2015. április 15., szerda

A Galápagos-szigeteki óriás teknősök és iguánák


A Galápagos-szigeteki óriás teknősök és iguánák




A Galápagos-szigetcsoport Dél-Amerikától nyugatra fekszik az egyenlítő mentén.






Számtalan apró zátonyból és szigetecskéből áll, valamint néhány nagyobból, összesített lakossága kb. 20 000 ember.


Legjelentősebb szigetei: 

Isla Isabela, Isla Fernandina, Isla Bartolome, Isla Santa Cruz, Isla San Cristobal, Isla Floreana. Repülőtér található az Isla San Cristobaldon és az Isla Baltrán is.






A Galápagos-csoporthoz tartozó 19 sziget az óriás teknősök, a szárazföldi és tengeri iguánák, albatroszok, kormoránok, vörös és kéklábú rákok és még több száz őshonos állat - köztük a környező vizekben rendszeresen időző bálnák - paradicsoma.






Az iguánák

A Galápagos-szigetcsoporton, az óceánnal körülölelt kis szárazföldeken, ahol szinte édesvíz sincs, az életet egykor a madarak mellett az iguánák jelentették.






Ezek az 1 méter körüli hüllők kókuszhéjakban, pálmatörzseken sodródva juthattak el a dél-amerikai földrészről a Galápagos-szigetcsoportra, ahol az óriásteknősök mellett megtelepedtek, átalakultak, alkalmazkodtak a zord körülményekhez, és lett belőlük tengeri iguána, aki képes hosszú perceket a víz alatt tölteni, a sót kiválasztani, tengeri moszatokkal táplálkozni.






Az ember ösztönösen fél, irtózik a csúszómászóktól: bizony a hüllők voltak azok, akik túléltek sokszor évmilliókat, túléltek katasztrófákat, és akik mesélhetnek nekünk a múltról.

Az egész szigetcsoportot természetvédelmi területnek nyilvánították, és a városon kívülre, a természetbe csak és kizárólag idegenvezetővel lehet kimenni.

A vezetők nagyon vigyáznak, hogy az egyes szigetek között állatok ne "utazhassanak" , mert például egy tengeri iguána (leguán) elpusztul a szárazföldi iguánák szigetén.






Az állatokhoz hozzáérni tilos; 
amint megsimogattunk egy fókát, és az visszamegy társaihoz, a többiek kiközösítik, mert megérzik rajta az emberszagot.

A helyiek rendkívüli módon tisztelik az állatokat, és az állatok egyáltalán nem félnek az embertől. 

Egy-egy sólymot akár két méter távolságra is meg lehet közelíteni, akkor sem repül el, ez igaz a legtöbb madárra. 

A fókák és az iguánák mellé akár le is lehet ülni, és a gyíkok sem szaladnak el.

A szigeteken csak az ösvényeken szabad menni, mert sok madár a földön fészkel, és gyakran nem észrevehető a fészkük.


Számtalan állatfaj él itt, ezek közül a legjelentősebbek:

A Tengeri iguánák






A tengeri leguán (Amblyrhynchus cristatus) a hüllők (Reptilia) osztályába a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe a gyíkok (Sauria) alrendjébe és a leguánfélék (Iguanidae) családjába tartozó faj.






Az egyetlen valódi tengeri gyík.

Testmérete: a hímek megnőhetnek akár 130 cm-re is, a nőstények azonban sosem nőnek 60 cm-nél nagyobbra.

Színe szürkészöld, a hímek a párzási időszakban vörösesre váltják színüket.

A hőmérséklet is hatással van a színükre: amint kimásznak a hideg tengerből, még feketék, de hosszas sütkérezés után visszanyerik eredeti zöldes színüket.

A sütkérezésre azért van szükség, mert az iguánák, a gyíkok családjába tartozván, hüllők, így önmagukban nem tudnak állandó testhőmérsékletet fenntartani.






Tengeri zöld moszatokkal táplálkoznak, az ezekkel szükségszerűen felvett sót ezután a sómirigyük választja ki, és napozás közben folyamatosan párologtatja el.

Erős, de valójában szelíd növényevők, táplálékuk kizárólag a víz alatti algák és a tengeri algák. 

Rövid, tompa orruk van.
Kis, borotvaéles fogai segítségével kaparja le az algákat a sziklákról.
Oldalirányban lapított farkával krokodilszerűen halad a vízben. 




