2018. január 10., szerda

3-1-2 meridiántorna


3-1-2 meridiántorna

Hogyan éljünk egészségesen legalább 100 évig?

Valamikor 1992-ben a Pekingi Akupunktúra Meridián Kutató Központ meghívására először indult el egy lelkes, főleg természetgyógyászokból álló csoport Pekingbe, hogy megtudja a választ a címbeli kérdésre.

Pekingben nem az új, modern épületek és városrészek, hanem az ősi belváros, a Hu Tong sikátorai érdekeltek. Hogyan élnek hagyományosan a kínai emberek, különösen az idősebbek. Milyen megbetegedés gyakori náluk?

Érkezésünk -egy 9 órás repülőút után- a hajnal fényében, csodálatos tavaszi időjárásban tette nevezetessé az út kezdetét. Szállodánk csupán középkategóriás, de ötperc gyalogútra van az ő "Váci utcá"-juktól a híres Wan Fu Jing-tól (magyarosan lefordítva: "van fitying" a vásárláshoz). Ugyanezen a bevásárló úton van -tízpercre- Peking legrégebbi, megmaradt katolikus temploma a Szt. József Székesegyház.

Az egynapos pihenés után másnap -a szállodánk dísztermében- kezdődött az előadássorozat, melynek programját, video melléklettel, már érkezésünkkor megkaptuk. Előadónk egész Kínában ismert, a biofizika professzora, Zhu Zong Xiang , a tudományok doktora, aki -munkatársai segítségével- angol nyelvű, multimédiás bemutató formájában tartotta meg előadás-sorozatát.

Eszerint a kínai egészségfelfogás az un akupunktúrás meridiánok létén alapszik. "Akupunktúra Meridiánok Biofizikája" c. több nyelvre lefordított könyvében 500 oldalon közöl bőségesen bizonyítékokat arról, hogy ezek az energiát (kínaiul: csí-t) közvetítő pályák a bőrünk alatt, a bőr és az izompólyák között húzódnak, pontosan úgy, ahogy többezer éves orvosi irodalmukban már szerepel. Itt jegyzem meg, hogy nekünk, a tanfolyam résztvevőinek is adott lehetőséget, hogy saját magunkon kimutassuk a meridiánjainkat az ő általa felfedezett "meridián-visszhang" módszerrel.

Egészséges emberben az életenergia akadálytalanul kering, a 12 fő és a két középvonali meridiánban. Betegség állapotában a meridiánban elakad az energia. Ahhoz, hogy az egészséges állapot fenntartható legyen -tudjuk, hogy a biológiailag várható életkor ember esetében 120 év- megfelelő gyakorlással, un. " 3-1- 2" meridián-gyakorlatok végzésével kell, mintegy napi 20-30 percet szánni a saját meridiánjaink szabad energia-áramlásának biztosítására. Hogy milyen gyakorlatok ezek? A "3" arra utal, hogy három meridián-ponton akupresszúráznunk kell magunkat. Az "1" jelentése a hasunkról szól: fekvő vagy álló helyzertben hasi légzést kell naponta végezni. Végül a "2" a lábaink erejének a próbája:fizikai mozgás, akár helyben guggolás végzése is naponta szükséges.

Már az első nap estéjén szállodai szobánkban előadónk kedves felesége továbbtanított minket a gyakorlatok pontos kivitelezésére. Reggel hétkor egy fiatal kínai hölgy kivitte a vállalkozóbb csoporttagokat egy közeli parkba, ahol a pont-masszírozást, a hasi légzést (persze állva) és a fizikai gyakorlást csoportosan végigvette velünk.Itt tapasztaltuk meg, hogy milyen jótékony hatású az, ha többen -gyógyulni vágyók- összeállnak egy csoportba és a reggeli vagy esti időszakban együtt gyakorolnak.

Így lehetővé vált, hogy 11 napos kintlétünk során senki se lett beteg, pedig a Nagy Fal megmászása és a Ming sírkamrák többemelet mélységű járataihoz való leereszkedés nagy fizikai próbatételt jelentett, mindjárt a harmadik napon.

