2015. november 10., kedd

A NAZCA VONALAK


A NAZCA VONALAK


A Nazca-vonalak, avagy istenek kézjegyei 





KÉRDÉSEK A NAZCÁKRÓL



Peru egy félreeső vidékén, a Pampas de Jumana nevű fennsíkon gigantikus mértani alakzatok, monumentális állatfigurák, és nyílegyenes vonalak terpeszkednek a vidéken.





Rendeltetésük ismeretlen.

Az állatfigurák közös jellemzője, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak.




A nazca indiánokról szinte alig tudunk valamit, csupán annyit, amennyit a sírok tanulmányozásával megtudhattunk.

Földművelő nép volt, írásos emlékeket nem hagytak maguk után.

Halottaikat magzati pózban földelték el, színes cserépedényekkel és tárgyakkal.

A vonalak mintázta formák teljesen megegyeznek az ezeken a cserépedényeken lévőkkel.






Mintegy 2000 évvel ezelőtt egy dél-amerikai civilizáció létrehozta Földünk legkülönösebb ábráit.

A sivatagi vörös kőzetbe száznál több alakzatot véstek be, köztük közismert állatok és növények kontúrjait, geometriai mintákat és egyenes vonalak meglepő sorozatát.





Számos elmélet próbálja megmagyarázni, mit is ábrázolnak, és miért rajzolták őket.

Valódi rendeltetésük máig megfejtetlen.


Már a 16-17. században említést tettek spanyol felfedezők a világ legnagyobb grafikai műalkotásáról, az mégis az 1920-as évekig szinte teljesen ismeretlen maradt a nyilvánosság előtt. 

Julio Tello, perui régész írta le a formákat, a 30-as évektől pedig tájékozódási pont lett a pilóták számára.




A világ legnagyobb grafikai alkotása körülbelül 520 négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Peruban, az Andok és a Csendes óceán között.

A nazcák Peruban éltek, még jóval az inkák megjelenése előtt.

Megannyi kérdés vetődik fel velük kapcsolatban.

Hogyan éltek és milyen szokásaik voltak?

Mire szolgáltak piramisaik?

Hogyan és miért készítették a Nazca-vonalakat?

Hogy tűnt el civilizációjuk?





Mértani alakzatokat ábrázoló Nazca-vonalak


A Chaco kultúra egyenes úthálózata, vonalai, épp úgy, mint a 
Nazca kultúra vonalai, a Föld Ley vonalaihoz kötődnek.


A vonalak mentén tapasztalható mágneses rendellenességek és intenzívebb sugárzásmintázatok mérhetőek, de a környezetre és az emberre gyakorolt hatásuk egyelőre ismeretlen.



A nazcák élőhelye Peruban



A Nazca vonalak és az Icai kövek közötti hasonlóságról




A Chaco kultúra egyenes úthálózata, vonalai, épp úgy, mint a 
Nazca kultúra vonalai
a Föld Ley vonalaihoz kötődnek.

Mivel a Nazca-vidéken kevés eső esik, a rajzok többsége ugyanolyan jó állapotban van, mint mikor készült.





A Nazca sivatagban található rajzok legfőbb jellegzetessége, hogy az alakzatok csak a levegőből kivehetőek.

A kutatók számára a rejtély, hogy mit keresnek ezek az óriási rajzolatok a Nazca-fennsíkon, egy olyan korból, amikor a repülő még hírből sem volt ismert. 





Maria Reiche német csillagász és régész így nyilatkozott:

"A tervezők csakis a magasból tudták megállapítani művük tökéletességét, előre kellett tervezniük és rajzolniuk kisebb méreteken."

Két nagy kategóriába tartoznak: vonalak és alakzatok; 

az utóbbiak vagy párokba rendeződnek, mint a sínek, vagy geometrikus alakzatokat öltenek.





Úgy gondolják, mivel a vonalak sok helyen átvágják a formákat, ez utóbbiak készülhettek el hamarabb.

Az egyenes vonalak tényleg nagyon egyenesek.





Amikor korszerű eszközökkel mérték le a vonalak egyenességét, azt tapasztalták, hogy a vonalakon az átlag eltérés csak 9 perc vagyis alig méter kilométerenként.

Ez az egyenesség azonban egyszerű eszközökkel is elérhető, a földmérésben a mérőállomások megjelenése előtt három darab kitűzőrúddal megoldható volt.

A rajzok mind ugyanolyan módon készültek: 

a sivatag talajáról felszedték a felszínt egyébként vékony rétegben borító vörös-fekete kavicsréteget, hogy feltáruljon az alatta fekvő halványsárga kőzet.

Úgy tűnik ezt kézzel végezték, mégpedig oly módon, hogy a felszedett kavicsokat a vonal mellett felhalmozták.

