Népi mesterségek listája

Népi mesterségek listája

Iparos - kétkezi munkások


A népi mesterségek, a falusi élet egy-egy pillanatát mutatják be.

"Minden közösség annyit ér,

Amennyit  múltjából felvállalni

és megőrizni képes, mert értelmes

jelent megélni és jövőt építeni

másképpen nem lehet"

- Kovács László fazekas -

A hagyomány arravaló, hogy visszavezesse az embert önmagához!

A magyar nyelv kézművesség szava a hagyományokra épülő, kézi szerszámokkal, egyedi eljárással folytatott háziipari vagy kisipari tevékenységet jelenti.

Kézművesség a kézműves mesterségek, szakmák gyűjtőneve is.

Az így létrehozott termékek vagy áruk készítőit kézművesnek nevezzük.

Kelmével, textillel, kenderrel, gyapjúval foglalkozó mesterségek:

- szövő - fonó: 

A szövőszék neve szüőfa, szövőfa, szátva, szátyva, eszváta, esztováta a különböző vidékeken. 

Erdélyben és a Tiszántúlon pedig osztováta...„S a lelkem sző, mint osztováta” Jékely Zoltán: Ó, osztováta, osztováta… című szépséges verséből való a részlet

Pázmán Ida - szőttes

A gyerekek, akik hamar felfogták a szövés mozdulatainak mikéntjét, őket meghívták, hogy segíthetnek szőni ... a lábittó, a vetellő, meg a ráverősnyüst voltak, melyeket össze kellett tudni hangolni egymással a szövés menetében.

A szövés:

két, egymásra merőleges szálrendszernek egy mechanizmus, a → szövőszék útján való összekapcsolása, a szálak egyenkénti kötése által. 

A szövőszék két hengere (függőleges szövőszéknél két keresztfája) biztosítja a hosszanti szálak párhuzamos (→ fonalfelvetés), egy síkban való elhelyezését.

 Ezt a fonalsíkot a páros és páratlan szálak elkülönítésével a nyüst két, egymással hegyes szögben záródó fonalsíkra bontja, s az így keletkezett nyíláson átvezethető a keresztszál. 

A nyüst lábítós (pedálos) váltásával (vertikális szövőszéknél a nyüst visszaengedésével) a páros és páratlan fonalak egymással helyzetet cserélve újabb hegyesszög keletkezik, ezzel a hosszanti fonalak kötötték az imént bevetett keresztszálat, és ugyanakkor újabb keresztszál bevezetésére biztosították a nyílást a fonalsíkban. 

A keresztfonalak átvetésére a → vetélő (függőleges szövőszéknél: a gombjától megfosztott → orsó, vagy az utóbbi időkben az ezt helyettesítő egyenes botocska) szolgál, majd a keresztfonalak sűrű egymáshoz tömörítésére a bordát használják. 

A szövés munkája a horizontális szövőszéken a fonalsík szétválasztásának (egyik láb), a keresztfonal átvetésének (egyik kéz), a fonalsík ellentétes szétválasztásának (másik láb), a keresztszál bordával való leverésének (u.azon kéz), majd a keresztszál visszadobásának (másik kéz) ritmikus egymásutánja. 

A vertikális szövőszéken ugyanez a sorrend, de a ritmus lassúbb, mivel a lábmunkát is kézzel végzik, s a keresztfonalat nem átvetik, hanem átbújtatják a láncfonal nyílásán. 

A lábítós szövőszéken több nyüst beiktatásával a két fonalrendszer kötését variálni lehet, így egyszerűbb mintás szövetet állítanak elő. 

Összetettebb minták szövéséhez a kívánt kötésnek megfelelően külön hurokpálcákra szedik fel a láncfonalat. 

A hosszanti láncfonal népi neve melléke, mejjéke, felmenője, a keresztfonalé béle, belemenője. (→ még: gyapjúszövés) 

(Irod. Szolnoky Lajos: A kender és feldolgozója Kemencén (Ethn., 1949); Szolnoky Lajos: A bodrogközi függőleges szövőszék rekonstrukciója (Népr. Ért., 1954).

A kendermunka

A termelt → kendernek házilag, hagyományos módon és eszközökkel vászonneműekké

való feldolgozása, amit szinte kizárólag a parasztcsalád nőtagjai végeznek.

(A házilag elkészített fonalat csak egyes helyeken adták át

megszőni a → takácsnak).

- takács: 

Szövéssel foglalkozó iparos.
Vászonkészítő szövőmester.

Szövés - Ariadne műhely - Mandula szövi a vásznat

A beérett kendert kézzel szaggatják ki a földből (→ kendernyövés),

majd áztatják (→ kenderáztatás),

hogy a belső fás szövetről a szár külsején elhelyezkedő rostok lelazuljanak. 

Szárítás után törik (→ kendertörés) és tisztítják a kendert,

ezáltal az összetört fás szilánkok (→ pozdorja) eltávolodnak a hasznos rostok közül.

Majd következik a → kenderpuhítás,

végül pedig a gerebenezés (→ rostfésülés).

A teljesen tiszta rostokat lehet fonni (→ fonás).

A kész fonalat motringokba rendezik és lemérik a → motollán,

aztán mossák (→ fonalmosás),

szárítják és gombolyítják (→ gombolyító).

Végül a szövéshez való előkészületként következik a → fonalfelvetés,

majd a láncfonalak → szövőszékre való felhelyezése és ezután a tkp.-i → szövés.

Kender fonás rokkával

– A magyarság a honvisszafoglalást megelőző időben is ismerte már a kendert és értett ennek feldolgozásához.

A rostanyag kikészítéséhez használt akkori eszközkészlete és technológiája alig különbözött a legutóbbi időkben is alkalmazottól 

(→ kendertörő, → tiló, → törőszék, → kenderdörzsölés, → szöszcsávázás), 

csak éppen nem gerebenezte még a rostot.

A fonással kezdődő fonalmunkák recens 

eszközei 

(→ guzsaly, motolla, gombolyító, fonalfelvetés, szövőszék) 

viszont a honvisszafoglalás utáni szláv hatást is mutatnak.

A kender törése

– A kendermunkának jelentős gazdasági szerepe volt az önellátásra törekvő parasztcsaládok háztartásában.

Bár a kendernek hagyományos módon és eszközökkel való feldolgozása rendkívül idő- és munkaigényes (egy m vászon előállítása a családnak átlag 24–28 munkaórába került!), ennek ellenére a parasztcsaládok zöme századunk első felében is még intenzíven foglalkozott vele.

A kendermunkára fordítandó idő 80%-a téli hónapokra esett, amikor a parasztgazdaságban szünetelt a mezőgazdasági munka.

Az egyébként hasznosítani nem tudott téli idő a kendermunka során jelentős értéket termelt: kielégítette a család és a gazdaság textilszükségletét.

A kendermunka gazdasági jelentősége mellett fontos volt társadalmi szerepe is. 

Az egykor országszerte általános → fonók, ill. főleg a Tiszántúlon szokásos dörzsölők a lányok és legények találkozóhelyei és a közös játék, a mesélés, a szórakozás fontos társadalmi intézményei voltak.

A fonóban

(Irod. Ébner Sándor: A kendermunka népi szerszámai Magyarországon (Népr. Ért., 1927); Szolnoky Lajos: A kender és feldolgozója Kemencén (Ethn., 1949); Szolnoky Lajos: Minőségi csoportok, mennyiségi egységek és a fonalrendezés számolási rendje a kenderfeldolgozásban (Ethn., 1950).

- szabó:

Kép forrása: Illés Vanda Anna

A gyapjúmunka…

a gyapjú hagyományos módon és eszközökkel textilneműekké való házi feldolgozása, amit a parasztcsalád nőtagjai végeznek.

A juhról lenyírt gyapjút megmossák (→ gyapjúmosás),

majd száradás után kézzel megtépik (→ gyapjútépés)

és fésülik a → gerebennel.

Gerebenezés:

Az így szálasított gyapjút vagy orsóval guzsalyról, vagy pedig fonókeréken megfontják (→ gyapjúfonás),

s a fonalat felvetik a kézi → motollára.

 motolla

A gyapjúfonalat a motollával együtt vízbe mártják, és csak száradás után veszik le arról, mert különben a fonal összesodródna.

Amennyiben színes szövetet akarnak készíteni, a motollált fonaldarabokat megfestik (→ gyapjúfestés).

Székely gyapjúszőnyeg festékes 19. sz. Néprajzi múzeum

Ezután ugyanúgy következik a gombolyítás (→ gombolyító),

gombolyító

majd a → fonalfelvetés, mint a kendermunkánál,

fonalfelvetés

míg végre a → gyapjúszövésre kerülhet sor.

A kész szövetet általában még tömörítették (→ kallómalom és → ványolás), hogy sűrű, tömött, erős anyagot kapjanak.

A gyapjúmunka századunkra erősen visszaszorult, magyar nyelvterületen már csak a Felföldön és még inkább Erdélyben maradt meg a házi feldolgozás keretein belül, és itt a család szövetszükségletét fedezte.

A gyapjúmunka a textilkészítés legrégibb ága, időben megelőzte a len- és kendermunkát, technológiája pedig hatással volt a rostnövények feldolgozására is: pl. a gereben eredeti funkciója a gyapjúfésülés volt, majd emellett rostfésülésre is használták.

Gyapjútakaró részlete szálbehúzással (Mezőkeszü, v. Kolozs m.) Bp. Néprajzi Múzeum

A gyapjúmunkának az önellátásra történő naturális gazdálkodás idején igen jelentős szerepe volt a parasztcsaládok gazdálkodásában.

A gyapjúmunka egyes ágai, különösen a posztókészítés a középkorban hamar céhes iparrá fejlődött.

Mo.-on a 14. sz.-ban a gyapjúszövőknek céhük volt.

A posztókészítő manufaktúrák alakulásával, különösen pedig a gyáripari termelés megindulásával a gyapjúmunka mint házi, önellátó tevékenység jelentősen visszaszorult.

(Irod. N. Bartha Károly: A csergekészítés az udvarhelymegyei Bágyon (Népr. Ért., 1932); Palotay Gertrúd: A gyapjú fonása és festése Csíkszenttamáson (Népr. Ért., 1937).

- csapó, gubacsapó: 

(szűrszabó, gyapjú fellazítása, finomítása fonás előtt)

Gubás a fonógéppel

Gubacsapó szövőszék

Fehér fürtös guba

Gubafésű

- nemezkészítő :

A gyapjúfeldolgozás másodlagos terméke. 

A legősibb textilanyag, melyet gyapjúból, víz segítségével, erős gyúrással, kézzel készítenek.

Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola és Kollégium

Nemez tarsoly 

Nemezzel borított jurta

„Délvidéki nemezsátor néven szerepel, 2004-ben készült Zentán.

Jelenleg Kovács-Túri Emese nemezelő gondnokságában van Erdélyben, illetve utaztatják, majd az idei Mesterségek Ünnepére is viszik.

Üdvözlettettel és további sikeres munkát kívánva

Rúzsa Mária, a sátor egyik készítője”

Szász Judit nemezelő munkái

http://www.feminafaber.ro/index.php?aT0xNjk=

- ványolás: 

A kallás, ványolás úgy történik, hogy a posztónak való szőttest belerakják a vályú meleg vízzel félig töltött „göbölyűi-be, s a működtetett ütőbotokkal ütik, verik, döngölik. 

Ványoló Gyergyócsomafalván

A botok sarkai taszítják, fogai szedik a hajtogatott szőttest, mindaddig, amíg megfelelő tömörségű lesz. 
Ami számunkra lényeges: a gyapjúszőttes, míg posztó lesz, 
a kallás, a ványolás által csaknem felére húzódik össze, veszít hosszúságából és szélességből is; a gyapjúszövet egy része tehát „szőrén-szálán eltűnik”, elvész, elkallódik. 
Innen kapta az elkallódik ige mai átvitt jelentését.

- posztókészítő:

(a finomabb gyapjúszöveteket előállító gyapjútakács)

Jost Amman: Posztókészítő - fametszet 

Gyapjúposztó daróc

Posztó (lat. pannus): szőrből, legtöbbször gyapjúból készített textília. 
- Szövés után a →csapó kallózással, ványolással tömörítette. 

Célja a gyapjúszövet hézagainak tömítése, nemezelése, amely forró vízzel és ütögetéssel történik. 
A posztó készítői a csapók, feldolgozói a szűrszabók voltak.

- viseletkészítő :

Esküvői ruha a székelyudvarhelyi Helvientől

- gobelinhímző:

- gyöngyfűző, gyöngyöző, gyöngyhímző:

A képen Gulyásné Szabó Zsuzsanna népi iparművész

Gyöngysor - Kaláris

1. általánosabb értelemben: egymás mellé helyezett, erősített, fonalra felfűzött → gyöngyszemek füzére. –

2. a Dunántúlon, a Duna mentén, Erdélyben gyöngy, az Alföldön és a hozzá csatlakozó felföldi területeken kaláris gyöngysor, galáris – a korallból –, az É-Tiszántúlon gránát nyakék egy vagy több sor felfűzött gyöngyből.

A 19–20. sz.-ban a magyar felnőtt parasztlányok és menyecskék táncos, de templomi ruhájához is országszerte szinte kötelezően hozzá tartozott.

A legjelentősebb népi → ékszer.

Sok helyen kislánykortól öregkorig kinek-kinek megvolt az őt megillető minőségű és mennyiségű gyöngysora.

Szórványosan hétköznap is viselték, az ékszer kedvelése vagy

a betegségektől megóvó erejébe vetett hit miatt.

Természetes anyagokból inkább csak a gyermekek készítik.

A nemes gyöngysor anyagokat (igazgyöngy, piros korall, sötétvörös gránát) többnyire utánzatokban találjuk a népnél.

gránát

A dunántúli gyertyaöntő kisiparosok üreges, vékony falú, kb. 1 cm átmérőjű gömbölyű viaszgyöngyöket készítettek matt fehér és piros színekben.

Országszerte legelterjedtebb a gyári üveggyöngy.

Ennek 19. sz.-i fajtája az üreges, vékony falú cseh fújt üveggyöngy.

Legtöbbször gömbölyű, többféle méretben és színben.

Jellegzetes az ezüst színű.

Kisebb méretűeket viseltek pl. a palócok, nagyméretűeket pl. a sokácok.

A 20. sz.-i öntött, tömör üveggyöngyöket és porcelángyöngyöket a legváltozatosabb formában és színben hordták.

Méretük többnyire 0,5 cm alatt van.

