszterinszint:

Két kanál mézet és három teáskanál törött fahéjat keverjen össze 2 dl forró vízzel. 
Két órán belül 10 százalékkal csökkenti a
koleszterinszintet. 

Ha naponta háromszor alkalmazza, a krónikus magas koleszterinszint lecsökken.
Ha naponta fogyaszt mézet, megakadályozza a koleszterinszint emelkedését.


Megfázás:

Ha gyakran megfázik, három napon keresztül naponta háromszor egyen egy kanál mézet és negyed kanál törött fahéjat. 
Gyógyítja a megfázást, a krónikus köhögést és megtisztítja a légcsövet.

Gyomorpanaszok:

A méz és a törött fahéj keveréke gyógyítja a gyomorfájdalmat és
megakadályozza a gyomorfekély kialakulását.

Az immunrendszer erősítése:

A méz és a fahéj rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, védi a szervezetet a vírusok, baktériumok ellen.

A mézben nagyon sok vitamin és vas van. 

Rendszeres használata erősíti a fehér vérsejteket a baktériumokkal és a vírusokkal folytatott harcban.



Nehéz gyomor:

Egy kanál fahéj 2 kanál mézzel keverve megakadályozza a gyomorsav túlzott termelődését.

Nátha:

Spanyol tudósok rájöttek, hogy a méz olyan természetes anyagokat
tartalmaz, amelyek megölik a nátha baktériumtörzseit.

Pattanás:

Három kanál mézet és egy kanál fahéjat keverjen össze. 
Lefekvés előtt kenje be vele a pattanásokat, majd mossa le meleg vízzel. 
Ha naponta elvégzi ezt a műveletet, egy héten belül eltűnnek a pattanások.


Bőrfertőzés:

A méz-fahéj páros gyógyítja az ekcémát, az övsömört és a bőrfertőzés minden formáját.

Fogyás:

Reggel éhgyomorra fél órával a reggeli előtt, este pedig lefekvés
előtt igyon meg egy mézes fahéjas italt. 

Rendszeres fogyasztása
csökkenti a súlyt a rendkívül kövérek esetében is!

Még akkor is
megakadályozza a zsír lerakódását, ha nagyon zsíros ételeket fogyaszt.


Krónikus fáradtság:

A testi erőt legjobban, a mézben lévő cukor regenerálja. 
A mézet és fahéjat fogyasztó idős emberek erősebbek és mozgékonyabbak. 

Ha délután három óra körül fogyasztunk el ilyen italt, egy héten belül helyreáll a szervezet vitalitása.

Használja Ön is ezt a természetes egészséget kínáló megoldást, a
mézet és a fahéjat!



(Forrás: Egészségegyetem/Harmonet)









Feketemag  

mindenre gyógyír

Több néven ismert ez a növény: Nigella sativa, black seed, feketekömény, feketemag, kalonji, hebbet baraka stb. 

Méltatlanul elfelejtett gyógy és fűszernövény!




Ime : Mi az a Nigella sativa?

A Nigella sativa olaj annyira meglepően átfogó és változatos védő és gyógyító hatású, hogy évezredek óta az emberek úgy tekintenek rá, mint "csodaszerre".

A Nigella sativa (feketemag) gyógyító ereje, egyik legizgalmasabb valamennyi gyógynövény közül.

fekete kömény

Az elmúlt időkben, a tudomány vizsgálta a Nigella sativa (feketemag) olajat és több mint 100 gyógyító összetevőt állapítottak meg, amely hatékonyan gyógyítja:

az allergiától kezdve, 
krónikus bőrpanaszok közül többek között pikkelysömört és ekcémát, 
több súlyos betegséget, 
beleértve a rákot, 
és a cukorbetegséget.


A kutatók elismerték, hogy nincs más ismert növényi kivonat, amely ilyen széles körű gyógyító képességekkel rendelkezne, mint Nigella sativa.

Ez nagyrészt azzal magyarázható, Nigella sativa még soha nem látott hatást gyakorol az immunrendszerre, és dolgozik sok más módon, az optimális egészségi állapot elérésén.

A több ezer éve gyógyító tulajdonságairól ismert növényről Mohamed próféta, azt állította, több mint ezernégyszáz évvel ezelőtt, hogy ez a növény meggyógyít minden betegséget, kivéve a halált.


A modern orvostudomány elismeri, hogy Nigella sativa az egyik leghatásosabb természetes gyógyszer.

A magot fűszernövényként is felhasználják, megpörkölik ízének és illatának felerősítéséhez. 

Különféle fűszerkeverékek alkotója, kenyérre is szórják.
A Közép-Keleten és Törökországban kenyeret ízesítenek vele.
 Péksütemények és teasütemények díszítéseként alkalmazzák.

Ez a szerény, de rendkívül erős mag 
megöli a MRSA antibiotikum rezisztens (meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA)) baktériumot,
gyógyítja a vegyifegyver támadással mérgezett testet,
segíti a cukorbetegek haldokló hasnyálmirigy béta-sejtjeinek regenerációját

…mégis túl kevesen tudják, hogy létezik!


A Nigella Sativa növénymagok gyógyító tulajdonságait már évezredek óra ismeri az emberiség, csak a mai “modern idők fogyasztói társadalma” nem tud róla.

Angol nyelvű kultúrák római korianderként, fekete szezámmagként, fekete köményként is ismerik ezt a fekete színű magot.

Egyébként neve pontosan leírja megjelenését.

