2016. június 15., szerda

CSERESZNYE


CSERESZNYE




Latin név: Cerasus avium.

Cseresznye, az istenek eledele.

Tavasszal felveszik legszebb ruhájukat.




Rovarbeporzású.

A méhek és egyéb rovarok is örömmel dongják körül illatos, gyönyörű virágait.




A nyár első gyümölcsének nevezik a cseresznyét, ami szép is, ízletes is, így nem csoda, hogy az ókorban az istenek eledelének tartották.
Május végén, június elején a korai fajták már beérnek.
Frissen a legjobb, de lefagyaszthatjuk, főzhetünk lekvárt, vagy készíthetünk belőle kompótot.

Középhegységi gyertyános-tölgyeseinkben vadon is él.

A rózsafélék családjába tartozó közismert fa.
Sok, érési időben, méretben, színben és ízben eltérő változata létezik.
Rokonánál, a meggynél, húsa keményebb, édesebb.
Frissen, befőttként, süteményekben fogyasztjuk, jó pálinkaalapanyag.
Számos változatát mint kedvelt gyümölcsfát termesztik.

A cseresznyében egy sor olyan természetes csodaszer van, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egészségesek maradjunk.




Erős antioxidáns-tartalma miatt az egyik legkitűnőbb nyári gyümölcs, amely megakadályozza a belső gyulladásokat, védi a gyomor nyálkahártyáját, így a káros baktériumok bejutásától is óv, emellett pedig segíti a melatonin nevű hormon termelődését, amely nagyon fontos szerepet játszik az elalvásban, így aki naponta 400 grammnyi friss cseresznyét megeszik, biztosan pihentető, nyugodt éjszakákra számíthat.




Ha bekapkodtuk a szemeket, a szárát vétek eldobni, ugyanis megszárítva hatásos hashajtó teát készíthetünk, ami még mintegy 10 féle betegségre is nagyszerű. Ilyen például a reuma, a hólyaggyulladás, a makacs köhögés, vagy éppenséggel a narancsbőr, ami a hölgyek életét keserítheti meg, főként ebben a hónapokban, mikor bikini szezon van.

Sötét helyen szárítsuk meg a cseresznyeszárakat, tároljuk tasakokban, hűvös, száraz helyen.




A teát egyszerű elkészíteni:

fél liter, fövésben lévő vízbe tegyünk bele két kiskanál szárított szárat, hagyjuk 5 percig főni, majd szűrjük le, és meghűlés esetén kortyolgassuk el forrón, naponta akár 3 alkalommal is.

Enyhíti a köhögést, de jót tesz azoknak is, akiknek fáj a hasuk, a derekuk, vagy épp a veséjük gyengélkedik, vagy akiknek húgyúti fertőzésük van, nekik is jót tesz a gyógyital.


Az orvosok is kifejezetten ajánlják a cseresznyeszárából készült tea fogyasztását a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek, de akiknek az emésztésükkel van gond, azok is alkalmazhatják.
Természetesen a fogyókúrázóknak sem tilos a főzet rendszeres fogyasztása, hiszen amellett, hogy segít megszabadulni a zsírpárnáktól, hatásosan méregtelenít is.

Ahhoz, hogy kevesebbet mutasson a mérleg nyelve, két héten keresztül naponta igyunk meg körülbelül egy liternyi cseresznyeszár teát.
Ezután tartsunk egy hét szünetet, utána ismét következhet egy két hétig tartó ivókúra.

Az egy liter forró vízbe 6-7 kiskanál szárat kell felhasználni, ezt 4 percig kell főzni.
Langyosan igyuk a teát, főétkezések közben, egész nap.

Meleg főzetben áztathatjuk reumás testrészeinket is, egy hétig rendszeresen alkalmazva a kezelést, hamarosan enyhülést tapasztalhatunk.

A terméskocsány felhasználása újabban igen nagy jelentőségre tett szert, mint szívműködést serkentő gyógyszer-alapanyag.




Megvan a magas vérnyomás elleni csodaszer: a cseresznye!

