EVEZŐLÁBÚ RÁKOK
A plankton görög szó (πλαγκτον), a jelentése „vándorló”, „sodródó”.
Planktonszervezetek
Miközben a planktonikus
élőlények néhány formája alkalmas független mozgásra, és fel tud úszni önállóan
akár 100 métert is egy nap alatt (e függőleges fölfele vándorlást a magyar
megfelelő nélküli angol diel jelöli), a többségüket az állandó vízszintes
sodródás jellemzi, amit a testükben levő víz okoz.
Minden olyan élőlényt a
plankton életközösségbe sorolunk, amely helyváltoztatásában elsősorban a víz
áramlása és nem a saját izomműködése a meghatározó.
Evezőlábú rákok
A planktont
általában a következő típusokba sorolják:
Fitoplankton (a görög phyton, azaz növény
szóból):
a vízfelszín közelében élnek,
ahol elég fény segíti a fotoszintézist.
A fontosabb csoportjai a
kovamoszatok (Diatomeae), cianobaktériumok és a zöld algák (Chlorococcales)
Zooplankton (a görög zoon, vagyis állat
szóból):
kis egysejtű állatok és
többsejtűek (például a különféle tengeri állatok, halak, meszeshéjú állatok,
alsóbbrendű rákok (Crustacae) és gyűrűsférgek petéi és lárvái).
A többi planktonnal
táplálkoznak.
Bakterioplankton: baktériumok és archeák,
amelyek fontos szerepet játsszanak a szerves anyagok lebontásában, mélyen a
vízoszlop alján.
(Sok fitoplanktonnak is ez a
szerepe.)
Evezőlábú rákok
Méret szerinti
csoportok
A planktonikus
élőlények méret szerinti csoportosítása:
Csoport
neve Mérettartomány (Nagyságrendek listája
(hosszúság))
Megaplankton: > 2×10−2 m (20+
mm) medúzák; bordásmedúzák; bizonyos
előgerinchúrosok); fejlábúak
Makroplankton: 2×10−3→2×10−2 m (2–20
mm) pteropodák vagy tengeri pillangók;
nyílférgek;
krillek; medúzák; bordásmedúzák; bizonyos előgerinchúrosok); fejlábúak
Mezoplankton: 2×10−4→2×10−3 m (0.2
mm-2 mm) metazoák; e.g. evezőlábú rákok; medúzák; ágascsápú
rákok; kagylósrákok; nyílférgek; pteropodák; előgerinchúrosok; Heteropoda
Mikroplankton: 2×10−5→2×10−4 m (20-200
µm) nagy eukarióta protiszták; legtöbb
fitoplankton; kovamoszatok; Protozoa (likacsosházúak); csillósok;
kerekesférgek; metazoa ivadékok - ágascsápú rákok (evezőlábú rákok nauplius lárvái)
Nanoplankton: 2×10−6→2×10−5 m (2-20
µm) kicsi eukarióta protiszták; kicsi
kovamoszatok; kicsi ostorosok; páncélos ostorosok; sárgamoszatok; zöldmoszatok;
sárgászöld moszatok
Pikoplankton: 2×10−7→2×10−6 m (0.2-2 µm) kicsi eukarióta protiszták; baktériumok;
sárgamoszatok
Femtoplankton: < 2×10−7 m (<
0.2 µm) tengeri vírusok
Evezőlábú rákok
EVEZŐLÁBÚ RÁKOK
Az evezőlábú rákok (Copepoda)
az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe az állkapcsilábas rákok (Maxillopoda)
osztályába tartozó alosztály.
Evezőlábú rákok
Tíz rendjükben ezidáig több,
mint 24 000 fajukat írták le.
Tengerekben, édesvizekben,
interstíciális-, föld alatti- és efemer vizekben szinte mindig megtalálhatóak,
az egész Földön elterjedtek.
Régi magyar elnevezésük:
kandics, kandicsrák.
A szabadon élő fajok mérete
általában 1 és 2 mm közé esik, míg az élősdiek között több centiméter
nagyságúak is vannak (32 cm-ig).
A bioszféra
anyag- és energiaáramlásában rendkívüli jelentősége van ennek a csoportnak.
Az antarktiszi vizek krillje
(Euphausia superba) mellett a legnagyobb biomasszával rendelkező állatcsoport.
A szén ciklusban és a tengeri
táplálékhálózatokban szerepük óriási.