A legkorábbi feljegyzés róla az ókori Egyiptomból származik.
Fekete olajat Tutanhamon sírjában is találtak mintegy 3300 évvel ezelőtt.

Az arab kultúrában fekete köményként is ismert mag “az áldás magja.”


Az orvosbiológiai irodalomban 1964 óta 458 lektorált tanulmány hivatkozik áldásos hatásaira.

A (Nigella sativa) mag több egészségügyi problémára gyógyír, mint például:

-Fájdalomcsillapító
-Anti-bakteriális
-Gyulladáscsökkentő
-Fekélyellenes
-Anti-kolinerg 
(antikolinerg gyógyszerek: Azon gyógyszerek összefoglaló neve, amelyek az acetilkolin idegsejtekre gyakorolt hatását gátolják vagy visszafordítják.)
-Gombaölő
-Csökkenti a magas vérnyomást
-Antioxidáns
-Görcsoldó
-Vírusölő
-Hörgőtágító
-Glükoneogenezis gátló 
(anti-diabetikus)
-Májvédő
-Vérnyomáscsökkentő
-Inzulin szenzitivizáló
-Interferon indító
-Leukotrién antagonista
-Vesevédő
-Tumor nekrózis faktor alfa-gátló


A feketemagról a további nagyon speciális egészségügyi előnyöket mutatták ki:

2. típusú cukorbetegség esetén:

két gramm fekete mag naponta szedve, csökkent reggeli glükózszinthez, csökkent inzulin rezisztenciához, fokozott béta-sejt-funkcióhoz és csökkent glikozilált hemoglobin (HbA1c) mennyiséghez vezetett.

Helicobacter pylori fertőzés esetén:
(hozzájárul a gyomorfekély kialakulásához, illetve elősegíti az emésztőrendszer felső szakaszának egyéb betegségeit.)

...a feketemag klinikailag hasznos anti-H. pylori tevékenysége hasonló a H. pylori ellen egyébként használt hármas eradikációs terápiához.

Epilepszia:

...a feketemagokról hagyományosan ismert görcsoldó tulajdonságuk is.
 Egy 2007-es, epilepsziás gyermekeket vizsgáló tanulmány úgy találta, hogy a feketemagok vizes kivonata jelentősen csökkentette a rohamok erősségét.

Magas vérnyomás:

...vérnyomás-csökkentő hatást érhetünk el enyhe hipertónia esetén amennyiben 100 és 200 mg feketemag kivonatot fogyasztunk naponta kétszer, 2 hónapig.

Asztma:

...a feketemagban lévő timokinon: az egyik fő aktív összetevő, magasabb rendű hatóanyag állati modellben bizonyítottan jobb, mint a flutikazon hatóanyagú asztma gyógyszerek.

Akkut tonsillopharyngitis:

...többnyire vírusos eredetű mandula és garatgyulladás (pl. torokfájás) esetén a feketemag kapszula szignifikánsan enyhíti a torokfájdalmat, és csökkenti a fájdalomcsillapitók szükségességét.

Vegyifegyver támadás esetén:

...egy randomizált, placebo-kontrollált humán vizsgálatban a vegyi fegyverek által megsérült betegekről úgy találták, hogy a feketemag forralt vizes kivonata javította légzésfunkciós vizsgálataik eredményeit, csökkentette a légúti tüneteket: a mellkasi zihálást és a szükséges gyógyszeres kezelést.


Vastagbélrák:

...sejtes tanulmányok azt találták, hogy a feketemag kivonat felülmúlja a kemoágens 5 fluoruracil hatását, mégpedig sokkal magasabb biztonsági profillal.

Állatokon végzett kutatások megállapították, hogy a feketemagolaj jelentős inhibitor vastagbélrák kialakulása ellen patkányoknál, megfigyelhető mellékhatás nélkül.

MRSA (húsevő baktérium):

...klinikai izolátumokban a feketemag antibakteriális aktivitását mérték a meticillin rezisztens Staphylococcus aureus baktérium ellen.

Opiát (ópiumtartalmú készítmény, gyógyszer) függőség:

...a tanulmány 35 opiát-függő embert vizsgált, akiknél egy hosszú távú kezelés hatékonynak bizonyult opioid függőségük legyőzésében.

Bibliai utalás szerint, a mustármag hegyet mozgató ereje jut eszembe!

Végülis a mag az a mikrokörnyezet, ahol az élet koncentrálódik, mégpedig egy erősen miniatürizált holografikus töredékké, ami önmagában jelenti a világ hatalmas és halhatatlan erejének kialakulását.


forrás: naturahirek.hu








Citromfű – sokféle bajra


Talán nem is hinnéd, mi mindenre jó a citromfű. 


Illóolaj- és cseranyag-tartalmának köszönhetően igen sokoldalúan felhasználható. 

Kitűnően alkalmazható 
fejfájás 
vagy éppen 
alvászavar esetén. 

Mindemellett hatékony 
vírusölő tulajdonságokkal bír. 

citromfű szappan

Érdemes alkalmaznod a citromfűteát 
emésztési bántalmak 
 puffadás, székrekedés, hasmenés – esetén.

citromfű forrázat

Ezenkívül pedig igen hatékonyan 
pusztítja a herpesz-vírust is.

Arra azonban figyelj oda, hogy ellenőrzött minőségű citromfüvet vásárolj!
A boltokban ugyanis legtöbbször illóolaj-tartalmát tekintve nem kapsz megfelelő citromfüvet. 