Ami még különös odafigyelést jelentett és jelezte, hogy meghívóink küldetést szánnak nekünk az az, hogy útravalónak a következőt kérték. Hazatértünk után, az előrehaladásunkról -az ő általuk adott mellékleten- beszámolván, ha valaki változást érez az egészségi helyzetében jelezze vissza nekik. Továbbá, amint lehetőségünk engedi, kezdjük el továbbadni, tanítani mindenkinek ezeket a meridián gyakorlatokat. A magyar egészségügy mostani orvost és beteget egyaránt kiszolgáltatottá tevő állapotában úgy gondoljuk, hogy ez erkölcsi kötelesség. Indulójuk szövege szerint: "3-1-2 ne hagyd el magad, vedd kezedbe saját sorsodat. Életed így meghosszabbítod, betegséged magad gyógyítod. Rajta hát, add tovább, szeretettel add tovább ezt a nagy csodát. Száz évig élj!"

Természetesen több kérdésre kitért még az előadónk. Élő példákat hozott a magasvérnyomás, az időskori cukorbetegség, a szívkoszorúér-betegség, a reumás izületi bántalmak köréből.

Vegyük most sorra a gyakorlatokat!

Első az akupresszúra. 
A "3" arra utal, hogy három meridián-ponton akupresszúráznunk kell magunkat.

Erröl a három pontról lesz szó a következőkben. A Vastagbél-4 -es pont, a kézfej háti oldalán található, a hüvelyk és mutatóujj kézközépcsontjai találkozása előtt. Ezt a pontot a fej területén lévő problémákra masszírozzuk elsősorban, úgy, hogy a másik kezünk hüvelykujjával nyomjuk ahogy a z ábra mutatja. Napi 3-5 perc masszázs elegendő, ahhoz, hogy ne legyen fej- és torokfájásunk, látás- és hallásproblémánk, allergiás orrfolyás (szénanátha), arc- és homloküreg-gyulladásunk. Ezeken túl, mint a Vastagbél-meridián pontja,hasznos a székrekedés és más vastagbél-problémák megelőzésében, az immunrendszer működésének erősítésében és nem utolsó sorban -mivel a tüdő-működésre is jó hatású- a dohányzásról való leszokás könnyítésében is.

A második, a Szívburok-6 -os pont, aminek a helye a tenyéroldali csuklóredő közepe felett 3 ujjal, a két hosszú ín között van. Ezt is a másik kéz hüvelykujjával célszerű massszírozni 3-5 percig. A hagyomány szerint, mivel a szívburok "védi a szívet" , ez a pont a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzését szolgálja elsősorban, úgy, hogy naponkénti masszázsával elkerülhető a szívizom-elhalással járő koszorúér szűkület éppúgy mint az érszűkület. Nemcsak az artériák falában lévő símaizom lazításával hat, hanem a hörgőket, azaz a légutakat is tágítja tüdőbetegség, asztma, stb. megelőzésére is. Úgy mondják, hogy minden panaszra jó, ami a rekeszizom felett, a mellkasban jelentkezik. Általános símaizom-lazító hatásánál fogva a hasi szervek görcoldására (gyomor-, egegörcs, stb.) oldására is jó. Végül, de nem utolsó sorban itt kell szólnom arról a kínai orvosi tételről, hogy a szív a lélek székhelye . Ebből következik az általános nyugtató hatása, hiszen jó álmatlanságra éppúgy, mint olyan neurológiai és pszichiátriai kórképek megelőzésére és gyógyítására is, mint az epilepszia és a depresszió. Előbbi esetben hatását azzal magyarázzák, hogy oldja az agyi epilepsziás gócban az érgörcsöt ezzel szüntetve a roham kialakulását okozó agyi oxigénhiányt. A Szívburok meridián a régiek szerint " a lazítás ellenőre". Ne felejtsünk el tehát lazítani legalább egyszer naponta ennek a pontnak a masszírozásával.