Az óceánok évente 2 Gt
(gigatonna) szenet kötnek meg a légkörből.
A Copepodák táplálkozásuk
során testükben megkötik a szenet, és napi vándorlási ciklusaik által a mélyebb
vízrétegekbe juttatják.
Csak növeli
gazdasági jelentőségüket, hogy az ember által fogyasztott halak legfőbb
táplálékát jelentik.
Egyes fajaik parazita férgek
terjedése során közvetítőként szerepelhetnek.
Rendszertani
besorolás:
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Rákok (Crustacea)
Osztály: Állkapcsilábas rákok (Maxillopoda)
Alosztály: Evezőlábú rákok (Copepoda)
Rendek:
Calanoida
Cyclopoida
Gelyelloida
Harpacticoida
Misophrioida
Monstrilloida
Mormonilloida
Platycopioida
Poecilostomatoida
Siphonostomatoida
Testük jellegzetes csepp alakú,
áramvonalas.
Általában farokvillában
végződik, melynek mérete és alakja rendre jellemző.
A testet két részre (proszóma
és uroszóma) osztja a leghajlékonyabb ízesülés, mely egyes csoportoknál az 5.
lábat viselő torszelvény előtt (podoplea), másokban e szelvény mögött
(gymnoplea) található.
Első ránézésre feltűnik egyetlen, középen ülő, piros
nauplius-szemük.
Színezetük változatos, leggyakrabban
szürkés, barnás, fehér, de előfordulnak kék, zöld, rózsaszín és piros színek
is.
Színük nem fajra jellemző, különböző
élőhelyeken más színezetűek lehetnek egyazon faj példányai.
Egyes fajok (pl. Megacyclops
viridis) testére algasejtek tapadnak, ennek köszönhető zöld színük.
A Macrocyclops fuscus,
nevéhez híven, általában sötét barna foltokkal, barna bélcstornával és barna
petecsomókkal rendelkezik.
A Macrocyclops albidus neve
is a színére utal, teste fehér, vékony fekete csíkokkal.
A tengerben világító fajok is
élnek.
Testük eredendően 16 szelvényből
áll: 6 fej-, 5 tor-, és 5 potrohszelvényből.
Ezek azonban az evolúció
során összeolvadtak, így a szelvények száma csökkent.
A fej (caput, cephalon) 5
szelvényéhez általában az első torszelvény hozzánő, ez a 6 szelvény alkotja a
fejtort (cephalothorax).
Toruk hátul elkeskenyedik,
potrohuk többnyire vékonyabb, farokszerű.
A hat feji szelvény hat pár
végtagot visel.
Mint a rákoknak általában,
két pár csápjuk (antenna) van.
Első csápjuk jól fejlett,
3-26 ízből áll, és fontos lebegtetési, helyváltoztató szerv.
A második pár csáp kisebb.
A fejen három pár szájszerv
található:
mandibula (rágó), maxilla (1.
állkapocs) és maxillula (2. állkapocs).
A fejtor részét képző első
torszelvény végtagja állkapcsi lábbá (maxillopodit) lett.
Az utóbbi öt végtag mind a
táplálkozásban játszik szerepet.
A tor (thorax) öt szabad
szelvényének végtagjai szabályos hasadtlábak (schizopodium). Ezek a lábak két
ágúak, a belső és külső ágat endo- és exopoditnak nevezzük.
Mindkét ág háromízű.
A lábak tőrésze (protopodium)
csípőízből (coxa) és alapízből (basis) áll.
A lábakon számos serte
található, melyek nagy felületet eredményeznek.
Az első négy pár jobb és bal
oldali tagját egy kitinlemez kapcsolja össze, úgyhogy a két láb egyidejű
mozgást végezhet csak.
Ezeket a
lábakat hívjuk evezőlábaknak, a csoport róluk kapta a nevét:
az állat helyváltoztatásának
legfőbb eszközei.
Az utolsó lábpár (5. láb)
igen sokszor párzólábbá módosult.
Eudiaptomus vulgaris
Oldalnézetben jól látható a
négy pár, nagy felületű torláb, melyek hátrafelé irányuló csapása esetén az
állat ugrásszerűen mozdul előre.
Az ötödik pár láb kisebb, de
a faj meghatározásában a legfontosabb.
A potroh (abdomen) első szelvénye a
genitális szelvény, az ivarnyílással, utolsó szelvénye pedig az anális
szelvény, a végbélnyílással.
A potroh öt szelvénye gyakran
2-3 szelvénnyé olvad össze.
Az utolsó szelvényhez
csatlakozik a villafüggelék (furca), mely általában igen jól fejlett, sok
esetben lebegtető sertéket visel és alkotása jó rendszertani bélyeg.
A Calanoidák villaágai
rövidek, de szélességüknél valamivel hosszabbak.
A Cyclopoidák villaágainak
hossza jellemzően 3-7-szerese szélességüknek.
A Cyclopoidák farokvillaágain
6-6 sörte található, melyek belülről kifelé haladva a következők:
belső végsörte, két középső
végsörte, külső végsörte, kölső végsörte, háti sörte, oldalsörte.
Ezek egymáshoz viszonyított
hossza fajra jellemző.
Szerveik:
Köztakarójuk kitinből van, nincs benne
mész, puha, rajta keresztül történik a légzés, mivel kopoltyúik nincsenek.
Izomzatuk jól fejlett, a kitinvázra
tapadó harántcsíkolt izmokból áll.
A két hosszanti izomköteg
egyes állatokon feltűnő, kívülről is látható rajzolatként jelenik meg.
A Calanoida rendbe tatozóknak
általában van szívük, a többi
Copepodánál ez többnyire hiányzik.
Kiválasztószervük állkapcsi mirigy, illetve a
középbél egyes sejtjei is ellátnak kiválasztó funkciót.
Ivarszerveik a fejtorban, és a torban
helyezkednek el, ivarvezetékük az első potrohszelvényen nyílik.
A nőstény a
petéit egy
(Calanoida) vagy két (Cyclopoida) csomóban magával cipeli.
Az ivari kétalakúság olykor
nagyon kifejezett.
Csak nauplius-szemük van, amely néha ketté válik és bonyolultabb
szerkezetű lesz.
Főleg az első csápon találunk
kémiai és mechanikai ingereket felvevő érzőszőröket.
Idegrendszerük az ízeltlábúakra
jellemző hasdúclánc.
A garat felett találjuk az
agydúcot, mely a garatideggyűrűn keresztül kapcsolódik a hasdúclánc
ganglionjaihoz.
Mozgásuk:
A
szájszervekkel keltett vízáramlás az állat lassú, egyenletes mozgását eredményezi. A nagy
felületű, négy pár, egymáshoz kapcsolt torlábbal történő egyidejű, ütemes
csapkodás ugrásszerű mozgást eredményez.
Az első csáp nagy felülete révén a
lebegésben játszik szerepet.
A Copepodák testméretükhöz
képest gyorsan mozognak és nagy
távolságokat tesznek meg.
A planktonikus fajokra
jellemző a napszakos vándorlás.
Ilyenkor éjjel a vízfelszín
közelébe úsznak, mert ott találják a legtöbb táplálékot, nappal pedig a mélyebb
vízrétegekbe, ahol sötétebb van, így biztonságban vannak a vizuális
ragadozóktól.
A napszakos vándorlás
távolsága pár méter (pl. a Balatonban) vagy akár 300 méter is lehet, ami 1 mm
nagyságú, gerinctelen állatoktól igen kiemelkedő teljesítmény.
A Copepodák különlegessége élettani szempontból, hogy
mielinhüvellyel (velőshüvellyel) körülvett axonokkal (idegnyúlványokkal)
rendelkeznek.
A mielin a gerincteleneknél
nagyon ritka, míg a gerinceseknél általános.
Sokáig azt gondolták, hogy
kizárólag a gerinces állatokra jellemző, és a nagy testméret tette szükségessé
a kifejlődését.
A gerinctelenek közt a
Copepodák az egyik legfejlettebb mielinnel rendelkeznek.
Egyes gyűrűsférgeknek és más
rákcsoportoknak is vannak mielinhüvellyel borított idegnyúlványaik.
A mielinhüvely gyorsítja az
ingerületvezetést, ezáltal a Copepodák menekülési reakciója gyorsabb.
Élőhelyeik
sokfélék:
Édesvízben és tengerben
egyaránt előfordulnak.
Föld alatti vizekben, barlangokban is élnek.
Mindenféle vízben megtalálhatók, az oligotróftól az eutrófig, az édesvíztől a
hiperszalin (erősen sós) vizekig.