Részben színtelenek vagy színesen áttetszők, részben színezett átlátszatlanok.

A gyöngyszemeket vásárban, búcsúban súlyra mérve vették, és a gyöngysorokat házilag, helyi ízlés és divat szerint készítették.

Egy-egy gyöngysort egynemű szemekből magyarok közt szokás fűzni, tarkán inkább csak a nemzetiségek fűzték a gyöngyöt.

Míg a korabeli városi viseletben jobbára csak 1, néha 2 gyöngysort viseltek, addig a magyar és más európai parasztviseletekben egyszerre többet, akár a barokk korban az urak.

Parasztfiatalok közt legkedveltebb a piros gyöngysor, főleg a Dunától K-re.

A polgárosultabb Dunántúlon a 19. sz.-ban elég általánosak a fehéres, ezüstös gyöngysorok.

Később másutt is a fehér Mária-lány- és menyasszonyi ruhához illő fehér gyöngysorok lettek általánosak (→ mezőkövesdi matyó népviselet).

mezőkövesdi matyó népviselet

A gyászoló és az idősebb palócok kék vagy zöld gyöngysorokat viseltek.

Szórványosan, a színesebb népviseletekben két-, néha háromféle színű gyöngysort is felvettek egyszerre.

A 19. sz.-ban országosan legalább 7–8, majd a 20. sz.-ban legfeljebb 5–6 sort hordtak.

Színes, dús sokszoknyás viseletekhez (pl. palócok) az átlagosnál többet, 20–30 sort is felvettek.

 palóc

Az egyszerre viselt gyöngysorok végét gyakran összedolgozzák 1–1 rongypántra, párnácskára és az arra varrt kapoccsal vagy hosszan lelógó, színes, virágos pántlikával erősítik meg hátul a nyakon.

Az alsó gyöngysor közepén lehet csüngő: művirág, fémdísz vagy pénzdarabok (→ lázsiás).

Hagyományosan szorosan a nyakhoz simulnak az azonos hosszúságú gyöngysorok.

Ha nagyon széles a nyakék, az alsó sorok fokozatosan egyre hosszabbak, és tömött félkörben leomlanak a mellre.

A 20. sz.-ban sok helyen újabb divat, hogy az összes lelóg a mellre, és nagyobb közöket hagynak köztük.

(– Irod. Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820–1867 (Bp., 1956); Flórián Mária: Rimóc népviselete (Balassagyarmat, 1966).)

Gyöngyhímzés

NagyBoldogasszonyunk - Gyöngyöző  (Baló Marika) alkotása

Csodaszarvas - Gyöngyöző  (Baló Marika) alkotása

Égigérő fa - Baló Marika gyöngyhímző alkotása

- foltvarró:

Tündérkert - Horváth Katalin alkotása 

Horváth Katalin alkotása  

Tulipánház alkotása

- hímző, hímező, hímvarró:

Matyó hímzők

"A népi hímzések és ősi - szent motívumainak rendszere mélyen gyökereztek a nép lelkében és tudatában.

Matyó hímzés

Nem is olyan régen még tisztában volt a magyar, ezen minták jelentésével.

Vásárhelyi hímzés


Ennek köszönhetően alig változtak a minták az évszázadok folyamán.

Őriszentpéteri hímző asszony

Mára ez a tudás sajnos részben elveszett, de a jelképrendszer megmaradt. 

Kalocsai hímző asszonyok

Bízunk abban, hogy a magyar hímvarrók hagyomány iránti tisztelete és ragaszkodása megőrzi ezt az ősi kincset az utókor számára."

Józsa Judit alkotása - mesterségek - hímző - fazekas 

- horgoló, hímző:

Horgolás - riseliős kalocsai hímzés

- selyemfestő

- kelmefestő

- kötélgyártó, köteles, kötélverő: 

(mesterember, aki a fás részeitől megtisztított kender rostjaiból zsinórokat, köteleket készít)

- papucskészítő:

 papucskészítő műhely 

Sallay Tibor szegedi papucskészítő

szegedi papucs

- Textilékszer és ékszerkészítő:

Textilékszer készítő - Mácsár Andrea alkotása

- gombkötő, gombkészítő -, és paszományos -, 

utódszakmája a csipkeverő:

Rozsnyói gombkötők remekei

Paszomány (régiesen paszománt): 

arany-, ezüst- vagy selyemszálakból készített lapos szalag, zsinór vagy más alakok, amelyeket díszítésül öltönyökre szoktak felvarrni. 

Bocskai viselet

- csipkekészítő...

- csipkeverő: 

(többféle technikával készíthető, mintásan áttört laza vagy tömöttebb szövedék)

2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság 

- csipkekészítő, csipkeverő asszony, Pacsai Gézáné Marika Zalaegerszegről:

 munkái:

- csipkevarró (Halasi csipke):

A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA

„...A halasi csipkében annyi finom és zamatos művészet rejlik, hogy bátran építhetnénk fonadékaira egy súlyos kiviteli vállalatot.

Ez tetszeni fog minden vidéken s becsületünkre válik, amerre csak művészérzésű emberek lakoznak...

Ezek csakugyan autochton csipkék, sehol másutt nem készíthették, csak éppen a mi fajtánk körében.”

(Lyka Károly, 1903)

“...a halasi csipke művészi termék, mely a legkényesebb ízlést is kielégíti.

Úgy látszik Dékáni nagyon is jól tudja, hogy az ilyen munkában a népiességből sokszor elég egy szemernyi, valami, amit inkább sejtünk, érzünk, mint tisztán látunk.”

(Éber László, 1905)

“E csipkék alkotói megmutatták népüknek, hogy hogyan lehet a népi művészet felhasználásával újat, merészet, művészit alkotni.”

(Milánó, 1906)

“Nagyon sok kultúrnemzet csipkéjét ismerjük, de nagyon meglep minket a magyar háziipari csipkék újszerű formameglátása, finom technikája.

A világszerte közismert, folyton ismétlődő minták és készítési módok mellett feltűnő a magyar csipkék újszerű, sajátos művészi szépsége.”

(MMe Paulis brüsszeli csipkeszakértő, 1935)

“Súlyára mérve a halasi csipke értékesebb az aranynál.

A halasi csipkét a világ legfinomabb cérnájából varrják, s műbecsének titkát igazán akkor érthetjük meg, mikor a tenyerünkön tartott csipkeremekről kiderül, hogy oly könnyű, oly légies, hogy súlyát meghaladó arannyal értékelve se megfizethetetlen.

Műkincs, s mint ilyen az ötvösremekek, nemes porcelánok, csontfaragások kivételes kategóriáiba tartozik.\"

(Janó Ákos - Vorák József, 1969)

A halasi csipke a világ legértékesebb varrott csipkéje, a csipkék királynője, “egy romantikus álom, mely barokkos, szecessziós megjelenésű iparművészeti műremek, mégis tagadhatatlanul magyar.

A magyar népművészet és a halasi csipke úgy viszonyul egymáshoz mint a magyar népzene és Bartók Béla zenéje...\" (Tóth Zoltán, 2000)

Leírás itt:

- A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/halasi-csipke-kiskunhalas-aranya.html

- hímző, horgoló:

Borbélyi Ferencné Erzsébet - kalocsai terítő 220X160 cm

- kékfestő, kelmefestő:

A kékfestés egy textíliákon alkalmazott színmintázási technológia, amely nevét onnan kapta, hogy a minta eredeti formájában jellegzetesen kék alapon fehér színben jelenik meg. 

Kékfestő nyomódúcok

Kép forrása: Illés Vanda Anna

A kékfestés magát a műveletet jelenti, emellett használatos még a kékfestő kifejezés is. 

A kékfestés:

-egyrészt az ún. kékfestéssel készült, azaz többnyire kék színű, fehér mintázattal díszített – többnyire vászonkötésű – pamutszövetet (kartont),

-másrészt pedig a foglalkozást, a mesterséget és magát a műhelyt is jelenti.

A kékfestő kelme az elmúlt századokban jelentős szerepet játszott a magyar népviseletben és a lakástextíliák körében, de ma is népszerű, napjainkban is több kisvállalkozó foglalkozik ilyen termékek előállításával

A mintát a nyomódúcok használatával érték el.

A kékfestés alapvetően az ún. gátlónyomás technológiáján alapul.

Ez azt jelenti, hogy a szövetre a mintának megfelelően egy gátlószert nyomnak, amely az ezután felvitt színezéket elszigeteli a szövettől, az csak a gátlószerrel nem fedett részeket fogja be.

A kékfestő kelme előállítása tehát két alapvető munkafázisból áll:

-mintázás fedőanyaggal (gátlószerrel),

-színezés indigócsávában.

A hagyományos műveleti sorrend a következő:

A nyers szövet kimosása forró szódás vízben, hogy a szövésnél használt íranyagokat eltávolítsák.

Öblítés, majd szárítás szabad levegőn.

Keményítés kukorica- vagy burgonyakeményítőt tartalmazó fürdőben.

Szárítás.

A szövet felfeszítése a nyomóasztalra és a gátlószer minta szerinti rányomása a nyomódúccal.

Szárítás, hogy a gátlószer megkössön a szöveten.

A színezék felvitele a színezőfürdőben, a kívánt színmélységtől függően többször ismételve.

A gátlószer eltávolítása savas fürdőben.

Öblítés.

Szárítás.

Mángorlás, hogy a kész szövet sima és ráncmentes legyen.

Kékfestő ruha - Múzeum, Pápa

A kékfestés eredeti eljárásánál a pamutszövet azon területeit, amelyet fehéren akartak hagyni, méhviasszal vonták be, majd a szövetet a festékkel teli kádba mártva kékre színezték.

(Az eljárást legfeljebb 63 °C-ig melegített fürdőben lehetett végezni, mert különben a viaszbevonat elolvadt volna.)

Azokon a helyeken tehát, amit a viasz nem fedett, a kelme kék színűre festődött.

Minél többször ismételték meg ezt az eljárást, annál sötétebb kék színt kaptak. 

A méhviasz felvitelét a kelmére fa dúcokkal végezték, amelybe belefaragták a mintát. A fából faragott dúcokat később kiszorították az alakos rézszegekkel és -huzalokkal kivert formák.

Az európai kékfestők a gátlószert különböző vegyszerekből készült oldatban vitték fel.

Színezékként növényi festékeket használtak. 

A kék szín előállítására az indigót használták, amit az Indiában honos Indigofera tinctoria nevű növényből nyertek.

 Európában erre már a kora középkor óta a csüllenget (Isatis tinctoria) használták, amit főleg Franciaországban és Türingiában termesztettek. 

A 16. században felgyorsult kereskedelem tette lehetővé az indiai növény Európába szállítását, amely több festőanyagot tartalmazott, mint a csülleng, ezért alkalmazása gazdaságosabbnak bizonyult

2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság:

- Tolnai kékfestő műhely:

- kalapos, süveges:

Természetes alapanyagok felhasználása, - játékok készítése szerinti mesterségek:

- csuhézás, csuhé-, szalma-, tárgykészítő, szalmakötő:

F. Hédi csuhé babája 

- szalmakötés, szalmafonás:

- játékkészítő

- mackókészítő

- baba- és bábkészítő

- textiljáték készítő:

2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság:

- népművészeti babakészítő:

Kép forrása: Illés Vanda Anna

Bocsi Éva Életmű díjas népi iparművészünk

Fajáték készítő:

Festés:


- festő-, grafikusművész:

Dávid Júlia festőművésznőnk

Hornok Magdolna festőművésznőnk

- bútorkészítő, bútorfestő:

Hartai Hagyományőrző Bútorfestő Műhely 

- pingáló:

Az első pingáló - falfestő- asszonyok feltehetőleg azok közül kerültek ki, akik a parasztság számára készített bútorokra festették fel a mintákat.

Tarkít, beken, befest, megfest. 
Lerajzol, ábrázol (pl. borba mártott újjal). 
Ékesít, díszít, kiszínez (beszédben). 
Használták még "hímez" jelentésben is.

Csodálatos népművészeti motívumok, fali, bútor díszítések kivitelezői. 

"A kalocsai pingálás kezdetéről nincsenek pontos információk, de annyit tudunk, hogy a múlt század második felében már bizonyosan létezett."

SZABÓ ÉVA alkotás közben

SZABÓ ÉVA - hímző - keramikus - pingáló - viselet készítő, - gyűjtő - hagyományőrzőnk  

SZABÓ ÉVA - hímző - keramikus - pingáló - viselet készítő, - gyűjtő - hagyományőrzőnk 

- tojásfestő, - író, diszítő, - és patkoló:

Tojásíró

Tojáspatkoló

Patkolt tojás

Fával kapcsolatos mesterségek:

- asztalos vagy bútorkészítő, 
az ácsmesterségből vált ki

(fűrészelés, gyalulás)

Régi asztalosműhely

Az asztalos egyfajta faműves, aki az ács szakmának egyik, a kora középkorban specializálódott ágát műveli.

Legismertebb első készítményeinek ezért a több ezer éves kultúrákból, rajzokon fennmaradt bútortípusokat tekinthetjük: a zsámolyokat, heverőket, kereveteket, a székeket, trónszékeket, ágyakat, stb.

Az első „szekrényeket”, azaz a ruhás ládákat, vagy a polcokat, könyvtámaszokat is ácsok faragták és illesztették még össze faszegekkel, fakötésekkel, de ragasztó nélkül, különféle technikákkal.

Később ez is az asztalosok privilégiuma lett.

Ma is teljes mértékben érthetőek Comenius tankönyvének az e szakmára vonatkozó sorai:

„Az asztalos (szökrényes, szökrönyös) meggyalulja a deszkákat a gyaluval a faragó (gyaluló) széken, megsimétja a simétó gyaluval, megfúrja a furóval, megfaragja (díszíti) a faragókéssel, egybenfoglalja (ereszti) enyvvel és hevederekkel, és (így) csinál táblákat, asztalokat, ládákat, és egyebeket…”

Ehhez az idézethez, és a ma ismert szerszámok kialakulásához meg kell jegyezni, hogy az említett faragószék vagy vonószék a mai gyalupad elődje lehetett, a vonókést (kézvonót, háncsolót) pedig Erdélyben ma is gyalunak hívják.

A vésés – kalapács nélkül vagy annak segítségével –, a fúrás, később a fűrészelés és a kapaszerűen kialakított rövid fanyelű, (kő, bronz majd vas) élű eszközökkel történő alakítások a faművesség legősibb megmunkálási módjaihoz tartoznak, de a kezdetleges gyalualakok is több ezer évvel időszámításunk előtt már ismertek voltak a Földközi-tengeri és a keleti kultúrákban.