Minden egyes kép tekintet nélkül formájára, méretére és témájára, egyetlen megszakítatlan vonalból áll.





Az alakzatok növények leveleit és ágait, állat és madárfigurákat ábrázolnak, olykor e két forma elvont kombinációit.

Például bagolyfejű emberalak, kígyócsőrű madár.





Az Andokhoz legközelebbi rajz egy kolibri.




Lejjebb a kontinens felé egy kardszárnyú delfin (az egyetlen ábrázolt tengeri állat),





a tőle az óceán felé eső részen pedig – tőle a pánamerikai autópályával elválasztva- egy pók és egy majom „látható”.





A pók 45 méter hosszú.



Nazca pók - Orion csillag öv leképezése


 Ennek az egyik lábát meghosszabbították és a végén egy kis tisztást képeztek. Csak egyetlen ismert pók van, amely úgy használja a harmadik lábának végét, ahogy 
itt lerajzolták, és az a Ricinueli.

Ez a ritka pók ma az Amazonas őserdejének mélyén, barlangokban él, Nazca-tól 1500 km-re.

A kolibri gyakori motívum a nazca kerámiákon.





2012-ben új, addig ismeretlen alakzatot fedeztek fel.

A tudósok munkájának egyik legfontosabb eszköze egy modern robothelikopter volt, amellyel sikerült megalkotniuk a Nazca-vonalak első digitális térképét. 

Ez igazi áttörést jelent a “nazcaológia” területén, mert az új, minden korábbinál részletesebb és komplexebb képet adó adatbázis az egyes alakzatoknak nem csupán a pontos méreteit, koordinátáit és tenger feletti magasságát adja meg, de a relatív elhelyezkedését és távolságát is a többi ábrához és a különböző természetes tereptárgyakhoz képest, ezáltal az eddiginél sokkal pontosabb képet szolgáltatva az emberi objektumok és a sivatag, az ember és környezete kapcsolatáról.




Két különböző kultúra?

Az elmúlt években a japán Yamagata Egyetem kutatócsoportja 100 geoglifa elhelyezkedését, stílusát és elkészítésének módját tanulmányozta.

A szakembergárda azt állapította meg, hogy két különböző népcsoport állhat ezek megalkotásának és használatának a hátterében.

A vonalak többsége egy ősi, inkák előtt létrehozott szertartási központhoz, Cahuachihoz vezetett.

A vallási hely felé mutató geoglifák egyik csoportját – köztük egy kondorkeselyű alakzatot - az El Ingenio-völgy környékén találták.

Az alakzatok másik csoportja – amely főleg természetfeletti lényeket ábrázol – főként a Nazca-völgyben fekszik, és más irányból mutat Cahuachi felé.

A két különböző helyen talált geoglifáknak nemcsak a témája, de stílusa is jelentősen eltér egymástól.

A geoglifáknak egy harmadik csoportja is létezik, ennek ábrái a Nazca-fennsíkon helyezkednek el és vélhetően a két kultúra találkozásának eredményeként születhettek meg.




Egyes kutatók hidrogeológiai mérései szerint a minták egy része földalatti vízlelőhelyeket jelöl.

Az elmélet támogatói szerint az indiánok ezekkel a motívumokkal jelölték meg a földalatti víztartalékokat, melyek sokkal jobb minőségű és megbízhatóbb vízforrást jelentettek számukra, mint a folyók.

A kutatások során szoros összefüggéseket fedeztek fel az alakzatok és a hidrológiai jellemzők között.

A geoglifák térbeli elhelyezkedése ugyanis gyakran egybeesik a törésvonalakkal, víztartókkal, találtak olyan alakzatot is, melynek teljes szélessége megegyezett annak a zónának a szélességével, melyben a talajvíz nagyobb mennyiségben összegyűlhetett.



A Nazcai vízvezeték lejáratok


Lehetséges, hogy a Nazca-vonalak a földalatti vízforrások hatalmas térképét jelölik - véli David Johnson amerikai kutató.




Ám a kérdések ahelyett, hogy tisztázódnának, egyre csak gyűlnek.

A képek igazából csak madártávlatból láthatók, akkor hogyan tudták őket ilyen precízen megalkotni?

Ismerték tán a repülést?




Ez az elképzelés nem kitaláció, ugyanis cserépedényeiken találtak olyan ábrákat, melyek mintha léghajók, vagy sárkányrepülők lennének, a vonalak végén pedig kör alakú „égetőgödröket” fedeztek fel, amik hőlégballonok felszállóhelyei is lehettek.




A sírokból előkerültek olyan szövetek, melyek hihetetlenül finom szövésűek, erősebbek, mint amilyenből mi a hőlégballonokat készítjük.

Amerikai kutatók megépítettek egy olyan léghajót, melynek célja, hogy bebizonyítsák azt, hogy az indiánok ismerték a repülést.

