2016. augusztus 29., hétfő

ALMA - ALMAECET - ECET


AZ ALMA






Rövid értekezés az almáról

Az alma kevés kalóriát tartalmaz, vízhajtó hatású, káliumban, rostokban gazdag. 
Jól telít, így napközben gyors segítség lehet, ha ránk tör az éhség, de étkezések után is kiváló desszert lehet. 
Nyersen fogyasztva elmulasztja a hasmenést, főzve viszont hashajtó hatású, és felgyorsítja az emésztést. 
Segít a vesekő megelőzésében is, valamint a fogszuvasodás ellen is, ugyanis stimulálja a nyálelválasztást a szájban.



Az almaevés jótékony hatásai, miért nevezték az almát a gyümölcsök királynőjének?

  
Az almaevés jótékony hatásai

Az alma - más ételekkel is együtt ehetjük, anélkül, hogy erjedés lépne fel. 
Ezért is nevezték a Gyümölcsök Királynőjének.

Egyedül az alma az a fajta gyümölcs, amit más ételekkel is együtt ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel. 

Ezt már az ókorban is tudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének.

Nagyon könnyen tudjuk tárolni, ha csak kicsit is odafigyelünk rá, akkor eláll addig amíg a friss gyümölcsök megjelennek a piacon. 

Nagyon jól tárolható, szállítható.

Ha hiszed, ha nem, akár kizárólag almán is meg lehetne élni, szinte korlátlan ideig.





Több, mint 1000 fajta alma található a világon. 

Mindegyikben megtalálható a fehérje, rostanyag, keményítő, sók, almasav, cukor, csersav. 
Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma.

Az almát nagyon rövid idő alatt megemészti a gyomrunk, és szinte azonnal energiát nyerhetünk belőle. 

Magas foszfor tartalmának köszönhetően sokat segíthet főleg azoknak, akik szellemi munkát végeznek, vagy gyenge az idegzetük.

Ha régen nem ettél almát, vagyis talán kicsit elszoktál tőle, vagy nem a legjobban működik a gyomrod, esetleg az egészséges ételeket nehezebben emészted, akkor fokozatosan kezd el az almaevést, először csak egy-két falatot egyél belőle, de azt nagyon rágd meg, egy harapás almát legalább ötvenszer, mert így keveredik a legalaposabban össze a nyáladdal, és ez a legfontosabb. 

Utána fokozatosan emeld az adagot, de mindig ügyelj arra, hogy az alma pépként kerüljön a gyomrodba.





Gyümölcsöt csak magában egyél. 

Ha mást is kívánsz fogyasztani, akkor almát ebéd előtt, vagy vacsora előtt legalább egy órával fogyassz.

Bármilyen gyümölcsöt fogyaszthatsz főétkezéskén is. 

Ha úgy érzed, hogy az alma nem csillapítja az éhségedet, akkor ez annak a jele, hogy valami baj van a gyomroddal vagy az emésztőrendszereddel. 
Próbáld meg ezt tudatosan és módszeresen helyreállítani!

Természetesen, ha már más ételekkel megtömted a pocidat, akkor ne erőltesd rá a gyümölcsöt, mert ez nem lesz előnyös sem az egészséged, sem az emésztésed számára.

Jó ha tudod, sohasem a gyümölcs okozza a hasmenésedet, lázadat, vagy más kellemetlenséget, hanem az, amit a gyümölcs előtt ettél.

A gyümölcsök nagy része gyógyító hatású, megszabadítja szervezetünket az eddig okozott károktól, mérgektől.





Az alma nagyon jó tisztító és gyógyító hatással van az alábbi betegségekre:

Ételmérgezés, bélhurut, vérhas, koli baktérium okozta bélfertőzés, és akár hiszed akár nem még akkor is segíteni tud, ha veseköved van.

Székrekedés nélkül képes gyógyítani a hasmenést, szabályozza a bélműködésedet, tisztítja a húgyutakat, és a tüdőket.

Gyógyítja a reumát, a köszvényt, mivel sói oldják a húgyköveket. 

Az alma, mint gyümölcs, savas ugyan, de mégis a szervezetet lúgosítja, hiszen organikus sói semlegesítik a fehérje bomlástermékeiből származó savakat. 

Kiválóan gyógyítja a
hörghurutot, és a felső légúti betegségeket.

Több, mint 1000 fajta alma található a világon. 

Megtalálható benne a fehérje, rostanyag, keményítő, sók, almasav, cukor, csersav. 

Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma.




Jó ha tudod azt, is, hogy másként hat az édes, és másként a savanyú alma.

Édes almát fogyasszanak mindazok, akik székrekedésben szenvednek, vagy vérszegények, és inkább savanykásabbat mindazok, akik esetleg túltápláltak, vagy reumás fájdalmakkal küzdenek.

Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos mindazoknak akik érelmeszesedésben szenvednek, vagy gyenge a szívműködésük, esetleg aranyerük van, vagy a hölgyeknél jól használható a menstruációs zavarok megszüntetésére.

Minden embernek, de főleg azoknak, akik rendszeresen ülő munkát végeznek, legalább minden második hónapban kellene almakúrát tartani. 
Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet.

Lehetőleg csak egészséges, lédús, és érett almát együnk. 





Lehetőleg törekedjünk arra, hogy azonos fajtákat fogyasszunk, ugyanis minden almának más más a savassági foka. 

Ne keverjük a különböző fajta almákat egymással.