Az asztalos szerszámai a már előzőleg említettek utódai, így pl. a ma ismert gyalupad a padékekkel és a padszolgával, a fejsze, balta, szekerce és bárdok sokféle típusai, az egyszeresen ívelt szalu vagy a két síkban ívelt éllapú teknővájó kapacs, a szegkiemelő és a harapófogó, valamint a különböző részfeladatoknak megfelelően kialakított gyalu-, fűrész- és furdancstípusok mellett a jelölő, mérő, enyvező és szorító eszközök.

Az asztalosság egyik ágát művelő mintaasztalos a fémöntéshez használt öntőmintát, magszekrényt és magot készíti.

Az asztalos szakma másik közeli rokona pedig az a faesztergályos mesterség, melynek egyes termékeit mint alapanyagot használja fel (pl. bútorlábak és -oszlopok, esztergált majd hosszában kettévágott díszítések) ma egy asztalos vagy egy farestaurátor.

A kész munkát festéssel vagy egyéb módon, pl. aranyozással díszítették vagy inkább védték meg a farontó kártevőktől a festésre vagy az aranyozásra szakosodott külön mesteremberek.

A késő középkorban vált ki, illetve különült el az asztalosságtól a kárpitos mesterség.

Az ács céh pecsétje 1825.

- ács - hajóács - malomács:

(gerendafaragás és ácsolatkészítés, az ács nem gyalul egyedül a faszakmákból)

Hajóács

Malomács - tetőzsindely

ÁCSMESTERSÉG

Régen a gazda maga faragta meg a különféle gerendákat, mint a ház sarkain és végein felálló szegláb-akat, a födémet tartó mestergerendá-t és a szalma- vagy nádtetőt leszorító ormozófá-t.

Maga fonta meg vesszőből a falakat, a mai vesszőkosárhoz hasonlóan, a közét pedig betapasztotta földdel.

És így készítette egyéb épületeit, még kemencéjét is.

Ácsmesterségnek nevezzük a faszerkezeteket, illetve a stabil gerendaszerkezeteket készítő kisiparos tevékenységet.

Az ács olyan szakképzett mesterember, aki ácsmesterséggel foglalkozik, bővebben: a fa megmunkálásával az építkezések körében, valamint régebben a bútorok, nyílászárók és más fából készült berendezések elkészítésével.

Az ács céh ládája

Ácsolt láda - szuszék - Szászhalom

Az ács, vagy áts szó honfoglalás előtti török eredetű jövevényszavunk,valószínűleg a még nem specializálódott fafaragó embert jelölték vele. 

(Szláv megfelelője a taszár, illetve a teszér.)

A fa faragása, illetve a késztermék alakja az idők során a kereslettől és a divattól függően változott, ennek megfelelően kivált belőle az asztalos, a teknőkészítő, a faesztergályos (a pipaszár készítő, oszlopkészítő, kulacskészítő), és a zsindelyfaragó stb. szakma, - a szobor vagy más díszítőelemek faragása pedig a művészet síkjára emelődött.

Keresztgerendát tartó tornácoszlop Szenna, Somogy m.

Mestergerenda

Az újabb korban az ácsmesterségből a specializálódás révén új foglalkozási ágazatok váltak ki, mint a tetőfedő, állványozó stb.

Az ácsmesterség technikájára jellemző volt, hogy a nyers faanyagot maguk az ácsmesterek többnyire ácsbárddal dolgozták ki, az egyes szerkezeti elemeket csapolással, vasszegek és csavarok nélkül illesztették és rögzítették.

A hazai ácsmesterség ismeretéhez elsősorban népi építkezésünk táji-tematikus feldolgozásai tartalmaznak adalékokat. (→ még: famunka)

Az ács által használt anyagok:

Régebben fűrészeléssel és bárdolással, ácskapoccsal lefogatva alakították ki keményfa-rönkből a beépítendő anyagokat, majd faszegekkel rögzítették. (Kivételt képeztek a vörösfenyőből készített vízalatti támasztócölöpök.)

Újabban fémszeget használnak, mellőzik a bonyolultabb csapolásokat és a fatelepeken kapható, gépekkel készre alakított gyalult gerenda, palló, léc is főként puhafából készül.

Az "igényesebb" épületekhez viszont ma nem hazai faanyagot használnak, hanem érintetlen és betegségektől mentes erdőkből, pl. Erdélyből származó keményfát hozatnak be, valamint a fatörzseket is mint régen kellő ideig (évekig) szárítják.

Munkamódszerek:

Régebben a bakokra rögzített rönköt ,,megbárdolták", majd hossz- vagy keresztirányban fűrészelték vagy hasították (repesztették).

Az így készült és méretre vágott gerendák, pallók, deszkák vagy lécek oldalait, éleit vagy végeit pedig a továbbalakítás során a lapoláshoz, csapoláshoz vagy csavarozáshoz előkészítették.

A kész faanyagot a terv szerinti helyére beállítva vagy beillesztetve a meghatározott építési sorrend szerint és az elhasználódásból eredő kicserélhetőségre tekintettel oldható kötéssel összeépítették, rögzítették.

Az ács elvétve használ kézi gyalut, régebben is a vonókés szolgált a finomabb felület elkészítésére például ládáknál, bútoroknál.

A ládák elemeinek összeépítését hornyolással és faszegkötéssel végezték, a díszítést eleinte karcolással, később véséssel-faragással és festéssel végezték.

Ácsszerszámok:

1. fészi, 2. furu (nyele nélkül), 3. zsindelyhornyoló, 4. szekerce, 5. faragófészi vagy bárd, 6. fahasító, 7. kézvonó, 8. bot (véséshez és zsindelyhasogatáshoz), 9. a ház ereszének gerendái közé felszegezhető fészitartó különféle fejszékkel (fészi, szekerce, bárd, keresztfészi, erdei fészi), Kászon

(Irod. Frecskay János: Mesterségek szótára (I–III., Bp., 1882–84); Vajkai Aurél: Adatok a Budapest környéki tót falvak népi építkezéséhez (Népr. Ért., 1937); Takács Sándor: Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI–XVII. századból (Bevezette és sajtó alá rendezte Benda Kálmán, Bp., 1961); Selmeczi Kovács Attila: Gerendavázas épületek felállítása Észak-Borsodban (Herman Ottó Múz. Évkve, XII. Miskolc, 1973).

- faesztergályos

(bútorláb- és díszkészítés, faoszlop esztergálás és faragás)

- bútorkészítő, bútorfestő:

Torockói festett bútorok

- fafaragó, faműves:

Életfa - Vass Tamás fafaragó - Népi Iparművész alkotása

FAIPAROS HIMNUSZ

"A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág,  De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább. Míg eldalolja szép dalod formálja értelem, Hogy feldíszítse otthonod és támaszod legyen. A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág, De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább. A bölcsőtől már elkísér az egész élten át, S ha munkád egyszer véget ér, a sírba véle szállsz. A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág, De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább."

 Simmer Sándor fafaragó- Bösztörpuszta

http://www.iranymagyarorszag.hu/fafarago_muhely_(simmer_sandor)/I180256/

Őseink - faragott múltunk - Waum Péter fafaragó mester munkája

- íjkészítő:

László Gyula – íjasmester, íjász

- szoborfaragó

    Kopjafa 

                                                   Székelykapu                                               

- fonottbútor készítő

- vesszőfonás, kosárfonó:

- gyékényszövő

- nádazó

- kosárfonó

- csuhézás, csuhé-, szalma-, tárgykészítő 

- hangszerkészítő:

Magyar népi hangszerek néven a magyar népzenében használt hangszereket értjük.

A magyarság, mint a világ más népei is gyakorlatilag bármit képes hangszerként használni.

A terméknév szerint elkülönültek a fahangszerek készítői.

Bökös László  hangszerkészítő

A magyar népi hangszerkészítés két úton haladt: 

vannak nemesen egyszerű isntrumentumok (pl. nádsíp, köcsögduda), 

illetve rendkívül bonyolult, nagy jártasságot és hozzáértést kívánó hangszerek (pl. cimbalom, tekerőlant)

- kép- és tükörkeretező, -készítő

- bodnár, kádár:  

(fakádakat, hordókat, dézsákat)

Kép forrása: Illés Vanda Anna

A bodnárok - más kifejezéssel kádárok vagy pintérek - fából készített használati tárgyakat, főként az úgynevezett ,,faedényeket" előállító mesteremberek voltak. Bodnárok készítettek többek között vödröket, köpülőket, puttonyokat, hordókat, kádakat és a vékát. 

Veres Imre kádármester 

Az első permetező kannákat is fából munkálták ki.

A legtöbb faedény-típus a borászathoz kapcsolódik, így e mesterségek gyakorlóinak másik, régies elnevezése a ,,borkötő" volt. 

Ezek a faedények többségükben faragott faléc, a ,,donga", a fenék, és az egészet összefogó ,,abroncs" nevű szerkezeti egységekből állnak, melyeket különféle speciális eszközök és sablonok segítségével, a tervezett űrtartalomhoz pontos méretek alapján készülnek.

- bognár 

(kerékgyártó, szekérgyártó)

kerékgyártó, bognár, kerekes…

…szekerek, kocsik, szánok fa alkatrészeit készítő kisiparos.

Szerszámai: fejszék, fúrók, vésők, fűrészek, vonószék, eszterga, gyaluk, körzők stb.

Kerékgyártó az elmúlt évtizedekig majd minden községben dolgozott. 

Kovácsmesterrel együttműködve készítette a → kocsikat és a → szekereket.

Az olyan kerékgyártót, aki az úri kocsikhoz és hintókhoz szükséges minden munkát (asztalos-, lakatos-, nyerges-, fényező- stb.) elvégzett műhelyében, → kocsigyártónak nevezték.

A magyar kocsigyártó-mesterség igen nagy múltú, a késő középkortól századokon át európai hírű volt.

Nagyobb városokban rendszerint a kovácsokkal alkottak közös céhet.

A kocsiknak és szekereknek tájanként eltérő jellegű típusait alakították ki. 

Hegyvidéki erdős területeken – az elmúlt évszázadban elsősorban már csak Erdélyben – házimunkaként vagy háziiparban a parasztok önállóan is megfaragták.

A Székelyföldön a keréknek való fát edzésképpen teknőben forrázzák, kemencében melegítik.

A kerékfalakat természetes görbületű, ún. horgas bükk- vagy szilfából, sablon után faragják, majd kerékfal-kihajtó padban formálják.

A kerékszéken kifúrják a küllők helyét és összeillesztik a kereket.

A kerékagy külön esztergán készül.

A Hont, Nógrád, Heves megyei paraszti faragók alföldi és dunántúli uradalmakba szegődtek éves vagy hónapos munkára kerékgyártónak vagy faragóbéresnek.

 (Irod. Gaul Károly: Hazánk házi faipara (Bp., 1902); Haáz Ferenc Rezső: Az Udvarhelyszéki székely szekér (Népr. Ért., 1932); K. Kovács László: A magyar közlekedés, teherhordás, hír- és jeladás (Bp., 1948); Jordán Károly: Bognár kisipar (Bp., 1959).

- hintókészítő

- kerékgyártó, kerékjártó

- teknővájó

Teknővájó eszközök 

- könyvkötő

- papírmerítő, papírkészítő, fehérmíves:

Vincze Mátyás


- faszénégető:

A szénégetők az ércolvasztáshoz nélkülözhetetlen olcsó faszenet állítottak elő, ezért munkájuk és termékük iránt régebben a kovács- és lakatosmesterek, majd a hazai kohászati központok támasztottak jelentős igényt.

Az erdei mesterségek sorában a szénégetés elsősorban a kohász és a vasverő központok közelében a 19. század elejétől virágzott, mivel a jó kénmentes vas előállításához elengedhetetlenül szükséges volt a faszén, azonban a mesterség ennél sokkal ősibb.

A faszén készítéséhez gyertyánt, bükköt, kőrist, cserfát használnak.

A fát boksába rakják, s ehhez előzetesen egy sík területet keresnek vagy alakítanak ki.

A kisebb, 80 köbméter fa kiégetéséhez való boksának 8 méter átmérőjű hely kell, 250 köbméterhez pedig 12 métereset készítenek elő.

A vastagabb fákat, törzseket rendesen középre helyezik, 3 rend majdnem függőlegesen egymásra állított fából rakják, így itt a magassága eléri a 3-3,5 métert, majd földdel betakarják.

A boksát a tetején gyújtják be, majd 8-12 napig lassan égetik, majd egy napig pihentetik.

A kész faszenet kosarakban szállították egyéb iparosoknak, illetve városokba, ahol vasaláshoz használták, manapság grillezéshez, illetve a puskapor egyik alapanyaga.

Bányászat 

"Jószerencsét!"

Bányászköszöntés

Jó szerencsét! - köszöntik egymást a bányászok Magyarországon 1893 óta. 

És így, vagy nagyon hasonlóan üdvözlik egymást a bányászok Közép–Európában, de talán a világon mindenhol.

“Bányászlegény, jól megrakd a csillét!
Az hoz néked igaz jószerencsét.
A kőszén fekete, fekete a tárna;
Feketébb a rózsám szeme párja.”

A bányászok védőszentje Szent Borbála

A bányász…

bányaműveléssel foglalkozó szakember, munkás.

Bányász szavunkat helynévi összetételben már a 14. sz.-ból ismerjük; a bányászlegények (banaz legenek) kifejezésre 1544-ből van adatunk.

Maga a bánya szó szláv eredetű (?), jelentése: ásványkitermelő üzem, hely.

Hazánk bányászatának okleveles, közvetett vagy közvetlen bizonyítékai azonban az első nyelvi adatokat jóval megelőző időkből ismeretesek.

A bizánci krónikák jegyezték fel, hogy az Erdélyben megtelepedő, honfoglaló magyarság a korábban bolgár érdekeltségű sóbányák művelését ellenőrzése alá vonta.

Az utóbbi évek kutatása révén derült fény a honfoglaló és Árpád-kori magyarság vaskohászatára s közvetve ércbányászatára.

Sajátságos, hogy a 13. sz.-ig használatos lelőhelyek általában a magyar nyelvterület belsejében vagy peremén helyezkedtek el, viszont a 13. sz. folyamán és az ezt követő időkben szinte kivétel nélkül nemzetiségi vidékeken nyitották meg a feltárásokat, amit részben a 13. sz. folyamán lezajlott bányaművelési, kohósítási változások, a tatárjárás súlyos pusztításai, valamint szervezett telepítési akciók magyaráznak.

