2019. január 23., szerda

A MI FÖLDÜNK



A MI FÖLDÜNK


Indul az Új Világ - A Gyémánt Valóság



Ez a hatodik bejegyzés

6.





A FÖLD, MINT BOLYGÓ HELYZETE, JELLEMZŐI, MOZGÁSAI

1. A Föld helye a Naprendszerben

a) A Föld a bolygók közé tartozik:

A bolygók a Nap körül direkt irányban (az óramutató járásával ellentétes
irányban), ellipszis alakú pályán keringő, saját fénnyel nem rendelkező
égitestek.

(Kiegészítés a bolygók és a Nap mozgásáról lejjebb!)

b) A Föld a Naptól kiindulva a Naprendszer 3. bolygója:



  
c) A Föld a belső bolygók (kőzetbolygók, Föld típusú bolygók tagja):

a Nap közelében helyezkednek el
szilárd a felszínük
kicsi az átmérőjük és a tömegük, de nagy a sűrűségük
kevés holdjuk van (Merkúr: 0, Vénusz: 0, Föld: 1, Mars: 2).

2. A Föld tengely körüli forgása

a) A mozgás jellemzői

A forgás időtartama: 

A Föld képzelt tengelye körül, melynek felszíni
döféspontjai a földrajzi pólusok kb. 24 óránként (23 óra 56 perc 4 mp) tesz
meg egy teljes fordulatot. Ez az időtartam a csillagnap.

A forgás iránya: 

az északi sarkpont felől nézve az óramutató járásával
ellentétes, tehát nyugatról keletre tart, ezt a csillagászatban direkt
forgásiránynak nevezzük.

A forgás sebességét:

 a szögsebességgel és a kerületi sebességgel
jellemezhetjük. A szögsebesség a földfelszín minden pontján egyforma
(15°/óra), a kerületi sebesség azonban a forgástengelytől való távolsággal
nő, így az Egyenlítőn 461 m/s, a pólusokon pedig 0 m/s.




A Föld forgásában kisebb egyenetlenségek mutathatók ki, mint például a
folyamatos lassulás (évi 0,0029 s) és a sebességingadozás (májustól
októberig lassul, aztán gyorsul).

b) A mozgás következményei

a nappalok és éjszakák váltakozása,

centrifugális erő: 

a forgástengelyre
merőlegesen, kifelé hat, ennek
következtében alakult ki a Föld
lapultsága a sarkoknál. 

A Föld jellegzetes
alakját geoidnak nevezzük.




Az eltérítő erőt első tanulmányozójáról
nevezik Coriolis erőnek. 

Lényege: 

mozgó anyagok az északi félgömbön
jobb kéz felé, a déli félgömbön balkéz
felé térülnek el. (pl. nagy földi légkörzés
szélirányai is ennek megfelelően alakultak
ki, mint a forró égövben a passzátszelek,
vagy a mérsékelt égöv nyugatias szelei)

3. A Föld Nap körüli keringése

a) A mozgás jellemzői

A keringés időtartama: 365 nap 6 óra 9 perc 9 mp. 
Ez az időtartam a
csillagév vagy sziderikus év.

A keringés iránya:

a Föld északi pólusa felől nézve az óramutató
járásával ellentétes, azaz direkt.

A keringés pályája:

A Föld ellipszis alakú pályán kering, amelynek
egyik gyújtópontjában van a Nap. (Kepler 1. törvénye)
Az ellipszis alakú pálya miatt a Nap - Föld távolság az év során
mintegy 5 millió km-t ingadozik.

A földpálya Nap közeli pontja a perihélium, itt december 22-én
tartózkodik a Föld a Naptól legtávolabbi pont az afélium, melyet bolygónk június 22-én ér el.

A Nap - Föld távolság perihéliumban 147,1 millió km, aféliumban 152,1
millió km, így a közepes Naptávolság kb. 150 (149,6) millió km, ez a
távolság a csillagászati egység (CsE).

