2013. március 25., hétfő

A MELEGVIZEK BIRODALMA (Kárpát – medence)



A MELEGVIZEK BIRODALMA
(Kárpát – medence) 







Az aranykor nyitánya



Mottó: 
"Kibírtak mindent és mentek tovább –
Akkor is, ha már nem volt több remény -
Nem volt már más, csak a magyar csodák."



A Nimródi szép-időkben,
Pannon Éden volt egykor ott, -
Ahol, Európa legelső, ős népe,
A Kárpát hazában lakhatott,
És a nyelve: Székely-magyar volt.

Erre vall, a sok-sok, hegyi Magura,
Az erdélyi pallag-kultúra,
Megannyi, teremtő, nyelvi csoda,
Bosznia, a Nap-piramisa,
És a Kárpátok koszorúja.


Az Aranykor kapujában,
Már ember uralkodott a tájban,
Kit megjelölt a gravetti gén, -
Szeleta barlang szülötteként –
A homogenézis lépcsőzetén,
Megnyílt a teremtés spektruma,
És Öreg Isten inkubátorában,
Megszületett az első, emberfia:
A Pannon Éden lakója - 


És még el se indult az óra,
Ötezer évig, Aurignaciban –
Ahogy meséli az arvisura,
Mikor a szkíták útra keltek,
És más népek, felmenői lettek.


Az Igaz-szólás történetén?
A Júdás testvérek, már rég,
Nem gúnyolódnak, mosolyognak –
Egyre csak gazdagodik a kép –
Mit az isteni véletlen tár elénk -
A genetika tanúskodhat,
És a markerek nem hazudnak, -
Hiába a hamis hallgatás,
Kölcsön vett, ádámi, legendák,
Delelőn jár a valóság!


Az idő megvallja titkait,
Elűzve Lucifer árnyait, -
Mindent elsöpör az igazság,
És fejet hajt az alvilág –
A pénzhatalom, csődöt mondott,

Hiába mondja, Isten halott:
Mesevilágról szóltak a táltosok, -
A kínai, és magyar Krónikák -
Fény világítja át az éjszakát,
Ünnepeljük hát, Est-hajnal csillagát,
S énekeljük, aranykor, magyar himnuszát!

Nimród volt az első király, -
Míg rózsa lesz, és napvilág,
Látod ragyogni az égen,
Nimrud, est-hajnal csillagát.


Dicsőség a Fényhozóknak!
Kik a Földért harcba szálltak,
Öreg Isten inkubátorában,
Embert adtak az új világnak!


Pannónia Édene volt,
A Melegvizek Birodalma:
Európa legelső, ős népe
A Kárpát hazában lakott –
A Pannon tenger partjain,
Ahol termőre fordultak a pallagok,
Boldogan éltek és haltak,
Hunor-magor szittyák, szabírok,
Pilisi és pártus mágusok, -
És a nyelvük: székely-magyar volt.

NTK Horváth Sándor, Kaposvár, 2013. I. 21.





Hévíz






EZT AZ ANYAGOT ISMERNIE, TUDNIA KELL MINDEN MAGYAR EMBERNEK!!!


Légy figyelmes, és halld meg a mondanivalóját!!! 
NEKED SZÓL, MAGYAR EMBER!!!
Fenekestől fordít ki minden eddig hitt "igazságot" a sarkából!!!

Mi vagyunk a leggazdagabbak a Világon!!!

A Világtörténelem, csupán csak keskeny szelete a Magyar Kultúrának - Jásdi Kiss Imre előadása







2100 Konferencia Matek Kamill Pannon Éden


video:





Amikor kimondom ezt a szót, hogy "Erdély", ebben benne van minden: a szívem, a lelkem, az agysejtjeim molekulái, mindaz, ami voltam, vagyok és leszek, tulipános bölcsőmtől a kopjafáig. -  Wass Albert



Szováta


Tusnádfürdő


Erdély


(forrás: Domonyi Károly)









Továbbá: 

 - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT – MEDENCE: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/gyogyvizek-birodalma-karpat-medence.html







Továbbá:





2.Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


4.Gyógyító növényeink 4. rész:

5.Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


7.Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

8.Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

9.Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkbenhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/praktikusan-az-otthonunkban.html



12.Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


14.Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




18.SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


20.A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

21.Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

22.A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

23.Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

24.A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

 25.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



28.A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

29.Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

33. A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA
(Kárpát – medence):

34. 3 csodatévő, gyógyító hely Magyarországon, és 15 + 1 másik csodás hely Itthon:






Szeretettel,

Gábor Kati
   

  
blog oldalam: 
  



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.