A kapitalizmus korabeli bányászat fellendülése is nagyon gyakran nemzetiségi településeket érintett.

Ez az oka annak, hogy a só- és kőbányászatot kivéve nagyon kevés érc- és ásványbánya működött a késő középkorban és az újkorban magyar településkörnyezetben, bár az ország török megszállta vidékeiről elmenekülők jelentékeny számban kerestek menedéket bányavidékeinken (pl. az egykori Gömör vm.-ben).

Néhány középkori magyar településű bányavidékre évszázadok folyamán rendszeresen nemzetiségi csoportok költöztek (pl. román, szlovák stb.), s a kontinuus magyar közösségeket asszimilálták (pl. Abrudbánya, Verespatak ref. és unit. magyar bányászközösségei).

A fentebb említett telepítésekről meg kell jegyezni, hogy azokba mind a középkorban, mind az újkorban általában az ország területén kívülről származó közösségek költöztek.

Középkori telepítéseink legtöbbször a Szudétaföldről származó németekkel népesítették be bányahelyeinket.

Az újkori kincstári telepítési vállalkozásokban jelentékeny számban vettek részt cseh munkások is. A 19. sz.-ban kibontakozó szénbányászat viszont több jelentős magyar bányászközösség kialakulásához vezetett, így pl. az erdélyi magyar agrárszegénység nagy számban vett részt a Zsil völgye szénkolóniáinak megalapításában.

A bányaművelés technikájának történeti múltja, emlékei eléggé ismertek. Különösen kiemelkedő jelentőségűek a rudabányai vasércbánya felszíni feltárásainál előkerült középkori bányaácsolatok, függőleges aknák, vízszintes tárnák, fejtések a bennük talált teljesen ép berendezési tárgyakkal, bányafelszerelési darabokkal, ácsolatokkal.

Rozsnyó környékén is számos jelentős mélyművelési tárgyi emlék került felszínre.

Középkori bányáinkban keskeny, szűk keresztmetszetű aknákon, tárnákon közelítették meg az ércteléreket, kőzeteket.

Ezek irányát követve folytatták a kézi erővel, csákányokkal, vésőkkel, ékekkel történő termelést, míg az adott réteg ki nem merült, vagy valamilyen természeti akadály a kiaknázást meg nem hiúsította.

Különösen nagy nehézséget jelentett a bányák rétegvizének leküzdése.

Korábban bőrtömlőkkel, majd szivattyúszerkezetekkel igyekeztek a vizet a művelés alatt álló részekről eltávolítani.

Hazai bányáink víztelenítő szerkezetei sokáig európai viszonylatban is figyelmet keltőek voltak.

 Legelőször pl. a mo.-i bányaüzemekben alkalmaztak gőzerővel működő szivattyúkat.

Az első gőzgép (Newcomen-féle) Selmecbányán dolgozott.

A kitermelt érc felszínre hozása általában emberi erővel történt.

A vízszintes szállításhoz zsákoláson kívül teknő- vagy sárhajószerű, vontatható, csúszó szerkezeteket és fa sínpályán gördülő kis kocsikat, csilléket használtak. Nagyobb bányákban a csigás emelőszerkezetekhez hasonló vonógépezeteket is működtettek.

A függőleges szállításban a falétrás zsákolás mellett nagy szerep jutott az emelőgépezeteknek, melyeket a kerengős szárazmalmokhoz hasonló erőátviteli szerkezetekkel (emberi, állati erővel) hajtottak meg.

A bányatereket kézben hordható, botra tűzhető, fali fülkébe helyezhető cserép mécsesekkel világították meg.

Később felfüggeszthető, önmagától vízszintes helyzetbe beálló, fémből készült bányász → mécseseket alkalmaztak.

 Fejtésnél robbantóeszközt az újkorig nem használtak.

A világon először Selmecbányán repesztettek lőporral.

A kitermelés, kiszállítás gépesítése a 19. sz. második felétől a sűrített levegővel, ill. elektromos energiával működő berendezések bevezetésével indult meg.

Az archaikus, középkori gyökerű bányaművelési módszerek kisebb állami, ill. magánvállalkozói tőke támogatását nélkülöző bányaüzemekben századunk elejéig fennmaradtak.

Néprajzi kutatásunk legalaposabban a torockói vasbányászat eljárásait tárta fel, ahol a középkori eredetű magyar bányavárost a 16. sz. folyamán jobbágyi alávetettségre kényszerítették.

Így különösen nehézzé vált mind a bányagazdák vállalkozásaiban, mind a bányászok munkamódszereiben lényegbe vágó újítások bevezetése, mivel országrésznyi környezetben a helyi paraszti szükségletek kielégítésére specializálták magukat a vasfeldolgozók, és századunkig biztosítani tudták a folyamatos termelést.

A torockói bányászok az érctelér, helyi szóval véna közelében nyitották a bányát. 

A bánya bejárata előtti rész a hold, itt állították fel pihenőkunyhójukat, a karámot s itt létesítették a kőkerteket, méghozzá annyit, ahány részvényese, részese volt a bányának, a kitermelt ércet (vaskő) ezekben elosztva tárolták.

A bányába bányaajtón át juthattak, a termelőhelyeket a vízszintes istájokon és a függőleges sottokon át közelítették meg.

Ha omlásveszélyes rétegekben ácsolatokat készítettek, amelyeknek fázás volt a neve, az ácsolat közeit deszkázták.

Torockón talicskával (pár), ill. négykerekű csillékkel (hant) közelítették meg a termelőhelyet.

 Ezek használatának megkönnyítésére a bányabeli utakat deszkázták.

A négykerekű csilléket talpfára, szegezett fa sínpályákon húzták ki.

A zsákos anyagszállítás is szokásos volt: hátizsákszerűen felkötötték.

 A függőlegesen vezető felfelé tartó út neve kürtő, a lefelé menőé sott, ezekbe lajtorja vagy lépcső (tirip) készült, ha több létrányi mélységet kellett áthidalni, a létrák között állványokat alkalmaztak.

A bányák vizét vastorzsák, csatornák segítségével vezették el, a mélyben összegyűlt vizet pomp, vagyis pumpa beállításával szivattyúzták ki.

 A vasérces bányafenék neve ort, a meddő kőzetűé puszta.

Az érc kiemelésére a hely lehetőségeihez alkalmazkodva a rövid nyelű kiscsákány vagy a nagycsákány volt használatos a kis és nagy pörej mellett, amelyet ékek beverésére (bányaszeg) alkalmaztak.

A kitermelt ércet vaskapa vagy favonyó segítségével húzták össze, majd a zsákolásig füles, fából készített tekenyőben hordták.

A torockói bányaművelésben ritkán ugyan, de éltek a robbantás módszerével. Lőtető szerszámaikat maguk készítették.

Bányafúróval, tisztító vassal lyukat készítettek a felrobbantandó kőzetbe.

Ebbe helyezték a bőrből varrt, puskaporral megtöltött patront.

Csallán, azaz német kóré kiszárított, kettéhasított, puskaporos sárral megtöltött, majd összeragasztott szárából készítettek gyújtózsinórt.

Ennek segítségével robbantották a lyukba fojtott robbanótöltetet.

A felrobbantott meddő (kéreg) a felhagyott bányaüregek betömésére szolgált.

A meddő és az érc keverékét (a bányán belül gurnya, a bányán kívül kólé a neve) kiszállították, a bánya szája előtti halomba (korc) rakták, majd válogatás után szétosztották.

Igyekeztek a kőzetet még lent a bányában átválogatni, hogy minél kevesebb meddőt hozzanak felszínre.

A bánya előtt felgyülemlett köveket háromhetenként szétosztották a tulajdonosok, részarányosok, részesek között.

Egy-egy bányának 2–30 tulajdonosa lehetett, de az ezek közötti osztozkodási arány nem volt mindig egyenlő.

A részesek ritkán végeztek bányászmunkát, szívesebben foglalkoztattak bányász bérmunkásokat, szakmányosokat, akiket a mázsaszám után fizettek.

A kitermelt ércet a bányatulajdonosok általában saját kohóikban dolgozták fel, akik nem foglalkoztak kohósítással, azok eladták.

A bányamunkások szerény kereseti viszonyaik mellett általában mezőgazdasági termeléssel is foglalkoztak.

Archaikus bányavidékeinken a bányarészvényes tulajdonosok is gazdálkodtak. Bányászközösségeink a 19. sz.-ig meglehetősen zártak voltak.

Társadalmilag is elkülönültek.

A nagyüzemi bányászati módszerek elterjedéséig egész életmódjukat, mind termelési eljárásaikat, mind szellemi és szociális kultúrájukat nagyon erősen tradicionális tényezők határozták meg.

Jellegzetesek a sajátos bányászfolklór jellegű alkotások, jelenségek, hiedelmek, valamint a szokások.

A 19. sz. szociális válsága, a történeti egyházak konzervativizmusa miatt gyakran alakultak ki bányászközösségeinkben szekták.

Bányásztelepüléseinkben a 19. sz. második felében egyre lendületesebben fejlődött a munkásmozgalom.

Az önsegélyező egyesületeken át a szakszervezeti élet kibontakozásához vezetett az út, majd egyre aktívabban kapcsolódtak be a bányászok a munkáspártok politikai küzdelmeibe.

  

(Irod. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból (I–VI., Pest–Bp., 1868–1873); Jankó János: A torockói vasbányászat és kohászat (Bp., 1893); Jankó János: Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe (Bp., 1893); Rudabánya ércbányászata (szerk. Pantó Endre és tsai. Bp., 1957)

A rudabányai bányató

A vájár (mélyművelő):

a szakma munkaterülete a mélyművelésű bánya. 

A vájárképzés tematikája, a vájárok feladatai:

 – A vájármunka története, a helyi bányavidék, helyi bányaüzem.  

 – A bányaüzemek külszíni létesítményei.  

– Biztosítóanyagok tárolása, bányászati kéziszerszámok.  

– Fa megmunkálása, biztosítás részei, összeállítása.  

– Felszerelés leszállás előtt, egyéni védőfelszerelések.  

– Bányaterek ismerete, járás, közlekedés bányatérségekben.  

 – Nagyobb körültekintést igénylő bányafenntartási tevékenység bányatérségekben, szintes és dőlésben hajtott vágatokban.  

– Vágatok újranyitása (átépítés, biztosítás megerősítése).  

– Vágathajtás feltáró és elővájási jelleggel szintesen és dőlésben hagyományos, valamint korszerű biztosítással.  

– Ereszke, sikló, feltörés, gurító hajtás.  

– Jövesztés kézzel: csákány, fejtőkalapács használata.  

– Jövesztés robbantással: robbanóanyagok, robbantószerek.  

– Fúrólyuk telepítés: betörő-, bővítő- és koszorúlyukak.  

– Jövesztés géppel: jövesztő és jövesztő-rakodó gépek típusai.  

– Rakodás: kézzel, rakodógéppel, rakodógépek típusai (pl. PML-5, CAVO).  

– Szállítás: kézi csillézés, véges és vég nélküli kötélszállítás, láncosvonszoló, gumiszalag.

Szent Borbála

  

– Biztosítás fával: ideiglenes biztosítás, trapézácsolat, fejtési ácsolat, keretácsolat, poligom, tartóácsolat.  

– Biztosítás csúszóíves szerkezettel: (TH) kőszelvényű, kapuíves, ZE- és ZTE-szelvényű vájatokban.  

– Biztosítás falazattal: tégla, idomkő.  

– Lőttbetonos biztosítás.  

– Kőzetcsavarozás.  

– Fejtési munkák szintes és dőlésben telepített, keskeny és széleshomlokú fejtésekben:     = jövesztés kézi és gépi eszközökkel (robbantással, feszítő hatású eljárással, jövesztőgépekkel),     = biztosítás hagyományosan fával, egyedi fémbiztosító szerkezetekkel, keret és pajzsberendezésekkel,     = komplex fejtési jövesztő-, rakodó-, szállító- és biztosítóberendezéseknél végzendő munkafolyamatok,     = részvétel fejtés előkészítés és felhagyás munkálataiban,     = tömedékelés kézzel és géppel, omlasztás,     = különleges fejtési tevékenységek.    

5. Fémipari alapképzés, bányabeli gépi berendezések   

Fémipari alapképzés:  

– anyagismereti alapfogalmak, gépszerkezeti anyagok,  

 – mérő- és ellenőrző eszközök, a mértékegységek, mérési eljárások,   – előrajzolás (felület-előkészítés, rajzmunka, eszközei),  

– kalapács használata egyengetés,. nyújtás, hajlítás műveletei,  

– a vágás (vésés), fűrészelés, nyírás, lyukasztás eszközei, kivitele,  

– reszelés módjai, eszközei fúrás, köszörülés műveletei,  

– menetvágás eszközei, módjai,  

– szegecsfajták, szegecselés eszközei, szegecselés hidegen, melegen,  

 – a nem oldható kötések: forrasztás, hegesztés és kovácsolás eszközei, kivitelezése,  

– gépelemek, szerkezeti egységek szerelése, javítása, karbantartása.  

Gépek kezelése, szerelése, karbantartása:  

– csillék, csillepályák (vasút, függősínpálya), kialakítása, javítása, folyamatos szállítóberendezések: gumihevederes, láncosvonszoló, csúzdák, kötélpályák szerelése, üzemeltetése, karbantartása,  

– fejtőkalapácsok, fúrógépek, berendezések szerelése, karbantartása,  

– a munkahelyi szellőztetőgépek típusai, telepítésük, szerelése, karbantartása,   – a munkahelyi szivattyúk típusai, beépítésük, szerelése, kezelése, karbantartása,  

– légmotorok, vitlák, csavarozógépek, emelőszerkezetek kezelése, karbantartása,   – feszítőberendezések, csillefogók beépítése, szerelése, karbantartása,  

– folyamatos szállítóberendezések: hevederes, láncosvonszoló, kezelése, szerelése, karbantartása,  

– a munkahelyi kisgépek kezelése, karbantartása,  

– munkahelyi rakodó- és szállítógépek, berendezések szerelése, karbantartása, kezelése,   – vezeték és kábelmunkák vájár szinten,  

 – energiaellátás (csővezetékek) és szellőztető gépek, berendezések kezelése, karbantartása,  

– közreműködés kapcsolókkal és jelző berendezéseknél végzendő munkában,  

– vágathajtó gépek (jövesztő-rakodó) karbantartása, telepítése, kezelése,  

– egyedi fém biztosítóberendezések kezelése, karbantartása, szerelése,  

– hidraulikus rendszer szerelése, ellenőrzése,  

– gépesített biztosítóberendezések szerelése, karbantartása, kezelésük,  

– fejtési jövesztőberendezés szerelése, karbantartása, kezelésük,  

– komplex fejtési jövesztő-biztosító berendezés működtetése,  

– kenési feladatok ellátása, tömítettség ellenőrzése, tömítetlenség elhárítása,  

– gépészeti feladatokban történő aktív közreműködés, a bányaterület igényei szerint.     III/2. Követelmények    

1. Vállalkozói, munkajogi, szervezési és vezetési ismeretek alkalmazása   

Ismerje:   – a munkavállalással kapcsolatos tudnivalókat,  

– a vállalkozás beindításának és üzemeltetésének legfontosabb hatósági, személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeit,  

– a gazdasági, pénzügyi és jogi alapfogalmakat

(Forrás: mot.hu)

Zene, tánc:


- hangszerkészítő

- orgonakészítő:

- zenész:

- néptáncos, népzenész:

Agyag- és kőfeldolgozó, üvegkészítő mesterségek:


- kőműves:

A kőműves: építőipari tevékenységet végző munkás, kisiparos. 