A Föld a Naphoz közelebb gyorsabban, a Naptól távolabb lassabban
halad a pályáján. (Kepler 2. törvénye)
A keringés pályasíkja, az ekliptika nem esik egybe az
Egyenlítő síkjával a két sík által bezárt szöget
(23,5°) nevezzük az ekliptika ferdeségének.


Ebből adódik, hogy a Föld forgástengelye és az
ekliptika síkja 66,5°-os szöget zár be.
A forgástengely és az ekliptikára merőleges sík
által bezárt szöget pedig a forgástengely ferdeségének
nevezzük, melynek értéke 23,5°.

(Kiegészítés a bolygók és a Nap mozgásáról lejjebb!)


b) A mozgás következményei

A Föld Nap körüli keringésének, a forgástengely ferdeségének és a
tengelyferdeség keringés alatti állandóságának (az év során a Föld
tengelyferdesége nem változik, mindvégig 23,5°) legfontosabb
következménye az évszakok váltakozása, mivel egy adott szélességi kör
mentén az év során változik a napsugarak hajlásszöge.

(Kiegészítés a bolygók és a Nap mozgásáról lejjebb!)




3. A Föld kisebb mozgásai

Precesszió:

A Föld tengelyének az ekliptika tengelye körül végzett kúpos
mozgása. A két tengely nyílásszöge 23,5 °, a precesszió időtartama kb. 26
ezer év, iránya az óramutató járásával megegyező, azaz retrográd.

Nutáció:

A precesszió 26 ezer éves periódusára ráíródó finom
hullámmozgás, melynek periódusa 18,6 év, így egy precessziós perióduson
belül 1400 nutációs periódus különböztethető meg.


Kiegészítés a bolygók és a Nap mozgásáról:


A Vortex mozgás


A bolygóink a Nappal együtt száguldanak keresztül az űrön, és egy hatalmas kozmikus DNS spirál útvonalát járják be.




Amikor megteszünk egy fordulatot a Nap körül, már több száz kilométert utaztunk az űrben.

Valójában így halad a világűrben a Naprendszer - a Vortex mozgás:

video: 


Az élet Vortex mozgásból áll, és nem körkörös mozgásból!


(Forrás: újvilágtudat/asztivaniskola)




Bolygónk, a mi Földünk - az Urantia helye a Világmindenségben


Az eddig még kételkedőknek (is) AJÁNLOTT a két video és az Urantia könyv!  




- Urantia (Földünk univerzális neve) Book (könyv) - Journey Through the Universe (utazás az Univerzumon át) - video:



  
- Bolygónk, az Urantia helye a Világmindenségben - video:




A Föld teremtésének mondája

- Az aranyos szeglet -




Hol volt, hol nem volt. 
Régen volt. 
A Tetejetlen Fa legtetején volt egy pázsitos domb. 
A domb tetején állott Arany Atyácska palotája. 
Ragyogott a pázsit, a közeli aranyerdő. 
Atyácska kint ült a palota hétpántos kapujában, napfényes asztalnál.

Roppant jobbja támlásszéke karján nyugodott. 
Hét hajfonata: mint tengerifüzér aláfolyt; lépesméz-fényű arca nevetett, s nevettek nagy tavirózsa-szemei.

Jókedvű volt, mint soha máskor. 
Jókor délután befejezte napi sétáját. 
Lelt mézet száz tele kaptárral, a leshelyeken száz evet vergődött a hurokban, s a varsák mind teli voltak kövér potykákkal meg piros szárnyú keszegekkel.

Ekkor jókedvében hatalmasat kurjantott, valósággal zengett bele a palota.




- Hé, lurkók, hozzátok csak elő a vaskötelet meg az ezüst bölcsőt. 
Ma jókedvem van, s a bölcsőt a tengernek lebocsátom.

Erre mi, királyfiak s királylányok mind köré sereglettünk. 
Szerettünk volna egy szálig alárepülni az ezüstbölcsőben, egy kicsit hintázni. 
Arany Atyácska azonban nevetve szorította hátra a tülekedő gyereksereget.