Épp ezért szerencsésebb a balkonládában nevelgetned néhány palántát.



Tinktúra herpesz ellen


Önts egy deciliter tiszta szeszt négy teáskanálnyi szárított citromfűre. 
Hagyd állni két hétig meleg helyen, majd szűrd le. Sötét és légmentesen záródó üvegben tárold. 
Ha pedig kiújul a herpeszed, ecseteld ezzel a vírusölő tinktúrával.








A vadgesztenye

(bokrétafa, lógesztenye)


A babona szerint, ha gesztenyét hordunk zsebeinkben, megvéd bennünket a betegségektől, és az ártásoktól.

Sulikezdés van.
Ez nem jelent mást, mint hogy megint elmúlt a nyár, és potyognak a színes levelek és velük együtt a terméseik is.

A vadgesztenye fa megtalálható az utak mentén, parkokban, temetőkben.
Fürtös virágzata tavasszal nyílik.


Termése gömbölyded, tüskés tok, benne egy-két sima, fényes héjú, barna mag rejtőzik.

Hasznos gyógyító növényeink egyike!



Gyógyászati célokra

…a növény magját, virágját, kérgét és levelét használják.

Nos, nézzük…mire is használjuk a vadgesztenyét?

Nagyon sok mindenre.

A vadgesztenye jótékony hatással van a vénákra, 

teája 

erősíti is azokat.

A tea elkészítése:

3 dl forró vízzel forrázunk le 1 teáskanálnyi szárított vadgesztenyelevelet,
majd 8-10 perc elteltével szűrjük le.
Mézzel kiváló!




A népi gyógyászat már régóta használja a vadgesztenyét visszér gyógyítására! 

Az egyik legkiválóbb gyógynövényünk a visszér panaszokra:

gátolja a vizesedést
megerősíti az érfalakat
növeli az érfalak rugalmasságát
javul a vénás- és nyirokkeringés
gyulladáscsökkentő
csökken az ödéma
a visszeres fájdalmak enyhülnek



A faleveleket…


ízületi bántalmak enyhítésére használják.
Fájó, sajgó ízületek gyógyítója.

Vadgesztenye pép:

2 evőkanálnyi vadgesztenyelisztet (vagy házi zúzalékot) keverjünk össze
2 evőkanálnyi búzaliszttel,
és adjunk hozzá annyi 10 %-os étkezési ecetet, hogy kenhető péppé váljon.



A vadgesztenye kérgét 
napfényvédő szerek, krémek előállítására használják



A vadgesztenye krém:

150 ml vadgesztenye tinktúra (lentebb a leírás)
oldjunk fel 3 tasak zselatint 150 ml vízben
folyamatos kevergetés közben
amint sűrűsödik
adjuk hozzá a vadgesztenye tinktúrát
néhány csepp levendula olajat
megfelelő sűrűségnél
húzzuk le a tűzről
töltsük üvegedénybe
végezzünk bőrtesztet
pozitív eredmény esetén
kenjük a krémet a visszeres bőrfelületekre
napjában 2X használjuk
hűvös sötét helyen tároljuk a krémet


Magvát egyes országokban a házi állatok takarmányához adják, a magból keményítőt is készítenek.


Külsőleg a népgyógyászatban régóta használják fekélyek és bőrbetegségek kezelésére, aranyér ellen pedig ülőfürdőként.


Vadgesztenye fürdő:

2 evőkanálnyi szárított és morzsolt vadgesztenye-levél
2 evőkanálnyi vadgesztenye-liszt
forrázzuk le 3 dl vízzel
 8-10 perc után szűrjük le
 öntsük a fürdővízhez
áztassuk a fájó tagunkat
visszér, aranyér esetén kúraszerű használata ajánlott!


Vadgesztenye tinktúra:

20 db vadgesztenye
500 ml tiszta szesz
az apróra vágott gesztenyét keverjük össze a tiszta szesszel
 turmixoljuk pépesre
töltsük üvegbe
 legalább 20 napig tartsuk sötét, hűvös helyen
rázzuk fel minden nap
kizárólag külsőleg szabad alkalmazni!


Öko mosószer


Aki ismeri és használja a mosódiót, az nem fog idegenkedni attól a nem is annyira újkeletű felfedezéstől, miszerint vadgesztenyével is lehet mosni, belsejének szaponin tartalma ugyanis közel megegyezik egy mosódióéval.



Készítése:

vidd haza
hámozd meg
felaprózás után
-vagy szárítás: mosáskor 1-2 evőkanálnyit mosózsákba tenni
-vagy kifőzés: 4 db felaprított  vadgesztenyét 1 liter vízben kell néhány percig forralni, majd kihűlni hagyni
-vagy: szárítás és kifőzés egyben
-vagy áztatás: a felaprított gesztenyét kétszeres mennyiségű forró vízben kell áztatni

Nagyon fontos, hogy a szaponin 35 fok hőmérséklet felett tud csak kioldódni, így a gesztenyés mosásnál (és a mosódiónál is egyébként) a legalább 40 fokos mosási hőmérséklet szükséges!


És hogy mi mindenre használhatod még?

Mosószernek, mosogatószernek, általános tisztítószernek, samponnak (citromlevet, illóolajokat szoktak hozzákeverni), tusfürdőnek (hoppá, visszeres problémákra milyen jól is jöhet).


Gyűjtsük a vadgesztenyét, mert hasznosak, mert szépek, és mert szeretjük őket!
Szép őszi kirándulásokat kívánok mindenkinek és jó egészséget!




(forrás: netfolk.blog.hu/ viragvagyfuszer/wikipédia/HáziPatika/biomama)









A Szőlő

A szőlő (Vitis) a szőlőfélék (Vitaceae) családjának egyik sok fajt és azon belül sok alfajt magába foglaló nemzetsége. 

Minden ide tartozó növény közös jellemzője, hogy fás szárúak, terméseik fürtökben helyezkednek el, és levelük általában tenyeresen összetett. 

Hazánk területén több, mint ezer éve termesztenek szőlőt.




A szőlő olyan régi növénye az emberiségnek, hogy már a Bibliában is találkozhatunk vele. 

Noé a világot elpusztító özönvíz után szőlőt ültet, és így köt szövetséget Istennel, a szőlőből készült bor ettől fogva kapcsolatot jelent a fenti hatalmakkal.

Krisztus egyik szimbóluma a szőlőtőke, az utolsó vacsorán elfogyasztott kenyér és bor pedig azóta része az egyházi liturgiáknak. 

A gyümölcsnek a görögök vallásában is központi szerep jutott.
A bor és a mámor istenét mi más is jeleníthetné meg, mint a kacsokkal kúszó, indás szőlő, a mindenhová eljutó, túláradó életöröm jelképe.







Egykori szőlőfajtáink

Alanttermő:
a filoxéravész előtt Tokaj-Hegyalján, a hercegi borvidéken, Érmelléken, Erdélyben termesztették. Közep- vagy késői érésű. Jó minőségű asztali bort termett.

Bakator:
többféle színváltozata van, leginkább a Piros bakator volt elterjedve. Érmelléken, Erdélyben termesztették, de megtalálható a Balaton mellékén, Neszmély környékén vagy a Nyírségben is. Borát a régi leírói kitűnőnek minősítették.

Balafánt:
régi tokaj-hegyaljai fajta. Késői érésű, bora jellegtelen, savai gorombák.

Bálint:
magyar származású fajta. Erdélyben, Bánátban és a Szerémségben fordul elő. Bora fűzöld színű, illatos, zamatos.

Bánáti rizling:
valószínűleg bánáti eredetű. Termőképessége közepes, fürtje közepes, bogyói nagyok. A bogyóhéj középvastag, könnyen szakadó. Mustjának cukor- és savtartalma közepes. A bor illat- és ízanyagtartalma csekély.

Beregi rózsás:
Szerednye környékén terjedt el. Jobb minőségű asztali bort terem.

Bogdányi dinka:
óriási termést ad. Minden 100 tőke ad egy akó bort - tartották róla a régiek. Bora azonban jellegtelen.

Budai zöld:
világoszöld, kemény bort terem, azonban rothadékony fajta. (Balaton környéke, Somló)

Csomorika (nem Juhfark!):
Baranyában terjedt el. Sok pezsgőalapbort készítettek terméséből.

Erdei:
Érmelléken és Arad-Hegyalján termesztették. Nehezen sajtolható, bora jellegtelen.

Fehér dinka:
Buda környékének volt igen bőtermő fajtája. Bora gyenge, savanyú.

Gohér:
egyik legrégibb szőlőfajtánk. Többféle színváltozata van, korán érik, étkezési szőlőnek is használták. Sok cukrot termel, de bora nem eléggé testes.

Hosszúnyelű:
Buda és Esztergom környékén volt elterjedve. Bőtermő, bogyói vékony héjúak, lédúsak, rothadékonyak. Bora vékony, kemény, "vizezhető" asztali bor.

Járdovány:
főleg Erdélyben, Baranyában és a Balaton környékén termesztették. Rothadékony, bora középszerű.

Kéknyelű:
valamikor a badacsonyi "úri szőlőkben" volt található, mert bár kitűnő, nagyon kevés bort terem. A fürtje kevés levet ad, sok a törköly. Bora illatos, zamatos, kemény, rendkívül elegáns.

Kövérszőlő:
Erdély, de előfordult Tokaj-Hegyalján is. Jól aszúsodik. Bora testes, tüzes, kissé lágy.

Lisztes fehér:
a Balaton környékén volt elterjedt valamikor, de Tokaj-Hegyalján is. Rothadékony, bora középszerű.

Mézes:
talán magyar származású. Bőtermő, fürtje és bogyói közepesek. Korán érik, rothadékony.

Mirkovácsa:
Szerbiából származik. Későn érő, sokat termő, de könnyen rothadó fajta. Bora silány.

Mustos:
a ménesi borvidéken termesztették. Borát a régiek limonádészerűnek minősítették.

Piros szlanka:
balkáni származású, de nevét a szerémségi Slankamen városról kapta. Bőtermő, fürtje, bogyói nagyok. Mustjának cukortartalma csekély, savtartalma nagyon kicsi.

Purcsin:
Tokaj-Hegyalján és Mátraalján termesztették ezt a vörösborszőlő-fajtát. Állítólag az első tokaji aszú Purcsin szőlőből készült.

Rakszőlő:
főleg az Alföldön, de másutt is elterjedt szőlőfajta volt. Bőtermő, bora gyenge, jellegtelen.

Sárfehér:
(nem azonos az Izsáki sárfehérrel) a neszmélyi és a somlói borvidék fajtája volt. Rosszul termékenyül, jó minőségű bort terem.

Szemendriai fehér:
Szerbiából származó, kettős hasznosítású szőlőfajta. Későn érik, étkezési szőlőként télre eltartható. Sokat terem, de bora silány.

Szerémi zöld:
Bihar és Arad megyében, valamint az Alföldön termesztették. Egykor az egyik legjobb fehérborszőlő-fajtának tartották. Zamatos, kellemesen savas, zöldfehér színű bort terem.

Vadfekete:

A Kadarka előtt a legelterjedtebb vörösborszőlő-fajta volt. Későn érik, bora sötét színű, de savanyú.





Teljes értékű táplálék

Mi okozhatja a szőlőnek (Vitis vinifera) tulajdonított ekkora hatalmat? 

A kenyér és bor ősidők óta elválaszthatatlan együttese a szimbólumokon túl rendkívül egészséges is.

A szőlő sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. 

Magas a káliumtartalma, ami egyébként vízhajtóként hat, de van benne gyümölcssav és szőlőcukor is.
  
A vörös és fekete szőlő  




– ellentétben a zöld szemű fajtákkal – gazdag antioxidáns hatású (bio)flavonoidokban, melyek a szabad gyököket közömbösítve védelmet nyújthatnak a rák, az érelmeszesedés és a szívkoszorúér-betegségekkel szemben. 

A gyümölcs e jó tulajdonságaiban a belőle készült bor is osztozik.

A gyümölcs termésén kívül felhasználják leveleit, hogy vajat, húst csomagoljanak bele, magjaiból pedig finom olajat préselnek.

A szőlőmagnak pozitív hatása van a vérnyomásra és a magas koleszterinszintre. 


A szőlő magjait kipréselve azokból igen finom, nagyon halvány, szinte semleges ízű olaj nyerhető. 



Ez az egészséges folyadék rendkívül gazdag többszörösen telített zsírsavakban.



Salátákhoz és a kozmetikában 

...is előszeretettel felhasználják.

A szőlő tisztítja a vért, serkenti a vérképzést, és a máj méregtelenítő tevékenységét. 

Jó hatással van az idegrendszerre.

A szőlő alacsony energiatartalma mellett (100gramm-ban 74 kcal) 80%-ban tartalmaz vizet és rosttartalma is említésre méltó, így minden 
fogyókúránál
 , tisztítókúránál használható.


A gyümölcsben többfajta polifenol tálható, melyek gyulladásgátló hatásúak és fokozzák a szervezet ellenálló erejét.

A szőlő, cukortartalma miatt energiát ad és így érdemes kipróbálni a stresszhelyzetekben.


Ezen kívül gyógyítja a bél megbetegedéseit, megakadályozza a vese és a hólyag kövesedését, és csökkenti a vizelet savasságát.

Ajánlják vérszegénységre, fizikai gyengeségre, idegbajra, mindenféle gyulladásos megbetegedésre.

A szőlő jótékony hatását a kozmetikában is élvezhetjük.
Selymessé és feszessé teszi a bőrt, gyümölcssavainak köszönhetően pedig fényessé teszi azt, megújítja a bőrsejteket.



Hogyan használjuk a szőlőt házi receptként?

Készíthetünk a szőlőből arcmaszkot.
1 evőkanál piros szőlőlevet össze kell keverni ugyan annyi mézzel, egy kis olivaolajjal, és 1 evőkanál liszttel.
Ha ezzel elkészültünk, kenjük az arcunkra, hagyjuk rajta legalább húsz percet. Jó hatással lesz bőrünkre.

Használhatjuk a szőlőt arcradírként is, ugyanis jó gyógyír a pigmentfoltokra, és a szeplőkre, mert halványítja azokat.


Mi az elkészítési módja? 

Pépesíteni kell szederrel és úgy felkenni az arcra.
Egy másik megoldás pedig, hogy összetörünk 3 szem szőlőt, hozzá adunk egy evőkanál búzakorpát és néhány csepp szőlőlevet.
Mindezzel pedig jól be kell dörzsölni nedves arcunkat, majd egy kis idő után bő vízzel lemosni.

(Forrás: Magyar Nyelv, Vital.hu)


Aranyat ér a szőlőmagolaj


Néhai Dr. Oláh Andor természetgyógyász mondása, hogy „ A szőlőt elsősorban a magja miatt kellene termeszteni.” 
Mi húzódik meg a kijelentés hátterében?



A szőlőmagolaj különleges aromájú, zöldes-aranylón csillanó, rendkívüli élettani tulajdonságokkal bíró olaj. 
Ízét 200°C felett is megtartja, füstpontja 250°C, ezért más olajoktól eltérően sütési hőmérsékleten kevesebb káros égéstermék keletkezik. 
Gazdag klorofillban, E-vitaminban, könnyen emészthető és koleszterinmentes.

Illata dióhoz, mazsolához, feldolgozott szőlőhöz hasonló, kellemes íze és számos előnyös biológiai tulajdonsága miatt is, valamennyi növényi olaj félénél értékesebbnek tartják. 

Már az ókori Egyiptomban használták, de középkori írásos emlékek is leírják, hogy mennyire értékes növényolajnak tartották. 
Az antioxidáns hatása 18,4-szer jobb, mint a C-vitaminnak, és 50-szer nagyobb, mint az E-vitaminnak!

Miért a hidegen sajtolt olaj az igazi?