Kőműves szavunk eredetileg → kőfaragó jelentésű volt. 1560 körül azonban már mai, falrakást, vakolást végző iparos, szakember jelentéssel jegyezték fel a gyöngyösi szótártöredékben. 

Kezdetben csak a kőanyagból házat emelő szakembert nevezték kőművesnek. 

Jelentésbővüléssel a téglából, vályogból építkező falrakó is a kőműves fogalomkörébe került. 

Bár a kőműves szó későn fordul elő nyelvemlékeinkben, maga a mesterség a kibontakozó magyar államiság korai időszakából ismert. 

Már a korai Árpád-korban országszerte emeltek kőművesmunkával falusi egyházi épületeket, ritkábban világi célúakat, bár a föld-, sövény- és fafalazat még később is többségben maradt. 

Házépítéshez a korai időkben valamilyen szinten minden jobbágyrendű felnőttnek értenie kellett, de a mészhabarcsos kötésű kő- és téglafalazatok a kőművesmester szakértelméhez voltak kötve. 

Falvainkban a kőművesek megbízása csak az utóbbi 100–150 évben vált lassan elterjedtté.

- a vályogvető - vályogházak: 

A vályogépítkezés az építkezés olyan módja, amelynek meghatározó építőanyaga a vályogból és valamilyen rostos anyagból álló keverék, amelyet szintén vályognak neveznek. 

A vályogot leggyakrabban vályogtégla és vályogvakolat formájában használják fel. 
A vályog az emberiség egyik legrégebben használt építőanyaga.

Az építéshez felhasznált kevert vályognak két fő összetevője van: egyrészt szemcsés ásványi adalékból, másrészt rostos növényi adalékból áll. 

A vályog készítésének folyamata a vályogvetés.

A szemcsés összetevő lehet természetes előfordulású vályog, amely vályogos talajból bányászható, valamint lehet agyag és homok meghatározott arányú, mesterséges keveréke. 

A természetes vályog, meghatározása szerint, olyan finom föld, amely szemcseméret-összetétel szerint nagyjából ugyanakkora mennyiségben tartalmaz agyagot, iszapot és homokot, tehát ez nem azonos az építéshez használt vályog fogalmával.

A rostos összetevő szinte bármilyen nehezen bomló növényi rost lehet, például szalma, pelyva, törek, forgács vagy akár trágya.

gerendavázas fal - tapasztott ház:

A népi építészetben jelentős falszerkezet. 

A gerendavázas falú épület alapját összekapcsolt gerendák (talpfák) alkotják. 

A sarkokon és a falsík másik részén függőleges oszlopokat csapolnak bele, azok tartják a koszorúgerendákat, melyekre a tetőszerkezet épül. 

A gerendaváz gyakran talpgerenda nélküli. 

Az így létrejött falváz kitöltésére többféle anyagot és technikát alkalmaztak: vesszővel fonták be és sárral tapasztották (→ vesszőfal); korcolt és tapasztott náddal töltötték ki; függőleges karókkal és a közéjük rakott sárgombócokkal rakták ki (karó közfal, csömpölyegfal, mereglyés fal); gyakran vályoggal töltötték meg (sárfal, vályogfal). 

Gerendaváz alkotta a keretét a deszkafalú épületeknek is (→ deszkafal). 

A gerendavázas fal a magyar nyelvterület nagy részén alkalmazott technika volt a 19. sz.-ban: a Dunántúl Ny-i és D-i részén, a Felvidéken, ÉK-Mo.-on, továbbá az Alföld keleti peremterületein. 

Alkalmazták lakóházaknál, csűröknél, istállóknál, gabonásoknál egyaránt. 

Elsősorban a Kisalföldön és a Sárréten terjedt el (szórványosan máshol is) talpgerenda nélküli változata. 

A gerendavázas fal igen elterjedt volt Közép- és K-Európában, az Alpok vidékén, Skandináviában, a fában gazdag területeken. (→ még: boronafal, → talpasház) 

(Irod. Tóth János: Göcsej népi építészete (Bp., 1965); Bakó Ferenc: A faépítkezés emlékei Heves megyében (Az Egri Múz. Évkve, 1967); Szabó László: Mereglyés építkezés Szabolcs megye keleti részén (Ethn., 1968).

Mire figyeljünk vályogház építésekor?

Nyílászárók

Az ablakok, ajtók elhelyezése nagyban függ a falak építési módjától. 

A homogén falakból utólag vágják ki az ajtók, ablakok helyét, s az ács, asztalos csak ezután vesz méretet a készítendő nyílászárókhoz, míg a vályogtéglából épült házaknál a fal felhúzásával egyidejűleg helyezik el a tokokat, ahová később csak be kell illeszteni az előre legyártott nyílászárókat.

Vakolatok

Minden fal ki van téve külső és belső fizikai hatásoknak, így akárcsak a kőből és téglából készült épületeket, a vályogházat is meg kell védeni ezektől.

A tapasztás olyan – a múltban egységesen alkalmazott – eljárás, amely kiváló hőszigetelést és vízszigetelést biztosított, valamint a hozzá használatos agyag az épület állékonyságát is pozitív irányba befolyásolta. 

Ehhez híg agyagot kevertek össze pelyvával és lótrágyával. 

Manapság ezt mészhabarcs vakolattal helyettesítik.

A tapasztást a meszelés követte, amely a védelem mellett esztétikai szempontból is nagy jelentősséggel bírt. 

A külső-belső meszelés nem csupán anyagilag volt kifizetődő, de a falak szellőzését sem gátolta.

 Vályogházaknál manapság is ez a módszer a legajánlatosabb.

Tapaszolás

A tető

A tetőnek nem csupán esztétikailag kell igazodnia a házhoz, hanem funkcionálisan is maradéktalanul el kell látnia a feladatát, mivel igen fontos a szerepe az épület állagának megőrzésében, a használhatóság biztosításában. 

Formája nagyban függ a ház alakjától, azaz lehet nyeregtető (hosszúkás), kontyolt, illetve sátortető is. 

A tető végleges képét a fedés határozza meg. 

Az utóbbi időkben számos tetőfedő anyag vált divatossá, ám a vályogházaknak ezek csak ritka (pl. újonnan épült bioházak) esetekben felelnek meg. 

A vályogházak leggyakoribb fedőanyaga a nád, szalma, az égetett cserép, illetve alkalmazzák még a zsindelyfedést, (ami itt nem egyenlő a manapság zsindely néven hirdetett tetőfedő anyagokkal) és a betonfedéseket is.

Vályogház terv

A vályogházak hibái

Beszélhetünk építési, kivitelezési hibákról. 

Amennyiben régi vályogépületről beszélünk, amelyek 30-40 – vagy akár már 100 – évesek, ilyen hibáktól nem nagyon kell tartanunk, hiszen ha a ház még áll, valószínűleg nem történt a kivitelezéskor probléma, vagy ha mégis, akkor az ki is lett javítva. 

Újonnan épült házaknál pedig megbízható kivitelező alkalmazásával szintén kiküszöbölhetőek az ilyen típusú hibák, amelyek inkább a már meglévő, de bővített, felújított épületekre jellemzőek.

 Ennek ellenére történhetnek olyan károsodások, amelyek előre nem láthatóak, s nem feltétlenül az építők hanyagságából, hozzá nem értéséből fakadnak.

A leggyakrabban előforduló hibák: az alap károsodása (nem megfelelő minőségű talaj miatt, nem megfelelő mélységű alapozás miatt, hibás alapozás bővítéskor stb.), falak hibái (repedések, sarkok letörése, falazathiányok stb.), vízkárok (eső, hó, felszín alatti vizek), szigetelési hibák, biológiai eredetű károk (gombásodás, rágcsálók, rovarok), emberi tartózkodásból eredő károk.

Íme a jövő

A vályogházak említésekor mindenkinek csak a múlt lebeg a szeme előtt, de hogy kicsit a jövőbe is betekinthessünk, hadd áruljam el, léteznek ma Magyarországon olyan vályogházak, amelyek tetejéről napkollektorok és szélgenerátorok kacsintgatnak a gyanútlan sétálgatókra, s ahol bizony biomassza-kazán hirdeti: a múlt falai közé is beköszöntött a XXI. század.

(Forrás: ingatlanmagazin)

- A cserépkályhás

mázolatlan kályhacsempe tulipán életfa mintával

- kemenceépítő:

Szabó Gábor munkái

(mestere, Vass Zoltán kemenceépítő mester)

Vass Zoltán kemenceépítő mester munkája

https://www.facebook.com/pages/Vass-Zolt%C3%A1n-Kemence%C3%A9p%C3%ADt%C5%91/210108375673891

- kályhás

- kerámikus:

(művészi mázas, égetett cseréptárgyakat készít)

A MAG

(Kovács Margit alkotása)


- csempe és cserépkészítő:

Életfa - Páll  Réka és Páll Domokos alkotása

Veleméri sindü - tetőcserép

 Kerámikus - Józsa Judit alkotása

KeramiaART alkotása

- fazekas:

"A felszálló füsttel egy időben

egy anyag tűnik el világunkból

visszavonhatatlanúl.

A katlanban a négy őselem, a víz, a föld

a levegő, és a tűz  összeölelkezéséből

egy új anyag születik, a KERÁMIA.

Hírnök is egyben, hogy a végtelen idővel

együtt vigye hírűl a jövőnek az EMBERT

aki alkotott."

- Kovács László fazekas -

A fazekas:

a) mesterember, aki agyagból korongolt és égetett edény készítésével foglalkozik; 

– b) megkülönböztető megjelölése azoknak a mestereknek, akik az agyag egyik fajtájából, 

a → tűzálló agyagból készítenek 

főleg → fazekat, ill. más sütésre és főzésre alkalmas edényféleségeket; 

formájukat tekintve fennálló edényeket, ill. mázatlan külsejű, de belül ólommázas edényeket. 

(Irod. Kresz Mária: Fazekas, korsós, tálas)

A fazekasság égetett agyagból használati tárgyak, elsősorban edények előállításával foglalkozó ősi mesterség.

A fazekasságból fejlődött ki a kerámia, kerámia művészet.

A kerámia készítő művészt egyszerűen keramikusnak vagy keramikusművésznek nevezzük.

Kovács László fazekas munkái

Józsa János korondi fazekasmester- Józsa Judit alkotása

Fazekas edények - Hollókő

2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság

Kollár Szabolcs fazekas, népi iparművész Gyenesdiásról:

- porcelánfestő, porcelánkészítő:

Herendi porcelán

- agyagszobrász:

Csalogatós bujáki leány magyar tánc - Józsa Judit alkotása, Müller Éva fotó

- üveges, üvegfúvó:

- gerencsér vagy fazekas: 

(fazekas, agyagedények, korsók készítője)

- kőfaragó:

- mészégető: 

Égetett meszet gyártó (személy), aki mészkő hevítésével égetett építési kötőanyag-alapanyagot készít.

A mészégető ember kemencéje az erdőben van. 
A mészégető család az erdőben él. 
A mészégető kemencét fával fűtik.
Kemence, amelyben a mészkövet hevítik, hogy égetett építési kötőanyag-alapanyagot gyártsanak.

A munkások begyújtás előtt megépíti a mészégetőt mészkőből. 
A mészégető kihűlése után kiszedik az égetett meszet.

Élelmiszer alapanyagok feldolgozásával foglalkozó, -és hozzájuk kapcsolódó mesterségek:

- molnár - vízimolnár vagy hajómolnár 
(őrlés)

- pék, sütő: 
(kelesztés, dagasztás, sütés)

- mészáros, - hentes: 

(taglózás, vágómarha feldolgozás),

 - hentes,böllér (szúrás, sertés feldolgozás) 

- kocsmáros

- fogadós

- sörfőző:

- szikvízkészítő:

- borász, szőlész:

- méhész:

Fonott kaptárak

A méhészet

A mézelő méh (lat. Apis mellifica L.) tenyésztésével és hasznosításával foglalkozó termelési ág.

Fontosságára jellemző, hogy a méznek mint édesítőszernek, és a viasznak mint a gyertya alapanyagának (→ gyertyamártás, → gyertyaöntés) a 18. sz. elejéig alig volt versenytársa.

Különböző formái a méhészet fejlődési fázisait is jelzik:

- A zsákmányoló méhészet még nem tervszerű, nem tenyésztő tevékenység.

A méhészek természetben vadon élő, a fák odvaiban és sziklaüregekben meghúzódó méheket keresik fel (méhvadászat), a rovarokat füsttel elpusztítják és a lépeket elrabolják.

– Az erdei méhtartás (élőfás méhtartás) az erdőben megtalált méhcsaládok helyi továbbtenyésztése.

Nyílást vágnak az erdei fa odvába, ezt ősszel rendszeresen kinyitják, a méheket füsttel elkábítják és a lépek egy részét kiszedik.

Az erdei méhes fát a megtaláló rendszerint tulajdonjeggyel látja el.

– A paraszti méhészek méheiket az erdőről hazahozott faodukban (→ köpű), szalma-, gyékény- és vesszőkasokban (→ méhkas) házak eresze alatt, kertben vagy → méhesben, néhol → kelencében tartják. 

A méhlakások utánozzák a méhek természetes odúit, belül tágas térből állnak, amelybe a tetejéhez és az oldalához erősítve építik fel lépjeiket. 

A → méznyerés több vonásában hasonló a zsákmányoláshoz. 

A méheket ősszel elpusztítják vagy újabban, nyár végén üres kasba űzik át (→ kidobolás). 

A méhcsaládok természetes úton, rajzással (eresztés) gyarapszanak. 

A fára, bokorra kirepült rajt rúdra akasztott méhkasba rázzák bele.

 Ez a forma az elmúlt századok legjellemzőbb hagyományos, népi méhészete. 

– A 19. sz. második harmadától, a kiemelhető keretű → kaptárok és a → mézpergetők felfedezésével vette kezdetét a gazdaságilag intenzív, a tudományos megfigyeléseket is lehetővé tevő, modern méhészet, amely azonban széles körű népi gyakorlatba csak az utóbbi évtizedekben került. 

A gyarapítás a nagycsaládok kettéosztásával, a méznyerés a méhek pusztítása nélkül a lépek kiemelésével történik. 

– A népi méhészet tudásanyaga a tartásmód, a rovarok betegsége és gyógyítása tekintetében gyér, gyakran téves (pl. sült hússal történő etetés). 

– Az európai ember a prehisztorikus idők óta zsákmányolja és tenyészti a méheket. 

Az ókori mediterrán kultúrák, a germánok, a szlávok, a finnugorok és más népek méhészetéről szinte a legkorábbi híradásaik is említést tesznek. 

A magyarság ismerte a méheket. 

A mézhez valószínűleg csak a zsákmányolás útján jutott, esetleg ismerhette az erdei élőfás méhtartást is. 

A honvisszafoglalás után a köpüs és a kasos méhészet vált uralkodóvá, de fennmaradt a zsákmányolás is. 

A 10–13. sz.-ban a kolostorok voltak a méhészet központjai, de korán megjelent a méz a jobbágyok tizedadói között is. 

A 17. sz. közepétől számos → méhészkönyv látott napvilágot. 

(Irod. Szabadfalvi József: Méhészkedés a szatmári Erdőháton (Ethn., 1956); Boross Marietta: Méhlakások a Néprajzi Múzeum gyűjteményében (Népr. Ért., 1963); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966); H. Kerecsényi Edit: A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Népr. Közl., 1969); Balassa M. Iván: Élőfás méhtartás a Kárpát-medencében (Ethn., 1970). 

- A méhtartáshoz gazdag → hiedelemanyag kapcsolódott. 

Kezdve a méhek megszerzésén: még a vadméhek elrablásának emlékét őrizheti az a hiedelem, hogy a pénzen vett méhcsaládban nincs haszon, csak ha búzán cserélik. 

Még jobb a lopott méh, – ezért a méhlopást nem tartották bűnnek. 

A lopások és a → rontás megakadályozására így többféle szokás terjedt el: egy sodort fonálra annyi csomót kötöttek, ahány méhcsaládja volt a gazdának, minden csomót egyenként a kashoz érintettek, majd mindannyiszor sarkon fordultak; szentelt vízből készített sárral tapasztották körül a röpítőlyukat; magas kerítéssel vették körül a méhest, → szemverés megelőzésére, asszonyoknak a méhesbe nem volt szabad belépnie. 

Az idegen méhek, a „rablóméhek” garázdálkodása ellen templomból szerzett port hintettek a kas alá; egy karóra lókoponyát tűztek a méhes elé; úrnapi szentelt ágat tűztek a kasokba; farkasgégét dugtak a röpítőlyukba vagy vörös posztót húztak át rajta. 

De nemcsak a méhek harciasságát kívánták fokozni, hanem azt is kívánták, hogy szelídek legyenek s ne szúrják meg gazdájukat: ezért juhtejjel kenték be a kas száját; tejjel mosott fehér gyapjút húztak át a röpítőlyukon; a méhész saját vizeletével kente be a kezét; fenyőszurokkal füstölt maga körül. 

Serényebb munkára kívánták ösztönözni a méheket azzal, hogy hangyabolyt szórtak a kas alá. 

– Karácsony napján néhol mézszüretet tartottak: a gazda megnézte a kasokat és amelyikből lehetett, mézet vett ki, hogy barátainak kóstolót küldjön, akik cserébe a tányért búzával töltve küldték vissza. 

Ezt a búzát a kasba öntötték. 

– A méhek kieresztése → József napján van (márc. 19.). 

A néphit azt tartotta, hogy ilyenkor a méhesgazda semmit ne adjon ki a házból. 

A méhész-babonák meghatározták a kieresztés hasznos napját: ez a szerda vagy csütörtök. 

A kieresztett méhek elrajzását úgy próbálták megakadályozni, hogy pipafüsttel, vízhintéssel, kaszát és sarlót pengetve jártak a raj körül. 

Általánosan ismert hiedelem, hogy a méh Salamon király bogara, s az a tiltás, hogy a méhre nem szabad azt mondani, hogy megdöglik, hanem csak azt, hogy meghal. 

Azt tartották továbbá, hogy ha ellopják a kasból a méhanyát, akkor a többi még mind meghal. (→ még: tudós, → tolvajlás a tudóstól) 

(Irod. Kovács S. János: A méhekről való hasznos beszéd (Ethn., 1891); Pápai Károly: A palóc faház (Ethn., 1893); Berze Nagy János: Farkasgégén eresztett... (Ethn., 1938); Bakó Ferenc: A faépítkezés emlékei Heves megyében (Az Egri Múz. Évkve, 1967); Füvessy Anikó: A méhészettel kapcsolatos vándorkereskedelem Észak-Borsodban (Ethn., 1971).

Továbbá itt: 

- A méhek és a méz: 

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/a-meh.html 

- pálinkafőző:

pálinkafőző üst

- vincellér: 

(régebb a szőlők kezelésével és megőrzésével, illetve nagyobb szőlőknél az azokban előforduló munkák felügyelésével megbízott személy volt)

- szakács

- csokoládé készítő

- kürtöskalács - készítő:

-  mézeskalácsos, mézes, bábos, mézesbábos:

Ütőfás mézeskalács

Mézeskalács festése

- gyertyamártó - gyertyaöntő - gyertyakészítő:

(a mézes társszakmái a méhviasz-feldolgozásból adódóan)

A gyertya a lélek lángolása!

Régi gyertyamártó edény

- cukrász - a mézes mesterségből alakult ki 

(édesség és tortakészítés)

- sajtkészítő:

- házi tészta készítő:

- gyümölcsaszaló

- szappankészítő:

Piros Pont alkotásai

- házi kozmetikum készítő

- növényszárító

- fűszeres:

- kalmár 
(régi kereskedő)

- olajütő:
(olajos magvak olajtartalmának kinyomására szolgáló technikai eljárás műhelye, 

felszerelése és gazdája)

- üveges, üvegfúvó

- szitaszemszövő:

- szitás:

Fémekkel dolgozó mesterségek:

- kohász, öntő, olvasztár: 
(a bányászatból vált ki)

vas, és egyéb fém (réz, bronz, sárgaréz stb.)

Olvasztár - Hincz Gyula festménye

A kohászat

A kohászat a vas és más fémek érceikből való kinyerésével, finomításával, ötvözésével, öntésével, képlékeny alakításával, hőkezelésével, szerkezetének és tulajdonságainak vizsgálatával, valamint az alkalmazott gépi berendezésekkel foglalkozó komplex tudomány.

Vas- és fémkohászat

  

A szűkebb értelemben vett kohászat a metallurgia, amely a fémek ércekből való kinyerésével foglalkozik, csoportosítható az alkalmazott technológia jellege szerint:

tűzi kohászat (pirometallurgia),

hidrometallurgia,

elektrometallurgia.

A fémek szerinti csoportosítás:

vaskohászat (ide tartozik a vas és acél előállítása),

fémkohászat (az összes „nemvasfém” előállítása).

Vaskohászat

A vaskohászat két fő területe:

a nyersvasgyártás és

az acélgyártás.

- Fémkohászat

A fémkohászat a „nemvasfémek” érceiből való előállításával (metallurgiájával) foglalkozó tudomány és gyakorlati technológia összefoglaló elnevezése. 

A fémkohászaton belül elkülönítik a könnyű- és a nehéz- vagy színesfémek kohászatát (a nehéz- és a színesfémek elnevezést a gyakorlatban szinonimaként használják).

A könnyű- és nehézfémek közötti választó vonalat általában a 4,5 kg/dm³ sűrűségnél vonják meg.

A gyakorlat szempontjából legfontosabb könnyűfémek az alumínium, a magnézium és a titán.

A színesfémek között a réznek, a nikkelnek, az ólomnak és a cinknek van a legnagyobb jelentősége.

Az első fém, amit az ember nagy valószínűséggel megismert, az arany volt.

A termésarany rögök hamar felkelthették az emberek figyelmét, amiket kalapálással munkáltak meg.

Ez a termésarany 0,2–38% ezüsttel, kevés rézzel és még kevesebb vassal volt szennyezve.

Az arany lágy volta miatt szerszámkészítésre nem volt alkalmas, ezért – és szép színe miatt – ékszereket készítettek belőlük.

Az ember gyakorlatilag az arannyal egy időben ismerte meg a rezet is, ami szintén előfordul a természetben elemi formában.

A kohósítására is hamar sor kerülhetett, mégpedig feltehetőleg véletlenül.

A tűzbe került rézérc (pl. malachit) redukálódhatott, így megmunkálható rézdarabot kaptak.

A rézolvasztás módszere már az i. e. 7–6. évezredben ismert volt.

Az ólmot és az ónt az i. e. 3000 körüli évszázadokban már ismerték. 

A cink a réz ötvözőjeként jelent meg először, feltehetően cink-oxid tartalmú rézércek redukciója során került a rézbe.

A legkorábbi ónbronz leletek az i. e. negyedik évezred végéről származnak, a mai Irán területéről.

Az alumínium előállítására csak igen későn került sor, pedig előfordulásának gyakorisága 8% a földkéregben, amivel a harmadik helyen áll az oxigén és a szilícium után.

Alumíniumot – hiteles adatok szerint – 1807-ben állított elő Humphry Davy, noha ez még vassal szennyezett alumínium volt. Tiszta alumínium kísérleti előállítása 1825-ben a dán Ørsted, majd két évvel később a német Wöhler nevéhez fűződik.

Az iparszerű gyártás a timföld Bayer-féle és az alumínium olvadékelektrolízissel (Hall–Héroult-eljárás) való előállításával valósult meg.

- Porkohászat

A porkohászat olyan eljárás, amely fél- és készterméket fémporokból állít elő.

- Öntészet

Olvadt fém öntése

Az öntészet feladata és célja az, hogy a megolvasztott fémet egy üreges öntőformába öntve öntvényeket állítson elő. Az öntészetet számos szempont szerint lehet csoportosítani.

Az öntött fém milyensége szerint:

vas- és acélöntészet,

fémöntészet (minden, ami nem vasalapú).

Az öntési módszer szerint:

gravitációs öntés,

nyomásos öntés.

Az öntőforma anyaga szerint:

homokforma,

fém kokilla,

egyéb.

Az öntés termékei igen változatosak. Öntéssel készítik például a gépállványokat és házakat, háztartási gépek, járművek, elektrotechnikai eszközök stb. alkatrészeit.

- Képlékeny alakítás

Képlékeny alakítással a képlékenyen alakítható fémeket alakítják.

Eljárásai a kovácsolás, a hengerlés, a húzás, a kisajtolás, a csőhengerlés, a folyatás, a lemezalakítás stb.

- Fémtan

A fémtan (régebbi nevén metallográfia) a fémek és ötvözetek tulajdonságait fémfizikai alapokon tárgyaló és vizsgáló tudomány. Ezen belül foglalkozik a fémek és ötvözetek szerkezetével, a szerkezetvizsgálat módszereivel, a fémek mechanikai tulajdonságaival, a mágneses tulajdonságokkal, a korrózióval stb.

- Tüzeléstan

A kohászati tüzeléstan a kohászati folyamatokban használatos kemencékkel, kazánokkal és más melegítő berendezésekkel, fűtő és hőcserélő berendezésekkel, tűzállóanyagokkal, energiahordozókkal és égéstermékekkel, tüzelési módszerekkel stb. foglalkozó tudomány.

- harangöntő
 (…a harangokat megszentelte)

A HARANGÖNTÉS:

A harangöntés a templomi vagy profán célú harangok előállításának művelete.

Az első harangok az 5. században készültek.

A 18. századig a harangöntők egyben ágyúöntők is voltak.

A harangok bronzból és acélból készülnek.

harangöntő  műhely

A harangöntés:

A harabgöntő, templomi harangot készítő mesterember. 

Az első tulajdonképpeni templomi harangok az 5. sz. első éveiben Itáliában készültek, később Franciao.-ban, Angliában, majd Németo.-ban is elterjedtek. 

A mesterség hazánkban valószínűleg a 11. sz.-ban honosodott meg. 

Eddig legrégibbnek ismert harangunk a Szeged melletti Kereset pusztán került elő. 

A középkor folyamán jelentősebb harangöntők voltak Kassán, Eperjesen, Iglón, Besztercebányán, Pozsonyban, Győrött, Esztergomban, Pesten, Budán, Vácott, Brassóban stb. 

Az általuk készített harangokon legtöbbször latin egyházi szövegek olvashatók, a készítési adatokat ritkán tüntették fel. 

A harangöntők virágkora a 15–16. sz.-ra esett. A 17. sz.-ban szokásban volt a harangok zálogba adása is. 

Nógrád megyében a 17. sz. első felében népi harangöntés alakult ki. 

Ezek a kis súlyú, öntési hibás harangok ma már aránylag ritkák. 

A 18. sz.-ig a harangöntők ágyúöntők is voltak. Némely városban harangöntő dinasztiák alakultak ki. 

A 18–19. sz.-ban vándor harangöntők a helyszínen is öntöttek harangot. 

Előfordult az is, hogy ágyúból vagy rézpénzből készítették. 

A 19. sz. első felében a Felső-Tisza vidékén magyar nemesi családok foglalkoztak harangöntéssel. 

A harangokat súlyra fizették. 

A múlt század utolsó negyedére a harangöntők száma nagymértékben csökkent, noha kisebb csengők (→ csengőöntő), rézüstök, vasalók stb. készítésével is foglalkoztak. 

A magyar néphagyományban a haranghoz sokféle monda fűződik (→ harangmonda). 

A tradicionális közösségi életben falun és városon egyaránt egészen a legutóbbi évtizedekig a szakrális szerep mellett a harangoknak nagy jelentősége volt más vonatkozásban is (jeladás, riasztás, tiszteletadás, ünnepköszöntés stb.). 