Az almát lehetőleg mindig teljes egészében fogyasszuk el. 

Ne dobjuk el az alma csutkáját sem, hiszen igen értékes jódot tartalmaz. 

Az almafogyasztásával még az áldott állapot alatti hányingert is le lehet küzdeni.

Almakúrát egész évben lehet a szervezet regenerálása érdekében végezni 4-5 héten keresztül, melyből egy hét legyen a bevezetés


Őszi almaszüret


A legtöbb kiskertben megtalálható legalább egy almafa, amely zamatos finom lédús almákkal ajándékozza meg a kertészt ősszel.




Az őszi almafajták is nagyon finom zamatos gyümölcsöt hoznak, ám ezeknek a fajtáknak a zamata és az igazi íze csak a szüretelés után pár héttel alakul ki teljesen.

Az almákat szedés után érdemes rövid ideig tárolni, mielőtt elfogyasztanánk, ezt hívják élvezeti érettségnek.

Ezek az almák a szakszerű tárolás mellett akár még karácsonykor is fogyaszthatók, így az almás rétes és az almás bukta nem maradhat el a karácsonyi menüből.

Ahhoz hogy az almák igazán zamatosak és finomak legyenek, fontos hogy jól válasszuk meg a szüret időpontját, amely természetesen az adott fajtától is függhet.

A szüret pontos idejét úgy tudjuk a legjobban meghatározni, ha egy almát megfogunk, és kissé megnyomjuk óvatosan a szár eredeti helyét a termőágon.

Ha az alma már elég érett a szár az almán marad, és könnyen leválik a szárról. 

Leszedés után az almákat helyezzük el egy bélelt gyümölcsös ládába, egymás mellé, majd helyezzük el őket egy 5-7 fokos alacsony páratartalmú helyiségbe, így akár januárig is eltarthatók.
  
Az őszi almafajtákat szeptember közepétől egészen október végéig lehet szüretelni.
Nagyon fontos hogy az őszi és téli almákat külön tároljuk, mert az érés során keletkező gázok befolyásolják az almák érettségi fokát.



  
Őszi almafajták ültetése

Amennyiben most szeretnénk almafát ültetni kertünkbe, a következő ültetési lépésekre lesz szükségünk:

Válasszuk ki az ideális fajtát a kertészetben, majd szállítsuk haza a facsemetét.

Lazítsuk fel a talajt kb. 50-60 cm mélyen, majd keverjünk egy kevés komposztot a talajhoz, amelybe majd a fát ültetjük, vagy ha ez nincs egy kevés érlelt trágya is megfelel.
A facsemetét ültetés előtt áztassuk be néhány órára egy vödör vízbe, majd vizsgáljuk át a gyökereket, hogy nincs –e benne sérült vagy beteg rész.
A következő lépésben ássunk egy kétszer akkor gödröt, mint a facsemete gyökérzete, és állítsuk bele a gödörbe a fát, úgy hogy az oltás helye a talajszint fölé emelkedjen.
Helyezzünk egy erős karót is az almafa mellé, nehogy egy őszi szél kicsavarja a fiatal csemetét.

Végül töltsük vissza a gödröt földdel és jó alaposan nyomkodjuk le a talajt a növény körül.
Egy erős kötöző zsineggel erősítsük hozzá a fa törzsét a karóhoz, majd öntözzük be a földet a növény körül.

Milyen almafajtát válasszunk:

Korai almafajták közé tartoznak:

Goldparmane: közép nagy, pirosas sárgás, édesen fűszeres, közepes hozamú.

Cox orange: kicsi narancsvörös édes almafajta, alacsony vagy közepes hozamú.

Ingrid Marie: közép nagy, sötétpiros, lédúsfajta, enyhén savanykás íz világgal.

Átlagos almafajták:

Holsteiner Cox: közép nagy sárgás színű lédús kellemesen savanykás fajta, közepes hozamú.

Elstar: közép nagy sárga piros foltos alma, lédús, kissé savanykás íz világgal.

Késői:

Jonagold: nagyméretű sárgás pirosas almák, enyhén savanykás, zamatos, magas hozamú.

Jonathan: közép nagy piros színű alma, édesen zamatos, magas hozamú.

Golden Delicious: Nagy zöldessárga kemény húsú alma, édes íz világgal és kevés savval rendelkezik.

  

(Forrás: kertvarázs)


ÓRIÁSI GÉNKINCS!!!





Több mint kétszáz éves gyümölcsfák, almafák hoztak újra termést Mónosbélen.






Példátlan génkincset találtak a Bükk lábánál!







Hosszú idő után fedezték fel újra Mónosbélen a szerviták által még a 18. században ültetett gyümölcsöst. 







Az egyik szakértő szerint a fák kihagyhatatlan lehetőséget adnak a kertészeknek.






bővebben:http://www.hirado.hu/Hirek/2013/04/24/14/Peldatlan_genkincset_talaltak_a_Bukk_labanal.aspx






Méz, almaecet, fokhagyma a tökéletes gyógyszer





Egy egyszerű módszer, hogyan lehet megszelídíteni a fokhagymát, és csemegévé változtatni.


Nyugodt szívvel állíthatom, a világ két legegészségesebb élelmiszere a méz és a fokhagyma. 

Az utóbbival sokaknak problémája van: túl erős az íze, túl erős a szaga, csíp. 

Hát igen, ezért hagyma. 
De egy egyszerű trükkel el lehet tüntetni a kellemetlen mellékhatásokat, és szinte csemegévé lehet változtatni a faramuci növényt.

