2014. július 6., vasárnap

TURÁNI NÉPEINK/1.


TURÁNI NÉPEINK/1.



A magyarok eredetét a turáni népeknél kell keresni, és nem a finnugoroknál!





Turániak - Dávid Júlia alkotása




„Földi Élet hajnalán az Égből jött Ősanyánk,  

Anyahita-Ardvisura elhozta tanítását.

Igazat szólt! …Arvisura.

Ata-Isis Ősatyánk megteremté birodalmát,

Gyermekei a Tóremek megalkotják a hét szintes Életfát.

Földi világ, Égi világ Egy lesz.

Anya hite terjed, mert egyek leszünk az Égiekkel, kik elküldték a tudást.

Egybe kelt az Ég a Földdel, annak jó Életével, fákkal, növényekkel, állatokkal emberekkel.

A tudás, a hit, a szeretet eggyé kovácsolta az alsó világot.

Szövetséggé Agaba tette, az örök időkre megkötött 24 Hun Törzsünk Szövetségét.

Földi – Égi Birodalom a miénk, hol Hit, Szeretet és a Tudás.

Mert a Világfán élők nem maradnak soha egymaguk.

Szövetség a Földön az Égben.

Anyahita Ősanyánk gyermekei szétszóródtatok a Földön.

Éltünk e szellemben, összetartozván jóban s rosszban.

De több ezer év után Égi-Földi szövetségünk meggyengült.

Hol a hitünk, hol a szeretetünk?

Ardvisura-Anyahita, az Igazszólás benned van, ha hiszed és megéled az...

...Életfa egységét..., annak szeretetét, melynek része vagy.

Legyünk eggyé Hun testvérek, kik egy Anyától származunk, egy Vérből.

Magyarok, Úzok, Jászok, Kunok, Avarok, Kabarok és Székelyek,
Kazahunok,Türkök, Tunguzok, Üzbégek, KirgizekLettek, Bolgárok, Manysik, Hantik, Marik, Tatárok, Mongolok,  Manzsuk, Suomák, Vótok, Baskirok, Ujgurok,  Észtek, Komik, Csuvaszok, Vepszék, Mordvinok.
Szkíták, Saka-szkíták, Pamír-szkíták, Parszi-szkíták, Baka-szkíták.
Örmények, Kovádok, Sambék, Karjalaiak, Garaúzok, Szavárdok, Élamiták, Hokjenek, Fokjenek, Hikszoszok, Pártusok, Sumirok, Szabírok, Szogdok, Ahájok, Barszilok, Muromák, Mescserek, Akkádok, Alánok, Azeriek, Kurdok, Onugorok, Tuvák, Burjátok, Káldorok, Etruszkok, Baszkok.
Jürcsik, Ajnók.
Indijók, As, Maja, Béla és Kecsuák, Aymarák, Uruk…

Sokan elvesztek, sokan beolvadtak, sokan megfogyatkoztak.

Arvisura, a titkok őrzője, az Igazszólás üzen nekünk.

Vízöntő Világhónap hajnalán, Tiszta vizet önts a kupába a Tiszta forrásból!

Test, Lélek, Szellem, Ég, Föld…a Nagy Természet segít az úton.

Tudd, rajtunk múlik!” - Arvisura









A 24 törzs népei


HANTI ÉS MANYSI FÖLD:






Autonóm közigazgatási egység az Urál-hegységtől keletre.






Területe: 523 100 km², lakossága: 1 432 800 fő (2002), 1 469 000 fő (2005).






A körzet központi folyója Nyugat-Szibéria legnagyobb folyama, az Ob. 






Középső szakaszán kelet-nyugati irányban szeli át a körzetet, balról itt torkollik belé legnagyobb mellékfolyója, az Irtis. 






Torkolata alatt az Ob egyre több mellékágat képez, északnyugat felé, majd észak felé fordul, és alsó szakaszán két nagy ágra (Kis- és Nagy-Ob) és rendkívül sok kis ágra bomolva folytatja útját a Kara-tenger felé.






A körzet Szibériában, az Északi-Uráltól keletre, az Ob folyó középső és alsó folyása mentén fekszik. 






A hatalmas Nyugat-szibériai-alföld központi részét képező Közép-Ob-alföld alacsonyan fekvő vidék, tengerszint feletti magassága 50–80 m.










A SZÁMIK vagy LAPPOK


Ők „számi testvér” néven emlegetik saját magukat.




A számik (sámit, sámi, saami) vagy lappok a Lappföld (Sápmi,Sábme,Saemie) nevű terület finnugor nyelvű bennszülött lakói.




Földjük a mai Finnország, Norvégia, Svédország és Oroszország (Kola-félsziget) területein helyezkedik el.




Jellemzőjük a halászó-vadászó életmód, majd leginkább már csak réntartással foglalkoznak.




A nagycsordás réntartók minden évben tavasszal elindulnak északra a csordájukkal a tengerhez, ahol kevesebb a szúnyog és hűvösebb az idő.




Ősszel ismét útra keltek a szárazföld belsejébe, vissza a téli szálláshelyeikre, ahol megtörtént a rénszarvasok szétválogatása, és ekkor vágták le a már téli bundát növesztett meghízott állatokat.




Az erdei réntartók csak a téli és a nyári szálláshely között ingáznak, a pásztorok bizonyos időközönként terelik összébb a nem túl hatalmas nyájaikat.




Mivel a prém volt a fizetőeszköz sokáig, ezért tompa végű nyilakkal ejtették el az állatokat, de manapság már puskát használnak erre a célra.




A számik ősi éneke a joik/yoik, amely főleg az előadásmódot szabja meg, csak közvetlen hallás után lehet megismerni, a megszokott ötvonalas kottarendszerbe való rögzítése nem lehetséges.




Ez egy olyan hangképzési technikát igényel, amelyet kívülállónak szinte lehetetlen elsajátítani, ezért az autentikus énekesek hangját sok-sok hangszalag őrzi.




A pogány tradíciókhoz kapcsolódó ének azért maradhatott fenn ilyen sokáig, mert a számiknál 1637-ig sámánhit volt az uralkodó vallás.






 ÚZOK vagy OGUZOK: 

Az úzok az oguz törzsszövetség tagjai voltak.