Élnek fajaik a planktonban
(pelagikus fajok), a meder és a növényzet felületén (bentikus fajok), az
üledékben, kavicsok közt, interstíciális vizekben, pocsolyákban, ideiglenes
vizekben, fák és kövek repedéseiben, autógumiban, konzervdobozban, broméliák
tölcsérében felgyűlő apró vizekben, és a hideg sarki vizektől a mélytengeri
hőforrások környékéig minden féle hőmérsékletű vízben.
Életciklusuk:
Többségük télen is tenyészik.
A petéket a nőstény általában
kikelésükig magával cipeli.
A petékből nauplius lárvák
kelnek ki.
Ezeknek az apró lárváknak a
teste csupán fejből és rövid farokból áll, a tor és a potroh hiányzik.
Mindig átalakulással
fejlődnek, ennek során a nauplius lárva 5 vagy 6 alkalommal szelvényeket
szerez, míg copepodit lárva lesz belőle.
Ez utóbbi már hasonlít a
kifejlett egyedre, de a potroha még szelvényezetlen, és csak három pár torlába
van.
Újabb öt átalakulás, azaz öt
copepodit stádium után érik el a kifejlett állapotot.
Az egyedfejlődés, a nauplius
lárvától a kifejlett egyedig egy hét, de akár egy év is lehet, fajtól és
körülményektől függően.
A Copepoda élethossza pár
héttől három évig terjedhet, szintén fajtól függően. Táplálékszegény környezetben,
oligotróf, hideg tavakban általában lassan fejlődő, hosszú éltű fajokat
találunk.
Egyesek betokosodásra is
képesek, így túlélik a kisebb vizek esetleges kiszáradását.
Táplálkozásuk:
A kisebb copepodák algákkal,
egysejtűekkel táplálkoznak, míg a
nagyobbak ragadozók, gyakran a kisebb copepodákat fogyasztják.
A lebegő zsákmányt, legyen
szó algasejtekről vagy kis állatokról, négy pár szájszervükkel egyenként
ragadják meg.
A szájszervek folyamatos
vízáramlást keltenek, mely a lebegő sejteket közel hozza.
Omnivórnak tekinthetők,
hiszen az elsődleges termelő algákat és a ragadozó csillósokat, illetve a
többsejtű állatokat egyaránt fogyasztják.
A táplálékláncok 2. és 3.
trofikus szintje között helyezkednek el, szerepük a felsőbb szintek felé
történő anyag- és energiaáramlásban jelentős. A bentikus életmódot folytató
copepodák (pl. a Harpacticoida rend fajai) detritusszal, baktériumokkal
táplálkoznak, szájszerveik kaparásra és harapásra módosultak.
A növényevő copepodák, főleg
a hideg tengerekben, olajcseppekben sokszor tartalék tápanyagot halmoznak fel.
Ezek a cseppek a sarkvidéki
fajok testtömegének felét is kitehetik.
Viselkedésük:
Az itt látható
felvétel egy
víz alatti mikroszkópra csatlakoztatott, nagy sebességű kamerával készült.
Kevés megfigyelés áll
rendelkezésre a halak és copepodák táplálkozási kapcsolatáról, mivel a
hagyományos víz alatti filmezés, búvárkodás során lehetetlen az ilyen gyors
történések megörökítése.
Lassított felvételen (50%)
látható, amint az atlanti hering 38 mm-es ivadékai copepodákat zsákmányolnak –
a hal alulról közelít, és minden copepodát egyenként kap el.
A kép közepén egy copepoda
balra történő sikeres menekülése figyelhető meg:
Sok Copepoda bámulatosan
gyors menekülési reakciót fejlesztett ki, hogy megússza a halak támadásait.
Az első csápokon precíz
áramlásérzékelő szervekkel rendelkeznek, melyekkel észlelik, hogy merről jön a
hal.
A csápokban mielinhüvelyes
(velőshüvely) axonok futnak.
Ezek ingerületvezetése gyorsabb,
a Copepoda századmásodperceket nyer általuk.
A menekülési reakció egy
villámgyors, pár milliméteres ugrás, mely a potrohlábak és a csápok együttes,
hátrafelé irányuló csapásával történik.
Az animáción látható a
menekülési reakció sikeres végrehajtása.
Egymásra
találás:
A Copepodák testméretükhöz
képest hatalmas, háromdimenziós térben élnek, így - bár rengetegen vannak - a
párok egymásra találása nem könnyű.