- Várjatok csak, lurkók, lássam előbb, ki érdemli meg az ezüstbölcsőt. 
Ide elém, gyereksereg! 
Ó, te kis huncut Hold Királylány, tüske megtépte szép hímzett kötényedet. 
Te csak állj hátra! 

No, busa Szélkirály, de nagyon igyekszel! 
Látom, vérzik a bal füled. 
Rókát fogtál megint, pedig megtiltottam. 
Ugorj csak odébb!
Hát te kis Tűzkovács Király, kormos a kötőd. 
Megint a kovácsoknál kujtorogtál. 
Ereszd csak el a bölcsőt, ízibe.
 Napkirály, kis táltosom, te voltál a legszorgalmasabb, megfoldoztál három lyukas varsát, s megtanultad a varázsmondókákat, s ez a mostoha kis Levegő Tündérke három gombolyag hálókötő fonalat font az aranyrokkán.
 Adjátok ide a vaskötelet, a bölcsőt le is eresztem ízibe.

Beültem Levegő Tündérkével, s az ezüstbölcső leereszkedett. 
A kék vízű Óperenciás-tenger felett függött.



Gyöngyöző alkotása

Ekkor Atyácska erős torkú alszelet támasztott, hát a bölcsőt a szél jobbra taszította, aztán erős torkú felszél támadt, hát a bölcsőt a szél balra ugrasztotta, így hintáztunk hét nap, hét éjszaka.
 Ez volt aztán a hintajáték.

Megtetszett a hinta-palinta s a lenti világ.

Hetedik este felkiáltottunk Atyácskának:

- Hadd maradjunk lenn! 
Bocsáss alá egy tutajt a tengerre, hogy legyen hol megállnunk.

Atyácska menten lebocsátott egy tutajt. 
Alszelet támasztott, s a tutajt jobbra repítette, felszelet támasztott, s a tutajt balra terelgette.

Hét újabb nap s hét éjszaka telt el, hetedik nap reggel, ahogy Levegő Tündérke ...




...felébredt, így szólt hozzám:

- Azt álmodtam, hogy Atyácskánk egy kisfiút küld nekünk, hogy ne legyünk magunkban.

Hát hetedik nap reggel Levegő Tündérke elém tartott egy hüvelykpici embert, el is neveztük Hüvelykpicinynek. 
Lett aztán öröm, boldogság, kacagás, vigalom!




Eltelt újabb hét nap, hét éjszaka, hát Hüvelykpiciny futna, szaladna, partra iramodna, hogy aranypontyot, piros szárnyú keszeget fogjon. 
De hiába fut-szalad, nincs varsája, amivel a halat megfoghatná. 
Menne az erdőbe, hogy nyulat, rókát fogjon, de hát nincs sehol erdő, de még egy bokrocska sincs a közelben. 

Ekkor így szólott hozzám:

- Jó Napkirály, ha felszél fú, tutajunk jobbra szalad, ha alszél fú, balra kanyarodunk. Életünk végéig így futkosunk jobbra, balra? 
Mit kéne tennünk, hogy ennek a bolond szaladgálásnak véget vessünk?

Így válaszoltam:

- Látod, mi már lassan görbe botra jutunk, s még tanácsot adni se tudunk. Hogy mit kéne tenni, kis emberfia, azt biz mi nem tudjuk megmondani, hanem eredj fel Arany Atyácskához, majd ő szóval kiokosít téged.

Hüvelykpiciny ekkor kapta magát, és nyomban felmászott a tutaj végibe hajló ezüsthágón, nagy bátran Atyácska asztala elé lépett, s háromszor illemtudóan meghajolt.

Arany Atyácska ekkor hajfonattal ékesített homlokát felé fordította, fehér gyöngysorral ékesített száját felnyitotta, s így szólt:

- Alsó Föld emberkéje, gyenge kezű kisfiam, talán csak nem étel, ital szűkiben vagytok lenn? Mért szaladtál fel ilyen lóhalálában?

Hüvelykpiciny újra meghajolt, s így szólt:

- Nem éhezünk mi odalenn, s nem is szomjúhozunk. Tanácsért jöttem hozzád, Atyácska. Lásd, rozoga tutaj ez a lenti, ha felszél fúj, jobbra repül, ha alszél fúj balra lökődik. Szeretnénk valahogy megtámasztani, de nem tudjuk a módját.

Arany Atyácska lehajtotta szép fejét, s míg mellette főtt a hal a bográcsban, elgondolkodott. 




Aztán így szólt:

- Kicsi fiam, egy búvárkacsa bőrét adom oda neked, azt ha magadra húzod, s a kék tenger vizébe alámerülsz, pázsitos szép földemet a tenger fenekéről felbuktathatod.

Hüvelykpiciny a kacsabőrrel nyomban leereszkedett a tutajra. 
Ott lenn belebújt, s alábukott az elérhetetlen fenekű tenger vizébe. 

Úszott hét nap, hét éjjel, de földre csak nem akadt. 
De már nem bírta tovább a víz alatt, s lélegzetet venni feljött. 
Másodszorra már tovább bírta lenn, de még akkor sem akadt föld nyomára. 
Végre amikor harmadszor is lebukott, s legtovább volt a víz alatt, íme, megtalálta a keresettet. 
Jó csomót felmarkolt s felgörgette. 
A víz színén a földdarabka dagadni kezdett, s íme, nagy föld lett belőle. 
Hüvelykpiciny másodszor is felgörgetett egy marékravalót. 
Addig kerekítette, addig formálta, amíg zúgó erdő nem lett belőle.
 Harmadjára is felgördített egy marékkal, abból meg rét támadt egy kerek tó két partján. 
Hüvelykpiciny ekkor gyönyörködve tekintett a szép földdarabra, melyet a tenger fenekéről buktatott föl. 
Szép pázsitos föld volt, nagy rengeteg erdő vetett rá szép árnyékot.




 Egyetlenegy hibája volt csak. 
Úgy forgott, pörgött, akár az ördögmotolla. 
Nem állt az meg egy helyben még egy pillanatra se.

Hüvelykpiciny nyomban szaladt az ezüsthágcsóhoz, és meg sem állt Atyácska palotájáig. 

Ahogy odaért, menten elfújta panaszát:

- Arany Atyácska, én a földedet felhoztam a tenger mélyéből, de nem ér egy fabatkát se, csak kering, csak forog. 
Meg kéne valahogy állítani a bolond forgását.

Atyácska lehajtotta fejét, s kisvártatva így szólt:

- Nesze, kicsi fiam, ott van az a négy cethal, fogd, neked adom ezüstgombos övemet is - azzal már csatolta is le a derekáról. 
- Eredj vissza az Alsó Földre, állítsd a forgó földet a cethalak hátára, s kerítsd körül az övemmel. 
Meglátod majd, hogy attól fogva veszteg áll.

A kis emberke szélsebesen lemászott az ezüsthágcsón, a négy cethalat a föld alá állította, hát az legott abbahagyta a pörgést, forgolódást. 
Az ezüstövvel körülkerítette, hát nyomban égig érő magas hegy támadt körös-körül, ameddig csak az öv elért.

Hüvelykpiciny megcsodálta a szép magas hegyet. 




De hamarosan megint elszomorodott, újra szaladt az ezüsthágcsóhoz, s meg sem is állt Atyácska asztaláig.

Leborult előtte, háromszor meghajolt, s így szólt:

- Atyácskám, veszteg áll már a föld, szép hegy is támadott, de mégsem ér az egész egy fabatkát se! 
Mit ér a szép föld, ha nem laknak rajta?

Arany Atyácska erre így válaszolt:

- Hamarosan éles, csípős szelet támasztok, s ha a földre csillagos, vastag szemű hold hull, gyúrj abból emberi alakot. 
De előbb sárral összekeverd, s lábat, kezet is formálj neki, ahogy illik. 
Így alkosd meg népemet. 
Aztán gyúrj lábas állatokat, formálj szárnyas madarakat, dagassz körmös jószágokat. 
Így alkosd meg állataimat, madaraimat.