A magas vérnyomással kapcsolatban érdekes elméletet igazoltak a kutatások:

ha cseresznyét fogyasztunk, az ugyanolyan hatásos lehet, mintha gyógyszert szednénk a vérnyomásunkra.

Azért lehet ilyen jótékony hatással a cseresznye a vérnyomásunkra, mert fenolsavban gazdag, ami egy természetes antioxidáns.

Leveléből vizelethajtó, hasmenés elleni tea készíthető.




A cseresznyeszár főzetét vizelethajtóként, különösen vesekőképződésre hajlamos betegeknél, illetve más gyógynövényekkel társítva húgyhólyaghurut és vesemedence-gyulladás ellen alkalmazzák.

A növények gyógyhatásai – cseresznye és cseresznyefa

Cseresznye

Termése (maga a cseresznye) méregteleníti a szervezetet.
Vékony ága (tea) bőrtisztító, jó a korpás fejbőrre (külsőleg).
Kérge (tea) az alsó végtagokon a visszerekre.

A cseresznyefáról levágott 60-70 cm hosszú ágat törjük össze, és tegyük 3 L vízbe. 1-2 dl vízzel többet önthetünk hozzá, a párolgás miatt.
Forrástól számítva főzzük fél óra hosszat lassú tűzön.
Ha kész, és kihűlt, mézzel édesíthetjük.
Kortyolgassuk minél lassabban.
A kúra 10 napig tart. 3 dl igyunk belőle naponta.

A kérgével ugyanaz az eljárás, mint az ággal.

Fontos:

A receptek nem helyettesítenek orvosi kezelést. Mindenkire máshogyan hatnak. 
Meg kell figyelni, hogy jót tesz-e az elkészített tea. Ha igen, akkor folytassuk a kúrát.

(Diktálta: Krizantén)




A cseresznye

- kiváló vértisztító
- a bőrünkre is jótékony hatással van
- helyreállítja a hormonok egyensúlyát a szervezetben
- magas az ásványianyag tartalma - lúgosító hatású
- magas a c vitamin tartalma - fiatalít
- fogyókúrázóknak ajánlott - kiváló vízhajtó
- a szív és érrendszer támogatója




Ha nem terem a kertben …

Ha nincs kertünk, vagy van kertünk, de fánk nincs, akkor a piacra kell mennünk a csemegéért: mivel nem utóérő, viszont hamar megromlik, figyelmesen vizsgáljuk meg a gyümölcsöt!
Érett, ép, foltmentes, kemény és fényes héjú legyen, szárral együtt vegyük, mert úgy lassabban romlik, frissességét a szár élénkzöld színén láthatjuk. 
Maximum egy hétig áll el hűtőszekrényben, mosatlanul és kiterítve.
Figyeljünk rá, hogy ne nyomódjanak egymáshoz a szemek!
Ha nagyobb mennyiséget vásárolunk, fagyasszuk le, így vitaminjai megmaradnak. Fagyasztás előtt érdemes kimagozni.




A cseresznye főzéssel is tartósítható.
Így is sok értékes növényi rostot tartalmaz, de főzés után a vitaminoknak már csak töredékét találjuk meg benne.
Befőttnek, édességnek csakis leszárazva, kimagozva használjuk fel.

Mire jó?

A cseresznye 78−82 százaléka víz, a római katonák ezért oltották vele eredményesen szomjukat.
A természetgyógyászat a vesetisztító, vértisztító gyümölcsök közé sorolja, tisztító hatása révén bőrújító is, jó a pattanások ellen.
Csökkenti a vér húgysavszintjét, ezért az ízületi megbetegedések, például a köszvény megelőzésében is bizonyított hatása.
A reumát is enyhíti, és segít a cukorbetegségben szenvedőknek.
Enyhe hashajtó hatása van, ezért szorulással küszködőknek is ajánlott a fogyasztása.
Szárából tisztító, vízhajtó, méregtelenítő hatású teát készíthetünk.