A Kaszpi-tengertől keletre lévő területen élnek.

Az Aral-tó (kazakul: Aral Tengizi) Kazahsztán és Üzbegisztán határvidékén, a Kaszpi-tengertől keletre, a Turáni-alföldön elhelyezkedő lefolyástalan sóstó.

A Turáni-alföld a Dél-Urál, a Kaszpi-tenger, az Aral-tó és a Tien-san közötti ma hatalmas sivatagos terület. 






A Turáni-alföld a Dél-Urál, a Kaszpi-tenger, az Aral-tó és a Tien-san közötti ma hatalmas sivatagos terület. 






Valaha a négy világtáj kereskedelmi útvonalai találkoztak e térségben. 
Keletről a Selyem Út (Fény útja) egyik elágazása, délnyugatról Mezopotámia, illetve Bizánc felől induló, délről pedig a perzsa útvonalak futottak itt össze és találkoztak a keletről jövő nagyállattartó lovas népekkel. 




Selyemút



Nyugatról a sivatagos Usztyurt-fennsík (Uszt-jurt) 200 méteres magasságba törő szirtjei, keletről a Kizil-kum sivatagos vidéke (és ennek északnyugati része, a Golodnaja-sztyepp) határolja.

Északon, a Szir-darja deltájánál a tótól elkülönült, de azzal összeköttetésben állt a Kis-Aral-tó.



Aral-tó 1970 - ben



Aral-tó  2008 - ban


Az 1960-as évekig délről az Amu-darja, északkeletről a Szir-darja táplálta

Az úz, guz, oguz ugyanannak a népnek a neve.
Egyes történetírók turkoman vagy koman (kun), az oroszok polovec néven is nevezték őket.

Az úzok nyugati törzsei a 9. század végétől Kelet-Európában éltek, egyes csoportjaik „fekete kunok” néven a középkori Magyar Királyság területén telepedtek le.

Keleti, Közép-Ázsiában maradt törzseiktől származtak a középkori szeldzsuk-törökök, a mai nyugati török népek (törökök, azerik, türkmének) ősei.
Valószínűleg az Európába költözött úzok leszármazottai a Moldova területén élő gagauzok.

- Nyugati oguzok
- Úzok az Al-Duna vidékén
- Úzok Magyarországon
- Keleti oguzok





A kipcsak-szári-kun törzsszövetség területe 1200 körül. 
A terület sohasem állt egységes, központi vezetés alatt, kipcsak vagy kun birodalomról ezért nem beszélhetünk ebben az értelemben. 









 SZKÍTÁK:



Szkíták, Saka-szkíták (Indiában), Pamír-szkíták, 
Parszi-szkíták (Perzsia, Irán középső része), Baka-szkíták (Párthus Birodalom)




A szkíták lakóhelyeik 



Nem könnyű meghatározni kik is voltak az igazi szkíták, mivel a kifejezést a külsőleg hasonló, bár különböző népek megjelölésére használták.

A Szkíta egy hős nép, amelyik ott bábáskodott az emberi civilizáció és kultúra bölcsőjénél.

A párthusok történelme és művészete - A Párthus birodalom szkíta.






A szkíta nép a hun népeink ősei.

A magyarok, a perzsákhoz állnak a legközelebb.


Werbőczy István híres „Hármaskönyvében” írja: 

“Az erdélyi scíthák, akiket székelyeknek hívunk."

„Az európai népek tanítómestere a Kárpát-medencei műveltség volt”, azaz a hunok ősei a szkíta nép!

Indiát az Emod hegye választja el a szkítáktól, kiket szakáknak is neveznek…






A „szaka” alatt az ókori indiai szövegek a szkítákat értik.




Szaka kincs 



Szaka ezüst öv 



Szaka nyakék az i.e. 6 - 5. sz.



“A skythák nemzete harcedzett, megfékezhetetlen, nem a fösvénységet és a nagyravágyást, a legyőzöttektől semmit sem követelt a dicsőségen kívül.
Tejjel és mézzel éltek, az igazság náluk nem törvényekkel volt elfogadva, hanem a jellemükbe volt oltva.”

“Semmi olyat nem szerez, aminek elveszítésétől féljen.”
Ha győznek, semmit sem kívánnak a dicsőségen kívül!
Úgy a fáradalmakhoz, mint a háborúkhoz hozzáedzett nemzet volt a szkíta, testi erejük mérhetetlen.”

"A szkíta nemzetet bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá."




Szkíta harcosok rajza a Kul Oba szkíta kurgánban talált arany-ezüst ötvözetű vázáról



Több mint egy ezredéven át uralták Belső- és Közép-Ázsiától a Kárpát-medencéig az eurázsiai térséget, ideértve az egykori Urartu, tehát Dél-Kaukázus területét is.

A szkíták az iráni népek csoportja.

A Fekete-tengertől északra a Duna és az Ural folyó közötti sztyeppék és dombos hegyvidékek volt a szállásterületük, amit az i. e. 3. században az ugyancsak rokon szarmaták foglaltak el tőlük.






A Donon túl mellettük a sztyeppén a szarmaták, a Kaszpi-tengeren túl pedig a szakák, szogdok és más turáni népek éltek az ő idejükben.

A szkíták arami – iráni nyelvet beszéltek.
Nyelvük a ragozó nyelvek típusához tartozott.

- A „szakák, akik a tengeren túl élnek” – az európai szkíták
- A „Hauma tisztelő szakák” (Közép-Ázsiában) – az indoszkíták
- A „hegyes süvegű szakák” (az Amu-darja és a Szir-darja között) – a dahák, másképpen masszagéták






- A „szakák, akik Szogdianén, azaz a Szir-darján túl élnek” - a tulajdonképpeni szakák vagy szakaraukák

Később a hasonló életmód miatt nemcsak turáni, hanem török népeket is hívtak „szkítáknak”.
A magyarokat is hívták „szkítáknak”, „türköknek”, „hunoknak”, „onoguroknak”, „avaroknak”, és "ungoknak".

Először asszír krónikákban jelennek meg, askuza vagy iskuza néven.

I. e. 700 körül a mai Azerbajdzsánban telepedtek le egészen az Urmia-tó délkeleti részéig.






I. e. 611-ben a szkíták nagy hadjáratot vezettek Kisázsián, Mezopotámián és Szírián át egészen Egyiptomig,
akik innen a derbeni kapun keresztül a kimmerek elhagyott területeire vonultak a Duna és a Don közötti sztyeppére.