Mire Hüvelykpiciny lejutott, vastag hótakaró fedte a földet, s ahogy Atyácska meghagyta, rendre megcselekedett mindent. 
Hát csodák csodája, a hóbábuk megelevenedtek. 
Belőlük támadt Arany Atyácska népe. 
A kétlábú emberek járni kezdtek a földön. 
A négylábúak az erdőbe iramodtak, a szárnyasok felrepültek, s a körmös állatok egy szálig a bokrok alá bújtak. 
Hüvelykpiciny gyönyörködve pillantott Arany Atyácska világára, de hamarosan elszomorodott.
 Legott szaladt az ezüsthágcsóhoz, s meg sem is állt Atyácska napfényes asztaláig.

- Arany Atyácska, benépesült lenn a föld, tán sokan is vagyunk, mégsem ér az egész egy fabatkát. 
Mit együnk, ha éhesek vagyunk, mit húzzunk magunkra, ha fázni fogunk? 
A négylábúakra s a madarakra mivel vadásszunk?

Atyácska Hétfonatú szép kerek fejét lehajtotta, s míg főtt a hal a bográcsban, gondolkodott, majd szemeit felvetve így szólt:

- Nesze, kicsi fiam fogd e néhány halat, a tavi halat a tóba ereszd, a patakbélit a patakba. 




S mindjárt vadászni is megtanítlak. 
Eridj majd be az erdőbe, vágj le egy jó kemény, hajló ágat. 
Hasítsd ketté, aztán illeszd egybe a két darabot. 
Fogj ki a patakból jókora kecsegét, főzd meg bográcsban, s véle ragaszd össze az ágat, így formálj íjat magadnak. 
Vadra vadászhatsz vele. 
Formálj vashegyű nyílvesszőt, s szárnyasra lőhetsz vele. 
Ha hajlós vesszőből kosarat fonsz, s behelyezed a patakba, a vízi hal magától megyen abba. Az erdei vadnak nyúzd le a bőrét, s abból bundát csinálhatsz, bekecset formálhatsz. 
Akkor nem fogtok fázni többet.

A kisfiú mindent úgy cselekedett, ahogy Atyácska meghagyta. 
Eltelt hét nap, hét éjszaka, elkészítette az íjat, szaladt az erdőre, lőtt egy kövér nyulat, a patakból kihalászott egy lapos keszeget, s az emberek, a puszta fiai olyan nagy lakomát csaptak, hogy hét nap, hét éjszaka folyt a dáridó. 
Ettek, ittak, jól mulattak. 
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.


(Komjáthy István feldolgozása)


(Forrás: Magyar Nyelv)










Csodálatos „végzet” ! Örök Fény s Élet!...
A 9. felismerésem...

Felbolydult ébred már minden lélek!...
Földanyánkért szívek s szemek égnek!...
Visszaáll az ősi rends a Béke!...
Visszatérünk az Édeni Fénybe!...

Pártus Királyunk Drága Jézusunk!...
Fényed jelzi már letisztult utunk!...
Nimród is ébred itt van már velünk!...
El nem engedi többé már kezünk!...

Ki tiszta utról nem tért le soha…
Érzi milyen az Éden illata!...
Ősi lelket megvenni nem lehet!...
Pedig ezer éveket „szenvedett”!...

Hát Érezd testvér mienk a Világ!...
Csodálatos mit népeinek ád!...
Ébredj reggel új szívvel Boldogan!...
mert már nem így legyen…Így VAN!...

Szeretlek Népem Szeretlek Hazám!...
Szeretlek Földem! Szeretlek Világ!...
Szeretlek Anyám! Szeretlek Apám!...
Szeretlek Napom ki rám találtál!...

Egy-S-Ég Köz-Ős-Ég Élje végre Értelmét!...
Érezzük ereinkben Őseink vérét!...
Higgyünk a csodákban mert itt vannak bennünk!...
S Boldog Asszonyunk nem engedi el kezünk!...