Sok ásványi anyag és vitamin van benne

Átlagos energiaértéke 100 grammban 70 kcal (295 kJ).
Alacsony a zsír- és a fehérjetartalma, viszont sok szénhidrátot és növényi rostot tartalmaz.
A vitaminok közül az A, a B1, a B2, a B6 és a C található meg benne jelentős mennyiségben.
Vitamintartalmánál fogva erősíti az immunrendszert, gátolja a daganatos elváltozások, szív- és érrendszeri problémák kialakulását.
Sok ásványi anyagot és nyomelemet vehetünk magunkhoz a cseresznyével: folsavat, foszfort, kalciumot, káliumot, nátriumot, kobaltot és kiemelkedően sok vasat.
Valamint pantoténsavat, niacint, biotint és riboflavint is.
Fogyasztása segíti a fogak és csontok fejlődését, ezért gyerekeknek kifejezetten ajánlott, káliumtartalma a zavartalan izomműködésért, a normál vérnyomásért, a megfelelő szívritmusért felelős, valamint segít a sejtanyagcserében is.




A cseresznyében igen sok a melatonin.

Kutatások szerint a szívrohamot szenvedett embereknek alacsony a melatonin szintjük, tehát feltételezhető, hogy a cseresznye fogyasztása segít a szívroham megelőzésében.
A melatonin antioxidáns hatású, és az immunrendszer számára is fontos anyag.
A bogyós gyümölcsökben általában található antocián (egy növényi festék), mely erősíti és rugalmassá teszi az érfalat, gátolva az érelmeszesedés kialakulását.
A legújabb kutatások szerint serkenti a kötőszövet újraképződését, elősegíti a fehérjéből alkotott kollagénrostok összekapcsolódását, enyhíti az ízületi gyulladásban szenvedők problémáit és hatékony antioxidáns.
A cseresznyének gyulladást gátló, fájdalomcsillapító hatása is van, és a nátha kezelését is kiegészíti.
S természetesen minél érettebb a cseresznye, annál édesebb, tehát gyümölcscukor-tartalma annál magasabb.

A cseresznye gazdag bioflavonoidokban, melyek semlegesítik a sejtkárosító szabadgyököket, és elbontják a kötőszövetet károsító enzimeket – ez utóbbiak a bőr petyhüdtségét és öregedését gyorsítják.
E tisztító és vízhajtó hatású gyümölcs segít elszállítani a vérben lévő nem kívánatos anyagokat, növeli az energiaszintet, lúgosítja a szervezetet, segít a savbázis egyensúlyának helyreállításában, de a makacs székrekedésben is jótékony hatású.
A cseresznye szára nyálkaoldó, vizelethajtó és fogyasztó teakeverékek fontos alkotórésze.
A cseresznyét karcsúsító gyümölcsnek is hívjuk, mivel már a bélben képes semlegesíteni a zsírokat, így azok nem tudnak bejutni a vérbe.




Salátától a pálinkáig

Cseresznyéből sokféle ínyencséget készíthetünk.
A friss gyümölcs fogyasztása kézenfekvő, emellett gyümölcssaláta alkotórésze lehet, tésztaféléket tölthetünk vagy süteményeket ízesíthetünk vele, kompót készíthető belőle, befőttként vagy lekvárként tartósíthatjuk, de finom csemege a kandírozott cseresznye, mag nélkül aszalva a mazsolát is helyettesíti.
Cukorban sűrűre főzve az arab világban közismert csemege.

Az italokat tekintve gyümölcsléként, szörpként, alkoholos likőrként, koktélok alkotóelemeként használhatjuk fel.
A fekete fajtákból gyümölcsbort készíthetünk.
Az EU-ban védett magyar termék az egri cseresznyepálinka.
Francia különlegesség, hogy az erjedő cseresznyéhez hozzáadják az összetört magok egy részét, így a pálinka a mandulához hasonlatos mellékízt kap.
Magja nyersen enyhén mérgező, de olajként (a magot összetörve, vizesítve és desztillálva) keserű mandulaolaj helyett használható egyéb ételek elkészítésénél. 

Leveleit fehérborba áztatva különleges aperitif készíthető belőle.

Szép erezésű, vöröses fája és gyökere kemény, értékes bútoralapanyag. Intarziák, bútordíszek, hangszerek alapanyagául szolgál, a biedermeier korában vált kedveltté.