Az olcsóbb, nagyüzemi módszerekkel előállított olaj nem tartalmazza a hidegen sajtolásnál kioldódó antioxidáns anyagokat, ugyanakkor a káros hőkezelés miatt kimutatható a nem kívánatos transz linolsav.

A hidegen sajtolt olaj sajátos hagyományos préseléssel készül. 
A szárított mag zúzása után a 6-8% kinyerhető olaj nagy nyomáson működő csigapréssel cseppenként nyerhető ki, majd kíméletes ülepítéssel, szűréssel tisztítják. 

Más melegsajtolási és nedves magfeldolgozási eljárásokkal szemben ez a módszer a legkíméletesebb. 

II. Miksa császár olyan értékesnek tartotta, a kezdetlegesen kiütéssel nyert szőlőmag olaját, hogy 1596-ig az olaj előállítása császári monopólium volt és az arannyal volt egyenértékű.


A hidegen sajtolt szőlőmagolaj nem egyenlő a boltokban kapható finomított szőlőmagolajjal! 
Áráról biztosan megismerhető, mivel meglehetősen drága, literenként 2600 Ft környékén mozog. 
Vásárláskor csak azt az olajat vegyük meg, amin egyértelműen feltüntették a hidegsajtolásos eljárást vagy az „extra szűz” jelölést!

A szőlőmagolaj jótékony hatásai

Megvédi az érrendszert a meszesedéstől.

Erősíti a vérereket és a hajszálerek falait, ezáltal is csökkentve a trombózisveszélyt.

Hatékonyan befolyásolja a vér koleszterin tartalmát, növeli a “jó” HDL és csökkenti a “rossz” LDL szintet, megelőzve a szívbetegségek kialakulását és a szívinfarktus előfordulási esélyét.

Javítja a látást, megelőzheti a szürke hályog kialakulását.

Markánsan antioxidáns hatású, védi a sejtek genetikai anyagát a káros hatások ellen, így gátolva meg a rák kialakulásának lehetőségét.

A férfiaknál a prosztatára és az impotenciára lehet jó hatású, míg a nőknél a változókor kellemetlen tüneteit enyhítheti.

Agyérelmeszesedésben szenvedők emlékezetét javíthatja. 

Gyulladásgátló hatású, erősíti a szervezetet a stresszel szemben.

Az öregedési folyamatokat lassítja.

A szőlőmagőrlemény is kiváló étrend kiegészítő! 
Müzlibe, kásákba keverhetjük, legfinomabbra őrölt változatait lisztként használhatjuk.

 Saját olajával elkeverve pedig a legcsodálatosabb bőrradír készíthető belőle!




Tökéletes bőrápoló elixír

A bőr simaságát, rugalmasságát biztosítja, megelőzi korai öregedését, képes a kollagén szöveteket regenerálni, növekedésüket stimulálni, a petyhüdt bőr állapotát javítani. 

A bőrben könnyen és gyorsan felszívódik, különösen alkalmas száraz, érett bőr ápolására.

 Számos előnyös élettani tulajdonsága miatt valamennyi növényi olajfélénél értékesebbnek tartják.

Hogyan használjuk? 

Kenjük be vele bőrünket és jó, 20 percig hagyjuk hatni. 
Ezután langyos vízzel öblítsük le és óvatosan töröljük meg. 

Enyhe összehúzó hatása miatt feszessé teszi a bőrt, így narancsbőrnél is használható.

Kedvenc krémünkbe csepegtethetünk néhány cseppet a szőlőmagolajból, keverjük össze és így használjuk. 

Mindenféle masszírozásra alkalmas, kis mennyiség alkalmazása esetén is síkossá teszi a bőrt, valamint masszírozás közben az értékes vitaminok felszívódnak.

Segíti a haj növekedését

Fél órával hajmosás előtt masszírozz be a fejbőrödbe egy evőkanál szőlőmagolaj és 5 csepp rozmaringolaj keverékét.

Hagyd, hogy az értékes vitaminok és zsírsavak alaposan beszívódjanak és táplálják a hajhagymákat.

Majd moss hajat a szokásos módon. 

Rendszeres használata felgyorsíthatja a haj növekedését, jobb állapotúvá teszi a fej bőrét.

Masszázs és testápolás

Lefekvés előtt masszírozd át a testedet 3 evőkanál hidegen sajtolt szőlőmagolaj és 5 csepp levendulaolaj keverékével, lehetőleg zuhanyozás után, a nedves bőrbe. 

A keverék hidratálja a szöveteket, ápolja a bőrt, és relaxált állapotot idéz elő a levendula megnyugtató illatával. 

A szőlőmagolaj hatóanyagai rugalmasítják a megereszkedett bőrt, és a véráramba kerülve erősítik az immunrendszert is. 

Ez a recept használható arcra, szemkörnyékre és dekoltázs napi ápolására is.


(Forrás: erintesem.hu)





Erdei szeder
(Rubus fruticosus)




A rózsafélék családjába tartozik, évelő, tüskés félcserje, mely erdőszéleken, megműveletlen területeken, árokparton vadon nő. 

Európában és Ázsiában őshonos, de a világon mindenhol megtalálható a mérsékelt égöv alatt. 
Sövényként is ültetik, mert tüskéi hatékonyan tartják távol a betolakodókat. Rózsaszínes- fehéres virágait május-júniusban hozza, kékesfekete termését a virágzás után. 
Virága is, levele is szagtalan.

Igen jóízű tea készíthető belőle. 

Plantatea néven a 60-as évekig volt forgalomban egy, a fekete teát helyettesítő készítmény, mely szederlevélből készült.

A levele a gyógynövény, 

melyet májustól szeptemberig gyűjthetünk. 


Hatóanyagai: 

tannin, flavonoidok, illóolaj, C-vitamin, szerves savak.
Forrázata leginkább az ízületi betegségekre (reuma, köszvény) és acukorbetegségre hatásos. 
Kezdődő cukorbetegségre napi 1-2 csészével, köszvényre napi 1 csészével kell inni. 

Az immunrendszer hibás működését, vérszegénységetfogínyvérzést, lázat, bőrkiütést, menstruációs rendellenességeket is kezelhetünk vele. 

Tonizáló és méregtelenítő hatása egyaránt van. 

Antibakteriális tulajdonsága teszi alkalmassá a húgyúti betegségek, a fehérfolyás kezelésére. 

Tannin tartalma miatt összehúzó hatású, hasmenés ellen eredményes. 

Izzasztásra és vizelethajtásra is használják.

Plinius ókori polihisztor, a Naturalis Historia szerzője már említi a szederlevél alkalmazását bélgyulladásra és szájüregi gyulladásokra.  

Szent Hildegard, a híres középkori gyógyító a XII. században aranyeres fájdalomra és vérzés csillapítására ajánlotta.


Külsőleg:

Bőrirritáció esetén lemosóként lehet használni bőrlágyítóhámlasztótulajdonsága miatt.

 Elmulasztja a pigmenfoltokat. 

Nyálkahártyagyulladásra, mandulagyulladásra öblögetőként használjuk. 

Gargarizálni torokfájás, afta, torokfekély, szájgyulladás esetén kell vele. 

Levelének forrázata sebek tisztítására és gyógyítására is alkalmas. 

Friss leveleit szétmorzsolva megállítja a vérzést, amit a tüskéi okoztak.

Legendák is fűződnek a szederbokorhoz. 

Erős vitalitása miatt a néphit szerint védő hatása van és növeli a férfierőt

Ha egy ága beleakad egy nő szoknyájába, azt jelenti, hogy egy özvegyember rá gondol. 

A szedersövény védi a házat a villámlástól.


A szeder bogyó nagy mennyiségben tartalmaz A és C vitamint, kalciumot, káliumot, vasat, mangánt és foszfort.
Tartalmaz még magnéziumot, rezet, van benne folsav, B1 és B6 vitamin, pantoténsav, riboflavin és niacin, kis mennyiségben fehérje, zsír és szénhidrát.

 Nagy mennyiségben tartalmaz antioxidáns flavonoidokat, amelyek rendkívül jó immunerősítő és gyulladáscsökkentő hatásúak.



E vitaminja erős antioxidáns, mely segít a bőr egészségét fenntartani.

Növényi rostjai segítik az emésztést, csökkentik a cukorbetegség kialakulásának valószínűségét, gyümölcssavai és ásványi sói a vírusok és baktériumok leküzdésében segítenek. 

Magas pektintartalma csökkenti a koleszterinszintet és az érelmeszesedést. 

A szederből főzött lekvár hashajtó hatása ismert, 



...ezenkívül jó gyomor-, vese- és hólyagpanaszokra. 

Magas antioxidáns tartalma miatt nagyon hatékony a szabad gyökök elleni védekezésben. Így jelentős rákmegelőző és gyógyító hatása. 
Fáradékonyság ellen is kiváló hatású.

Ausztráliai kutatások során kimutatták, hogy bizonyos bogyóstermésűek, így a szeder préselt levéből készült italok hatékonyan gátolják káros baktériumok és gombák szaporodását és növekedését.


Más kutatások megerősítették, hogy a szeder magas antioxidáns tartalmának daganatos megbetegedések elleni hatása jelenős. 

Gazdag beltartalmának köszönhetően a szeder igen jó öregedésgátló hatású. 
Így csökkenti a káros napsugarak bőröregítő hatását, valamint késlelteti az időkori szellemi leépülés kialakulását. 

Emellett egy forradalmian új felfedezésnek köszönhetően őszülés-késleltető hatását is megismerhettük. 

A sejtek helyes anyagcseréjét elősegítve a szeder hatóanyagai a hajhagymák egészségét biztosítják. 

Így téve komplexszé a gyümölcs öregedéskésleltető hatását.

 Természetes fitoösztrogén-tartalmának köszönhetően női betegségeket megelőző és gyógyító hatását több tanulmány is kimutatta.

A rendívül értékes hatóanyagokat tartalmazó szederlevélből teát főzhetünk, 



...melynek salaktalanító, hasfogó, vérnyomáscsökkentő hatása van. 
A szederlevéltea kiválóan gyógyítja a vashiányos vérszegénységet. 

Gyulladásgátló hatása mind belsőleg, mind külsőleg alkalmazva jelentős. 
Gargalizáló és öblögető szerként a száj nyálkahártyájának betegségeit és az ínygyulladást gyógyítja. 

Légúti betegségek gyógyításában is hatásos. 

Ülőfürdőként is alkalmazható aranyérbetegség gyógyítására.

A szeder sokféleképpen felhasználható, fogyasztható. 



Egészségmegőrző, jótékony hatásait leginkább nyersen, frissen élvezhetjük. 

Értékes anyagait, a vitaminokat, flavonoidokat a friss gyümölcshús tartalmazza. 

Készíthető a szederből szörp, leves, dzsem, befőtt, lekvár, sőt mártás is. 

Kellemes, savanykás íze miatt finom desszertek, sütemények ízesítéséhez kiváló. 



Különböző tejtermékek, például joghurtok ízesítéséhez is remekül használható. 

Készíthető belőle még szederbor, sőt likőr is.

A feketeszeder természetes módon gátolja a vastagbélpolipok kialakulását. 
A kutatók ezért kijelentették, hogy ennek a gyümölcsnek újfajta "daganatgátló szerepe van".

Bővebben itt olvashatsz róla:

http://www.hazipatika.com/taplalkozas/zoldseg_gyumolcs/cikkek/szeder_az_erdokben_boklaszok_antioxidans-forrasa/20080111074420


Érik a vadszeder, és még érni is fog jó sokáig.

A rutinos erdőjárók erre megrántják a vállukat: na és, az erdőben mindig érik valami. És igazuk van.


Azért a vadszedernél mégis csak érdemes egy kicsit megállni, felhúzni a hosszú szárú gumikesztyűt, becsörtetni a bozótba, és annyit szedni belőle, amennyit csak lehet. 

A vadszeder ugyanis nem csak C vitaminban nagyon gazdag, hanem a legújabb kutatások szerint csökkentheti az olyan, korral együtt járó krónikus megbetegedések kialakulásának esélyét, mint az Alzheimer-kór, a szív- és érrendszeri megbetegedések, és a rák. 

A lila gyümölcsök, mint például az áfonya, a vadszeder, a fekete ribizli és a szilva rendszeres fogyasztása a sclerosis multiplex és a Parkinson-kór kialakulásának esélyeit is csökkenti. 

Ehhez a hatáshoz persze nagyon sokat kellene enni belőlük, de ha nem a piacon vesszük meg a vadszedret (elég kicsi rá az esély, hogy találunk), hanem tényleg kapjuk magunkat, és elmegyünk érte az erdőbe, akkor a tiszta levegőn végzett testmozgás jótékony hatása is hozzáadódik a gyümölcs jóságához.


Nagyjából szeptember közepéig, ha szerencsénk van végéig is lehet vadszedret szedni. Az önjelölt botanikusoknak és gyűjtőknek jó tudni, hogy kiásni és hazavinni semmi értelme, egyrészt mert védett, másrészt pedig úgysem bírja ki a klímaváltozást, ott érzik jól magukat, ahol vannak.

Természetesen senkit sem szeretnénk az erdő letaposására és széthordására bíztatni, ugyanakkor a termés mennyiségét tekintve úgy tűnik, egy cseppet sem árt a szederbokroknak az arra járó turisták étvágya. 

Nemigen láttunk ugyanis még embert, aki az érés idején nem szedret majszolva ment volna végig az úton, az ágak mégis roskadoznak a heteken át érő, így a zöldtől a feketéig sokféle színben pompázó gyümölcsöktől.

Ha pedig sikerült kicsalogatni valakit az erdőbe, aki máris tudja, hogy ebből ugyan rendszer nem lesz, csak most az egyszer szeder kedvéért mégis kijött, annak még egy tipp: ha visz magával egy nejlon zacskót, egyúttal összegyűjtheti a komplett karácsonyi dekorációhoz szükséges fenyőtobozokat is – olvasható a mindigno.hu blogoldalon.

Áldásos hatású a vadszeder

Termése C-vitaminban gazdag. 
Nyersen fogyasztva (gyümölcssalátákban, cukrozva vagy cukor nélkül is) kellemes, üdítő hatású. 
Alkalmas még süteményekbe, gyümölcstortákba, lekvár és zselé, de gyümölcsbor készítésre is. 


Szárított levelét gyógyteaként használják. 
Magas a foszfor- és vastartalma. 8 g fehérjét, 18 g zsírt, 60 g szénhidrátot, 5 g szerves sót és 40 g rostot tartalmaz kilogrammonként.

Szederszörp nyersen

Hozzávalók:1 kg szeder, kb 2 kg cukor, 1 dkg borkősav, 1,5 liter víz, késhegynyi nátriumbenzoát.

Elkészítése: a nagyon érett szedret 1,5 liter vízben jól összedolgozzuk. Hozzátesszük a borkősavat és a nátriumbenzoátot, 24 órán át állni hagyjuk. Vásznon átcsepegtetjük, és hozzákeverjük a cukrot. 1-2 napig ismét állni hagyjuk, néhányszor kevergetjük. Üvegekbe töltjük, lezárva hűvös helyen tartjuk. A szörp szép sötét, lilás-vörös színű. Vízzel hígítva, teába téve, sütemény szinezőnek használjuk.


Szeder–őszibarack lekvár



...fél kiló szeder, illetve másfél kiló őszibarack kell hozzá.
A gyümölcsöket külön-külön turmixgépben pépesítjük, majd összeöntve, egy kg cukorral főzzük. 
A végén egy citrom levét, valamint 1:1-es zselésítőt adunk hozzá.


(forrás: Magyar Nyelv, sokszinuvidek.hu)





 
Továbbá:





4.Gyógyító növényeink 4. rész:

5.Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


7.Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

8.Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

9.Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkbenhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/praktikusan-az-otthonunkban.html




12.Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


14.Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html





18.SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


20.A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

21.Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

22.A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

23.Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

24.A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

 25.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



27.Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


28.A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:


29.Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

30.Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html










Szeretettel,

Gábor Kati
  



blog oldalam: 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.