A mézes fokhagyma bármikor elkészíthető, de leginkább a nyár az ajánlott, amikor a méz és a fokhagyma is a legolcsóbb. 
A módszer egészen egyszerű.
Meg kell pucolni a fokhagymát, beletuszkolni egy kisebb üvegbe a mézbe, lefedni az üveget, és berakni a kamrába. 

Ennyi.


Hogy mi fog történni? 

Ha türelmesen várunk néhány hét alatt a fokhagyma megsötétedik és megfesti a mézet is, amely egészen folyóssá válik az átalakulás során. 
Nem kell aggódni, nem romolhat meg, erre a méz és a fokhagyma is garancia. 
Végül a keveréknek körülbelül olyan sötét színe lesz, mint a kínai szójaszósznak, vagy a balzsamecetnek.

Miért is jó ez? 

A méz és a fokhagyma előnyös tulajdonságairól oldalakat lehet írni. 
Erről a készítményről is elmondható mindez. 
Ami a fontos, a folyamat hatására a fokhagyma elveszti csípősségét, és erős illatát. Egyszerűen elrágható, mégsem lesz bűzös lehelet.

Javasolt felhasználási mód? 

Betegség megelőzésére napi egy gerezd fokhagyma annyi mézzel, ami egy kiskanálon vele jön. 
Kellemes íze van, édes, némi fokhagyma aromával. 
Emellett főzéshez is felhasználható, összetörve megkenhetjük vele a grillezendő húsokat,gyümölcsös mártásokban húsételek kísérője lehet. 
De magában is megállja a helyét. 
A variációk száma végtelen

*     *     *

Köhögésre nagyszerűen bevált úgy a gyereknél, mint nálunk felnőtteknél a fokhagymalé.
Ez úgy készül, 
hogy 2 gerezd fokhagymát apróra összevagdalunk, elkeverjük 3 evőkanál mézzel vagy gyümölcscukorral, és felöntjük 1/8 liter vízzel. 

Felforraljuk, és kb. 10 percig főzzük. 
Utána letakarva néhány órán át állni hagyjuk, majd leszűrjük. 

Ugyanez elkészíthető vöröshagymával is, a hatás gyors és tartós. 
A szirupból naponta egy-két teáskanállal adjunk a gyereknek.

Aki nem bírja a fokhagyma ízét, az megpróbálkozhat a mézes retekkel is. 

Ehhez egy retket megreszelünk, levével együtt csészébe tesszük, és elkeverjük 3-4 evőkanál mézzel. 
Letakarva néhány órán át ezt is pihentetni kell, majd vászonkendőn átnyomkodjuk a levet. 
Naponta ebből is 1-2 teáskanállal ajánlott adni a gyerkőcnek.
Köhögéses időszakban rendszeresen inni a kakukkfűteát, ami szintén nagyon jó köhögéscsillapító.



*     *     *

Mézes almaecetes fokhagyma





Nagy mennyiségű fokhagyma kerül kiáztatásra jó minőségű akácmézben és almaecetben
A fokhagyma immunerősítő és vértisztító hatását a méz és az almaecet tovább fokozza. 
Meghűléses megbetegedések és a legyengült szervezet megerősítésére kiválóan alkalmas. 
Almaecet nélkül (a fokhagymásméz) húsok pácolásához is nagyszerűen felhasználható de pirítós kenyérre kenve is fenséges! 

Egyszerű napi energiaital elkészítése:

Pucolj meg két (termetes) gerezd fokhagymát, reszeld le, vagy préseld össze, keverj hozzá két teáskanál (jó minőségű) almaecetet. 
Kevergesd, préselgesd néhány percig, és tegyél hozzá két teáskanál mézet. 
Ezt is jól keverd el, és öntsd fel két-három dl buborékmentes ásványvízzel. 
Az így készített (zavaros) italt óvatosan (!!) lassan kortyolgatva idd meg.
Egyhuzamra lehajtani TILOS!
Energetizáló, fáradtságűző, fogyasztó vitaminbomba. 
Fogyasztása éhgyomorra reggel a legjobb, felezve is hatásos (de nem helyettesíti a reggelit).

Ha nem szeretnél naponta fokhagymát pucolni az alábbiakkal (kíméletesebb változat) ezt elkerülheted:

Tedd a következőket turmixgépbe: 

1 dl almaecet, 1 dl méz, 8-12 gerezd (méretfüggő) fokhagyma (darabolva). 
Keverjük össze a nagy sebességgel 1 percig. 

Öntsük a keveréket egy jól zárható üvegedénybe és hagyjuk a hűtőben öt napig.
Az elixír szokásos napi adagja: kettő-négy teáskanálnyit tegyél egy pohár (min 2dl) szénsavmentes ásványvízbe vagy gyümölcslébe, (100%-os szőlő-vagy narancslé). 
A legjobb reggeli előtt negyed-órával fogyasztani. 
A hatóerő természetesen függ az összetevők származási állapotától. 
Minél jobban bio annál több az erő.
Már a legrégebbi írásos emlékek is szólnak a fokhagymáról. 

Az egyiptomi piramisépítőknek fokhagymát, hagymát és retket osztogattak a fertőző betegségek megelőzésére. 

A római katonák étrendjéhez is hozzátartozott fokhagyma.

Már az ókorban 61-féle különféle betegség gyógyítására ajánlották.
Magas a magnézium, B6 és C vitamin, triptofán, szelén, kalcium, foszfor, B1 vitamin tartalma. 
A fokhagymát világszerte termesztik és alkalmazzák. 
A fokhagyma a magyar konyha egyik legfontosabb fűszernövénye. 
Régóta ismert számos gyógyhatása, ezért nem csak ízesítésre használhatjuk.
Tudományos kutatások alátámasztották, hogy a fokhagyma baktérium- és gombaölő hatású, hatékonyan bevethető tehát a candidiázis nevű gombás betegség ellen. 

Természetes "antibiotikumként" használható, 

főként a meghűléses betegségek esetén hatásos. 
Különösen jó antioxidáns, hiszen megköti a szabad gyököket, lelassítja az öregedési folyamatokat, erősíti az immunrendszert, rendszeresen fogyasztva pedig még a vérnyomást is csökkenti.

A legendás fokhagymacsepp receptje

A következőkben leírt fokhagymacseppkúra a szervezetben öt évig tartja meg hatását, tehát csak ezután szükséges megismételned.

A fokhagymacsepp elkészítési módja:

Darabolj össze 35 dkg megtisztított fokhagymát.
Öntsd 3-4 dl 96%-os (Gyógyszertári) alkoholba.
Az edényt jól zárd le, és érleld 10 napig.
Vászonruhán keresztül szűrd át.
Két nap után a táblázat szerint, fél deciliter tejbe csepegtetve, étkezés előtt fogyaszd reggel, délben, este (teába, ásványvízbe, bármilyen langyos ételbe keverve is lehet).


A részletek:

Hozzávalók 35 dkg pucolt, darabolt fokhagyma kb. 4 dl 96 %-os alkohol. 
(A beszerzett fokhagyma állagától, nedvesség-tertalmától függően.)
A megpucolt fokhagymát apróra vágjuk (foghagyma-nyomót ne használjunk!!), jól zárható (előzetesen ellenőrzendő!) befőttesüvegbe, (esetleg csatos üvegbe) rakjuk, ráöntjük az alkoholt, annyit, hogy az aprított fokhagymát teljesen ellepje, és bezárjuk. Néhányszor megrázogatjuk-megforgatjuk, hogy a buborékok kiszálljanak, és 10 napig sötét, hűvös helyen tartjuk. 
Naponta megforgatjuk, az utolsó 2 napon már nem mozgatjuk.
A 10. nap végén az üveget kinyitjuk, a szájára 2 réteg gézt rögzítünk befőttes gumival. Fél literes üvegbe (amiben az alkoholt vettük a gyógyszertárban) akkora tölcsért teszünk, ami nagyobb, mint a befőttesüveg szája. 
Az alkoholos üveget, a tölcsért és a fokhagymát tartalmazó befőttesüveget úgy rakjuk össze, hogy szilárdan álljanak (pl. a sarokban).
A befőttesüvegből a kivonatot a tölcsérbe öntjük, majd szájával lefelé a tölcsérben hagyjuk 1 ½ - 2 óráig, hogy a lé mind kicsöpögjön.
A nyert kivonat mennyisége: 400 - 450 ml. 
Azonnal fogyasztható. 
Az előírt számú cseppeket ½ dl tejbe csepegtetjük, és étkezés előtt isszuk meg.

Adagolás:

Az eredeti recept szerint 0,5 dl tejbe kell a kivonatot csöpögtetni. 
Egy kardiológus főorvos szerint a tejet nem kedvelő (pl. mert egyeseknek hasmenést okoz, vagy akármilyen egyéb ok miatt) kúrázók kefírben vagy joghurtban vegyék be.
Hogy ne használjunk fokhagymanyomót, azért jegyeztem meg, mert a kivonat gyakorlatilag kiszűrhetetlen lesz a zagyból, vagy csak igen kevés. 
És ekkor tényleg fel kell használni a szüredéket ételízesítéshez. 
A fenti recept szerint "kilúgozott" fokhagyma maradvány alkalmatlan ételízesítésre, mert minden íz- és hatóanyagot kiszedett belőle az alkohol.

Napok
Reggel
Délben
Este
1
1 csepp
2 csepp
csepp
2
4 csepp
5 csepp
csepp
3
7 csepp
8 csepp
csepp
4
10 csepp
11 csepp
12 csepp
5
13 csepp
14 csepp
15 csepp
6
15 csepp
14 csepp
13 csepp
7
12 csepp
11 csepp
10 csepp
8
9 csepp
8 csepp
csepp
9
6 csepp
5 csepp
csepp
10
3 csepp
2 csepp
csepp

Eredete

A fokhagymacsepp receptje kínai eredetű, 1971-ben talált rá egy UNESCO-expedíció, agyaglapokon, egy tibeti templom romjainál. 
Azóta sok nyelvre lefordították, és számon tartják a nagy hatású népi gyógyszerek között.

A tapasztalat

A tapasztalatok szerint számítani kell csekély illathatásra is.
Érdemes tájékoztatni a környezetet a fokhagymakúráról, mivel néhány nap után (az intenzív szakaszban) közelről a bőrön keresztül is érezni lehet némi fokhagyma "illatot" amit nedvesítőkendőkkel, fertőtlenítő géllel közömbösíteni lehet. 
Mivel a méregtelenítés is beindul intenzíven, az első napokban kismértékű levertség érzése is jelentkezik.
Attól nem kell tartanunk, hogy fokhagymaszagú lesz a leheletünk. 
A fogyasztás után igyunk meg egy pohár tejet (ha nem abba csepegtettük), vagy rágcsáljunk el pár szál borsmentát, petrezselymet vagy kakukkfüvet.
Persze a fejedben a fokhagyma sem csinál rendet. 

Ugye tudod, hogy a gondolataid és az érzéseid alkotják, alakítják a sorsodat? 
Érezd jól magad a bőrödben!


AZ ALMAECET


 

Az almaecet (lehetőleg bio) számos alkotóeleméről állnak rendelkezésünkre tudományos megfigyelések. 

A lényeg azonban az, hogy étrendünkben megfelelő, természetes módon keveredjenek az ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok és más tápanyagok. 

Minden tapasztalat azt mutatja, hogy almaecetben és a vele ízesített ételekben igazán optimális ez a keveredés. 

méz és az almaecet ideális módon egészíti ki egymást. 

A méz elnyeli az ecet fanyar ízét, ráadásul vitaminokban, ásványi anyagokban,nyomelemekbenenzimekben és baktériumölő anyagokban gazdag.
Az almaecet a testsúly szabályozására is kiválóan alkalmas, igaz hogy viszonylag lassan hoz eredményt túlsúly esetén, de az tartós marad ha a szabályokat betartjuk. 
Az almaecet hozzájárul a hatékony zsírégetési folyamatokhoz is.
Az almaecet gyorsítja az anyagcserét, így a fogyáson kívül javítja mind a fizikai (vérkeringés, végtagok vérellátottsága), mind a szellemi állapotot (koncentráció, szellemi vitalitás).

Serkenti az emésztést, és részt vesz a szervezet zsírbontó folyamataiban.






Baktériumölő hatása tisztítja a szervezetet, amitől egészségesebb lesz a bőrünk, hajunk.


Felélénkíti a sejtlégzést, és csökkenti az idő előtti öregedési tüneteket.


Elpusztítja a bélfalon lévő baktériumokat, amelyek emésztési zavarokat, felfúvódást vagy székrekedést okozhatnak.
Az almaecet számos hagyományos alkalmazási területén, mint az emésztési zavarok, megfázás, köhögés vagy kimerültség, éppoly hatásos a méz is. 
Mi sem kézenfekvőbb, mint összekeverni a kettőt.
D. C. Jarvis, az almaecet-terápia szülőatyja a jó egészség és hosszú élet titkaként azt ajánlja, hogy igyunk mindennap ecetes vizet 
(egy pohár vízben keverjünk el két teáskanál almaecetet), és adjunk hozzá egy-két teáskanálnyi mézet is 
(ecet+méz - keverés - hígítás)

Dr. Jarvis „valóban teljes értékű tápanyagként" igen nagyra értékeli a mézet, és kitűnő orvosságnak tartja olyan panaszokra, mint az 
álmatlanság, köhögés, égési sebek, légúti megbetegedések, homloküreg-gyulladás, szénanátha és izomgörcs.
Nagyon sok esetben italként fogyasztjuk az almaecetet. 
Érezhető eredmények eléréséhez rendszeresen, legalább négy héten át kell inni az ecetes vizet. 





kúraszerű alkalmazás 
pedig azt jelenti, hogy legalább hat-nyolc héten keresztül minden reggel, felkelés után megisszuk az alapreceptben leírt italt.
Érdekes kérdés, hogy vajon az almaecet, melynek már a nevében is benne van, hogy ecet, vagyis csak savas lehet, valójában hogyan befolyásolja sav-bázis egyensúlyunkat, és milyen hatást vált ki az emésztést követően?

Az almaecet - ahogy a citrom is - savas kémhatású. 

Fogyasztásuk 
mégis lúgosítja a szervezetet
mert a bennük lévő kémiai elemek segítik a lúgok termelődését, vagy másik oldalról nézve fokozzák a savak lebomlását. 

Fontos viszont, hogy az almaecetet éhgyomorra vagy üres gyomorra igyuk, hogy ne keveredjen más összetevőkkel, s így megtartsa lúgosító hatását.
Nem kell sokat bíbelődni vele, és hamarosan talán nem is akarunk többé lemondani erről a frissítőről. 
Sőt legjobb, ha életünk végégig megtartjuk ezt a jó szokásunkat. 





Az almaecet előállítása 

Kémiailag az ecet esetsavból, aroma- és festékanyagokból álló vizes oldat, amely erjedési folyamat során természetes úton jön létre. 
Alapja az almamust, vagyis almalé, amelyben alkohol képződik.
Minél magasabb az alma cukortartalma, annál nagyobb lesz a must alkoholtartalma, annál könnyebben képződik az esetsav. 

Legjobb, ha kisméretű jóízű almákat választunk. 
Ha csak hulladékból készül a must, gyengébb lesz a minősége. 

Hogyan válasszuk ki a jó almaecetet? 

Csak természetesen előállított, kissé zavaros almaecetet válasszunk. 
A tiszta ecet kevesebb értékes anyagot tartalmaz. 
Figyeljünk arra, hogy biotermesztésből származó almából készüljön, hogy minél kevesebb környezetszennyező anyagot tartalmazzon.





Mit tartalmaz? 

Káliumot, nátriumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort, klórt, ként, rezet, vasat, szilíciumot, fluort. C-, E-, A-, B1-, B2-, B6-vitamint, béta-karotint, provitamint, P-vitamint.

 A tapasztalatok szerint az almaecet fogyasztása javítja az emlékezőtehetséget, növeli az összpontosító képességet, az erőnlétet, a kondíciót és minden olyan funkciót, amely a jó vérkeringéstől függ. 

Almaecettel a csontritkulás ellen 

Az almaecet citromsavat tartalmaz, amely könnyen emészthetővé teszi az a kalciumot, és jelentősen javítja a felszívódását.
 A többi élelmiszerben jelen lévő kalcium felszívódását is növeli, ha almaecetet adunk hozzájuk.
Egy kevés almaecet egyébként a csontleves kalciumtartalmát is növeli. 
Az ecet ugyanis kivonja a csontokból a kalciumot. 

Már fél liter csontleveshez adott két evőkanálnyi almaecet is jelentősen növeli a leves kalciumtartalmát, mégpedig ha két órán át főzzük. 
Ezután már nem oldódik ki több kalcium a levescsontokból. 





Az anyagcsere serkentése 

Hans Adolf Krebs, aki 1953-ban Nobel-díjat kapott a citrátciklus felfedezéséért, felismerte, hogy anyagcserénk esetsav nélkül nem működne. 
Szinte minden anyagcsere-folyamatban – mint pl. a táplálék átalakítása a szervezete által felhasználható anyagokká – ecetsav jön létre köztes termékként.
Az ecetsav közreműködése nélkül sem a zsírokat, sem a szénhidrátokat nem tudnánk megemészteni, tehát életképtelenek volnánk. 

Szervezetünknek napi mindegy 100 gramm ecetsavra van szüksége az összes anyagcsere-folyamathoz. 

Az ecet hozza csak igazán lendületbe az anyagcserénket.
 Rendszeres fogyasztása felgyorsítja az emésztést, elősegíti a táplálékkal felvett zsírsav felhasználását és szénhidrátokból való energia-kivonást.
Légzési panaszok: 

Aki légzési problémákkal küzd vagy éjszakánként arra ébred, hogy nehezen kap levegőt, próbálja ki egyszer az almaecetes vizet mézzel. 
Nagyon apró kortyokban igyuk vagy kanalazzuk, hogy egy pohár elfogyasztása jó 30 percig tartson. 
A tapasztalatok szerint ez a módszer asztma esetén és segíthet, persze csak az orvosi kezelés kiegészítőjeként. 

Felfúvódás 

Itt is segít az ital. 
Aki gyakran szenved felfúvódástól, evés előtt öt perccel igya meg a keveréket – tartson egy darabig minden kortyot a szájában, mielőtt lenyeli.


A MÉZ


 


ideális páros. 


Minden élő szervezetnek elengedhetetlenül szüksége van az úgynevezett nyomelemekre és ásványi anyagokra. 

A mézben minden megvan, amire az embernek szüksége van. 

Közel 80 százalékban szőlő -és gyümölcscukrot, 17 százalékban vizet, s csak néhány százalékban tartalmaz szaharózt. 
Ennek következtében rendkívül gyorsan, közvetlenül a bélből szívódik fel. Energiatartalma kicsit alacsonyabb, mint a cukoré: 1 gramm méz 3 kcal energiát jelent.
A virágméz 36 százalékban tartalmaz szőlőcukrot (glükózt) és 39,7 százalékban gyümölcscukrot (fruktózt), viszont az erdei méz hat különböző cukrot tartalmaz, és ezenkívül még hét bizonytalan eredetű cukorfélét.
A cukor közül a szőlőcukor a legértékesebb, mert a szervezetben közvetlenül gyorsan felszívódik. 

Nagyon jó hatással van a szívizom működésére, a májra, ahol állati eredetű keményítő (lukogének) formájában rakódik le és serkenti az ellen- mérgek termelését, amelyekkel a máj semlegesíti a szervezetbe került káros vagy mérgező anyagokat.
Változatos mennyiségben sok vitamint is tartalmaz: a B vitaminok mindegyikét, elegendő K vitamint (vérzés elállító), valamivel kevesebb C vitamint, tovább olyan fontos anyagokat, mint amilyen pl. a PP faktor (értágító, javítja a szövetek oxigén- ellátását). Kalóriaérték, tápanyagok szempontjából a méz több mint 70, az ember számára fontos anyagot tartalmaz.





A méz természetes gyógyszer

A méz és más méhészeti termékek egyaránt kiváló erősítő, frissítő szerek. 

A legösszetettebb élelmiszerek közé tartoznak, mert a nagy tömegű cukor mellett rendkívül sokféle ásványi anyagot, vitamint, valamint ferment-és hormonanyagokat is tartalmaz. 

Segítségükkel megelőzhetők a betegségek illetve a betegség esetén segítik, gyorsítják a lábadozást, a szellemi-fizikai energiák visszanyerését, a felépülést, gyógyulást.
A méz kb. 190 tápanyagot tartalmaz: többek között 19 aminosavat, 33 ásványi anyagot, 11 vitamint, enzimeket, szőlő- és gyümölcscukrot, amely molekulaszerkezetének minden átalakítása nélkül beépíthető a szervezetbe. 

Kalória értéke rendkívül nagy. 
Megtalálhatók benne a szervezet számára nélkülözhetetlen nyomelemek: kalcium, foszfor, magnézium, klór, nátrium, kén, jód, vas, kobalt, réz, cink, kadmium, mangán, aluminium, stb. amelyek igen fontos szerepet játszanak az életfolyamatokban. 






A legtöbb vitamin a mézben fordul elő
B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, B12-, C-, A-, E- vitaminok különböző arányban találhatók meg benne.
A méz enzimeket is tartalmaz
amelyek a sejtanyagcsere katalizátoraként elősegítik a szervezetben végbemenő vegyi átalakulásokat. 
Ilyen enzimek pl. a kataláz, diasztáz, invertáz, lipáz, peroxidáz.

Tartalmaz még fehérjéket és aminosavakat is. 

Rendkívül fontos a méz fertőtlenítő baktériumölő hatása is. 

A mézben levő szőlőcukor (glukóz) szervezetünk számára a legfontosabb cukorféleség, amely csak a gyümölcsökben és a mézben fordul elő szabadon. 

A mézben lévő hormonok óvják a vesét és a májat

A legújabb kutatások szerint vérnyomáscsökkentő hatásuk is van. 







A méznek sebek, gyulladások gyógyításakor tapasztalt baktériumölő hatását már ősidők óta ismerik. 
Számos veszedelmes baktériumra megsemmisítőleg hat.
A méz hatására a sejtek jobban használják fel az oxigént, miáltal jelentősen növelhető a teljesítőképességünk.
 Ez a magyarázata, hogy például a sportolók miért fogyasztják rendszeresen a versenyek előtt. 

A közmondás szerint egy kaptár tíz orvossal felér, ami arra utal, hogy a cukorbetegség kivételével gyakorlatilag szinte minden betegség megelőzésére, kezelésére alkalmas.

Azt mindenki tudja, hogy megfázáskor, köhögéskor mézet kell a teába tenni. 
De az már kevésbé közismert, hogy éppen ilyen 
gyógyító hatással van a felső légutak megbetegedéseire, a tüdő, a szív, a gyomor, a bél, a máj, a vese, az idegrendszer, a bőr megbetegedéseire és a legújabb tudományos és klinikai kutatások, tapasztalatok szerint a sugárártalomra is.

A méz ezen kívül nyugtató hatású szer, és remek erősítőszer sápadt, vérszegény gyerekeknek, szoptató anyáknak, a csecsemőknek pedig tejjel vegyítve a legegészségesebb táplálék. 

Előfordulhat túl- érzékenység is a mézzel szemben, ilyenkor a mézet ételekbe, különböző élelmiszerekbe vegyítve kell fogyasztani.








Ha csak egy teáskanállal fogyasztunk el belőle minden este lefekvés előtt, 


már gondoskodhatunk a nyugodt alvásról
Mivel 80%-ban természetes cukrot tartalmaz, megemeli az inzulinszintet, így a tripofán nevű anyag könnyebben eljut az agyhoz, hamarabb beindul az alvás folyamata. 

A méz nem csak nyugtató, harmonizáló, hanem igencsak egészséges és tökéletes energiaforrás is.

A méz glükoztartalma miatt azok az emberek, akik rendszeresen fogyasztanak mézet sokkal energikusabbak, éberebbek és egészségesebbek is. 

Ha szereted a mézet, és beiktatod a napi étrendedbe, többé nem kell számolnod a fáradtsággal

Bármennyire is édes és tele van cukorral, mégis hatékonyan beilleszthető afogyókúrába

Egyenlő arányban tartalmaz glükózt és fruktózt, így segítségünkre lehet a fogyásban. Ráadásul egészségesen csökkenthetjük az édesség utáni sóvárgásunkat is.

A méz előállításához a méhek virágport gyűjtenek. 
Így sok flavonoidot tartalmaz, mely kiváló antioxidáns, hatással van az immunrendszer erősítésére. 
Viszont nem csak az immunrendszer erősítésére jó, hanem kiváló antioxidánsés gyulladásgátló is.

Nem csoda, hogy gyerekkorunkban köhögés esetén egyből egy kanál mézet kaptunk gyógyírként. 

Régen vágások, horzsolások és sebek kezelésére is használták. 
Ha bekenjük a sebet mézzel, antibakteriális tulajdonsága miatt eltávolítja a baktériumokat, tisztán tartja és gyógyítja a sebet.

A kozmetikaiparban is egy igen közkedvelt alapanyag a méz. 
Ha szeretnék sima és puha arcbőrt, hetente 2-3 alkalommal kenjük be a megtisztított arcbőrünket vékony rétegben zabpehellyel elkevert mézzel
Ez a pakolás megakadályozza a mitesszerek, pattanások kialakulását, tisztán tartja az arcbőrt.







Íme, egy recept:

Két teáskanál almaecetben ízlés szerint 1-2 teáskanál mézet keverjünk el és adjunk hozzá egy pohár (2-3 dl) tiszta (tisztított vagy ásványvíz) vizet és lassan kortyolgassuk el. 
A keveréket reggelente fogyasszuk, reggeli előtt. 
De lehet a további étkezésnél is fogyasztani egy-egy pohárral.
Víz helyett paradicsom, zöldség vagy alma-lébe is keverhetjük az almaecetet vagy bármilyen más hideg italba. 
Ez az ital pompás erősítőszer. 
Almaecetes vízzel lehet gargarizálni vagy inhalálni, masszírozni, hajat öblíteni.
Az almaecetes víz légzési problémákra is nagyon jó, kanalanként kortyolgassunk el egy pohárral belőle.

Vagy egy gézdarabot mártsunk be almaecetbe és tekerjük a csuklónkon körbe.
Méregtelenítő kúra vagy böjt kiegészítőjeként mindenképpen ajánlott a reggeli almaecetes-mézes víz. 

Az almaecet hatékonyan segíti a kiválasztó szervek munkáját.
Ezen kívül felsorolok egy pár problémát, amire ez az italkeverék hasznos lehet:
Felfúvódás, hólyaggyengeség, magas vérzsírtartalom, megfázás, hőemelkedés, kimerültség, lábgomba, ízületi fájdalmak, megdagadt lábak, aranyér, torokgyulladás, bőrkiütés, rekedtség, szénanátha, köhögés, fejfájás, rovarcsípés, izomgörcs, fáradt szemek, vádli-borogatás, izomhúzódás, orrvérzés, fülfájás, idegrángás, fülzúgás, reumatikus panaszok, köszvény, csuklás, szédülés, gyomorégés, égési sebek, túlsúly, emésztési zavarok, szemölcsök, fogak, fogíny-betegségek esetén.

Készült a lenti források nyomán:



filantropikum.com
http://egeszsegsuli.ewk.hu/almaecet-es-mez
http://www.anyalettem.hu/gyogyfuvekbol-gyerekeknek--cikk
http://egeszsegsuli.ewk.hu/fokhagyma-csepp
http://egeszsegsuli.ewk.hu/almaecet-es-mez






Az ecet titkos jótékony hatásai

Az ecet nélkülözhetetlen a háztartásban, de nem mindenki van tisztában az ecet hasznával. Az ízesítés mellett az ecet az egészségmegőrzésben is fontos.



Íme hat ok, amiért érdemes gyakran használni az ecetet.

1. A lép erősítése és az emésztés segítése
Az ecet elősegíti a nyál és a gyomorfolyadék kiválasztását, és ezzel folyamatosabb az emésztés, illetve nő az étvágy.

2. A vírus visszaszorítása és elpusztítása
Az ecet savat tartalmaz, és sok vírustípus nem tud élni savas környezetben, és ez különösen igaz a légzőszervek betegségeit okozó vírusokra. Ezért az ecet gyakori fogyasztása jó védekezés a vírusok ellen.

3. A vérnyomás és vérzsír csökkentése
Ha napi rendszerességgel egy kanál ecetet fogyaszt, és ez szokásává válik, akkor ez segíti a nitrogén-monoxid kiválasztását a vérerek sejtjeiből, ami tágítja a vérereket, és ez által csökkenti a vérnyomást.

4. A kalcium beépülésének segítése
Hal vagy csont főzésekor használjon egy kis ecetet, ami segíti a kalcium kiválását a csontból és segít a kalciumpótlásban.

5. A fáradság enyhítése
A gazdag szerves sav felgyorsíthatja az anyagcserét, és kedvezően hat a felhalmozódó tejsav eltávolítására. Ezért a testgyakorlatot követően egy kanál ecet segít a fáradtság mérséklésében.

#egészségmegőrzés #ecet #lép





A birsalma 

kigyógyít a köhögésből, a hasnyálmirigy-gyulladásból és erősíti az immunrendszert!

A birsalmának remek összehúzó hatása van, így például remekül kezelhető vele a bélnyálkahártya gyulladás, az aranyér vagy a hasmenés is.
Ez a különleges gyümölcs javítja az emésztést, és védi a bélrendszert a vírusos fertőzésektől is.



birsalma


A májnak és a hasnyálmirigynek is rendkívül jó a birsalma, hiszen számos antioxidáns van a gyümölcsben, amely serkenti a máj méregtelenítési munkáját, és erősíti az immunrendszert is.
Kutatások szerint a birsalma a hepatitisz vírussal való küzdelemben is nagy segítséget nyújt.

A legjobb, ha lé formájában fogyasztjuk a birsalmát.
Amennyiben egy hónapig, mindennap egy litert megiszunk, a májunkat annyira tisztára mossa, mint amilyen korábban sosem volt.

A friss birsalma lé a hasnyálmirigyre is jó hatással van.
Naponta háromszor kell meginni egy fél pohárral, amelyet sima almalével vegyítsünk össze.
A kúrát három héten keresztül alkalmazzuk.

Az influenzaszezon előtt is érdemes birsalmalét inni, hiszen a felerősített immunrendszerrel közösen képes megvédeni az agresszív vírusoktól is.
Ha netán megbetegedtünk, mindennap igyunk 3 alkalommal egy fél pohár gyümölcslét, ami enyhíti a köhögést, a felső légúti panaszokat, légzési nehézségeket.

A birsalma héjából is remek megfázás elleni tea készíthető, amit gargalizálásra is használhatunk torokfájás, mandulagyulladás esetén.

A birsalmának nyugtató hatása van, így az álmatlanságban szenvedőknek is jót tesz, mintahogyan azoknak is, akik feszültek, ingerlékenyek, idegesek.
A depresszív tünetekre hajlamosak mindennap egy fél birsalmára tegyenek rá mézet és azt fogyasszák el.


(Forrás: Filantropikum)









Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 


- Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:



- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:

- A csodás Lenmag: 
- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
- Lekvárfőzési ABC:  
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/lekvarfozesi-abc.html

- Paradicsomültetés,- termesztés,- palántázás:

- Melyik virág ehető a kertünkben?
- Őszi munkálatok a kiskertben: 
- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 
- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- A DOHÁNY LEHET A RÁK ELLENSZERE:

- Természetes kozmetikumok: 





KÁPOSZTA - Kovászos uborka:










Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:
hagyomanyorzoink.hu


blog oldalam: 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.