Egyes Copepodák nőstényei
feromonokat (kis koncentrációban is érzékelhető vegyületeket) bocsátanak ki,
ezzel elősegítve, hogy a hím párzótárs rájuk találjon.
Más fajok (Pseudocalanus
elongatus, Centropages typicus, Calanus marshallae, Temora longicornis, Acartia
tonsa, Acartia hudsonica) sertéikkel speciális rezgéseket bocsátanak ki, melyek
a vízben terjedve eljutnak a hímhez.
A találkozások esélyét egyes
fajok úgy növelik, hogy párzási időben rajokat alkotnak (akár több ezer egyes
literenként).
Ilyenkor először a hímek
felfelé vándorolva egy keskeny sávba rendeződnek, majd a nőstények felfelé
vándorolva megtalálják ezt a sávot.
Mások sekély vízbe
vándorolnak, például Pleuromamma piseki nőstényei és érett spermatofórral
rendelkező hímjei, miközben az éppen spermatofór nélküli hímek a mélyebb vízben
maradnak.
A párzás során a nőstény egy
spermatofórt (ivarsejteket tartalmazó csomagot) kap a hímtől, mely akár 2
hónapra, 10 petecsomag megtermékenyítésére elegendő spermiumot tartalmaz.
Vannak azonban olyan fajok,
melyek képtelenek tárolni a spermát.
Egy nőstény több spermatofórt
is képes felvenni, bár általában egy is elég a peték megtermékenyítéséhez.
A több párosodás, több
spermatofór beszerzése előnyös, mivel a nőstény kiválaszthatja a legjobb
kondíciójú hímet.
Előfordul, hogy a hímek
sorban állnak a párosodásért: az egyikük vár, amíg a másik párosodik, majd
utána ő is rákapaszkodik a nőstényre.
Párválasztás:
Sokáig úgy gondolták, hogy a
Copepodák párzásmennyiségének a találkozások száma szab határt.
Ma már biztosnak látszik,
hogy nem feltétlenül így van, nem minden találkozás vezet párosodáshoz, hanem
aktív párválasztásra is van példa a Copepodák körében.
Egyes fajok násztáncot
lejtenek, a P. elongatusnál ez akár 5 percig is eltarthat.
A pár 10-20 másodpercenként
megérinti egymást, a nőstény néha rövid menekülő ugrásokat hajt végre.
Más fajoknál ugrások hosszú
sorozata előzi meg a párosodást.
A nőstény ugrálva feromon
felhőket helyez el a térben, ezt a hím megpróbálja követni, ami néha nem sikerül
neki.
Ez a viselkedés csökkenti a
fajok közti párosodások esélyét, melyek a Copepodáknál gyakran előfordulnak, és
lehetővé teszi a legjobb partner kiválasztását.
A C. marshallae esetében
például a legtöbb násztánc párzás nélkül végződik, mert a nőstény nagy
ugrásokkal elmenekül.
a nőstény
választ a hímek közül.
Vannak olyan fajok, ahol a
párzás előtt a hím hosszú ideig őrzi a kiszemelt nőstényt. Akár a 3. copepodit
stádiumban, az éretlen nőstényre is rátapadva, megvárva az utolsó átalakulást,
mikor a nőstény ivarérett lesz.
De ha mégis felbukkan idősebb
nőstény, a hím átpártol hozzá.
Cyclops bicuspidatus
Felül a nőstény, alul a hím.
Megfigyelhető a méret- és
alakbeli különbség a nemek között.
A nőstény a Cyclopiodákra
jellemzően két petecsomóval rendelkezik.
A jobb alsó sarokban a vonal
1 mm hosszú.
A párzás során a hím első csápjaival,
és 5. lábával, melyek erre a célra módosultak, hátulról megfogja a nőstényt.
A hím Copepoda ragadós
spermatofórt állít elő, melyet a nőstény ivarnyílásába helyez leghátsó (5.)
torlábaival.
Esetenként a hím az 5.
lábával a nőstény ivarnyílása felett nyomást gyakorol, mielőtt átadná a saját
spermatofórját.
A nőstény a petéket egyes
fajoknál szabadon engedi a vízbe, sorsukra hagyva őket.
Ezek a fajok több petét
termelnek, de kisebb energiát fordítanak a peték gondozására.
Sok fajnál a nőstény magával
hordozza a petéket, petetartó zsákokban.