 Ez volt a Condor I, mely 1975-ben a kísérlet során helytállt.


Vajon nem is akkora butaság, hogy a nazcák ilyen fejlettek voltak?



Nazca piramis Cahuachi-ban



Nazca Nap szimbólum


A Nazca-vonalak kialakulása régóta foglalkoztatja a tudományt.

Az egyik korábbi elmélet szerint csillagászati szempontok is közrejátszhattak a rajzok keletkezésében.



A chakana kereszt Nazca rajzolat:






Egy drezdai kutatócsoport - a modern technika vívmányait kihasználva - újra megvizsgálta ennek a lehetőségét.





Ez történik, ha meghosszabbítják a Nazca-vonalakat!

video és leírás:




Tényleg léteznek a titokzatos kazah Nazca-vonalak?

Műholdakról készített felvételek bizonyítják az ősi óriásalakzatokat Kazahsztánban. 

Az egészében csak levegőből látható formák, amelyek között körök, négyzetek, keresztek is vannak, akár nyolcezer évesek is lehetnek. 




A legnagyobb egy kőkori település mellett található, egy óriási négyszöget ábrázol, az egymással szemben lévő szögek össze vannak kötve. 

Az egész nagyobb területet foglal el, mint a Kheopsz piramis Egyiptomban.

Az alkotások Kazahsztán északi részén, a Tugrai régióban találhatók. 




Tavaly Isztambulban konferenciát rendeztek a témáról, itt mutatták be a több mint 260 ábrát. 

Nem olyan rajzokról van szó, mint amilyenek a perui Nazca-vonalak. 
Inkább hosszú 1 méteres földkupacoknak képzeljük el ezeket.


Fejtörést okoznak az Arab-félsziget Nazca-vonalai

Mint arról már korábban beszámoltunk, David Kennedy, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem professzora a Google Earth program segítségével prehisztorikus emlékek ezreit azonosította az Arab-félsziget területén. 




Továbbra is kérdéses, hogy ki és miért építette a titokzatos romokat.

A régészek által „kerekeknek” nevezett szimbólumok változatos formájúak, közös jellemzőjük, hogy szinte mindegyik kör alakú, maguk a „küllők” pedig eltérő alakban lettek kialakítva.

A kutatók szerint legalább kétezer évesek lehetnek a kőformák, s általában lávamezőkön találhatók.


A Colorado folyó közelében lévő Nazca vonalak


A 30-as években a magasból fedezték fel ezeket a rajzokat, amelyeket nagy valószínűséggel a Mojave, vagy a Quechan indiánok alkották.





Geoglifák hatalmas hálózatára bukkant egy olasz kutató a perui Titicaca-tó környékén - olvasható a Cornell Egyetem honlapján.





A perui Nazca-fennsík ismert rajzaihoz hasonló rénszarvas-ábrázolást találtak Cseljabinszk közelében, a Zjuratkul nemzeti park területén, amelyről máris kiderült, hogy a világ legnagyobb (218 m) és legősibb ilyen rajza.




Magyar Nazca-vonalak?




Ezt a kis sárkányt Dobogókőtől észak-keletre láthatjuk.


Nazca-vonalak Jordániában




A kör átmérője 400 m


Dél - Afrika


Az ősi civilizációk ismerték a Forrás hangját és használták, mint energiaforrást.

A területen belül nem működik a dzsípíesz, a műholdas irányítási rendszer.




- különböző értékeket mérhetünk kívül és belül

- fölötte dómszerűen terjedő erőtér mérhető




hangfrekvenciás eszközök:









 Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai


- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

-Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- Magyarul beszélő indiántörzsek - Móricz János kutatásai - Tayos barlang:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:
- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html








Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:
hagyomanyorzoink.hu


blog oldalam: 






2 megjegyzés:

  1. Kedves Gabika! Fantasztikus ismeretanyaggal gazdagodtam általad. Köszönöm. Sok teóriát olvastam a Nazca-vonlak keletkezésével kapcolatban. Még mindig nincs megfejtve a titok (tudomásom szerint). Tekintve, hogy néhány éve (pontosabban 2008-ban) én is megtekintettem repülőről ezeket a hihetetlen pontossággal készített alakzatkatokat: a misztikum számomra egyre nagyobb! Üdvözlettel. Hornok Magdolna festő.. elérhetőségem: homafest@gmail.com. Honlapom. www.homafest.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Magdolna!

      Köszönöm a kedves sorait.
      Szeretettel küldöm Magdolnának a bejegyzésemet:
      NÉPI MESTERSÉGEK - MESTEREK BEMUTATÁSA - Hornok Magdolna festőművésznő alkotásai által:
      http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/03/nepi-mestersegek-mesterek-bemutatasa.html

      Üdvözlettel,
      Gábor Kati

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.