A harmadik pontunkat a lábszáron a térdkalács alsó szélétől négy ujjnyira, a sípcsont élétől egy hüvelykujjnyira kifelé, oldalra, az ábrán látható helyen találjuk. Itt, mint a másik két pont esetében is a szaggatott vonal a meridiánt jelöli, ez esetben a Gyomor-36 -os pontról van szó. A pont, a meridiánja alapján a gyomorral áll elsődleges kapcsolatban, de általánosítva elmondható, hogy minden belső szervünkkel, ami a rekeszizom alatt található. Csak felsorolva: gyomor- és nyombélfekély, reflux-betegség (gyomorsav-túltengés), étvágytalanság, vagy éppen elhízás, húgy- ivarszervi megbetegedések (pl. időskori impotencia-problémák), stb. A szóbanforgó gyomor-meridián végigfut a lábon egészen a második lábujjunk körméhez. Ezzel magyarázható, hogy a pont naponkénti 3-5 perces masszírozásával fokozzuk az állóképességünket is, mint mondják, felér egy kocogással. Ez a pont a kínai hagyomány szerint " a hosszú élet pontja ". Nincs az a kínai család, ahol ne lenne hagyomány ennek a pontnak a megtanítása már gyermekkorban, hiszen az igazi egészségmegőrzést már a gyermekkorban el kell kezdeni. Így elősegíti a gyermekek testi-lelki fejlődését, segíti a szervezet ellenálló-képességének csúcsra járatását (un. "immun-pont" éppúgy, mint a Vastagbél-4). Fokozza a gyomorfal kiúrítő irányú mozgását innen van nemcsak a fogyasztó hatása, hanem hányinger szüntető hatású is. Csökkenti illetve megelőzi a magasvérnyomást. A gyomor-meridián az arcról indul, a látásélesség megtartásában, a szembetegségek megelőzésében is nagy a szerepe. Ha valakinek reggel, a tükör előtt lepedékes a nyelve, ezt a pontot masszírozva a gyomorműködése javulni fog. Jótékony hatású még kismamák tejmennyiség-fokozására is.

Összegezve tehát a felsorolt három pont masszírozása egész testünkre jótékony hatású. Kipróbálásra javasolom valamennyi olvasónak. Legyenek kitartóak és az eredmény nem marad el. Ne feledjék a fenti jó hatások egyúttal mellékhatások nélkül érhetők el. Talán egy kivétellel: kismamák a Vastagbél-4 pontot inkább ne masszírozzák.

Vastagbél-4:

Szívburok-6:

Gyomor-36:

A hosszú, egészséges élet pontja – Gy 36

A hosszú, egészséges élet pontja Gy 36
Egy akupunktúrás (akupresszúrás) pontot szeretnék bemutatni, amely a legfontosabb pontok egyike. 




Az emésztőrendszerre, szívre, öregedési tünetek ellen ható és a fogyókúrát is segítő Gy 36, Zusanli, azaz ” A láb harmadik völgye” nevű pont.

A Gy 36 megtalálásához a hüvelyk- és mutatóujjunkkal átfogjuk a térdkalácsot, és ahova az egyenesen kinyújtott középsőujj ér, ott van a pont (a képen pirossal jelölve), vagy a térdkalács külső alsó gödréhez illesztjük négy ujjunkat, és a sípcsontunk külső élétől 1 cm-re kifelé találjuk meg.



A hagyományos kínai gyógyászat elméletei szerint a gyomor-meridián életenergiában (Qi) és vérben gazdag. 

Ezért, ha ezt a meridiánt aktiváljuk, ezek sokkal jobban keringenek a testben, javítja a belső szervek működését, és végső fokon elérhetjük az egészséges és hosszú életet. 

Távol-keleten a Zusanli (ST 36) pontot sok száz év óta a legismertebb és legfontosabb akupontnak tartják, szerepet játszik az agy működésének szabályozásában, és javítja a szív- és az érrendszer, az emésztő-, endokrin- és immunrendszer működését.

Ezen az akuponton végzett masszírozás vagy akupunktúra gyógyító hatással van az összes emésztőszervek rendellenességeiből eredő betegségekre, legyen az hasfájás, lelassult emésztés, székrekedés, teltségérzet, gyomorfájás, puffadás, felszívódási zavarok, gyomor- vagy nyombélfekély, hasnyálmirigy gyulladás. 

Általános gyomorerősítő, ha erősen kezelik fogyasztó, ha simogatják étvágyfokozó hatású. 

Mivel a gyomor-meridián tetőtől talpig függőlegesen végigfut az egész testen nemcsak az emésztési zavarok, de más rendellenességek, mint fejfájás, fogfájás, sárgaság, elmezavarok, láz, asztma, urológiai zavarok, szívdobogás, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri zavarok, reumás ízületi gyulladás, verejtékezés, álmatlanság is gyógyíthatók a pont kezelésével. 

Minden öregedési tünet ellen hatásos, mint nehéz járás, nehéz vizelés, prosztata problémák, impotencia, frigiditás. 
Nem véletlenül nevezik a hosszú élet pontjának. 