A i. e. 7. század végén a szkíták elfoglalták a kelet-európai sztyeppvidéket az Altaj hegységtől egészen a Kárpát-medencéig.






Központjuk a Fekete-tenger északi melléke volt.






A Kárpát-medencébe az i. e. 560-as években nyomultak be elfoglalva annak keleti felét.




Szkíta aranyszarvas pajzsdíszek – Zöldhalompuszta, Tápiószentmárton




A Duna, Fekete-tenger és Kaukázus határolta területen éltek.










ÜZBÉGEK


Üzbegisztán:

A közép-ázsiai ország az Aral-tó medencéjétől a Tien-sanig húzódik.






Északi szomszédja Kazahsztán, délnyugati Türkmenisztán, déli Afganisztán, délkeleti Tádzsikisztán, keleti pedig Kirgizisztán.







Nyugati részén, a kiszáradó Aral-tó déli partján mocsaras süllyedékek találhatók, ettől keletre a Kizil-kum sivatag húzódik.






Az ország keleti és déli részét a Tien-san vonulatai hálózzák be. 






Legmagasabb pontja: Khazret Sultan, 4643 méter.





A második legmagasabb hegycsúcs az Adeloga Toghi a maga 4301 méteres tengerszint feletti magasságával, 
míg a harmadik legmagasabb pontja az országnak a Beshtor-hegy, amely 4299 m magas.








Folyói:

Amu-darja
Szir-darja
Csircsik

Tavai:

Aral-tó
Ajdar-kul
Karjakkumi-víztározó
Szarikamisz-tó
Csarvaki- víztározó






Üzbegisztán Közép-Ázsia legnépesebb országa, fővárosa Taskent, a térség legnagyobb városa.






Üzbegisztán rendelkezik Közép-Ázsia legtöbb történelmi örökségével, területén található Szamarkand és Bukhara, a régi Turkesztán legjelentősebb kultúrközpontjai, melyet az idevándorolt iráni népek alapítottak.








Üzbegisztán

Ez az állami konstrukció színtiszta szovjet találmány, mint tagköztársaságot hozták létre az egykori horezmi kánság, a buharai és a kokandi emírség nagyobb részéből.




Bukharai viselet



Ebből van is némi fájdalom, mert kisebb részek ma más országokhoz tartoznak, Kazahsztánhoz, Türkmenisztánhoz leginkább.






Errefelé mindig tudták, hogy hihetetlen történelmi emlékek birtokosai.

A gazdag oázisok a Selyem út (Fény útja) kellős közepén a nagy fordítópontok, a nagy közvetítők szerepét játszották, ami nagy gazdagságot hozott.







Nem véletlen az, hogy ezekre a helyekre hosszú időn át csak az igazhitűeket engedték be.




Bálványszobor a baktriai civilizáció idejéből, i. e. 2. évezred Üzbég




Szamarkand, Ulugbek medresze 




Taskent és Szamarkand: törökök és irániak 


A mai Üzbegisztán egyik elhallgatott problémája a török üzbégek és az indoeurópai (iráni) tadzsikok közötti kulturális, nyelvi konfliktus, mely több mint ezer éves múltra tekint vissza.




Tadzsik kislány



A nomád törökök jövevények Közép-Ázsiában, ahol az iráni nyelvű városlakók voltak többségben a törökök megérkezése előtt.

Az üzbég-tadzsik (török-iráni) konfliktus a nomád és a városlakó ősi ellentétének egyik fejezete.




Tadzsik kislány



Az iráni Szamarkanddal áll szemben a török Taskent. 

Mindkét városnév jelentése ’kőváros’, a Szamarkand elnevezés iráni (asmara kand),  Taskent félig török, félig iráni (tas ’kő’ a török nyelvekben).

A hatalom a törökök kezében volt, a kultúrát az irániak ellenőrizték.
A kánok és emírek udvarában szinte kizárólag fárszi nyelven írtak, a mindennapi életben kétnyelvűség dívott.






Csak a mai Taskent környékén és a Fergana-völgyben volt kizárólagos török dominancia.

A szovjet korszakban mesterségesen létrehozott köztársaságok közül Üzbegisztán megkapta a Fergana-völgy mellé Közép-Ázsia hagyományos kultúrközpontjait, Szamarkandot, Buharát, Hívát is.

A szovjet korszakban erőszakos és hivatalos elüzbégesítés zajlott.

Szamarkand és Buhara megmaradtak olyan városoknak, melyekben sajátos iráni nyelveken beszélnek, 
de a hivatalos üzbég statisztika nemigen akar tudomást venni erről a tényről.







Taskent szerint Buhara és Szamarkand lakosai is üzbégek, iráni (tadzsik) nyelvű iskolák nincsenek, a tankönyvek semmit nem szólnak a törökök előtti iráni népesség jelentős kulturális és egyéb teljesítményéről!





Üzbég Kurultáj - Bukharai zenészek 



Az egykori Szogdia területén haladt végig a Selyemút.






Kezdetben iráni nyelvű népek az iszlamizáció kezdetéig éltek itt, később török nyelvűek érkeztek.









A kipcsak - török nép üzbégnek (özbegnek) hívta magát.






A népeik:

Üzbég 80%
Orosz 6%
Tádzsik 5%
Kazah 3%
Karakalpak 3%





Tatár 2%




Egyéb 1%




Karakalpak - üzbég népviselet - Üzbég Kurultáj 



Az országban a hivatalos nyelv az üzbég, de beszélik még az orosz és a tádzsik nyelvet is


A tádzsik nyelv:

A perzsa nyelv Tádzsikisztánban és Üzbegisztánban beszélt változata.






TASKENT

Taskent (üzbégül: Toshkent, cirill betűkkel: Тошкент, tádzsikul: Тошканд/Toskand ill. تاشکند, oroszul: Ташкент) Üzbegisztán fővárosa, amely a selyemúttól északra, a kazah határnál, a Tien-san hegység nyugati peremén elhelyezkedő város.






Taskentet egy ősi népcsoport alapította, mint egy oázisként a Chirchik folyó közelében, a nyugati Tian Shan hegység  lábánál.