Cigány csengőöntők is sokszor hivatkoznak arra, hogy szüleik harangöntéssel is foglalkoztak. 

Ezeken a harangokon azonban a legtöbb esetben az állatok nyakába való nagyobb csengőket kell érteni, (→ még: harang) 

(Irod. Kemény Lajos: Magyarországi ágyú és harangöntők (Arch. Ért., 1903); Csatkai Endre: A vasmegyei harangöntőkről (Vasi Szle, 1937); Patay Pál: Évszázados harangok (Bp., 1963); Patay Pál: Régi harangok (Bp., 1977).

- réz- és bronzműves, üstkészítő, réztárgy- és rézfúvós-hangszer készítő:

Törteli Üst

- vésnök, pénzverő:

Körmendy Gyula ötvös - vésnök mester munkája 

- puskaműves:

Zord Gábor munkája

- kovács -, vasverő -,

A kovács…

elsősorban patkókat és vasalásokat készítő fémfeldolgozó mesterember.

Régi magyar neve: vasverő.

Elődeink a kovácsmesterséget már a honvisszafoglalás előtt is gyakorolták, ill. foglalkoztak a vas előállításával (→ vasművesség).

A kovácsmesterség valószínűleg a honvisszafoglalás után vált önállóvá, majd a 14. sz.-ban több ágra is szakadt (→ lakatos).

A falusi vagy patkolókovács főleg a paraszti munkaeszközök készítésével, javításával, lovak, tehenek patkolásával foglalkozik, szerepe egy község vagy táj életében jelentős.

A mesterségnek különféle szakmai típusai alakultak ki, így van cigánykovács, uradalmi kovács vagy gépészkovács, községi vagy kommenciós kovács.

Többnyire közülük kerültek ki a múlt század elejétől a paraszti munkaeszközöket újító, feltaláló emberek.

Legtöbbjük állatgyógyítással is foglalkozott, volt, aki baromorvosi iskolát végzett.

Szerszámaik legjavát, a különféle kalapácsokat, fogókat, vágókat maguk készítették, az üllőket, fujtatókat manufaktúrákban vásárolták.

Szinte valamennyi munkát hagyományos kézi kovácsolással készítették.

A mesterség családon belül sokszor nemzedékeken át öröklődött, gyakorlásához igen sok hiedelem fűződik. (→ még: kovácsműhely)

(Irod. Szabó György: Falusi kovács a XV–XVI. században (Folia Archeologica, 1954); Bartha Antal: Honfoglaláskori kovácsmesterségünkről (Történelmi Szle, 1958); Jasiewicz, Zbigniew: Studia historyczno-etnograficzne nad kowalstwem wiejskim w Wielkopolsce (Poznan, 1963); Bodgál Ferenc: A kovácsmesterség kutatása (Miskolc, 1968).)

Kép forrása: Illés Vanda Anna

szakmán belüli tagolódás alapján ismert: 

- patkoló- vagy patkókovács 
(lópatkolás), 

- míves munkák Mesterei, műlakatos, műkovács, (vas és fém anyagokból, dísz, és iparművészeti tárgyak készítői),

- borotva-, serpenyő-, kapa-, olló-, csapda-, ár- és körző-, szeg- és szegecs-, sarló-, kasza-, szer- és szerszám-, balta- és fejsze-, kalapács-, fúró-, lánc-, fegyver-, és a műszerkovács stb.


Tojáspatkoló:

Patkolt tojás

- fegyverkovács, kardcsiszoló, csiszár:

Szabó István fegyverkovács

- ónműves 
(ónedény- és dísztárgykészítő mélyhúzással, mélynyomással és forrasztással)

- lakatos, lakatkészítő, 
kivált belőle a karosszériás, géplakatos, mezőgazdasági géplakatos

- drótos, drótostót

- esztergályos

- köszörűs, késes

- bádogos, edény -, és épületbádogos

- vízvezeték készítő, vízvezeték-szerelő 
(kialakulása idején a bádogos mellékfoglalkozása volt)

- kolompáros: 
(Üstfoltozó cigány, rézműves, bádogos)

- ötvös:
(művészi fémmegmunkálással foglalkozó szakember)

- aranyműves, ezüstműves, ékszerkészítő
(ma együttes a képzése az ékszerkészítő és a drágakőcsiszoló foglalkozással)

Nyers Csaba alkotása

Tarsolylemez készítő ötvös - Józsa Judit alkotása

Révész Sándor - ötvös - Boldogasszony gyűrű

A KÖSÖNTYŰ

(ékszerkészítő mesterség)

Kösöntyű:

1. A melltű, hajtű egyik fajtája.

2. A 14. sz. vége óta ismert elnevezés többféle ékszer és öltözetdísz (nyaklánc, karkötő, csat) megjelölésére, ’felfüggesztett, felakasztott (dísz)’ jelentéssel.

Nemesfémből készült női, tűvel ellátott melltű, hajtű ékszer.

Melltű:

a mell-, ill. derékrészen elhelyezett női ruhadarabok összeerősítésére szolgáló fémtű, amely többnyire rögzíthetően záródik, vízszintes fekvésben.

https://www.facebook.com/kati.gabor.5/posts/1017851131569923

Gránátköves hajtű - kösöntyű

Hétfalusi csángó öv és kösöntyű

Hétfalusi csángó kösöntyű

- tűzzománckészítő :

A tűzzománc vörös- vagy sárgaréz, esetleg vaslemezre készül speciális szilikáttartalmú festékkel. 
A vizes festék felhordása és száradása után 850 °C-os égetés következik.

Tündérvilág - Paál Sándor alkotása

Tűzzománc ékszer 

Kiss Zoltán tűzzománcos munkái

- tűkészítő

- ráspolyvágó 
(reszelő)

- órás: 
(mechanikus órakészítő és órajavító)

Kép forrása: Illés Vanda Anna

- aranymosó

Lovakkal kapcsolatos -, és bőrhöz kapcsolódó mesterségek  :

- lovász

- lovas termékek, lószőrékszer-készítő

- lócsiszár

(a lókereskedő, mert eladandó lovait azáltal teszi tetszetősebbé, hogy a ló testét sokat keféli és törölgeti, mintegy kicsiszolja, hogy fényesebb legyen)

- bőrdíszműves, szíj-, nyereggyártó...szíjjártó, nyerges:

Szíjgyártó - Rehorovics Anita festménye

- kovács, patkoló kovács: 

- varga, csizmadia - , cipész, suszter, bocskoros, bocskorkészítő:

Csizmadia mester - Hornok Magdolna festménye

Csizmadia - cipész műhely

- kesztyűs


- sapka -, és csákókészítő:

- viseletkészítő:

Fehér Jánosné viseletkészítő népi iparművész munkája, A Népművészet Ifjú Mestere

Madarász Kathy Margit Ferenczy Noémi díjas textilművész alkotása

- tímár: 

A bőrt, nyersbőrt kikészítő, illetve egyszerűbb lábbeliket varró mesterember régies neve. 
Bőrök kikészítésével, cserzésével foglalkozik.

- varga, cipész: 

A bőr kikészítésével és egyszerűbb lábbeli készítésével foglalkozó kisiparos.

Kép forrása: Illés Vanda Anna

- nemezkészítő: 

A gyapjúfeldolgozás másodlagos terméke. 
A legősibb textilanyag, melyet gyapjúból, víz segítségével, erős gyúrással, kézzel készítenek.

Kaszás Ákos népi iparművész, nemezkészítő mester

- szűcs:

A szűcs ruházkodásra alkalmas szőrös bőrök szabásával, varrásával és kikészítésével foglalkozó mesterség.

A szűcsök eltérően a tímároktól és a vargáktól szőrős bőrök kikészítésével és feldolgozásával foglalkoznak.

Míg a szűcsök a bőrt a rajta levő szőr miatt dolgozták fel, addig a vargák, tímárok a szőrt eltávolították.

- subás, subakészítő, subavarró:

- Kefekötő:

- kulacskészítő:

- bőrtárgykészítő, népi bőrműves:

bőrműves mester - Koszta Zoltán:

https://www.facebook.com/zoltan.koszta.54/photos?lst=100000351385479%3A100000696161309%3A1469522105&source_ref=pb_friends_tl

2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság

Bőrműves, népi iparművész, Dancsecs Diána Keszthelyről:

- szaruműves:

- dobkészítő:

(bőr- fa- és fémmegmunkálással)

"A sámándob nem játék, s nem:  fegyver! Nincs ára, nincs meghatározható tárgyi minősége! SZEMÉLY, ERŐLÉNY, SZENT PARIPA, ŰRJÁRMŰ - ezért kell a hozzá való jogosítvány, nem való bárkinek!

A láthatatlan jogosítványt mindannyian csak évtizedek kitartó tanulásával és fejlődésével érdemelhetjük ki!

A dobok ugyan úgy teremtmények mint mi emberek, fontos szakrális síkok mozognak a létrejötténél, az állat bőrén keresztül egy ÉLŐLÉNY "szelleme" is munkálkodik,  a tulajdonos LÉNY szellemi és lelki minősége is benne lesz, valamint a saját LÉNYEM szakrális lelkisége is hozzáadódik. Nagy ERŐVEL bíró, gyönyörű PARIPÁK, egyedi hangzások jöttek létre így az elmúlt időszakban." - Heffner Atilla Keresztes

Heffner Atilla Keresztes dobkészítő mester

- kötélverő:

- szappankészítő:

- fuvaros:

Miknyik Mihály - A fuvaros, papír ceruzarajz

Mesterségek a pusztában:

- pásztor

A pásztor foglalkozás ősi állattartó mesterség, de életforma is.

A különböző állatfajok pásztorainak más-más nevet adtak.

Tájtól függően és az életkörülményeknek megfelelően lassan kialakult ezek közt az emberek közt egy sajátságos hierarchia, melyet szokásként vittek tovább íratlan törvényeikben.

Pásztorportrék ünneplőben...

Juhászlány vótam, juhászné vótam, még az uramnak is az összes ivadéka juhász vót mind, mind… Az én szüleimnek az eleje úgy, hogy a dédöregapjának a dédöregapja is mind juhász vót…

(Tóth Józsefné Papp Julianna Szül.: 1916. Juhász-feleség; Ókígyós.)

Az én elődöm mind pásztordinasztia vót. Az ükapámtul visszamenőlegesen is. Én az vótam, az apámék is azok vótak, a bátyám is az vót, pásztorember vót… Hát így éltünk tovább!

(Deák Antal Szül.: 1923. Kanász számadó; Orosi-puszta.)

Gyűjtötte és lejegyezte: Harangozó Imre

Megleltem: Papp Zsolt oldalán

A Pásztormunka

A pásztortársadalomban fönnáll egy belső tagozódás.

Ez koronként és térségenként eltérő módon és többféle rendezőelv szerint alakult ki.

Ezek egyike a foglalkozási, mondhatnánk "szakmák" közötti rangsor, ami nagyban függött a táj adottságaitól és így a legeltetési lehetőségektől, - ennek következtében attól is, hogy az adott "szakma" hány fővel képviseltette magát azon a vidéken.

Azonban fel lehet állítani egy általános, elterjedtebb rangsort, melyek itt fontossági sorrendbe vannak szedve:

-      csikós – „lópásztor”, a ménes legeltetője, őrzője

-      gulyás - azaz marhapásztor, a gulya őrzője

-      juhász – juhpásztor, a juhnyáj őrzője

-      kondás, kanász – disznópásztor, a konda vagy falka őrzője - előbbi minden este hazahajtotta, utóbbi kint teleltette a disznókat azaz ,,ridegen tartotta"

- csordás és a csürhés – az istállóban tartott, 

csak napközben kihajtott négylábú állatok őrzője.

-      A szárnyasok őrzésével többnyire gyermekek lettek megbízva, 

így mindenütt a rangsor végére kerültek, 

ezek közül a libapásztor, a ludas említhető meg itt.

A fontossági elsőbbségért mindig nagy "verseny" folyt a csikós és a gulyás között.

Egyes tájakon (Nagykunság, Hortobágy) a csikós vezette a pásztorrangsor elejét, másutt (Nyírség, Bodrogköz), ahol kevesebb volt a csikós, a gulyás állt az élen.

Érdekes kivétel, hogy a Bakonyban és Somogyban - és általában a Dunántúlon - a rangsort a kanász, később (20. század) a juhász vezette.

A másik féle sorrend már a tapasztaltságtól, rátermettségtől (és így többnyire a kortól) is függött, ezek:

-      számadó – a legelőre hajtott állatokért a legeltetési időszakban anyagilag is felelős személy, - az uradalom, majd a falu vagy a gazdaság fogadta föl egy-egy szezonra.

Majd ő jelölte ki, fogadta föl segítőit,a bojtárokat, így tulajdonképpen ő alá tartozott az összes felfogadott pásztor.

Távollétében az öregbojtár, vagyis az első bojtár helyettesítette.

Az öregbojtár után következett a többi bojtár, és a sor végén a ,,tanuló" - akisbojtár.

-      bojtár – az állatok őrzésével közvetlenül megbízott ember.

Becsei kisbojtár

További elnevezések, névváltozatok, szokások

-      birkás - a nyugat-európai juhfajták pásztora, míg a régi magyar fajták őrzőjét juhásznak hívták továbbra is

-      bács, bacsó - a számadó juhász neve a magyar nyelvterület északi részén

-      monyator - fiatal pásztor, pásztorfiú (fehér fordított bundája van és bundasapkája)

A juhász kifejezés a magyar nyelvben eredetileg ihász formában élt, mai alakját a nyelvi illeszkedés során nyerte el.

- csikós (lópásztor)

A csikósok egykor igen megbecsült tagjai voltak a magyar társadalomnak. 

Jellegzetes lószerszámot használnak ma is, ez az úgynevezett patrac, a heveder nélküli nyeregféleség.

Terelőeszközük a saját maguk készítette, díszes karikás ostor, 

mellyel a ménest terelik. 

A KARIKÁS OSTOR

A "karikás" jelző onnan származik, hogy e típusú ostort gyakran – bár korántsem általánosan – forgó karika közbeiktatásával erősítik a nyeléhez. 

A karikást leginkább a csikósok használják, mesterségük jelvénye, címere, de más pásztorok is alkalmazzák. 

A karikás faragással, szíjfonatokkal, sallangokkal, pillangókkal díszített. 

A karikás sok részből tevődik össze, s tájanként igen változatos az egyes részek elnevezése. 