A SZb 6-tal kezelve anginás rohamok ellen használhatjuk eredményesen. 

Szívinfarktus kezdeti tüneteit megszüntetheti, a szivet kihozhatjuk abból a remegésből, ami a kamraizomzat elhalását okozza, ez pedig életmentő lehet az orvosi segítség megérkezéséig. 

Ez a pont is a 3-2-1 meridiángyakorlat része.

A "3-1- 2" elnevezésből a légzés és a fizikai mozgás ("1" és "2") még hátra van.
 Ezekkel fogunk most megismerkedni. 

Az "1" a hasi légzésre utal.

A hasi légzés igen fontos az egészség megőrzése szempontjából. Kinaiul belső helyreállítási technika a neve. Lehet kinyújtózva fekvő helyzetben vagy egyenesen ülve is végezni.A köldök alatt középen található pontra vagy inkább tájékra koncentrálunk, melyet kínaiul Qi tengerének hívnak. Két ujjnyira találjuk a köldöktöl lefelé és befelé. A Qigong gyakorlók Dantien néven ismerik ezt a helyet, ami fontos belső erőközpont.

hasi légzés :

A gyakorlat ábrán látható kivitelezése során a mellkas nem tágul és a légzésszámot olyan alacsonyra vesszük, hogy az még kényelmes legyen. Ez azt jelenti, hogy eleinte percenként tízszer lélegzünk, majd később ezt a számot 4-5 -re csökkentjük. Mialatt az orrunkon keresztül belélegzünk egyidejúleg elképzeljük, hogy a friss levegő a köldök alatti erőközpontba áramlik. A belégzés alatt a hasizmok lazák, az alhas lassan fújódjék fel. Aztán rövid szünet, majd a levegőt lassan, szájon át kell kifújni. Kilégzéskor a hasizmot húzzuk be, amennyire lehet.

Fontos, hogy a légzést természetes módon végezzük, minden eröltetés nélkül. Az sem baj, ha esetleg a végén álomba szenderülünk. A legfontosabb az, hogy mindennap végezzük, mert ha valami egyszer a szokásunkká válik, az természetes lesz számunkra.

De mi az a nagy előny, amiért ezt az egyszerű légzési módot annyira javasoljuk naponta végezni?

A lényeg, hogy kilenc energia-vezeték, un. meridián fut végig az alhason. A gyomor, a lép, a vesék és a máj meridiánjai duplán szimmetrikusan haladnak, míg középen a Befogadó.vezeték halad. A következő ábra szemlélteti a meridiánok haladását. Az oldalt legkivülre kanyarodó máj-meridiánt ne keressék, mert nem fért rá ezen a képen. (Ezért szokás a meridián térképeken oldalnézetet is rajzolni.)



A hason futó meridiánok haladása


A kínai orvoslás elmélete szerint a máj meridiánja az ingerlékenységért felel, a méregtelenítéssel összefüggésben sok vér tárolására képes és beszabályozza a vérnyomást. Kiegyensúlyozottá tesz. A lép és a gyomor meridiánjai -ha kiegyensúlyozottak- a jó emésztést biztosítják. Sőt rugalmassá teszik az izomzatot, meggátolják az ödémásodást, szabályossá teszik a női ciklust, és a lép "a helyén tartja" a belső szerveket. A vesék tárolják a velünk született energiát, felelnek a fejlődésért, a fogakért, a csontok szilárdságáért és az agyműködésért. Innen a régi mondás: "A vesédbe látok." Más szóval ismerem a rejtett gondolataidat is. A befogadó vezeték a yin energia tengere, olyan pontokat sorakoztat fel, amiken keresztül táplálja a szervezetet, jó hatású a szívre, és minden más belső szervünk működésére.

A hasi légzés folyamán a hasizmok mozgása aktiválja a fenti kilenc meridiánt, feloldva a test és az elme szorongásait. A velünk született és a szerzett qi (ejtsd: csi) és a vér áramlását javítva relaxáló hatású és tartósan csükkenti a magas vérnyomást. Ebben külön szerepe lehet a köldök alatti Dantien központnak, melyet a test és a lélek megtakarított életenergiája fő tároló helyének tartanak. Az erre való koncentrálás tehát nemcsak a gondolataink elcsendesítéséhez vezet, hanem az energiáink így gyorsabban visszatérnek. Ezért mondják, hogy a hasi légzés a már tárgyalt három pont masszírozása mellett a meridián-gyakorlat egy másik, nagyon fontos technikája. Folyamatos gyakorlása megteremti az egészségmegőrzés másik fontos feltételét.