Ezek a fajok kevésbé
termékenyek, de nagyobb energiát szentelnek az utódgondozásnak.
A Calanoida rend fajaira egy,
míg a Cyclopoidákra kettő petecsomag jellemző.
Ezáltal a peték kisebb
eséllyel esnek áldozatul ragadozóknak, és mindig friss vízben vannak.
Egyes fajoknál (pl.
Pseudodiaptomus annandalei) homoszexuális párosodást is megfigyeltek, ahol a
két hím felvette a párzó pozíciót, és a spermatofór átadása is megtörtént.
Jellemző rájuk
az ivari kétalakúság, a hím gyakran kisebb, mint a nőstény.
A nemek aránya a Copepodáknál
gyakran egyenlőtlen, a nőstények javára.
Ez a hímek kisebb túlélésének tudható be.
Copepodákat minden vízből gyűjthetünk, ahol előfordulnak:
lásd az Élőhelyeik című
részt.
Az állatok testméretét
figyelembe véve, a vizet át kell szűrnünk.
Erre alkalmasak
a 100 mikronnál kisebb lyukméretű anyagból készült szűrők.
Ezeken a szűrőkön már a
kisebb copepodák (pl. Microcyclops fajok), copepodit lárvák és nauplius lárvák
sem jutnak át.
Ilyen szűrőt készíthetünk
például malomiparban használatos speciális anyagokból.
A szűrés a nagy
víztérfogatban található kevés egyed kis térfogatba való összesűrítését
célozza.
Az említett anyagból ezért
érdemes tölcsér alakú ú.n. planktonhálót készíteni, melynek alján kis, pár tíz
ml térfogatú edénybe összegyűlnek az állatok, míg a felesleges víz a szűrőn
keresztül, a tölcsér oldalain kifolyik.
A planktonhálóval a
mintavételi hely egyedsűrűségétől függően, 1-20 liter, vagy még több vizet
átszűrünk.
Mélyebb vízrétegekből való
mintavételhez mélységi mintavevő használható, mely a kívánt mélységben zárható
tartály.
Kis egyedsűrűség esetén apró
motoros szivattyú is segítségünkre lehet a kívánt mennyiségű víz átszűrésében.
A gyűjtőüvegben összegyűlt
állatokat sztereonézővel és mikroszkóppal vizsgálhatjuk, a Határozásuk című
fejezetben leírt módszerrel a fajukat meghatározhatjuk.
Érdemes az állatokat élve,
mozgás közben, eredeti színeikben megnézni.
Ha számolás vagy határozás
előtt el akarjuk ölni őket, elegendő a mintát mikrohullámú sütőben
felmelegíteni.
Ha tartósítani akarjuk, pár
csepp formalin, vagy denaturált szesz alkalmas lehet.
Ha csak egy-egy állatot ölünk
el, határozás céljából, a glicerin a legpraktikusabb szer.
Határozásuk:
A Copepodák fajainak határozása legkönnyebb az ivarérett
(petecsomós) nőstény 5. lábai alapján.
Az 5. láb jóval kisebb, mint
az első négy, és mivel a párosodásban szerepet játszik, alakja fajra jellemző.
A Calaniodák 5. lába jóval
nagyobb, mint a Cyclopoidáké, így az előbbiek könnyebben határozhatók.
A Cyclopoidák 5. lába lehet
kettő vagy egy ízű: csípő- (coxa) (ez a proximális íz) és alapízből (basis) áll,
vagy csak alapízből.
Mindkét ízen a serték és a
tüskék száma (általában 1-3), mérete és elhelyezkedése ad információt a fajról.
Fontos határozóbélyegek még:
az első csáp ízeinek száma, hialinlemezek elhelyezkedése és recézettsége a
testen, a farokvilla ágainak hossza, esetleges pillázottsága, a rajtuk lévő
serték hossza, a 4. láb endopoditjának utolsó ízén a serték száma és
elhelyezkedése, stb.
Ha nem petecsomós nőstény áll
rendelkezésünkre, akkor a határozás sokkal nehezebb, több tapasztalatot és
információt igényel, és nem biztos, hogy lehetséges.
A meghatározandó Cyclopoidát
formalinnal vagy alkohollal el kell ölni, vagy a tárgylemezen egy csepp
glicerinnel borítani.
Ez utóbbi hasznos, mert az
állat elmozdulását viszkozitása által gátolja, így az a kívánt pozícióban
szemlélhető.