Ha ezredszer is de Talpra hát MOST MAGyar!...
Reszkessen tőlünk mindenki ki mást akar!...
Mi elindulunk a Fényért folyó harcban!...
S találkozunk újra a paradicsomban!...

Áldás-OM Mind-nyájunkra! Hazánkra! Kárpátnak Népére!
Világunkra s a Földre! Végtelen szeretettel a szívembe!

/J.F.K. GOLD SUN PorValinka 2017.04.27./


Zene:


Michael Jackson - Earth Song (Official Video):


Leo Rojas - Serenade to Mother Earth:


Mondjad meg miért?:









Isten, és az Ő földi boltja






Dávid Júlia - Ősten



Egyszer az Isten úgy döntött, hogy nyit egy boltot az embereknek itt a Földön. 

Az emberek hallottak erről, és nagyon várták már, hogy bemehessenek Isten boltjába.



Elérkezett a nagy nap, a bolt kinyitott, és ott maga 


Isten várta az embereket.


Az első vevő így szólt hozzá:



- Atyám, kérek tőled hét kiló boldogságot, öt méter 


örömöt, és két liter vidámságot!


Isten furcsán nézett az emberre. - Gyermekem - kérdezte -, megnézted jól, hogy mi van kiírva a bolt előtt? 

Igen - válaszolt az ember - megnéztem, az van kiírva, hogy 
"Isten boltja". 

- Menj csak ki újra - mondta Isten -, és nézd meg még egyszer. 

A vásárló úgy is tett. 

Kiment a bolt elé, és a következőt olvasta: 

"Ez Isten boltja, itt nem gyümölcsöt, hanem magokat vásárolhattok!" 

Nagyon sok ember úgy gondolja, hogy Istentől csak kérni kell, és  amit kértek, azt előbb-utóbb megkapják. 

Kevesen gondolnak arra, hogy Isten csak a jólét, a boldogság, a vidámság magjait adta nekünk az Igében, de ezeket a magvakat ápolgatni, gondozni kell önmagunkban, hogy azok kiteljesedjenek, és teljessé tegyék életünket. 

A mi felelősségünk, hogy a kapott magokból tudunk-e  Istennek tetsző gyümölcsöket nevelni.  




( Nagy Táltoskönyv)






 Továbbá:




1.Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:


2.Hargita:

3.MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

4.Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

5.A pozsonyi csata:

6.Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

7.Az utolsó Táltos:

8.Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:

9.Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

10.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

11.A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

12.Húsvéti népszokások, hagyományok:

13.CSABA KIRÁLYFI:

14.A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

15.MIENK VAGY ERDÉLY:

16.Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:


20.Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/egy-galaxis-kivulrol-nezve-az-os-jelkep.html

21.Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/nyelvunkrol-kettoskereszt.html

22.Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/az-ige-szekelymagyar-rovasiras_24.html

23.Magyarul beszélő indiántörzsek:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/magyarul-beszelo-indiantorzsek-moricz.html

24.A magyar népviselet és a szakrális geometria:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html

25.Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  
Rovás ABC értelmezése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/az-osi-szekely-magyar-rovasiras-titka.html

- Pünkösdölés és más népszokások, hagyományokhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html


- Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html


-Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok:

-A magyar házak mágikus ereje: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-magyar-hazak-magikus-ereje.html

-Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html


-László napra - Szent László király: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/laszlo-napra-szent-laszlo-kiraly.html


-KATALIN NAP ÉS A NÉPHAGYOMÁNY: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013_11_24_archive.html





- Téli népszokások: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/teli-nepszokasok.html

- A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én:
- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- A dimenziókapuk létezése:

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai


- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-kezben-talpon-stb-benne-van-az-egesz.html

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/kulonos-fenyek-pilisben.html

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

-Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/ket-eltitkolt-beavato-csillagkep.html

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 


- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:



Ica - a faragott kövek:



- A MORFOGENETIKUS MEZŐ, AVAGY A MÁTRIX LÉTEZIK:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2016/06/a-morfogenetikus-mezo-avagy-matrix.html

- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html







Szeretettel,

Gábor Kati

web oldalam:

blog oldalam: 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.