Általánosnak mondható a nyélhez erősítő szíjkötés neve: a telek. 

A karikás derekát kötél köré 6, 8 vagy 12 vékony szíjból, ágból fonja a pásztor. 

Az ehhez csatlakozó csapó egyes szíjból áll, a csapó végére kerül a sudár, ami a cserdítéskor a durranó hangot adja.

A karikás ostorral való bánni tudás ma már a hagyományőrzés része is.

(Forrás: wiki alapján)

A csikósok legfontosabb társa a hátaslovuk, melyet sok mindenre megtanítanak. 

Régen hasznos módszer volt a ló-fektetés, így az éles szél és a támadók elől is megmenekülhetett ló és lovasa.

Ma a csikós bemutató ügyességi gyakorlatai között ló-fektetés, ló-ültetés és kendőlopás is szerepel.

Egy történet szerint ...

...réges-régen egy német úr fogadást kötött egy alföldi csikóssal, hogy az ő kutyája okosabb a lónál.

A német úr azt állította, hogy a kutya azért okosabb, mert utasításra leül, lefekszik - erre a csikós bebizonyította neki, hogy az ő lova is képes ugyanerre. 

Azóta ez a mutatvány a csikósok körében hagyománnyá vált.

A csikósoknak nem volt más eszközük, amivel megvédjék a méneseiket a rablóktól és a vadállatoktól, ezért megtanultak mesterien bánni az ostorral, ami nem csak fegyver lett, hanem játékaikban is szívesen használták.

Külön attrakciónak számít a puszta-ötös.

Puszta ötös - Koncz Csaba festménye

Maga a produkció abból áll, hogy a csikóslegény a két hátulsó ló hátán állva hajtja a magyaros stílusban összefogott lovakat.

Koch-ötösnek is nevezik, mert sokáig úgy tartották, hogy a bravúros mutatványt Ludwig Koch osztrák festő álmodta vászonra 1923-ban.

A kiváló magyar lovas, Lénárd Béla keltette életre a képet.

OMÉK 1958 (Első magyar Puszta ötösfogat Lénárd Béla hajtásában ):

video: http://www.youtube.com/watch?v=_tVKhy7OXVE

Régi metszetek között kutatva nemrég egy cirkuszi plakátra bukkantak, mely 1845-ből származott.

A képen magyaros kantározású, összefogott együttes két hátulsó lován állva a magyar csikós összesen kilenc lovat hajtott.

Ma már a csikósok egymás rekordjait döntik meg, már 16 lovat is hajtottak egyszerre.

Igen jól betanított, rendkívül ügyes lovasemberekre van ezekhez a bemutatókhoz szükség, hiszen az erős iramban hajtott lovakon bemutatott puszta-ötös valóban igazi lovas bravúr.

Nincs asztalom, sem székem… Csikósélet a Hortobágyon:

video: http://www.youtube.com/watch?v=BqJ9_sE1_U8

  

Csikósok

video: http://www.youtube.com/watch?v=gCp6AzMSZLQ

Beszélgetés egy öreg csikóssal Balmazújvároson

Nagy Lajos beszél pár szóban a régi dolgokról, csikóséletről, karikás készítésről.

video: http://www.youtube.com/watch?v=3y2dKq2QePs

Lófektetés:

A pusztai élet során gyakran előfordult, hogy a betyároknak rejtőzködniük kellett lovaikkal együtt a pandúrok elől.

A lovaknak csendben és nyugodtan kellett feküdni a lovasok mellett.

A karikás ostor csattogtatásával demonstrálják, hogy semmilyen zaj nem zavarta meg a lovakat, és így nem árulták el hol rejtőzött a betyár.

A ló hátán állás:

Ez segítette a betyárokat abban, hogy a magas fűben, a nádas mögül, minél messzebbre láthassanak el a pusztában.

A képen: a lóültetés,ez az úgynevezett kutyaülés, ami igen nehéz és természtellenes pozíció a ló számára.

(Forrás: "lovasblog")

Ezt a filmet ajánlom.

hortobágy (1936)

http://www.youtube.com/watch?v=YxCael_i5EY

Beszélgetés Petrovics Mihály juhásszal  (juhász = juhpásztor)

video: http://www.youtube.com/watch?v=xkpxY0K5fRQ

Kanásztülök használata. Balmazújváros (kanász = disznópásztor)

video: http://www.youtube.com/watch?v=0_lCGORSccM

A juhász...

a juhokat őrző pásztor általános elnevezése.

Juhász (Sólyom László) jellegzetes kalapviseletben és bajusszal (Vésztő, Békés m.)

A tájanként változó neve egyúttal a pásztorszervezeten belüli helyzetét is meghatározza.

Az Alföldön és Erdélyben általános a bács, bacsa vagy → bacsó (oláh eredetű szó, de a szláv nyelvekben is ismert) elnevezésű juhpásztor, az urasági vagy közös nyájak ivar és kor szerint elkülönített csoportjait őrző → bojtárok →számadója, gazdája.

Juhász kampóval

juhászkampó

A nyájjuhász a Tiszántúlon több gazda tulajdonát képező közös (anya-, kos-, ürü-) nyáj pásztora.

Juhász a Hortobágyon

A Duna–Tisza közén a nem fejős (pl. meddő) nyájakat őrzi, függetlenül attól, hogy annak egy vagy két gazdája van.

Juhász szűrkabátban (Sárvár, Vas m.)

Juhász csuklyás szűrben, hátulról

Erdélyben a csobán és a pakulár (román eredetű szó) a közös nyájak számadóit vagy bojtárjait jelenti.

Juhász Erdélyben

A magatarti juhász (Alföld) (újabban maszek juhász) kevés földű vagy föld nélküli juhos gazda, falkáját bérelt legelőn tartja.

Juhász - Pálnagy Zsigmond festménye

Székelyföldön a fejős juhász segítségét (az Alföldön → esztrengahajtó) román eredetű szóval monyatornak nevezik.

Csillagszemű juhász - Páll Domokos kerámia alkotása

A juhász terelőeszköze a → karikás. (→ még: birkás, → magatarti juhászat)

(a Magyar Néprajzi Lexikonból idéztem. Tudom én, hogy hűséges társa a puli, és a csikósok használják inkább a karikást. ;-) Úgy látom, hogy át kell írjam a Lexikont ;-)  Köszönet Papp Zsoltnak a segítségéért!)

Papp Zsolt - juhász

É-hevesi ünneplő juhászviselet (Mikófalva, Heves m.)


A hátibőr vagy kacagány, 

mely voltaképpen egy egész, szárazon kitört juhbőr, melyet a juhász szőrével befelé fordítva vet hátára, úgy, hogy a mellső lábakkal nyakában, a hátsókkal derekán kötöz össze.

Juhász maga készítette elej- és hátibőrben (20. sz. eleje, Hajdúszoboszló)

(Irod. Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp, 1914); Földes László: Esztena und Esztena Genossenschaft bei den Szeklern (Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa, Bp., 1961); Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Debrecen, 1965).

Beszélgetés Petrovics Mihály juhásszal  (juhász = juhpásztor)

video: 

http://www.youtube.com/watch?v=xkpxY0K5fRQ

- posztókészítő: 

(a finomabb gyapjúszöveteket előállító gyapjútakács)

- pipás:

- fafaragó:

Kanalas József munkája

- szaruműves, fésűs, csontfaragó 

- szoborfaragó

- szövő:

  

- szűcs:

Úgynevezett teljes szakma: a nyúzást követően a szőrös bőrből készíti bonyolult vegyi és fizikai eljárásokkal a különféle ruházati termékeket - résszakmái a kesztyűs (bőrkesztyűkészítő) - és a kucsmás (kucsmakészítő)

- szűrszabó:

Zalai Károly szűrszabó  

Bihari szűr

- takács: 

Szövéssel foglalkozó iparos.Vászonkészítő szövőmester.

- viseletkészítő:

- révész: 

A folyóknál a révnél csónakkal vitte át az utast a másik oldalra.

- pákász:

A lápvidékek lecsapolásáig komplex halász, vadász, növénygyűjtő életformája volt a lápok, mocsarak vidékén élő falvak lakóinak.

Pákász eszközök

- halász

- tőzsér 

(Marhakereskedő)

- gátkészítő

- kőfaragó

Továbbá: 

- Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html

- Magyar hímzések és motívumok kincsestára:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/magyar-himzesek-es-motivumok-kincsestara.html

 - A magyar népviselet és a szakrális geometria:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html

...és még további népi mesterségeink...:


- kárpitos

- népi építészet

- állatpreparátor 

Az állatok kitömésével foglalkozó személy.

- borbély:

Egy olyan foglalkozást jelöl, amibe hajvágás, borotválás és a szakáll fazonigazítása tartozik. 
Régebben kisebb műtéteket (például sebek összevarrása) és fogászati beavatkozásokat (főleg foghúzás) is végeztek.

Kép forrása: Illés Vanda Anna

- seborvos

-  mesemondó és játszóházas

- lakodalmas, vőfély: 

Násznagy, az ünnepélyes lakodalmat megszervező férfi, afféle falusi ceremóniamester

Avasújfalusi vőfély 

Kőrösfői vőfélyek

(Forrás: Wikipédia/Magyar Néprajzi Lexikon)

VÁSÁRNAPTÁR

január vége - Méhész találkozó  - Kaposvár

február közepe - Méhész találkozó  - Szekszárd

február vége - Méhész találkozó - Székesfehérvár

március 15. - Magyarok Vására - Kiskunhalas

március vége - április eleje - Táncház Találkozó

április közepe - Fazekas találkozó - Naszály

április vége - Fazekas találkozó - Zalaegerszeg Falumúzeum

május eleje - Gizella napi vásár - Veszprém

május eleje - Korona Vásár - Székesfehérvár

május közepe - Múzeumok Majálisa - Budapest

június eleje - Városmajori Búcsú - Budapest XII. kerület

június eleje - Kékmadár Fesztivál - Kalocsa

július eleje - Fazekas találkozó - Magyarszombatfa

augusztus eleje - Méhész találkozó - Jászberény

augusztus eleje - Cserépvásár - Veszprém

augusztus közepe - Kurultáj - Bugac

augusztus 20. - Mesterségek Ünnepe - Budapest

szeptember közepe - Szekszárdi Szüreti Napok

szeptember vége - Pásztortalálkozó - Csákvár

október eleje - Mihály napi vásár - Debrecen

október közepe - Magyarlukafa

december eleje - Fazekas találkozó - Kecel

december eleje (dec. 23-ig) - Adventi vásár - Debrecen

(Forrás: donko-manufaktura)

NÉPMŰVÉSZETÜNK VÉDELMEZ MINKET

A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk.

Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk.

Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek!

Úgy védelmez, hogy ismerjük, tudjuk, megértjük, használjuk, beépítjük mindennapjainkba őseink tudását.

Életünk részévé tesszük újra....és rezgésszinten uraljuk is.

Így a formákon, motívumokon, ezek ismeretén, tudásán és azok erőin át védelmet is jelentenek számunkra, hiszen a Forrás erejében élünk.

...és akkor még nem is szóltunk a népmeséinkről, szólásainkról, közmondásainkról, népdalainkról, néptáncunkról, gyógynövényeinkről, gyógyvizeinkről, rovásírásunkról stb. melyek szintén az ősi tudásunk részei.

Mind - mind fontos, és a teljességhez tartozik!

Továbbá:

1. Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/vilagszep-tunder-ilona-osmagyar-legenda.html

2. Hargita:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/hargita.html

3. MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/moldvarol-s-moldvai-csangokrol.html

4. Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/nyergesteto-magyar-tortenelem.html

5. A pozsonyi csata:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/a-pozsonyi-csata.html

6. Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/magyar-mitologia-es-rovasok.html

7. Az utolsó Táltos:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/az-utolso-taltos-magyar-monda-wass.html

8. Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html

9. Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/az-arvisurabol-reszlet-1-2.html

10. A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/solyomfi-nagy-zoltan-magyarsag-osi.html

11. A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/a-magyar-szent-korona-igazi-rejtelye.html

12. Húsvéti népszokások, hagyományok:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/husveti-nepszokasok-hagyomanyok.html

13. CSABA KIRÁLYFI:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/csaba-kiralyfi.html

14. A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html

15. MIENK VAGY ERDÉLY:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/02/mienk-vagy-erdely.html

16. Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/meseterapia.html

17. A magyar népviselet és a szakrális geometria:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html

18. Népi játékok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/nepi-jatekok.html

19. Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/oktober-szureti-honap-szuret-es-szureti.html

20. Székelykapuk:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/szekelykapuk.html

21. A magyar házak mágikus ereje: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-magyar-hazak-magikus-ereje.html

22. Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html

23. Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html

24. Pünkösd: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosd-csiksomlyoi-legenda.html

25. Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html

26. Péter – Pál napja az aratás kezdete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/peter-pal-napja-az-aratas-kezdete.html

27. László napra - Szent László király: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/laszlo-napra-szent-laszlo-kiraly.html

28. Szent Márton a néphagyományban: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/szent-marton-nephagyomanyban.html

29. KATALIN NAP ÉS A NÉPHAGYOMÁNY:
 http://emf-kryon.blogspot.hu/2013_11_24_archive.html

30. November - Szent András hava:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/november-szent-andras-hava.html

31. Az őrségi = ősrégi jelkincs: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/az-orsegi-osregi-jelkincs.html

32. Miklós - napi hagyományok itthon: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/miklos-napi-hagyomanyok-itthon.html

33. Téli népszokások: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/teli-nepszokasok.html

34. A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-teli-napfordulot-feny-szuleteset.html

35. A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-nepmuveszet-mint-magyar-nep-szakralis.html

 36. A szólásainkban rejlő tudás:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-szolasainkban-rejlo-tudas.html

37. A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-tanc-magyar-neptancok.html

38. Magyar hímzések és motívumok kincsestára:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/magyar-himzesek-es-motivumok-kincsestara.html

39. Népi játékok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/nepi-jatekok.html

40. A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/halasi-csipke-kiskunhalas-aranya.html

41. Népi mesterségek listája: 

http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/nepi-mestersegek-listaja.html

42. NÉPI MESTERSÉGEK - MESTEREK BEMUTATÁSA  -  Hornok Magdolna festőművésznő alkotásai által:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/03/nepi-mestersegek-mesterek-bemutatasa.html

- Bányászat:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/09/banyaszat.html

Szeretettel,

Gábor Kati

web oldalam:

hagyomanyorzoink.hu

blog oldalam: 

http://www.emf-kryon.blogspot.com