Írásos források először a 3. században említik.

Az iszlám előtti és a korai iszlám időkben, a város és a tartomány, mint Tsots (Tas) voltak ismertek.

Később Toskant, a kínai és török kő, illetve köves város szavakból állt össze és vált ismertté.






Tsots (Tas) egy négyzet alakú fellegvárként épült itt fel, a Jézus előtti 5. és 3. században, mintegy 8 km-re délre, a Szir-Darja folyótól.

A 7. században, Tsots (Tas) már több mint 30 város, és több mint 50 kereskedelmi útvonal, kereskedelmi központjává vált.






A 8. század korai időszakában erőteljes iszlám behatás alá került.

Taskent egy sík területen fekszik az Altaj hegység lábánál, 500 méteres tengerszint feletti magasságban. 






A város egy aktív tektonikus terület felett fekszik, ezért gyakori a földrengés, 1966-ban egy a Richter-skála szerinti 7,5-ös erősségűt jegyeztek fel itt.






Taskent népessége:

63.0% - üzbég
20.0% - orosz
4.5% - tatár
2.2% - koreai
2.1% - tadzsik
1.2% - ujgur
7.0% - egyéb








Érdekesség, hogy Taskent irányítószáma: 100 000






A Taskent–Szamarkand-nagysebességű vasútvonal egy 344 km hosszú,  mely az ország két legnagyobb városát, Taskent és Szamarkandot köti össze.







Szamarkand 


eredetileg irániak által lakott város Üzbegisztánban 319 404 lakossal.




Szamarkand  



A régi kelet egyik legfontosabb városa, amely meghatározó jelentőségét a Selyemúton betöltött központi szerepének köszönhette.






Szamarkand, az egyik legrégebbi város a földön, a görögök Marakanda néven ismerték, a kr. e. 14. században a Zarafshon gyümölcsöző síkságaként említették.




Üzbég lány



Szamarkand az Altaj-hegység nyugati lefutásánál lévő 720 m magas fennsíkon fekszik. 




Üzbég zenészek 



A várostól 400 km-re délnyugatra van a 
Pamír.







A PAMÍRIAK


A közép-ázsiai Pamír hegység több kisebb kelet-iráni etnikumnak otthona.
Ezeket a népeket összefoglaló néven pamíriaknak nevezzük.

Nyelvük kelet-iráni, akárcsak az oszétok és a pastunok (afgánok) nyelve.

A pamíri népek etnogenezise hasonló a pastunokéhoz:
a szakák (közép-ázsiai szkíták) leszármazottai.

Elszigeteltségüknek köszönhetően sem nyelvük, sem antropológiai jegyeik nem sokat változtak.

A környék népeitől eltérően világos bőrűek, gyakori körükben a világos haj, illetve a kék és zöld szemszín.

Otthonuk a Pamír hegység, amely Badahsán régióban található.
Badahsán, a pamíri népek hazája, Tadzsikisztán keleti fele, Gorno-Badahsán Autonóm Régió néven.

A történelmi Badahsán régióhoz sorolható Afganisztán északkeleti csücske is, ahol szintén pamíri népek élnek.




Nincs egységes pamíri nyelv, több kisebb nyelvről beszélhetünk, melyeket aszerint különböztetnek meg a tudósok, hogy azt a Pamír melyik völgyében beszélik.

A pamíriak száma kb. 250 ezer fő (azok, akiknek valamelyik pamíri nyelv az anyanyelve).
Ebből 135 ezer pamíri él a tadzsikisztáni Badahsánban, 45 ezer az afganisztáni Badahsán területén, további 40 ezer Kína nyugati részén és 40 ezer Pakisztán északi régiójában.

A legnagyobb pamíri nép és nyelv a sugni.
Számuk 100-120 ezer fő, központjuk Horog városa, ami egyben a badahsáni Autonóm Tartomány fővárosa is.

Az 1920-as években volt kísérlet arra, hogy a sugni legyen a pamíri népek közös irodalmi nyelve.

 Napjainkban - akárcsak a többi pamíri nyelvnek - a sugninak nincs írásbelisége.
A sugni dialektusának számít a rusani és az orosori nyelv.

A vahik (wakhik) számát 70 ezerre becsülik, legtöbbjük Pakisztánban és Afganisztánban él, a Vah folyó völgyében.

Közel áll egymáshoz az iskasimi és a szanglecsi nyelv.
Beszélőinek száma 3 ezer.
Többségük Tadzsik-Badahsánban él.

A vandzsi nyelv és identitás mára kihalt, kiszorította a tadzsik.
A Jazgulam folyó völgyében élnek a jazgulamik, kb. 8 ezren. Központjuk Zhamag városa, Tadzsik-Badahsánban.

A jidgák pakisztáni területen élnek mintegy 5 ezren, a mundzsik pedig afganisztáni Badahsánban.
Nyelvük a baktriai leszármazottja.




A szarikolik száma 30-40 ezer.
Kínában élnek, a tadzsik határ mentén.

A pamíriak második nyelvként általában tadzsikot beszélnek, a Kínában élő szarikolik néha ujgurt használnak.

Az 1925-ben létrehozott tadzsikisztáni Badahsán Autonóm Régió (más néven Gorno-Badahsán) lehetőséget adott a Pamír kis népeinek, hogy identitásukat alakítsák és megőrizzék.

A pamíriak elsősorban pamírinak vallják magukat, nem pedig valamely kisebb népcsoporthoz tartozónak.

Nemzeti öntudatuk a 20. században alakult ki, fejlődése napjainkban is folytatódik.
A pamíriak az ellenzéki erők oldalán részt vettek a 90-es évek tadzsikisztáni polgárháborújában, azzal a céllal, hogy Badahsán minél szélesebb körű autonómiát harcolhasson ki Tadzsikisztántól.

Pamíri fegyveres csoportok napjainkban is harcolnak a tadzsik kormány hadserege ellen Badahsán szabadságáért.

Gorno-Badahsán (jelentése: Hegyi Badahsán) Tadzsikisztán legnagyobb területű tartománya, 64 200 négyzetkilométer.
Fővárosa a 30 ezer lakosú Horog.