A hosszú és éles karmaival kapaszkodik a sziklákba a parton vagy a víz alatt, a nehéz áramlatokat kivédve.
Nappal aktív állat.
Egyszerre csak 2-3 tojást rak.

A gyíkfélékhez tartozó tengeri iguánák az árapályzóna algáit legelik, de néha le is buknak a víz alatti algatelepekért. 

Nagy kolóniákban élnek a Galapagos-szigetek déli partvidékén.
Számuk néha a két és fél ezret is eléri kilométerenként a partvonalon.

Az 1997–98-as nagy El Ñino idején a szokásos, tápanyagban gazdag hideg áramlatokat kiszorították a tápanyagszegény meleg áramlatok, ennek hatására az iguánák táplálékforrása nagyon megcsappant.

Az iguánák szokásos táplálékául szolgáló algafajok helyét olyan algafajok foglalták el, amelyek az iguánák számára emészthetetlenek.






A testméret csökkenése a szaporodás csökkenésével járt.
Amikor azonban átvészelték a szűkös idõszakot, amikor helyreállt a megszokott táplálékbőség, az iguánák újra megnőttek, és reproduktivitásuk is helyreállt.

A példányok számát több százezerre becsülik, de veszélyeztetett, védett, kihalástól fenyegetett faj.



Galápagosi óriásteknős


A galápagosi óriásteknős vagy más néven elefántteknős (Geochelone nigra) a hüllők (Reptilia) osztályába és a teknősök (Testudines) rendjébe és a szárazfölditeknős-félék (Testudinidae) családjába tartozó faj.





Csak a Galápagos-szigeteken találhatók meg, egyre kisebb számban.





A legnagyobb ma élő szárazföldi teknősfaj, amelyet óriás voltának hangsúlyozásaként elefántteknősnek is hívnak. 
Testtömege 400 kilogramm, testhossza akár 180 cm hosszú is lehet fejétől a farkáig.

Súlyos teknőjének alakja mutatja, milyen élőhelyen él.
Azon alfajoknak, amelyek dús növényzettel borított területen élnek, a páncélja boltozatos, a lába és nyaka is rövidebb, így nem tudnak olyan magasra nyújtózni. 

Más területeken élő alfajoknak, ahol gyérebb a növényzet, a páncéljuk nyereg alakú, valamint hosszabb nyakuk és lábuk is segíti őket abban, hogy jobban elérjék a növényeket. 

A harmadik típusba a kettő ötvözete tartozik.
Ez az élőhelyhez köthető morfológiai változatosság nagy hatással volt a szigeteken tartózkodó fiatal Charles Darwinra is.





A szigetek szélsőséges éghajlati viszonyaihoz nagyszerűen alkalmazkodtak.

A hűvösebb órákat az alacsonyabban fekvő, lávafelszínű területeken töltik.
Itt azonban gyér a növényzet, ezért a hőmérséklet emelkedésével a magasabban fekvő, buja növényzetű szigetrészekre vándorolnak. 

Növényevő állat, főként fűvel és levelekkel táplálkozik, olyan felfegyverzett növényeket is „megtámad”, mint a csalánfélék és a manzanillo-fák.
Ez utóbbi valósággal égeti az emberi bőrt, de a páncélosoknak nem tud ártani, a termése kedvelt csemegéjük.





Az óriásteknősök nem a gyorsaságáról híresek, mindössze 0,25 km/h-val sétálnak.
Az óriásteknősök napi vándorlásuk során ugyanazt az ösvényt használják. 
Állatkerti megfigyelések szerint meghatározott sorrendben mennek alvóhelyükre, amelyen belül minden egyed saját területet foglal el. 

Körülbelül 16 órás szendergés után indulnak ki a külső kifutójukba, szintén meghatározott, de fordított irányú sorrendben, mint befelé.
Vagyis az hagyja ott legutoljára a házat, aki legelőször lépett be.
A természetben is megfigyelték, hogy összehangolják a napi vándorlásukat. 

Az évek során több ezernyi teknősláb által legyalult ösvények valóságos országutakká válnak.
Fontos, hogy ezeken járjanak, mert a legrövidebb utat jelzik a ritka vulkanikus tavakhoz, az ösvényekről letérve valószínűleg eltévednének.
A sorrend a szociális rendszer és dominancia-viszonyok meglétét is jelzi.