Ha a cseresznyefa kérge sérül, gyantát ereszt, amit filckalapok keményítésére használtak.
Borban feloldva pedig köhögés ellen kortyolták.

A cseresznyemagokat lenvászonba téve, és kályhán melegítve melegítőpárnának használható, pl. babáknak pocakfájásra.




Mire figyeljünk?

A csonthéjas termésekre jellemző keserű glükozidok, a prunazin és az amygdalin a cseresznyében is megtalálhatók, feltehetően a belső a magot védik.
A benne lévő amygdalin és az azt ciánsavvá alakítani képes enzim nem érintkezhet egymással, hiszen ez a növény számára is mérgező volna.
Ha viszont valaki ráharap a magra, az kémiai reakciót beindítva mérget szabadít fel.
A cianoglükoziddá alakult anyagok kis mennyiségben fokozzák a légzést és az emésztést, sőt még rákellenes hatást is tulajdonítanak nekik.
Nagy mennyiségben azonban mérgezők.
A gyümölcshúsban azonban csak nyomokban található meg.
Az amygdalinból víz és az emberi emésztőrendszerben található gyenge savak és emésztőenzimek jelenlétében is mérgező ciánsav képződik.

Sok friss cseresznye elfogyasztása után ne igyunk vizet!
A gyümölcs héján lévő élesztőgombákat a tömény gyomorsav pusztítja el, de ha a felhígított emésztőnedvek nem elég erősek, akkor az élesztőgombák erjesztő hatása miatt puffadás, gyomorfájás alakulhat ki.

Vigyázat! A nyírfa és az égerfa pollenjére érzékenyeknél keresztallergiás tüneteket produkálhat.




Cseresznyeleves nagykorúaknak

Hozzávalók:

50 dkg cseresznye, 1,5 dl száraz vörösbor, 1,5 dl tejszín, 1 evőkanál tk. liszt, fél citrom leve, egy darabka bio citromhéj, kis darabka fahéj, szegfűszeg, méz, csipet só

Elkészítés:

A gyümölcsöt megmossuk, leszárazzuk, kimagozzuk. A sót, a citromhéjat, a fahéjat és a szegfűszeget 5 dl vízbe szórjuk, 5 percig forraljuk, leszűrjük, és a levet visszaöntjük a lábosba. A lisztből és a tejszínből habarást készítünk. A cseresznyét a fűszerezett lébe tesszük, és hozzáöntjük a citrom kicsavart levét. Annyi mézzel ízesítjük, hogy kellemesen pikáns maradjon. Felforraljuk, és még 5 percig főzzük. Hozzáadjuk a tejszínes habarást, megint öt percig forraljuk, végül a bort is beleöntjük, és levesszük a tűzről. Kihűlve tálaljuk.




Sült hús cseresznyés vöröskáposztával

Hozzávalók:

4 szelet sertéshús, 35 dkg cseresznye, 1 fej vöröskáposzta, 1 dl száraz bor, 3 darab savanykás alma, 2 fej hagyma, citromlé, babérlevél, olívaolaj, borókabogyó, só, őrölt feketebors, ecet, méz

Elkészítés:

Az almát és a káposztát csíkokra vágjuk, összedolgozzuk, és meglocsoljuk citromlével. A kockára vágott hagymát pici olajon megpároljuk, hozzákeverjük a káposztás almát. Ehhez adjuk a bort, a babérlevelet, a borókabogyót, a sót, a borsot, és körülbelül egy órán át az egészet lassú tűzön pároljuk. Az utolsó pár percben hozzáadjuk a cseresznyét, végül a mézet és az ecetet. Eközben a sertésszeleteket sóval, borssal megsütjük. Főtt burgonyával tálaljuk.

Van kedved játszani?

Sokaknak okoz bizony fejtörést, hogy a gyönyörű cseresznye héja megreped, s ha valaki például ezzel kereskedik, máris aggódhat amiatt, hogy adjon túl a megcsattant héjú piros gyümölcsön.
Pedig valójában attól a cseresznyének még nincsen semmi baja.
Máshol kell keresni a megoldás kulcsát.
Ahhoz, hogy számodra se maradjon ez rejtély, végezzünk el együtt egy kísérletet!

