A MAGYAROK TUDÁSA: Egy ősi kenyérünnep Július 15. Henrik napja

2013. július 15., hétfő

Egy ősi kenyérünnep Július 15. Henrik napja

Egy ősi kenyérünnep

Július 15. Henrik napja

A középkorban az aratás befejeztével, július közepén tartották meg az új kenyér ünnepét, amikor megszenteltették az új búzából készített szent ételt.

A régi magyar egyházban július 15-én áldották meg az új kenyeret, amely valószínűleg egy nagyon régi hagyomány volt a magyarságnál.

Ezen a napon megsütötték az új kenyeret, majd minden családtag egyszerre evett belőle, amíg csak el nem fogyott.

Ilyenkor külön „kúdúscipó” is sült, amelyet a rászorulóknak adtak.

Sok helyen addig nem ettek az új búzából sütött kenyérből, amíg a szegényeknek és a koldusoknak nem adományoztak cipót.

A Kárpát-medencei magyarság körében gyakori szokás volt, hogy az új kenyér elfogyasztása előtt közösen imádkozott a család, csak utána szegték meg a szentelménynek számító ételt.

A szent kenyér

A kenyér a magyar hagyományban szent ételnek számított és sok hiedelem kötődött hozzá.

A gazdák szántás kezdetén kenyeret vittek magukkal, mert úgy vélték, hogy az jó szerencsét vonz.

Sok helyen, így például Göcsejben az első szántás alkalmával az ekekormányra kenyeret raktak, és egy darabig úgy szántottak.

Előfordult, hogy a gazda az első tavaszi szántás előtt a karácsonyi abroszba csomagolt kenyeret vitt magával.

Az ekéjét pedig kenyér fölött vontatta ki az udvarból, hogy a szentelt étel szerencsét és jó termést hozzon.

Ősi megfigyelések

Az ősi kenyérünnepen időjárási megfigyeléseket is végeztek őseink.

A göcsejiek szerint, ha ezen a napon északi szél fúj, akkor tavaszra felmegy a búza ára.

A németprónaiak szerint ezen a napon kilenc zivatar támadhat, és utoljára belecsaphat a villám a búzakeresztekbe.

A zivatarok ezután szétoszlanak és mindegyik a maga országába tér vissza. Általános népi megfigyelés szerint ekkor kezdenek oszlani a felhők és beköszönt a zavartalan nyári idő.

forrás: alfahir.hu

Régi kenyér recept

Igazi gasztronómiai érdekesség Simai Kristóf szakácskönyve, amely a 18. század végi magyar konyha világát mutatja be.

A Némely étkek készítési módja című könyvében olvasható a paprika és a paradicsom használatának első feljegyzése, és a legelső magyar nyelvű ételleírás, amelyben kukorica is szerepel.

A szép, régies nyelvezetű könyvből most a "Magyar kenyeret sütni" című receptet mutatom be.

"Szitálj lisztet, tedd meleg helyre teknyőstöl együtt, hogy a meleg liszt könnyebben keljen.

Azomban minden kenyérre egy marok nyomta száraz párkovászt, ’s tedd fazékba, tölts reá langy vizet, tedd melegre, hogy elázzék.

Kevés vártatva kézzel oszd széjjel, hadd melegen félóráig, hogy keljen ’s dagadjon fel, vess osztán vagy két marok korpát közéje ’s keverd el jól.

Azután végy mintegy fél szakasztó lisztet el a többi közül a teknyőnek egyik végébe; az elázott langy élesztőt szitán szűrd ’s facsard által a kovásznak készített lisztbe, fakalánnal keverd el, ’s verd fel jól úgy, hogy se híg, se sűrű ne legyen.

Hagyd benne a keverőlapickát, vagyis kalanat, hintsd meg felül lisztel, tégy reá kovásznak való kétágú fát, erre osztán meleg téglát, ’s född bé tállal, takard bé jól, ’s tartsd melegen, ’s mintegy 4 ½ óráig hagyd, keljen jól meg.

Minden kenyérre végy egy marokka sót, vesd langy vízbe, ’s áztasd meg, ’s annak módja szerént ezen sós vízzel csináld meg az egész kenyérnek való tésztát. Dagaszd a feketét ötször végig, a fehér kenyérnek valót legalább kilencszer végig jól megdagasztván, takard bé jól, ’s tartsd melegen, hogy újra keljen jól meg.

Osztán szakaszd ki annak módja szerént, rakd szakasztókra, tartsd meleg helyen, hagyd, keljen meg újra.

Nota bene: mihelyst bédagasztottál, a kemencét azomban jó száraz fával vagy nádtekercsekkel fűtteni kell kezdeni úgy, hogy jó forró, de felettébb tüzes ne legyen.

Hányd bé a tésztát, hadd süljön meg annak rendi szerént, ’s midőn megsült, szedd ki egyenként, tojásos vízzel fellül kend meg.

Hányd be újra, hogy szép piros ’s fényes színe legyen."

Nincs jobb a kemencében sültnél!

Lássuk a szót:

KENYÉR – Gabonalisztből vízzel dagasztott, sózott, kelesztett tésztából kemencében sütött fontos emberi táplálék. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ? permi]

Kolumbán Sándor szerint:

A KENYÉR nevének K.NY – NY.K gyök az alapja: KeNY – NYeK (k > g: nyeg) az viszont a K hangos ősgyökökből válik érthetővé.

Az első KEnyér KÖvön sült. A KENYÉR nevében a KANYarítás.

A munkával termesztett gabonából KINYERt liszt az alapanyag.

Az ebből bekavart, jó értelemben eNYEGessé, nyúlóssá váló dagasztott tésztából kiKANYARított, kiszakajtott darab kerül a bevető lapátra, amit azzal a KEMencébe tesznek, ahol KEREKre, gömbölyűre, kemény héjúra sül.

A KŐalapú KÖményce KÖvén KÖményre.

A kész KENYÉRből szintén lehet KANYARítani, KENYERíteni szeleteket.

A KENYÉR az ember KÉNYÉRe-kedvére való eledel.

A kisgyerek is a friss cipóból KUNYERál anyukájától.

A CzF Szótár szerint van, ahol kerenynek ejtik.

A keNYÉR NYEReség.

Csíkban KINYER a neve.

A fontos dolgoknak mindig több megnevezésük van, több oldalról vannak megvilágítva.

Így például: a KINYER a munkából KINYERt eleség.

Az első KENYÉR alig volt nagyobb, mint a tENYÉR.

A jó KENYÉR ARANYat ér.