Ezután vékony tűkkel,
sztereonéző (citoplaszt) alatt a testet az ötödik és a negyedik láb között
ketté kell vágni.
A preparátumot fedjük le
fedőlemezzel, melynek két szélét vékony műanyag darabkákkal, vagy gyurma
morzsákkal támasszuk alá, nehogy az összetapadó tárgylemez és fedőlemez
szétnyomja a testet.
Ekkor már mikroszkópba
helyezhető a preparátum, és a fedőlemez tologatásával, esetleg tűk segítségével
olyan pozícióba hozhatjuk az állat hátsó felét, hogy az 5. láb látható legyen.
1000x-es és 400x-os nagyítás mellett az 5. láb kiválóan látható, a határozáshoz
szükséges jellegzetességek megfigyelhetők.
A preparátumon megkereshetjük
az állat összes többi határozóbélyegét is.
A magyarországi fajok határozásához
külön határozókönyv jelent meg.
A Copepodák fajainak
határozása legkönnyebb az ivarérett (petecsomós) nőstény 5. lábai alapján.
Az 5. láb jóval kisebb, mint
az első négy, és mivel a párosodásban szerepet játszik, alakja fajra jellemző.
A Calaniodák 5. lába jóval nagyobb, mint a Cyclopoidáké, így az előbbiek
könnyebben határozhatók.
A Cyclopoidák 5. lába lehet
kettő vagy egy ízű: csípő- (coxa) (ez a proximális íz) és alapízből (basis)
áll, vagy csak alapízből.
Mindkét ízen a serték és a
tüskék száma (általában 1-3), mérete és elhelyezkedése ad információt a fajról.
Fontos határozóbélyegek még:
az első csáp ízeinek száma, hialinlemezek elhelyezkedése és recézettsége a
testen, a farokvilla ágainak hossza, esetleges pillázottsága, a rajtuk lévő
serték hossza, a 4. láb endopoditjának utolsó ízén a serték száma és
elhelyezkedése, stb.
Ha nem petecsomós nőstény áll
rendelkezésünkre, akkor a határozás sokkal nehezebb, több tapasztalatot és
információt igényel, és nem biztos, hogy lehetséges.
Rendszerük:
A Copepodák osztályának tíz
alrendjét, 210 családját, 2400 nemét és 24 000 faját tartja számon a
rendszertan.
Ezzel az egyik legnépesebb
csoportnak számítanak, persze a rovarok után.
Kialakulásuk a korai kréta
korra tehető.
Rendszerük az új molekuláris
technikák elterjedésével, nagy változásokon ment keresztül, és még ma is
változik.
Jelenleg két alosztályra
(infraclassis) osztjuk a Copepodákat: Progymnoplea alosztályba csupán a
Platycopioida rendet soroljuk, míg a Neocopepoda két főrendje a Gymnoplea és a
Podoplea.
Ez utóbbiak elkülönítését
lásd a Testfelépítésük című részben.
Az előbbibe tartozik a
Calanoida rend, az utóbbiba pedig további hét rend:
Misophrioida, Monstrilloida,
Mormonilloida, Siphonostomatoida, Harpacticoida, Gelyelloida, Cyclopoida. A
Monstrilloida és a Siphonostomatoida rendekben parazita és szimbionta fajokat
találunk, a többi rendben pedig szabadon élőeket.
A régi magyar elnevezésüknek (kandics,
kandicsrák) megfelelően, a főleg lebegő életmódot folytató Calanoidákat lebegő
kandics, a többnyire növényeken vagy aljzaton mászó Cyclopoidákat pedig mászó
kandics névvel illették.
A feltűnően nagyméretű, és
zöld színű, gyakori Megacyclops viridis fajt pedig zöld kandicsnak nevezték.
Ezen kívül többnyire nincs
magyar nevük.
Paraziták,
betegségek terjedésének elősegítése
A Copepodák, minthogy az
édesvizekben gyakran előfordulnak, az állatok és emberek gyakran megisszák
őket.
A Copepodák maguk
ártalmatlanok számukra, de néha ártalmas parazitákat közvetíthetnek.
Például a galandféreg lárvája
Copepoda által jut az emlősökbe.
A medinaféreg (Dranunculus
medinensis) csak Copepoda belében érheti el a fertőzőképes állapotot, és
szintén Copepoda által jut az emberbe.
Az ivóvíz rendszerbe, ahol a
vizet nem szűrik (pl. New York, Boston) bekerülnek a Copepodák.
Gondot azonban csak trópusi
és szennyezett helyeken okozhatnak, például Peruban és Bangladesben, ahol
kimutatták, összefüggés van a víz Copepoda tartalma és a kolera fertőzés esélye
között.
Szerencsére a Copepodák
könnyen kiszűrhetők a vízből, akár egy textilen átszűrve, lévén 1 mm-nél
nagyobbak.
Szúnyogok számának
csökkentése
A Copepodák egyes fajai
szúnyoglárvákkal táplálkoznak.
Ma már ezt aktívan
kihasználják a betegségeket (pl. Dengue-láz) terjesztő szúnyogok (pl. Aedes
aegypti, Aedes albopictus) elleni védekezésben.
Továbbá:
- Gyógyító növényeink 1./a rész:
- Gyógyító növényeink 1./b rész:
- Gyógyító növényeink 2. rész:
- Gyógyító növényeink 3. rész:
- Gyógyító növényeink 4. rész:
- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése:
- Természetes permetlevek kertből, mezőről:
- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények:
- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása:
- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben
- Fogyás a természet erejével:
- A csodás Lenmag:
- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai:
- Lekvárfőzési ABC:
- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás:
- EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁR:
- Melyik virág ehető a kertünkben?
- Őszi munkálatok a kiskertben:
- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI:
- Csicsóka – a jótékony szénhidrát:
- A Hársvirág gyógyító növényünk
- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:
- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:
- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:
- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:
- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:
- Hűsítő italok – házilag:
- Így készíts hófehér karácsonyfadíszt szódabikarbónából:
- A házi - főzött gyurma receptje:
- Finomságok – Receptek/1.:
- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:
- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel:
- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig:
- ALOE VERA - a csodanövény:
- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:
- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:
- Nagymamáink házi praktikái – 1. rész:
- Nagymamáink házi praktikái – 2. rész:
- A FOKHAGYMA:
- Gyógyító növényeink - felsorolás:
- Régi gyógyborok, gyógypálinkák:
- Érmelléki asszonyok hagyatéka:
- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK:
- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:
- AZ ÉDES ÜRÖM (ARTEMISIA ANNUA) A RÁK ELLEN:
- A PARLAGFŰ - AMBRÓZIA - ISTENEK ELEDELE:
A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:
- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:
- Skalárháború:
- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK:
- Mi is a Lélek?:
- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:
- A teremtés energiái – Kundalini:
- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember - Térkép az egészségünkhöz – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:
- A csakrák betegségei - behangulásuk:
- A SZERVÓRA:
- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:
- Gyógyító kéztartások - Mudrák:
- Faszén - Aktív szén:
- Biokertészek csodaszere a házi fahamu
- FŰSZERNÖVÉNYEINK:
- Körömvirág:
- A LEVENDULA:
- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:
- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:
- A DOHÁNY LEHET A RÁK ELLENSZERE:
- MÁK - MÁKOLAJ:
- ZSÁLYA:
- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - Szabó Gyuri bácsi tanácsai:
- Az útifű:
- Galaj:
- Az erős paprika:
- A méhek és a méz:
- A DARAZSAK:
- A LEPKÉK:
- ÉJSZAKAI LEPKÉK:
- A MADARAK:
- KÉRŐDZŐK:
- DISZNÓFÉLÉK:
- LÓFÉLÉK ÉS A SZAMÁR:
- A HOLLÓ – HOLLÓ FAJTÁK
- FECSKEFÉLÉK:
- KROKODILOK:
- SÜNFÉLÉK:
- A GOMBÁK ORSZÁGA:
- A talaj élővilág (edafon) összetevői:
- ALGÁK - MOSZATOK:
- RÁKOK:
- TENGERISÜNÖK ÉS TENGERICSILLAGOK:
- KAGYLÓK:
- TENGERI CSIGÁK - TENGERI FÉRGEK - VÍZI GILISZTÁK:
- KORALLOK - SZIVACSOK:
- MEDÚZÁK - TENGERIUBORKÁK - POLIPOK:
- PIÓCÁK:
- SZÁJTÁTÓHALAK VAGY KÖRSZÁJÚAK:
- GRÁNÁTALMA:
- KALMÁROK:
- CSIKÓHALAK:
Szeretettel,
Gábor Kati
web oldalaim:
blog oldalam:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.