2010-ben Badahsán népessége 220 ezer fő, aminek kétharmada valamely pamíri etnikumhoz tartozik, a maradék egyharmad pedig tadzsik és kirgiz.

A pamíriak többsége az iszlám síita ágának híve, azon belül is az izmailita gyülekezethez tartozik.
A tadzsikok szunnita muszlimok.
Badahsán területét a Pamír hegység uralja, a legmagasabb csúcs az Iszmail Szamani (7495 m).

Gorno-Bahasánnak van saját törvényhozó testülete, amely az autonóm régió ügyeiben illetékes.
A régió 7 járásra (rajon) oszlik: Darvoz, Vandzs, Ruson, Sugnon, Iskasim, Murghob és Rostkala.

Az első két járásban a szunnita muszlimok vannak többségben és a népesség inkább tadzsiknak vallja magát.

A többi járásban izmailita hitűek és pamírinak vallják magukat.
A saját nyelv mellett a pamíri identitás fontos része az izmailita vallás, ezzel is megkülönböztetik magukat a szunnita tadzsikoktól.

A régióban több kisebb feudális fejedelemség létezett a 19. század végéig, ekkor ugyanis a területet a Buharai Emírség ellenőrzése alá vonta.
A buharaiak megpróbálták a pamíriakat áttéríteni a szunnita iszlámra, de azok többsége - a vandzsikat kivéve - kitartott az izmailita hit mellett.


(Forrás: oszetia.eoldal)





Üzbég táncosok



A lakosság többségének az anyanyelve a tádzsik, a perzsa nyelv közép-ázsiai változata.




Üzbég táncosok




Az Üzbég hercegnő 








Üzbég táncosok 




Sapkavásár - Üzbég Kurultáj 




Üzbég Kurultáj - Az ünnepséget a Kizilkum sivatagban a Toprak Kala – egy ősi erődítmény – romváros mellett tartották




Üzbég csizma




Üzbég család









Üzbég "Kalocsai" terítő




Üzbég hímzés


Üzbég Suzani hímzés




Said Shamirbaev üzbég festőművész alkotása




Üzbég Kurultáj 




Üzbég népviseletben




Üzbég kerámia




Ak-Sarai patota romjai Sahriszabzban 




Üzbég Buharai Ark erőd





(Forrás: Wikipédia/oroszvilág)










A KIRGIZEK


Kirgizisztán (régi szovjet elnevezéssel Kirgízia) közép-ázsiai ország.





Délkeleten Kína, délnyugaton Tádzsikisztán, nyugaton Üzbegisztán, északon Kazahsztán határolja.



Területébe beékelődik a Ferganai-medence, amelynek nagyobb része Üzbegisztánhoz tartozik, de a völgy felső része Kirgizisztán területe.




Kirgizisztán teljes területe hegyvidék. 




Északon a Kirgiz-hegység, középen a Tien-san, délen pedig a Turkesztáni-hegység vonulatai foglalják el az ország területét. 




Az ország legmagasabb pontja a Győzelem-csúcs, 7439 méter.



Ala-Arcsa Nemzeti Park egy része - Kirgisztán


Legjelentősebb folyója a Narin, tava az Iszik-köl. 
Jó közelítéssel mondható, hogy Kirgizisztán területe lefolyástalan, vagyis vizei nem jutnak el a tengerbe. 




Az Iszik-köl maga is lefolyástalan tó, a Narin pedig a Szir-darja felső folyása, így vízvidéke az Aral-tó vízgyűjtő területéhez tartozik.




A régi kirgizek Szibéria központjában a Jenyiszej felső völgyében éltek.




7-12. századi kínai és muszlim források a kirgizeket vörös, sőt szőke hajú népként írják le zöld vagy kék szemmel.




A kirgiz állam legnagyobb kiterjedését akkor érte el, amikor 840-ben leverte az ujgur kánságot.
Ezután a kirgizek gyors ütemben a Tien-san hegységhez vándoroltak.




A 12. században a kirgiz dominancia területe az Altajra és a Szajánra korlátozódott a mongol terjeszkedés következtében, majd délre vonultak.




Az 1916-os közép-ázsiai felkelés leverése után sokan Kínába menekültek, mivel a régió etnikai csoportjait akkor (és ma is) megosztják az országhatárok.






Az ország 7 tartományból és 1 fővárosi területből áll:

Kirgizisztán tartományai:

Biskek
Batken
Csüi
Dzsalalabad
Narin
Os
Talasz
Iszik-köl






Népesség:

5 747 000 fő (2013. októberi becslés)






Hivatalos nyelv:

kirgiz, orosz




Os (Ős) városa Kirgisztán



Népek:

kirgiz 64,9%, üzbég 13,8%, orosz 12,5%, dungan 1,1%, ukrán 1%, ujgur 1%, egyéb 5,7%




Kirgiz lányok Bishkek viseletben 






Kirgiz zenészek


A hegyvidéki ország gazdasági életét a mai napig a mezőgazdaság
(gyapot termesztés, nomád pásztorkodás) határozza meg.
Jelentéktelen ipara is van (arany-, higany-, illetve urán-ércet bányásznak).








„Felfedezték”, hogy a "nomád" kirgizek maguk választották kánjaikat.
A kirgiz demokrácia alapjaként tekintettek a régi kirgiz nomád társadalomra.




Akajev elnök a Manasz kirgiz eposzt tekintette mintaadónak, amely, úgymond, hét alapvetést fogalmaz meg: 
a nép egysége; nemzetiségi béke, együttműködés; patriotizmus; munka és tudás; humanizmus, tolerancia; harmónia a természettel; a kirgiz államiság védelme.




Akajev úgy vélte, egyensúlyt kell találni a tradíció és modernizáció, a múlt a és a jövő között.




Igyekeztek határt vonni az iszlámmal szemben.
A "nomád" kirgizek régi vallásának (tengrizmus) nyomait és a kirgiz társadalom iszlámmal szemben álló elemeit (pl. a nők aktív szerepe) hangsúlyozták.




Egyszóval, eszerint a kirgizek szabad, demokratikus, toleráns emberek.
Kirgizisztánban nincs helye az etnikai nacionalizmusnak és a vallási szélsőségeknek.



Kirgisztán Jurtában élő család az Iszik-köl (Iszik-tó) közelében


Mindezek alapján nem minden alap nélkül szolgált rá a ’90-es években Kirgizisztán a szabadság és demokrácia szigete elnevezésre.