A nőstények illatanyagokkal jelzik fogékonyságukat január és augusztus között. Mikor a hímek a levegőt szimatolva erről tudósítást kapnak, felkerekednek megkeresni az illat forrását.
A találkozást a hím heves udvarlása követi, amely gyakorlatilag azt jelenti, hogy rámászva mozgásképtelenné teszi, majd párzik vele. 

A nőstények júniustól decemberig több alkalommal ásnak fészket, amelyekbe egyenként átlagosan 10 tojást raknak.
A tojások lerakására az alacsonyabban fekvő napos területek a legmegfelelőbbek, a nőstények rendszerint a megszokott fészkelőhelyükre térnek vissza.
A lerakott tojásokat a nőstény gondosan betemeti, majd a nap melegére bízza a költésüket. 





A hőmérsékletviszonyoktól függően 3-8 hónap alatt kelnek ki a kis teknősök.
A gyámoltalan, de korán önállóságra kényszerült fiatalok közül csak nagyon kevesen élik meg az első tíz életévüket.
A nagyobbra nőtt teknősöknek azonban már nincs természetes ellensége, így akár 120-200 évig is élhetnek.
A legöregebbnek tartott egyed Harriet, egy ausztrál állatkert lakója, aki 1830-ban született.

Bár vannak kihalt alfajai és olyan alfajai is melyek száma nagyon kevés a faj összlétszáma 14-15 ezer egyed között van, ezért a Természetvédelmi Világszövetség a „sebezhető” kategóriába sorolja.






Élőhelyén igyekeznek mindent megtenni a faj megmentése érdekében.
Mivel a Galapagos-szigetek Ecuador legtöbb bevételt hozó tartománya, és ez kizárólag a turizmusnak köszönhető, igyekeznek a szigetek legfőbb vonzerejét adó teknősöket megóvni. 

A ritkább alfajokból tojásokat hoznak be a Charles Darwin Kutatóközpontba, ahol kikeltik azokat.
A fiatal teknősöket, mihelyst elérik azt a méretet, hogy már nem fenyegetik őket a betelepített disznók, patkányok, kutyák és macskák, visszaengedik természetes környezetükbe.

Emellett igyekeznek a szigeteket megtisztítani a fiatal teknősökre veszélyes betelepített állatoktól és a teknősök fő táplálékkonkurenseitől, a szintén betelepített kecskéktől, szamaraktól és szarvasmarháktól.

Impozáns mérete és ritka volta miatt kedvelt állatkerti állatnak számít. 
Elsősorban a gyakoribb alfajait tartják. 

Főleg az amerikai állatkertekben elterjedt faj, néhány gazdagabb magángyűjtőnél is megtalálható az Egyesült Államokban.

Magyarországon egyetlen állatkertben sem látható, legközelebb Bécsben és Prágában találkozhatunk vele.











Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 

- Gyógyító növényeink 1./b rész:

- Gyógyító növényeink 2. rész: 


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 


- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 

- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 

- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 


- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:

- Nagymamáink házi praktikái – 1. rész: 

- Nagymamáink házi praktikái – 2. rész: 




- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- A DOHÁNY LEHET A RÁK ELLENSZERE:

- MÁK - MÁKOLAJ:

- ZSÁLYA:

- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - Szabó Gyuri bácsi tanácsai:

- Az útifű:

- Galaj:

- Az erős paprika:



- A LEPKÉK:

- ÉJSZAKAI LEPKÉK:

- A MADARAK:


- KÉRŐDZŐK:

- DISZNÓFÉLÉK:

- LÓFÉLÉK ÉS A SZAMÁR:

- A HOLLÓ – HOLLÓ FAJTÁK

- FECSKEFÉLÉK:

- KROKODILOK:

- SÜNFÉLÉK:

- A GOMBÁK ORSZÁGA:

- A talaj élővilág (edafon) összetevői:

- ALGÁK - MOSZATOK:

- RÁKOK:

- TENGERISÜNÖK ÉS TENGERICSILLAGOK:

- KAGYLÓK:

- TENGERI CSIGÁK - TENGERI FÉRGEK - VÍZI GILISZTÁK:






Szeretettel,

Gábor Kati



blog oldalam: 










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése