2015. március 23., hétfő

IBOLYA - ÁRVÁCSKA


IBOLYA 

(Viola odorata)



A tavasz első hírnökei között szerepelnek ők!





Ugye mindenki ismeri a „szerény, mint az ibolya” mondást?

Nos, ezek az erdőkben, cserjésekben, kiskertekben megbúvó növénykék nem csak illatukkal, szépségükkel, hanem gyógyerejükkel is elkápráztatnak bennünket, tehát szerénységük csupán megjelenésükre vonatkozik.

Népies elnevezései: violetta, bájos ibolya, vénuszvirág.

Az ibolya virágzó hajtásait, virágait és gyöktörzsét gyűjtjük.
Fő hatóanyaguk a szaponin, a flavonoid, a nyálka.

A görög mitológia szerint a tavasz istennője, Persephoné lába nyomán keltek életre az aprócska ibolyavirágok, amelyek az óta elterjedtek szinte az egész világon.

Az antik mítosz szerint az ibolya, azaz annak latin elnevezése, a viola az Io névből ered. 

A görög főisten Zeus állítólag annyira szeretett egy Io nevű ifjú szüzet, hogy féltvén őt felesége haragjától, inkább üszővé változtatta a lányt, amely ezután mindig egy ibolyamezőn legelészett. 

Emiatt évszázadokon át az ibolya a termékenység, elsősorban pedig a szerelem jelképe lett.

Az illatos ibolya egyébként a több mint 1000 fajjal rendelkező ibolyafélék családjába tartozik (például kék ibolya, fehér ibolya, borzas ibolya, stb.). 



Afrikai fokföldi ibolya


Mivel szinte minden helyen megél, a trópusokon, szubtrópusokon, és a mérsékelt égöv alatt is számos helyen megtalálható. 

Egy 2005-ös felmérés szerint a világon nevelt cserepes és kerti virágok toplistáján az ibolya a harmadik helyen áll, tehát nem csak a természetben fordul elő gyakran, de az emberek is szívesen veszik körül magukat lila virágjaival. 

Ennek oka elsősorban az ibolya különlegesen finom illata. 

 






Az én saját ibolya ültetvényem ;-) :-) 



Betegség ellen

A virágokat és a hajtásokat mézben tartósíthatjuk, a gyöktörzset szárítjuk.

Légúti betegségek, makacs, hurutos köhögés, légcsőhurut, mindenfajta akut és krónikus légúti betegség esetén használjuk.


Teáját hisztéria, félelemérzettel párosuló szívpanaszok, izgalmi állapotok, álmatlanság esetén fogyasztjuk. 

Az ibolya, mint gyógynövény 

Ibolyákkal bizonyította hűséges, kitartó szerelmét egy francia nemes, aki 30 éven át naponta küldetett csokrot saját kertészetéből Mademoiselle Clairon színésznőnek, hogy az mindennap ebből készíthesse el esti nyugtatóteáját. 

Szaponin tartalma miatt nem csak nyugtató hatású főzet készíthető az ibolyából, hiszen a szaponin köptető, nyákoldó hatása elsősorban felső-légúti megbetegedésekben (légcső és hörghurut idült eseteiben, erős köhögés, stb.) hasznos*. 

Pakisztánban egy etnofarmakológiai küldöttség a vadontermő növények tanulmányozása közben azt is kiderítette, hogy az ibolya lázcsillapító hatása az aszpirinéhez igen hasonló. 

Indiában pedig az ibolya a mandulagyulladás hagyományos gyógyszere. 





Csecsemők tüdőhörgőcskéinek gyulladására (bronchiolitis) a következő receptet javasolják a hozzáértők: 

mezei kakukkfű, fekete bodza, pipacs, és ibolya virágainak egyenlő arányú keverékéből egy csipetet forrázzunk le egy csésze vízzel, és hagyjuk tíz percig ázni. 

Ebből naponta 3-4 csészényit adjunk a beteg babának a láz és köhögés csillapítására. 

Köptető, izzasztó és vértisztító hatásán túl jelentős álmatlanság és epilepszia elleni teakeverékekben is szerepel, míg Jost Péter ezt írja Növények és Gaz című kézikönyvében: 

„Leveleivel és virágaival a rákot kezdik gyógyítani. 
Régen a márciusi ibolya virágának, levelének főzetét nyavalyatörésnél, mellfájásnál, köhögésnél, lábnál mézzel keverve, sikerrel használták. 

Megjegyzem, hogy a szagos ibolya virágát forró vízzel leöntjük; fölforralni nem szabad. 






Alaprecept:

2,5 deci forró vízzel leöntünk 2 teáskanálnyi szárított drogot és 5 percnyi áztatás után leszűrjük.

Fokozhatjuk a hatást, ha a teát mézzel ízesítjük.

Etnofarmakológiai kutatásokat végeztek Pakisztánban és Indiában, több növényt is megvizsgáltak, köztük az illatos ibolyát is.

Pakisztánban azt találták, hogy ez az aprócska virág nagyon jó lázcsillapító, hatása vetekszik az aszpirinével.



Ugyanakkor Indiában elsősorban mandulagyulladás kezelésére használják.





Külsőleg a nyers leveleket és a friss virágokat, ráksebekre kötözik. 


A háromszínű ibolya 

(Viola tricolor) a kék ibolyával azonos hatású; a sárga ibolyát (Caltha palustris [a mocsári gólyahír - szerk.]) a lépdaganat ellen isszák. 

A levelek a méh csípést gyógyítják.” 

Külsőleg alkalmazva bőrnedvesítő hatása miatt kirepedezett bőr gyógyítására kiválóan alkalmas, gazdag A és C vitaminokban és bizonyos antioxidánsokat is tartalmaz (éppen ezért lehet alapja hidratáló krémeknek). 

Homlokra kötött leveleivel a migrén is megelőzhető egyesek szerint, amit megerősítenek Plinius (egy ókori természettudós) feljegyzései is. 




Bár eddig semmilyen káros hatását nem mutatták ki, vigyázni kell, mert erős szer. 

Gyökeréből enyhe hashajtó készül, túlzott fogyasztása hányást is okozhat. 

Szaponin- és metil-szalicilát-tartalma miatt pedig nem javasolt túlzott külső alkalmazása sem. 

A szaponin ugyanis a vérbe jutva mérgező, a metil-szalicilát pedig veseelégtelenség esetén nem tud elég gyorsan ürülni a szervezetből, így túlzott bevitele szintén mérgezést okozhat. 


Konyhai felhasználása:

Sütemények, pudingok, fagylaltok, saláták díszítésére alkalmasak az illatos lila virágok, de jégkockát is dekorálhatunk velük (egyszerűen belefagyasztjuk a vízbe).

Angliában csokoládét töltenek ibolyakrémmel, Franciaországban likőrt készítenek belőle.

*Gyógytea: 1 kávéskanálnyi szárított virágot forrázzunk le egy csésze vízzel, és hagyjuk tíz percig ázni. 
Ebből naponta 3 csészényit fogyasszunk. 

*Szirup: öntsünk fél liter forrásban lévő vizet egy csésze frissen összetört virágra, majd letakarva hagyjuk 12 órán át ázni. 
Szűrjük és facsarjuk át egy ruhadarabon, majd adjunk hozzá 90 dkg cukrot és főzzük 1 óráig, míg szirupos nem lesz. 
Üvegedényben tároljuk. 





Készül az ibolya szörp! :-) 

 
  *Kandírozott szirom: Egy tojásfehérjét felverünk, de nem keménnyé, csak míg habosodni kezd. 
Egy pillanatra belemártjuk a virágot, majd jól átforgatjuk porcukorban, hogy a cukor teljesen beborítsa. 
Egyenként tálcára tesszük a virágokat, és meleg helyen addig szárítjuk, amíg teljesen megszáradnak. 
Légkeveréses sütőben nagyon alacsony hőmérsékleten (60-70 fok) is megszáríthatjuk, de nagyon vigyázzunk, nehogy megégjen. 

*Ibolyakrém: 1 liter tejszínből vegyünk 1 csészényit, és forraljuk fel 10 dkg cukorral és 1 csészényi friss ibolyaszirommal. 
15 percig letakarva hagyjuk állni, majd szűrjük le és hűtsük ki. 





A maradék tejszínben keverjünk el 6 tojássárgáját kivilágosodásig, és tegyük hozzá apránként az ibolyás tejszínt. Tűz fölött keverjük sűrűre, majd levéve keverjünk hozzá 25 g feloldott langyos zselatint és 4 tojás előzőleg keményre vert habját. 
Hideg vízzel kiöblített poharakba töltsük, szirmokkal díszítve tálaljuk. 

http://azeletvan.network.hu/







Ibolyazselé


Hozzávalók:

Illatos ibolya - fél literes edény legyen púposan tele, persze nem nyomkodva)

7-8dl víz

a citrom leve (átszűrve)

400gr cukor

1 zacskó 3:1 dzsemfix

Van sokféle ibolya, sőt védett is van közte, de amire szükségünk van, az illatos ibolya (Viola odorata) az nem védett és nagyon egyszerűen megállapítható hogy az-e az: messziről árasztja a finom ibolyaillatát.

Ebből szedjünk bő fél liternyi, lehetőleg teljesen kinyílt virágot, minél tisztább helyről és minél sötétebb szirommal. Dobozban szállítsuk, ne zacskóban hogy minél kevésbé törjön. 

Figyeljünk az apró bogarakra is és az ibolyákat minél hamarabb dolgozzuk fel.

Tegyük egy tálba (műanyag vagy üveg) az ibolyákat, majd egy edényben forraljuk fel a vizet. 
A lobogó forró vízzel öntsük le az ibolyákat, egy kanállal keverjük meg, hogy biztosan minden virág a víz alatt legyen, majd hagyjuk ázni, minimum kettő órát, maximum egy éjszakán át.

Másnap szűrjük le az áztató vizet, ami ekkora kékeszöld lesz, a benne ázó szirmok meg majdnem fehérek


A lének fél liternek kell lennie. 
Öntsük egy nagyobb lábasba a furcsa színű, de illatos levet, majd öntsük hozzá a szűrt citrom levet és máris jön a varázslat: gyönyörű lilás lesz a levünk. 

Adjuk hozzá a cukrot és a dzsemfixet is és sűrűn kevergetve forraljuk fel. 

Vigyázat: nagyon felhabzik! 

Körülbelül fél percig forraljuk erősen, majd zárjuk el a gázt, hagyjuk hogy a habzás megszűnjön, pár percet hagyjuk hűlni, akkor a maradék habot kanalazzuk le.

Sterilizált üvegekbe töltjük és dunsztoljuk.




Az ibolya háromszor elvarázsol: először mikor a kertben csodáljuk, majd mikor a főzete kékről lilára vált és utoljára akkor, amikor az illatát ízbe oldja át. 

Amikor ehető lesz az a finom ibolyaillat. 

Lehetne turmixolni is a virágokat, hiszen az ibolya szára és levele is ehető, de mennyivel jobban illik ehhez a légies növényhez az áttetsző zselé forma...


(befőzök.blog)








Az ibolya rokona, az árvácska

Háromszínű árvácska (viola tricolor)






A háromszínű árvácska gyógyhatása egy az egyben megegyezik a tavaszi kék ibolyáéval (viola odorata).

Elsősorban teához, forrázathoz használják, aminek 
értisztító, enyhe vizelethajtó, enyhe vérnyomáscsökkentő és nyálkaoldó hatása van. 

Külsőleg ekcéma kezelésére használják. 

Salátához, torták, sütemények díszítéséhez, vagy lágy sajtok felszolgálásához használhatjuk. Italokhoz, 

levesekhez, desszertekhez és salátákhoz is adható.







Az én árvácskáim :-) 








Az ehető ibolya és árvácska






A teljes virág ehető, 
csészelevelekkel, és minden mással együtt. 

Enyhe mentolos aromával rendelkezik. 

Cukormáz bevonatként, előételek és torták dekorációjaként is használták.

Az árvácska, az ibolya és 
az orgona virága lágy és édes, mind feldobja a salátákat. 







   



Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 

- Gyógyító növényeink 1./b rész:


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 


- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 

- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 

- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 


- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:

- Nagymamáink házi praktikái – 1. rész: 

- Nagymamáink házi praktikái – 2. rész: 




- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- A DOHÁNY LEHET A RÁK ELLENSZERE:

- MÁK - MÁKOLAJ:

- ZSÁLYA:

- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - Szabó Gyuri bácsi tanácsai:

- Az útifű:

- Galaj:

- Az erős paprika:



- A LEPKÉK:

- ÉJSZAKAI LEPKÉK:

- A MADARAK:


- KÉRŐDZŐK:

- DISZNÓFÉLÉK:

- LÓFÉLÉK ÉS A SZAMÁR:

- A HOLLÓ – HOLLÓ FAJTÁK

- FECSKEFÉLÉK:

- KROKODILOK:

- SÜNFÉLÉK:

- A GOMBÁK ORSZÁGA:

- A talaj élővilág (edafon) összetevői:

- ALGÁK - MOSZATOK:

- RÁKOK:

- TENGERISÜNÖK ÉS TENGERICSILLAGOK:

- KAGYLÓK:







Szeretettel,

Gábor Kati



blog oldalam: 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.