Amikre szükséged lesz hozzá:

cukor
2 befőttesüveg
cseresznye
víz

Oldj fel egy üveg meleg vízben néhány evőkanál cukrot, majd várj addig, amíg lehűl.
Amikor már hideg az így kapott cukros víz, tégy bele egy szem cseresznyét, egy másik szemet pedig egy üveg tiszta vízbe.

A cukros vízben a cseresznye pár óra alatt összezsugorodik és ráncos lesz, míg a másiknak a héja egyre feszesebbé válik, végül pedig megreped.
A cukros víz, akárcsak más vizes oldatok, hajlamos a felhígulásra, ami azt jelenti, hogy kivonja a vizet a cseresznyehéj pórusain keresztül.
A vízhiány következtében a gyümölcs összezsugorodik, akárcsak egy leeresztett luftballon.

A sima víz esetében fordítva történik minden.
Mivel itt a cseresznye az, amiben cukor is és víz is megtalálható, ez törekszik a felhígulásra, és a cseresznye szívja fel a tiszta vizet a pórusokon keresztül. Persze csak addig, amíg a cseresznyehéj engedi, és szét nem csattan.

Pontosan ez történik akkor, amikor esik az eső, hiszen a cseresznye folyamatosan veszi fel a vizet a környezetéből.

No, és persze, amikor már túl sok vizet szívott fel, érthető, hogy nem bírja sokáig, és szétreped. De hát mit tehetnénk ez ellen? Legfeljebb reménykedhetünk, hogy az eső vár addig, amíg leszedjük a cseresznyét!



(Forrás: Antalvali)







Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 

- Gyógyító növényeink 1./b rész:


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése - fizikai és lelki gyógyulás: 


- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 

- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 

- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- Így készíts hófehér karácsonyfadíszt szódabikarbónából: 

- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 


- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:

- Nagymamáink házi praktikái – 1. rész: 

- Nagymamáink házi praktikái – 2. rész: 




- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- A DOHÁNY LEHET A RÁK ELLENSZERE:

- MÁK - MÁKOLAJ:

- ZSÁLYA:

- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - Szabó Gyuri bácsi tanácsai:

- Az útifű:

- Galaj:

- Az erős paprika:



- A LEPKÉK:

- ÉJSZAKAI LEPKÉK:

- A MADARAK:


- KÉRŐDZŐK:

- DISZNÓFÉLÉK:

- LÓFÉLÉK ÉS A SZAMÁR:

- A HOLLÓ – HOLLÓ FAJTÁK

- FECSKEFÉLÉK:

- KROKODILOK:

- SÜNFÉLÉK:

- A GOMBÁK ORSZÁGA:

- A talaj élővilág (edafon) összetevői:

- ALGÁK - MOSZATOK:

- RÁKOK:

- TENGERISÜNÖK ÉS TENGERICSILLAGOK:

- KAGYLÓK:

- TENGERI CSIGÁK - TENGERI FÉRGEK - VÍZI GILISZTÁK:

- KORALLOK - SZIVACSOK:

- MEDÚZÁK - TENGERIUBORKÁK - POLIPOK:

- PIÓCÁK:

- SZÁJTÁTÓHALAK VAGY KÖRSZÁJÚAK:


- CSIKÓHALAK:


- A TEKNŐSÖK:

- A Galápagos-szigeteki óriás teknősök és iguánák:

- A KOLIBRIFÉLÉK:

- IBOLYA – ÁRVÁCSKA: 


- Mángold - a majdnem spenót:



- BODZA:







- A SZIKOMORFA - Fügefa:


- MINDENTUDÓ A KENDERRŐL - A kendermunka - a kender gyógyító ereje:



- Ilus néni receptes füzete I.:

- 12 növény - ami azt a szervet gyógyítja - amelyikre hasonlít:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/12/12-noveny-ami-azt-szervet-gyogyitja.html

- A vérehulló fecskefű jótékony hatásai - gyógynövény:





Szeretettel,

Gábor Kati


blog oldalam: 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.