A "2" a lábak tudatos edzésére utaló tornagyakorlatra vonatkozik, mivel két lábunk van.

Különösen a középkorú és korosodó olvasóinknak ajánljuk a fizikai gyakorlat tudatos végzését. "Legyen naponta legalább egyszer verejtékes a homlokunk!" -tartja a régi mondás. Van aki a szabad levegőn végezhető futást vagy úszást választja. A kínaiak a szobában végezhető tevékenységként a guggolás és a felállás ismételt végzését ajánlják. Guggoláskor a lábak legyenek válszélességben, lábfejek párhuzamosan és a karok mellmagasságban előre. A tenyerek leguggoláskor lefele mutatnak, és kilégzünk, amikor leguggolunk. Belégzéskor egyenesedünk fel, ekkor a tenyerek már felfelé fordulnak, mintegy megmerítve tenyerünkbe a föld-energiát. Legalább harminckét guggolás ajánlott egyszerre, úgy végezve, hogy a sarkunk a földön marad leguggoláskor is.

A "2" a lábak tudatos edzésére utaló tornagyakorlatra vonatkozik, mivel két lábunk van:

A testgyakorlás mennyisége a sebesség növelésével és az ismétlésszámmal szabályozható. A mozgás tényleges időtartama ne legyen hosszú, guggolásra öttől tíz percig terjedő időtartam bőven elegendő. A testgyakorlatnak akkor megfelelő a szintje, ha a pulzusszám jelentősen megnő és a gyakorlat végeztével verejtékezünk is. A legfontosabb az, hogy naponta gyakoroljunk, jó levegőn, nyitott ablak mellett. Ha szokássá alakítjuk, mindennapi életünk részévé válik.

Ezzel a három gyakorlattal a kínaiak ezrei hisznek az egészséges, hosszú életben. Miért ne kövessük mi is a jó példát, hiszen náluk hagyomány volt az orvost addig fizetni, amig az emberek, a páciensek egészségesen maradtak.


Szerző: Dr. Eőry Ajándok háziorvos, természetgyógyász







 Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai: 

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák  Aura - Csakrák - Csokrok:

 - A csakrák betegségei - behangulásuk - az életerő:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A dimenziókapuk létezése:

- A KIRLIAN MÓDSZER:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:

- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

- SICAMBRIA – Spiriteve írása:

- TOBOZ-DOBOZ-KOBOZ  – Spiriteve írása:

- ÍTÉLKEZÉS - Spiriteve írása:

Ica - a faragott kövek:

- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:

- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:

- NAPFOGYATKOZÁS:

- HOLDFOGYATKOZÁS:

Napfogyatkozások - Holdfogyatkozások - Napéjegyenlőségek - Napkitörések együttes hatásai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/03/napfogyatkozasok-holdfogyatkozasok.html

- A VULKÁNOK:

- A Szfinxek:

- HEKTÓR ÉS KASSZANDRA:


- LEONARDO - a polihisztor:


Három eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:


- Az Egyszarvú:

- Az igazi Tündérország - Legendák:

- Világszép Tündér Ilona meséje – legendája:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv - Rovás ABC értelmezése:

- A magyar házak mágikus ereje:

- CSABA KIRÁLYFI - CSILLAGÖSVÉNY:

- A Kárpát-medence - a magyarok Szent Grálja:

- Mágikus világkép és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én - Karácsony - Kerecseny:

- A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM - Spiriteve írása:









- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:


- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html

 - A szólásainkban rejlő tudás:

Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK:


- Magyar hímzések és motívumok kincsestára - a magyar hímzés:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/magyar-himzesek-es-motivumok-kincsestara.html

- A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/halasi-csipke-kiskunhalas-aranya.html

- Népi mesterségek listája: 

- A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete:

- ŐSI TUDÁSUNK - NÉPHAGYOMÁNYUNK - NYELVÜNK - NÉPZENÉNK - ROVÁSÍRÁSUNK A KULCS:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében -
Fénygyógyszer
VÉDELEM és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/05/hathor-uzenet-fold-szamara-tom-kenyon.html





 


Szeretettel,

Gábor Kati

web oldalam:

blog oldalam: 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.