A középkori város Balaszagun egy maradványa a Burana torony - Kirgisztán









Jeti-Ögüz sziklaformái - Kirgisztán










 




A TUNGUZOK



A tunguzok (saját nyelvükön boja, evenki vagy orocsonok), a mandzsukkal rokon, mintegy 80.000 főt számláló ural altáji nép.




A tunguz nyelv, az ural-altáji nyelvekhez tartozó öt nyelvcsalád egyike, melyhez a mandzsu nyelv is tartozik.

A mandzsu-tunguz nyelvet az evenkik, evenek, valamint a nanajok, orocsonok és udehék beszélik.
  
Szibériában élnek az Ural Altáj, a Jenyiszej folyó, a Jeges tenger, az Ohotszki tenger, Mandzsúria és Mongólia közti területen.



Jeges tenger vagy Északi sarki óceán




Ohotszki tenger 



Tunguz Csalko (Cheko)-tó  300 méter átmérőjű
Feltételezhetően az 1908 -as tunguzi katasztrófa hátramaradt nyoma



Legnyugatibb csoportjaik érintkeznek a nyenyecekkel és a hantikkal.

Az Ob középső folyásánál érintkeznek az Oguzokkal.

15 törzsre oszlanak: a legnagyobb közülük a tulajdonképpeni tunguzoké (37.500 fő).

Nomád életet folytatnak.

Eredetileg Mandzsuriában és az amurok országában laktak, s onnan kezdtek a XIII. sz. közepe táján észak és nyugat felé költözködni.




Mandzsúria


A tunguzok  középmagas, sovány, de izmos testalkatuak, bőrük sárgás-barna, hajuk fekete, szakálluk és bajuszuk igen gyéren nő, kezeik, lábaik kicsinyek.





Fő gazdagságuk az iramszarvas, fő foglalkozásuk a bundás állatokra való vadászás és a halászat.



Altáji szarvas


A szikaszarvast, a közép-ázsiai gímszarvasokat a Han-dinasztia idején a kínaiak, a türk népek, a tunguzok, a mongolok és a koreaiak is tenyésztették.

A tunguzok ruházata kizárólag az iramszarvas bőréből készül.








Az urál-altaji és a szibériai népek, köztük a tunguzok, az úzok, a manysik, a hun törzsek is, mind, mind kivétel nélkül a napkereszténységet vallották.

Igen ügyesek, lovagiasak, békeszeretők.

A tunguzok szent tengernek nevezték a Bajkált.






A „sámán” szót eredetileg a tunguzok használták, jelentése: ember, aki tud.
És valóban: a sámán a természet doktora és papja, érthető tehát, hogy a természeti népeknél még mindig ő az, aki a helyiek testi-lelki épségét segít fenntartani, s ha kell, újraépíteni.

A tunguzok gajdolták varázsénekeiket olyan hangosan, hogy ide hallatszott (megnevezésükkel egyetemben: sámán) a Kárpát-medencéig.

A tunguzok a régi sámánokat nagy erejűnek és bátornak, míg a maiakat kishitűnek tartják, akik már néhány helyen nem is mernek vállalkozni az alvilágjárásra.






A hattyúkat, a szibériaiak és a tunguzok a sámánokkal kapcsolják össze.
A mesékben, mítoszokban a fehér és a fekete hattyúkat eltérően ítélik meg, amíg a fehér hattyú az életet, a jót jeleníti meg, a fekete hattyú a halál, a rossz, a sötét erők megtestesítője.






A világfa hatalmas méretű fa, amely összeköti az alsó, középső és felső világot.
(A világfa valószínűleg vörösfenyő volt, de a vándorlások során ez változott.)

Ábrázolása lehetett madaras világfaként, égitestes világfaként is (Surányi, 1993).

A nanajoknál (mandzsu-tunguzok déli ágába tartoznak) madaras világfát találhatunk.

Születéssel kapcsolatos hitük szerint:

... az égben hatalmas szent fák (omija muoni = csecsemőlélek fája) találhatók, melyeken kis madarak képében omijak élnek, akik leszállnak a földre, behatolnak az arra érdemes asszonyok méhébe, és ott emberré fejlődnek.
Az omija a gyermek egy éves koráig halhatatlan, ha a test közben meghal, visszatér az omija muonihoz és nem veszti el képességét, hogy ismét emberré fejlődjön.
Épp ezért, ha a gyermek egy éves kora előtt meghal, minden szertartás nélkül nyírkéregbe csavarták és elásták.
A sír mellé fűzágat szúrtak, melyre fűből vagy rongyból készült fészket tettek, hogy azon az omija megpihenhessen, mielőtt a sámán segítségével visszatér az égbe.




Madaras - Napszimbólumos - Tulipános világfa  - Bánffyhunyadi csempék



A birar-tunguzok szerint a Szungari mentén elterülő, magas fűvel benőtt, pusztaszerű vidéken él az irbisz vagy hópárduc.
Arról is tudtak, hogy örömest valami fára mászik fel és onnan veti magát prédájára, akárcsak a hiuz; de ismertető jelként rögtön említették a hosszú farkot.
Sok mindenfélét tudnak a turpisságairól beszélni, de távolról sem félnek tőle úgy, mint a tigristől, sőt azt állítják, hogy néhány jó kutya felkergeti a fára.
A Himalájában vadjuhot, vadkecskét, rágcsálókat, madarakat eszik, de elrabolja a kisebb háziállatokat is, sőt állítólag a lovat is megtámadja.
De sohasem volt rá példa, hogy embert támadjon meg!




Irbisz vagy hópárduc



A tungúzok szerint, az örvös medve nagy ritkán jön le a fáról.
Nyáron lugassá hajlítja és fonja össze az ágakat, télen pedig egy fa üregében ülő helyzetben alszik.
Szerintük ez a medve fajta inkább gyáva és nem veszedelmes.

A tunguzok az elejtett medve csontvázát egy emelvényre helyezték, és nyugat felé, a halottak birodalma felé fordították, ugyanúgy, ahogy a halott esetében volt.





 





A KAZAHOK




Hagyományőrző díszőrség magyar - kazah zászlóval 



Kazahsztán a volt Szovjetunió utódállama, a világ 9. legnagyobb területű országa és a legnagyobb területű tengerpart nélküli országa.






Az országot északról és nyugatról Oroszország, keletről Kína, délről Kirgizisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán, délnyugatról pedig a Kaszpi-tenger határolja.




Jimmi Nelson foto 


A Kaszpi-tengertől az Altaj-hegységig húzódik nyugat-keleti irányban.
Területét nagy kiterjedésű sztyeppeterületek és félsivatagok (Turáni-alföld, Kizil-kum, Kara-kum) tarkítják, a Kaszpi-tenger mentét pedig mocsarak jellemzik.
Az ország keleti részén a Kazah-hátság húzódik, délről és keletről magas hegységek nyúlnak be.






Az ország területének nagy részéről nincs lefolyás a tengerekbe.
Nagy lefolyástalan pusztai tavak alakultak ki: a Kaszpi-tenger, az Aral-tó és a Balkas-tó.
Ezeknek önmagukban is tekintélyes méretű vízgyűjtő területük van.
A Kaszpi-tengerbe ömlik az Urál folyó, az Aral-tóba a Szir-darja.
Az Irtis és mellékfolyói a Jeges-tengerbe vezetik le Kazahsztán északi részéről a vizeket.






Az Aral-tó vízszintje az utóbbi 30 évben 15 méterrel csökkent, mivel a tavat tápláló folyók vizét gyapotföldek öntözésére használták el. 
A kiszáradt tófenéken felhalmozódott só és hulladék ökológiai katasztrófát okozott.

A 10. században a szeldzsuk török birodalom területe elérte egészen a mai Kazahsztán déli részét, majd a 13. században Dzsingisz kán birodalma alá tartozott.
A kazahok eredete az Arany Horda széthullásához kapcsolódik.
Területén a 15. században alakult meg a Kazah Kánság.
Kelet felé szivárogtak, és a XV. század vége felé a kelet-kazahsztáni sztyeppeken már jelentős erőt képviseltek.

A kazahok hagyományos gazdálkodási módja a nomád állattenyésztés volt, talán éppen a kazahoknál őrződött meg legtisztábban a maga ősi formájában.






A tenyésztett állatok sorában első helyen a ló, a juh, a szarvasmarha és a teve szerepelt.
A nomád állattartás módszereinek megfelelően az állat az egész év folyamán a szabadba volt kicsapva.






Nyáron a legelők az állatoknak bő táplálékot nyújtottak, télen az állat a hótakaró alatt keresett magának táplálékot.

Az állattenyésztő népcsoport életében a megfelelő nyári és téli szálláshely kiválasztása döntő szerepet játszott; szállásváltozásai, nomadizálása lényegében ezzel függött össze.
A kazahok periodikus vándorlásai rendszerint kelet-nyugati irányúak voltak, s gyakran a 700-850 km-es távolságot is elérték.






A kazahok települési körülményeit szintén a nomadizáló életmód szabta meg.
A nomád állattenyésztés nyáron az északi sztyeppekre, télen a déli hegységek védettebb völgyeibe kényszerítette a vándorló kazahokat, s e vándorlások során természetesen összes ingó tárgyaikat magukkal szállították.






A jurta a nyári telephelyek szállása volt; télen ritkábban került alkalmazásra.
A téli telephelyen más, kunyhószerű alkalmatosságban szálltak meg.
A kazah jurta formájában és berendezésében nem tér el a nomád sátor általánosan ismert típusától.

A téli szállások létesítése csak a XVIII-XIX. században vált általánossá, addig télen is a jurtában húzták meg magukat.
A téli szállás építőanyagának megválasztása a helyi körülményektől függött; alapul föld, agyag, kő szolgált.






Ezekhez a téli szállásokhoz az állatok részére elkerített karámrész csatlakozott.
A téli szálláshelyül szolgáló kunyhók kivitelezése és berendezése – különösen a szegényeknél – meglehetősen nyomorúságos volt.
  
A kazahok ősi városai hosszú ideig a keletet nyugattal összekötő Selyemút (Fény útja) fontos megállóhelyei voltak.

A régióban folyamatos volt az összeütközés a bennszülött kazah emírek és a délről szomszédos perzsa nyelvű népek között.
A kazahok harcoltak az ojrátokkal, a  dzsungárokkal, a volgai kalmükökkel.






A 19. században az Orosz Birodalom terjeszkedése közben behatolt Közép-Ázsiába.
A cár uralma alá hajtotta a kazahokat.

A kazah törzsek egy részét nagyon gyorsan elérte az éhínség.
Az 1800-as évek végén kialakuló kazah nemzeti mozgalom a hazai nyelv és identitás megőrzéséért harcolt, ellenállt az Orosz Birodalom asszimiláló törekvéseinek.
Kazahsztán 1990 októberében szuverén köztársasággá nyilvánította magát a Szovjetunión belül.

Kazahsztán területén volt az egykori Szovjetunió legnagyobb űrbázisa, a Bajkonuri űrrepülőtér.






Népesség: 

17 221 000 fő (2014. júniusi becslés)






Népek: 

kazah 59,2%, orosz 25,6%, ukrán 2,9%, német 1,4%, üzbég 2,9%, tatár 1,5%, ujgur 1,5%, egyéb 5% (2006)




Madjarok


Az ország északkeleti részén (saját legendáik szerint közel 1500 éve) él a 
madjarok törzse, a Torgaj-vidékén.

Létszámuk jelenleg 1-2 ezerre tehető.

Az orosz hódítók elleni hadjáratokban létszámuk megfogyatkozott.
A Szovjetunió megalakulása után is ellenszegültek a hatalomnak, ami tömeges kivégzéseket eredményezett, így a népcsoport létszáma tovább csökkent.






A madjarok törzsi konföderációban élnek az Argün-törzzsel, egy török eredetű Kazahsztán központi és északkeleti területén élő magyarokkal rokon kazak törzs.

Az emberek a férfiági leszármazás alapján tagjai a törzsnek.






A házasodási szokásaik miatt a madjarok „lokális exogámiában” élnek, ami azt jelenti, hogy egy madjar férfinak tilos madjar nőt elvennie.
A Középső Horda más helyi törzseiből választhat csak magának feleséget (leginkább az Argün, Kipchak, Kerei és Najman törzsekből), ahol is ugyanilyen szigorú házasodási szokások élnek, melyek Közép-Ázsia nomád népeinek körében korábban általánosak voltak a beltenyészet elkerülése végett.






Ennek következményeképpen, hasonlóan a többi helyi törzshöz, egy madjar férfi feleségének anyai ágon gyakran madjar ősei vannak, és így a helyi törzsek együttesen egy „regionális endogámiában” élnek.

A madjar törzs létszáma – a vándorlókat is beleértve – mindössze 2000 fő körül van.




A Kurultájon 



A szétszórt, laza településformákon kb. 2000 család tartja magát madjarnak, bár nyelvük már kazah. 

Az utóbbi évtizedeket leszámítva nem tudtak arról, hogy rokon népeik lehetnek.

A 90-es években (magyar kutatók közreműködésével) elvégzett genetikai vizsgálatok szerint a génmarkerek kontrollcsoportokkal történt összehasonlító vizsgálatai alapján az alföldi magyarsággal állnak legközelebbi genetikai kapcsolatban.
A madjar néphez genetikailag a magyar nép bizonyult a legközelebbinek.


Legközelebbi rokonaink: 
a torgaji madjarok.








Nemes Sándor által faragott életfa a madjaroknak


A magyarországi tudományos élet először az 1960-as évek derekán szerzett tudomást a madjarokról, Szeitbek Nurhanov híres kazak nyelvész jóvoltából. 

1966-ban Tóth Tibor magyar antropológus néhány napra ellátogathatott a területre (Torgaj-vidék) és antropológiai vizsgálatokat is végzett.
 A későbbiekben azonban már nem engedték vissza a területre (amely az akkori Szovjetunión belül is egy zárt terület volt) és tudományos munkájában, még idehaza sem foglalkozhatott érdemben a madjar törzs problematikájával. 
A szovjet politika a továbbiakban elhárított minden további magyar kísérletet amely a madjar törzs vizsgálatára vagy meglátogatására irányult.

Tudományos vizsgálatokat is végző részletes kutatóútra először 2006 szeptemberében került sor.






Bíró András Zsolt magyar antropológus vezetésével, Répássy Miklós közreműködésével (összesen 5 fős kazak-magyar kutatócsoport) egy több mint egyhónapos tudományos expedíció keretében járta be a területet.

Az expedíció feltérképezte és meglátogatta a madjar törzs által lakott "magterület" minden települését és egy hónapot töltött a törzs tagjaival együttlakva.
Bíró András Zsolt humánbiológus-antropológus tudományos kutatásai eredményeként immár tudjuk, hogy vérrokonság, testvériség köt a kazakisztáni madjar törzshöz, és gyaníthatóan az őshaza megtalálásához is közelebb kerültünk.

A magyar az egyetlen antropológiai európai nemzet, amelyben olyan genetikai kódok vannak, amely más európai nemzetben nincs meg.

A férfiaktól Y-kromoszómát gyűjtöttek (az Y-kromoszóma egyedi, apai ágon évszázadokon át szinte módosulatlanul öröklődik, és nagyjából 180-szor pontosabb, mint az ujjlenyomat). „40 népnek gyűjtöttük be az Y-kromoszómáját, és 
megállapítottuk, hogy ehhez a madjar törzshöz apai ágon vérrokoni szál fűzi a magyarokat. 




A Kurultájon 



Ők még tartják a törzsi rendszert, ami azt jelenti, hogy a férfiak mindig együtt maradnak, ismerik például 7 apai felmenőjüket. 
A magyarok egy részének és a madjarok nagyrészének ősei valamikor egy törzsben éltek. 

Először azt hittük, valamit elrontottunk, annyira találtak az adatok, ezért megismételtük, de nem tévedtünk: a magyarokhoz legközelebb a kazakisztáni torgaji madjar törzs áll, a mai európai népek közül pedig a bolgár, de érdekes adatokat kaptunk az oszétekre, az ukránokra, a törökökre is. 
Az őshaza pedig valahol ott van, ahonnan a torgaji madjarok 350–370 éve elvándoroltak jelenlegi lakhelyükre, Kazakisztánba” – tárta fel Bíró András Zsolt.

Bizonyítottuk a szkíta-szarmata ősöket és a türk vonalat is” – tudtuk meg a kutatótól.
Az előzetes információkkal ellentétben már az expedíció megérkezésekor különleges szimpátiával és meleg vendégszeretettel fogadták a helyiek az expedíció tagjait.
Ez a családias fogadtatás elsősorban magyarságunk révén járt nekik.

2007. július 4-8-ig rendezték meg Arkalikban a Kurultajt (madjar törzsi gyűlés), amelyen Magyarország meghívottai is részt vettek.
Ezt követően, július 10-én a madjar vezetők és a magyarországi résztvevők megállapodást kötöttek a hagyományok és népi kulturális értékek kölcsönös megőrzéséről.

A csodaszarvas-mondát nemcsak a magyarok mesélnek, hanem az Aral-tó környékén elterülő Turáni alföldön élő rokonaink, a kazahok is.






Belső-Ázsia őslakosai egy rendkívül értékes hagyomány őrzői: 
a sassal való vadászat tradíciójáé.




Mivel a szirti sas, vagy más néven aranysas az egyik legnagyobb ragadozó madár (szárnyfesztávolsága elérheti a két métert), termeténél jóval hatalmasabb élőlényeket is elejt.






A kazahok még ma is rokonainknak tartják magukat és szeretnék, ha a jövőben a rokoni szálaink megerősödnének.



(Forrás: A kultúra világa – A világ népei /Budapest, 1965/Wikipédia)






Kazahsztán fővárosa Astana 



Tradicionális kazah zenészek





Kazah lány - Dávid Júlia festménye 









Kazahsztán romvárosa -Szaurán









Turáni testvéreinkről....Leírás itt:




- TURÁNI NÉPEINK/1:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:


További képek itt:


Turáni népeink: 



Folytatódik!








Továbbá:



- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

- Hargita:

- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

- A pozsonyi csata:

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Az utolsó Táltos:

- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

- Húsvéti népszokások, hagyományok:

- CSABA KIRÁLYFI:

- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html

- MIENK VAGY ERDÉLY:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése