A MAGYAROK TUDÁSA: 2013. 12. 15.

2013. december 21., szombat

A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21-22 - én - Karácsony - Kerecseny

A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük

december 21-22 - én

Karácsony - Kerecseny

10-12 millió évvel ezelőtt innen, a Kárpát hazából indult el az emberiség a Világba!

A Nagy Egésszel - az Élő Világmindenséggel - a Mindent Átható Értelemmel való összekapcsolódás szimbolikája a Karácsonyfa (KörAsszony) - Fenyőfa - Fénylőfa - a Világfa, mely él, az ágain ragyogó fények a Csillagok.

A magyar történelmet írják le a csillagok!

video - Grandpierre Atilla – Karácsony – a világ legnagyobb ünnepének magyar eredete:

https://www.youtube.com/watch?v=CZwvyvBjM3o

Grandpierre Atilla videója megcáfolja az alább leírtakat és pontos helyére teszi a Karácsony ünnepének értelmezését!

Dávid Júlia festménye - Tejút

A téli napfordulót ünnepeljük!

Ez összefügg a mi karácsony ünnepünkkel!

A 2017. december 20.-tól induló ünnepi időszak energiái:

Korszakalkotó Kapunyitás!

A Felső Énünkkel való egyesülés energiái támogatnak minket.

Indítsd útjára a Fényt!

Az időkód kinyílik!

Állj be az isteni MAGodba, tengelyedbe, és indíts el egy új időszakot, az Isteni Teremtő Forrásból feltöltekezve!

Ez immáron nem lehetőség, hanem kötelesség! KELL!

Indítsd útjára az Új Jövőt tiszta lappal!

Kezdjed el árasztani magadból a szeretetet!"

- Veres Mónika - Csillagtitkok

Hallgassuk tovább!:

https://www.youtube.com/watch?v=P7dc9d7ZXK4

és

https://www.youtube.com/watch?v=uW_aSjNpjyk

A karácsony a KARA-CSONG szóból eredeztethető.

Kara=fekete, sötét, a Csong=sólyom

Például ebből ered az OR férfiképzővel a Csongor férfinév, Sólymot jelent.

A karácsony fordítható akár fekete Sólyomnak is, de inkább sötét Napnak, hiszen a sólyom Napjelkép.

Nem csak nálunk, hanem pl. az ősi egyiptomi Ré Napistent sólyom alakban ábrázolták, vagy a fia, a megújuló Nap, a Napfiú, Hórusz, akit sólyomfejű istenként ismerhetünk meg.

Tehát a Kara-csong elnevezés a legsötétebb napra utalhat, ami ilyenkor, a téli napforduló idején, azaz karácsonykor van.

A másik magyarázata a karácsonynak a KERECSENY névből való levezetés, ami a magyarok sólymára, a kerecseny-sólyomra utal, és ugyanott vagyunk, ahol az előbb.

Itt Napjelképről van szó, a sólyom alakjában szimbolizált Napról.

Az ősi magyarok táltosai ezen a napon – a régi mondák szerint – sólymot röptettek.

Ez nem biztos, hogy ténylegesen madarak röptetéséről szólt, hanem a születő Nap-fiúnak az útjára bocsátásáról.

A mitológia szerint ugyanis a legsötétebb nap éjjelén az egyre csökkenő erejű Napöreg meghal, egyúttal megszületik a Napfiú, azaz az ezután egyre fejlődő, növő fény, a hosszabbodó nappalok jelképe.

Ezt virrasztással ünnepelték.

Erre a hitre telepedett rá az éjféli mise, és a mostani kereszténység Jézus-mint Napfiú, Istengyermek születése.

A csillagászok szerint nem karácsonykor született valójában, de a meglévő ősi rituálékba így tudták beilleszteni és elfogadtatni az új hit csíráit.

A sólyomról, mint Napisten madaráról azt is tartja a mitológia, hogy oda-vissza utazik a Nap és a Föld, az emberek között, és közvetíti a Napisten akaratát, áldását az emberek felé, az emberektől pedig a kérést, és köszönetet a Napisten felé.

"Az áldozati tűznél = TŰZ - SZER meggyújthatjuk a fény jelképét, a gyertyáinkat, és a Sólyomkörtánccal köszönthetjük a Nap-Fiút.

Röptessük meg a sólymot Sólyomfi Nagy Zoltán dalával!"

Sólyomének

Sólyom szállj fel a Naphoz a kék égre,

Büszke énekünk vidd tovább.

Sólyom szállj le a Naptól a Földünkre,

Urunk áldását hozd reánk.

A NAP most kerül a „szarvak közé” mondja az asztrológia, azaz belép a Bak csillagképbe.

Csakhogy….

Ezt a csillagképet csak a kabar őstörzsek, a kecsketenyésztő népek nevezték Baknak, a magyar őstörzsek ...

Szarvasnak

...hívták.

A mitológiai vadász, a Nyilas követi a Szarvast, akinek lábai a régi Vízitáj, az Égi Folyóvíz, a Tejút melletti vízben, a mai Vízöntő jegyében állnak.

Az asztrológia ezért ábrázolja a Bakot halfarkúnak.

Ezért éneklik az ősi dalok, legendák a Csodaszarvast úgy, hogy a vízben áll, szarvai közt a Napot tartja.

Napöreg, Napgyermek

Életfa, Világfa, Világhegyen Nagyfa

Napkoronás szarvas álldogál alatta,

Töve jobb feléből Élet-vize csurran

Töve bal feléből Halál-vize buggyan.

Tehát a másik – a téli napfordulóhoz köthető – mitikus állatunk a SZARVAS.

A Szarvas már sokkal földibb, mint a sólyom, és mintegy VILÁGFA köti össze a földet-vizet a Nappal.

A „nyilas odújából” nagy Égi erők szabadulnak fel, ezért is ez a nap nagy jelentőséggel bír.

A szkíta a „szarvasok népe”

...volt, regéink is tőlük származtatják a hunokat, magyarokat, a mi táltosősünk, mitológiai totemállatunk.

Valamennyi turáni népnél szent állatnak számít a szarvas, mely agancsán hordozza a napot és a holdat, azt jelezve ezzel, hogy ő vezeti a népet a sötétségből a világosságba.

Tehát ilyen értelemben is helye van a téli napforduló ünnepén a szarvasnak.

Csodaboga

Agancsa Világfa nappal és a holddal,

Tűzzel sziporkázó bűvös csillagokkal.

Gyorslábú hírnöke a hajnali fénynek,

Hű képviselője Isten szellemének.

Ősi legendáknak útmutató fénye,

A hazatalálás örökös reménye.

Tél, Szarvas, ---- szóval az északi népek Télapója a szarvasszánnal, aki a Tejúton közlekedik nem is olyan idegen tőlünk, csak ne mossák össze a Mikulással.

Világfa a Nappal, Holddal és a Csillagokkal - - - Megszületik a fény.

Ezt az ősök a „fénylőfával” ünnepelték.

Mi a fénylőfa?

Mit jelent a luc?

Fényt!

Hát a fénylőfa a fenyőfát jelenti.

Ilyen régi dolog fenyőfával ünnepelni a Fény születésének ünnepét.

A fenyő illóolajai jól égnek, ezt gyújtották meg a szent tűznél.

(Szarvas - életfa - +csillagok-gyertyák - fénylőfa = karácsonyfa)

Hazugság, hogy Németországból ered a karácsonyfa szokása, és csak egy-két száz éves!!!!

A gyertyák a szarvasagancson fénylő csillagokat jelképezik.

Mi kapcsolódik még a karácsonyhoz?

Fokhagyma, méz, dió, alma

Adventi koszorú

KÖRKERESZT – ADVENTI KOSZORÚ

A kör = Boldogasszony ölelése

A kereszt = Ige

Ölelés - Ige - Isten

Az emberiség legősibb jelképe a körbe rajzolt kereszt, a Körkereszt.

A kör a teljesség jelképe, a fent az Égi, a lent a Földi világ jelzője.

A jobb oldal a sugárzó, Teremtő Férfi, a baloldal a teremtést befogadó, Teremtő Női minőség.

A kör középpontjában, a végletektől egyformán távol, a fent-lent, jobbra-balra arányokat kiegyensúlyozva az Isten áll.

A középpont jelen van végig az életünkben.

Az adventi koszorú Németországból érkezett hozzánk, de ennek is van magyar hagyománya.

Eredetileg fűzből, galagonya vagy akácfából készítették és a kört egyenlő négy részre osztották fel 4 – 4 vesszővel, így egy kör - kereszt jött létre.

A körkereszt ősi szimbólum, az ősi magyar kerszténység alapja.

A körkereszt metszéspontjaira helyezték a 4 egyszínű méhviasz gyertyát (, mert a méhecske szűz teremtmény, a méz Jézus jóságát közvetíti), mely a négy elemet (tűz, víz, levegő, föld) szimbolizálták.

A körberakott fenyőágak, az óramutató járásával megegyező irányba néztek.

Középre csipkebogyó került.

Ezt a tudást kell őriznünk, gyakorolnunk, nem pedig a tőlünk idegent.

A szív a két kamrával és a két pitvarral is körkereszt.

A Szent Koronánk is körkereszt.

Molnár V. József előadása az adventi koszorúról:

http://www.youtube.com/watch?v=4xnwyDyx5yQ&feature=youtu.be

A fokhagymáról
azt tartották, hogy véd a démonok (boszorkányok), rossz szellemek ellen.

Ha tudjuk, hogy régen a betegséget tulajdonították démonok, rossz szellemek művének, már nem is tűnik babonának, hiszen egészségvédő hatását a modern tudomány is megerősítette.

Szintén egészséges
a méz,
amely nélkül karácsony szinte elképzelhetetlen.

(A mézről, Mylitta Méh-Anyaistennőről majd a tavaszi szeren beszélünk inkább.)

A mézes fokhagymával őrizzük egészségünket, és megédesítjük az életünk.

A dió
– a magyar őshit szent fája.

Más nyelvekben is isten fája, gondoljunk a deo-dió nevekre.

A magyarok ősöreg szent fák köré települtek, innen a falu név is, fa-lu

(a lú,ló nagyot, istenit jelent, pl. lódarázs, óriási nagy darázs… fehérlófia…Napisten-fia)

A falu tehát istenfát, nagy fát jelentett.

Településnevek őrzik Diósd, Diószeg, Diómál, Diósjenő, Diósgyőr…

Minden ízében gyógyhatású.

Négy része a négy évszakot jelképezi, tekervényei az agyhoz teszik hasonlatossá.

Félbevágva a mágikus Gilgames-jelet fedezhetjük fel, ami a táltoskirályok anyajegye volt. (hasonlít a négylevelű lóheréhez)

Az almát
annyi szeletre vágják, ahányan egy összejövetelen résztvesznek, illetve ahányan vannak egy családban, és a közösséget, az egységet jelenti közös elfogyasztása.

Felajánljuk ezeket az étkeket, és közösen elfogyasztjuk, hogy az elkövetkezőkben egészségesek legyünk, édes legyen életünk, és mindig legyen egy közösség, ahova tartozhatunk.

Azért menjünk el, és vigyük magunkkal a bennük ragyogó Napot, amely erősödik mostantól, és ezt a ragyogást árasszuk szét a környezetünkre.

Család, szomszéd, munkatárs, akárki - - - észre fogja venni a ragyogó isteni napot, a bennünk Élő Sólymot.

Sólyom ünnep

A magyarok a szent hely felé igyekeztek.

A csillapodó lópaták méltósággal dübbentek a havon.

A lehellet ködfelhőként terült szét a légben.

Hideg és sötétség volt.

Az előző napokban kék és szürke hófellegekbe bugyolálta a vidéket az ég, de a mai hajnalra fénylőn derengtek a csillagok, kitisztult a mennybolt is.

Mintha a természet is készült volna valami ünnepre.

A levegő tisztává változott, a leesett hó fehér ünneplőbe öltöztette a kopasz téli tájat.

- Megérkeztünk! - ugrott le lováról az egyik csoport vezetője.

Lehellete látszott, ahogy kimondta a szavakat.

Mandulavágású szeme nevetett, tele volt élettel, akárcsak a többieké.

- Ünnep ez a mai nap!

- Vége a sötétségnek! - mondogatták az érkezők.

- Most mi segítünk a Napnak, hogy az év többi napján éltessen bennünket.

- A sötét oldal érzi már a vesztét napok óta.

Sok baj, szerencsétlenség esett meg az utóbbi napokban!

Eljött az ideje, hogy a Fény kerüljön uralomra a világban!

Béklyót vetettek a lovak lábára és a tűzhöz mentek.

Atenje-u a táltos még az éjjel hatalmas máglyát rakott, ami mostanra kellemes meleggel szolgált, égett a tűz.

- A szerhez nagy tűz kell! De melegedni sem utolsó- dörzsölgette a hidegtől elveresedett, fázó kezét.

Figyelte, hogyan érkezik a törzs apraja - nagyja, és ahogy az addig elhagyott, üres megszentelt tér hirtelen megtelik az élet zsivajával.

Öröm és hála csillant a szemében, ahogy végignézett a seregleten.

- Ünneplőben vagytok!

Szépek és büszkék!

Az én népem!

Köszönöm Teremtőm, hogy méltónak találtál arra, hogy rám bízd gyermekeidet.

Köszönöm, hogy köveimmel gyógyíthatom a testüket, meséimmel a lelküket, és megtarthatom őket a Te hitedben. - motyogta magában, és a hála könnyei elhomályosították a szemét.

De ez csak egy pillanat volt.

Mikorra a jövevények a tűzhöz értek, öreg szeme már az örömtől csillogott, és szeretettel ölelte magához övéit.

Mindenki lázas készülődésben volt.

- Hova állítsam az íjakat?- kérdezte egy harcos.

- Ide, ide!

Ne legyen túl messze a tűztől, amikor már ki kell lőni a vesszőket.

- A kijelölt fiú és leány / lehet Táltos lány és Vascsillag? / induljon el, és járja körbe a szer helyét!

Háromszor!

Tehettek védelmet is a helyre, de ez nem fontos.

Nincs itt mitől tartani.

Rossz ember, ártó lény úgy sem bírja a szertartás tiszta erőit elviselni.

- Megjöttek a sólymok!

Megjöttek a sólymok! - lelkendeztek a gyerekek és rögtön körbe is kapták a három solymászlegényt.

Az asszonyok ez idő alatt a szűz hóra terített asztalt varázsoltak, hogy illő lakomával zárulhasson a magyarok nagy ünnepe.

- Idekérem a dobosokat félkörbe mellém! - rendelkezett Atenje-u - Most lehet a dobokat parázzsal megetetni, aztán majd folyamatosan, ahogy kell.

Megereszkedik a dob bőre az ilyen időben.

A solymászok ágasokat helyeztek a tűz közelébe, ahol a kerecsenysólymok elfoglalhatták helyüket.

Az egyébként nyugodt, békés jószágok most izegtek - mozogtak.

Emelgették lábaikat az ágason, toporogtak, mintha a szereplés izgalma uralkodott volna el rajtuk.

Tudták ők, hogyne tudták volna, hogy ez az ő ünnepük, és hogy a sólymok nélkül a Sólymok legnagyobb Sólyma a Nap, soha nem lenne képes felülkerekedni a sötétségen.

Nélkülük.

Nem győznék le a nappalok az éjszakát, és nem lehetne tavaszi kikelet sem.

Az enyhén visszahajló orrú csizmák talpa alatt ropogott a hó.

Az enyhe szélben sem fázott senki, mert meleg szőrsapkájuk, állatbőrös kaftánjuk nem engedte át a szelet, a testet pedig melegen tartotta.

A kört bejáró fiatalok is visszaérkezetek már.

Az íjak az íjtartókon rendben sorakoztak.

A sólymok toporogtak, a dobok bőre megfeszült.

Atenje - u halkan dobolni kezdett.

Szemét lehunyta.

Dobolt, és várt.

Várt egy égi jelre.

A jel hamarosan meg is érkezett.

Feltámadt az északi szél, az Isten lehellete.

Végig simogatta az egybegyűlteket.

Billegtette a szőrsapkákon a szőrpihéket.

Atenje -u fedetlen fején megbillent ősz varkocsa.

Abbahagyta a dobolást, és a többi dobos kezdett el dobolni.

A táltos szóra nyitotta ajkát.

Csendben, ünnepélyesen beszélt.

- Nincs szebb, mint a szél hangja!

A végtelen legelők szabadságát jelenti.

A szél a hagyományok továbbvitele.

Átörökítése az utódok számára.

Szélisten szava örök és szent!

Az összegyűltek önkéntelenül bólogattak, hiszen a szabadság volt életük természetes része.

- A szél a hagyományozás és a Turulmadár is.

Jelképében élünk, mi magyarok.

Általa jön a Teremtő Isten ereje, mely népünket élteti.

A Turulsólyom, a Napmadár, az Atya földi jelenléte.

Amíg ismeritek és értitek a Turulmadár szent lényét, addig lesz kapcsolatotok a Magyarok Istenével!

Atenje-u beszélt.

A dobok hangja halkan alárezgett, felerősítette szavának minden rezdületét.

- Magyarok!

A legnagyobb ünnepünk szerének megtartására jöttünk össze.

Most a sötétség ideje van.

Tombolhat a rossz, a gonosz, az ártó.

De mi most, itt segítünk a Napnak, hogy felemelkedhessen.

Megszülethessen a Fény, és eltűnjön életünkből a sötétség és az ármány.

- A táltos lehajtotta a fejét, lehunyta a szemét.

A dobok meleg hangon továbbították a finom rezgéseket, hogy eljussanak mindenki lelkéhez.

Az ég alján lassan pirkadni látszott.

A Nap első sugara megjelent az égen.

- Eljött az idő! - szólt a táltos - Megnyitom Keletet - fordult kelet felé, és vörös port szórt a légbe.

Délnek fordult, és a dob hangjára sárga port hintett, megnyitva ezzel ezt az égtájat.

Lépett egyet és nyugatra hintette el fekete porát.

- Megnyitom a Nyugatot ! - hajolt meg, és megint dobbant egyet a táltosdob.

Végezetül északi irányba hintett fehér kaolin port. Visszafogottan, alázattal fordult Isten Arca felé, Északnak.

Tőle való minden élet, és az van csak az ember tulajdonában, amit az Atya áldással megad néki.

- Megnyitom a kintet! - emelkedett fel görnyedtségéből.

- Emelkedjen a külső Nap!

És megnyitom a bentet, hogy felemelkedjen bennünk a belső Nap!

A Fény!

Nap és Hold mandala - Horváth Katalin

Ha nem sikerülne, nem lenne új esztendőnk és nem lehetne új életünk! Forduljatok saját belső világotokhoz és tisztítsátok meg azt!

Engedjetek helyet szívetekben a megtisztító Fénynek!

A megnyílt égtájak felől csodálatos, színes erők áramlottak a törzs tagjaira.

Az emberekre béke, tisztaság és boldogság áradt mindenünnen.

- Felróttátok botjaitokra mindazt a rosszat, amit ki akartok vetni az életetekből.

A róvásokat rakjátok e fekete gyapjúzacskóba, hogy a tűzbe dobhassam a bajokat.

Itt az ideje!

Múljon el, égjen el minden sötétség, ami életünket beárnyékolja!

Lassan, ünnepélyesen körbejárta az embereket, feléjük nyújtva a fekete zacskót.

A kis róvott pálcák halkan koccantak, ahogy egymásra hullottak.

Csend volt.

Mindenki vágya beteljesedését remélte.

Atenje-u rövid, kimért mozdulattal a tűzbe helyezte az összeszedett róvásfákat.

- Ó, hatalmas Tűzisten! Gyermekeid minden bánatát, félelmét átadtam Néked.

Emészd el, nyoma se maradjon semmi rossznak! - kérlelte a tüzet, és mélyen meghajolt feléje.

A láng felcsapott, és mintha csak a táltos parancsát teljesítené, átnyalábolta a zacskót és a tartalmával együtt pillanatok alatt a láng martalékává vált minden.

- Adjunk hálát az ételeinkért és az innivalónkért - szólította fel az embereket.

Tört egy darabot a kenyérből, és a Földnek adta, majd a földre loccsantott a kumiszos tömlőből, és a forrásvizet tartalmazóból is.

- A Föld, a Megtartó Anya! Köszönjük, hogy testeddel táplálsz bennünket, gondoskodsz rólunk, megajándékozol kincseiddel, és megtartasz bennünket.

A hála szavait a többiek is együtt mormolták a táltossal.

Ez alatt az idő alatt a Nap elkezdett kúszni fölfelé a látóhatáron

- Íjászok!

Itt az ideje, hogy segítsünk Napatya tüzének!

A harcosok tűzbe tartották a gyapjúba csavart hegyű nyílvesszőket, amíg azok lángra nem kaptak.

Aztán egymás mellé sorakozva, a lehető legnagyobb magasságot megcélozva kilőtték a nyílvesszőiket.

A celőkék surrogását a dobok pergő hangja kísérte.

- Most pedig menjenek a sólymok!

Segítsék a Napot az útján, minél magasabbra emelkedhessen, minél nagyobb erőre kapjon!

A sólymok már idegesen berzenkedtek, rángatták a fejüket, a solymászok alig tudták lekapni kis sapkáikat a fejükről.

Amikor pedig megpillantották a fényt, nyílnál sebesebben vágódtak a Nap felé.

Ahogy a Nap emelkedett, a Fény egyre erősödött.

A kéklő égbolt és a fehéren csillogó hó között szikrázott a Fény.

A magyarok lelke magába szívta a csodákat, és a szívük megtelt hálával, örömmel és szeretettel.

Az ünnepi lakoma jó hangulattal telt el.

Nem igyekezett hazafelé senki.

Végül, amikor már mindenki elment, Atenje-u bezárta az égtájakat, a kintet és a bentet.

Hálát adott a Magyarok Istenének, hogy megtisztelte a szertartást, és mindenki annyit meríthetett az égi áldásból, amennyire szüksége volt.

Aztán az anyagi világban is rendet tett.

Megtisztította a szent helyet, eloltotta a még izzó parazsat, elrakta a porokat tartalmazó kis bőrzacskóit. Könnyűnek érezte szívét, lelkét.

Pillantása gyógyító köveire esett, akik vidáman csillogtak - villogtak a Nap fényében.

Atenje-u szerette kövecskéit.

Tudta, azok is élnek, és a gyógyítás közben nyugodtan rájuk bízhatja magát.

- Mindent tudok rólatok. Szeretlek benneteket.

Csodákra vagytok képesek.

Csak azt tudnám, mitől működtök ilyen áldásosan !?

A Föld, a Megtartó Anya tenyerébe emelt egy ametisztet.

A csillogó lila követ óvatosan felnyitotta, és Atenje-u felé nyújtotta.

A kőből hatalmas hófehér fény tört utat magának, lüktetve, hihetetlen erős rezgést gerjesztve maga körül.

- A Fény rezeg és gyógyít az ásványokban!

A Teremtő Fénye! - szakadt fel a megismerés a táltosból.

- Igen, gyermeke, a Fény!

Megszületett!

Hiszen kerecseny ünnep van!

Napisten születésnapja

Sűrű, sötét éjszaka volt.

Az év leghosszabb éjszakája.

Az eget nehéz, szürke fellegek takarták.

Az éles szélben egy kucsmás ember baktatott az erdei ösvényen.

A fenyők is dideregtek ebben a sötét hidegben.

A kucsmás ember a kezében egy fejszét tartott, és a fenyőcsemeték felé vette az útját.

- Itt a kerecseny ünnep, legalább egy szép fenyőfájuk legyen ezeknek a gyerkőcöknek,

ha már ilyen szegény helyre születtek! - sóhajtott a kucsmás ember.

Már nappal, az úton járva kinézett egy csinos kis fenyőfát, most azért jött el.

Megtalálta a sötétben is a kis fát, és már emelte is a fejszéjét.

Igyekezett, minél hamarabb mehessen hazafelé ebből a hideg, sötét erdőből a kicsi, meleg házikójába, a családjához.

- Ne vágd ki a csemetémet! - szólította meg a kucsmás embert egy hatalmas, sudár fenyő.

Hagyd, hogy élvezze még Napatyánk csodálatos teremtett világát! - kérlelte.

- De nekem kell ez a kis fa! - válaszolt az ember. - Az örökzöld fenyő az életfa, ami összeköti az eget a földdel.

- és észre sem vette, hogy egy fával beszélget.

- Éppen azért!

A fa csak akkor tud kapcsolatot teremteni az égi és a földi világgal, ha gyökere a földben van,

csúcsa pedig az eget éri. Őseitek lelkei, a tündérek, az égi segítőitek a fenyők ágai között lépdelnek le hozzátok, földi lényekhez.

- Tudom én ezt, te fenyő! De a Sólyom ünnephez mégis csak kell egy üde, zöld fa az otthonunkba.

Egyéb sem lesz az ünnepre a gyermekeimnek!

A fára is csak annyi díszítés lesz, amit mi magunk készítünk.

Elfacsarodik a szívem, ahogy nézem a gyermekeim izgatott várakozását.

Festik az ezüst- és aranyszínű diókat, készítik színes papírból a láncot a fára.

Pedig édesség is csak az lesz rajta, amit én készítek egy kis égetett cukorból, egy pici napraforgóbéllel,

meg amit a feleségem csinál, cukorból főzött szaloncukor.

Az igazi ünnepi hangulatot pedig maga az élő fa hozza el.

A csodálatos fenyőillat, a gyertyák viasz-szaga és az együttlét harmóniája adja meg a Sólyomünnep bensőséges, szeretetteljes békéjét.

- Miért kell neked ehhez megölnöd egy fácskát, kucsmás ember?

Nézd, milyen szép ágaim vannak, amelyeket hamarosan úgyis ledobok, hogy följebb friss, fiatalokat hajtsak!

Méregzöldek, erősek, illatosak, gyönyörűen mutatnak majd rajta a színes papírdíszek, az arany- és ezüstdiók.

A kucsmás ember szélfútta, piros arca elkomorodott.

Lehorgasztotta a fejét.

Kucsmája a homlokára csúszott.

A felhőkből hatalmas, csillogó hópelyhek kezdtek szállingózni.

Béke telepedett az erdőre.

- Bocsásd meg gyilkos gondolataimat - szólalt meg hosszú hallgatás után a kucsmás ember

és a földre engedte a fejszéjét. - Megértettelek, és most már tudom, hogy a fenyőágak is

ugyanúgy illatoznak, és éppúgy az örök kikelet zöld igéjét hordozzák, mint maga a fa. - sóhajtott megkönnyebbülve.

- Kedves fenyő, kérlek téged, adj belátásod szerint nekem az ágaidból, amelyek megszentelik a kerecseny ünnepünket.

A fenyő szelleme hálát adott a Teremtő Istennek, hogy egy magyar szívben ismét a szeretet győzött, nem pedig a sötétség, birtoklási vágy.

A várakozás ideje alatt, Álom havának első napjától Napisten megszületéséig a gonosz oldal birtokolja az Atya teremtett világát.

Az egyre hosszabbra nyúló éjszakákban a rontók, ártók, boszorkányok és a rossz lelkek teszik a dolgukat.

Ilyentájt történik meg a világban a rengeteg baj, csapás, szerencsétlenség.

A gonosz hideg, a lelketlen köd, a csúszós utak, a rossz látási viszonyok mind kedveznek a bajok bekövetkezéséhez,

amik azért történnek meg, hogy betöltődjenek az emberi sorsok.

Megmérettetnek az emberi kapcsolatok, és az emberek szembesülnek belső árnyoldalaikkal,

amelyek már csak hátráltatják őket az életútjukon.

Eljött az ideje az elengedésnek.

Ismerjék fel bűneiket és utasítsák el azokat, hogy amikor Napisten megszületik, testben

és lélekben tisztultan fogadhassák a Fényt, megmerítkezhessenek az újszülött Napsólyom tiszta, növekvő fényében.

A Nap, a Sólymok Sólyma, lassan kezdett emelkedni a látóhatáron.

Bíborba és aranyba burkolták az égi kezek. Gyönyörűségesen indult el égi útjára az ibolya-lila éjszakában.

Az év leghosszabb éjszakájának fogságából nyílt meg szabadulásának útja.

Nehezen indult fölfelé.

A sötétség még igyekezett néhány pillanatra gátolni visszahúzni.

Nem engedhette, hiszen a növekvő Fény az ő lassú elhalását hozta el.

Az újszülött Napsólyom bukdácsolt a hatalmas szál fenyők koronája felett, gyenge kis sugarai fel-felakadtak a tűlevelű ágakon.

Meg-megcsusszant az égi ösvényen, és emelkedése hol lassult, hol gyorsult.

A sötétség csak húzta, húzta visszafelé, de a Hold és a bolygók minden erejükkel táplálták az újszülött Napot.

Az égi tünemények egymással szemben álltak, és erősítették a Napistent.

A fény és a szeretet ereje.

Ez az erő győz le minden rosszat, ártót, gonoszt, és hozzásegíti a Napistent, hogy megszületve a teremtett világ fölé emelkedjék és éltesse.

Tündérek sokasága és várakozó fénylények tömege várakozott a megszentelt helyen.

A csillagok szikráztak és sziporkáztak, hangtalan égi kórus énekelt az erdőben.

Majd a madarak szólították meg a születő Napot.

A sólymok megbillentették pöttyös, barna szárnyukat,

büszkén felcsapták szépséges fejüket. Izzó fekete szemük megtelt melegséggel,

és pillantásukkal nagy szeretetben biztatgatták a Sólymok Sólymát, hogy ne féljen.

Ahogy a Nap fénye erősödött, a sólymok is egyre jobban emelkedtek.

Csodálatos tánc kezdődött az ébredő világ felett, ahogy a sólymok és a Nap közös tánca elindult.

A Nap pörgött-forgott, és csak szórta, szórta fényének ezernyi gyémántcseppjét,

míg a sólymok lelkük melegével árasztották el a világot.

A lélek fénye a szeretet.

A megértés és a türelem ez a Sólyomünnep nagy-nagy titka!

Ezek az áldott erők szállnak alá a teremtett világba, és az emberek megkapják ajándékként az emberek.

A sólymocskák pedig nem fukarkodnak!

Röppennek, és méretlenül szórják a nagy titok kincseit kicsiknek, nagyoknak, gyermeknek, felnőttnek.

Mert a szeretet az igazi ajándék.

Az együttlét öröme a boldogság.

Nem holmi drága pénzen vett ajándék, csillogó, értékes értéktelenség.

A szeretet azt adja, amire az ember vágyik, ami egyszerű valóságában nyújt örömöt.

Amit a kezünkkel készítünk el.

Amit megrajzolunk.

Amit kivágunk, mert az szerez boldogságot szeretteinknek.

Amíg az ajándékokat készítjük, gondolatban a másikkal vagyunk, és ez az érzés szívet melengető ezt ő is érezni fogja.

Ettől lesznek fényesek és szépek az ajándékaink.

Az igazi ajándék a szívünkből jön.

A sólymok pedig csak hozzák, egyre hozzák és szórják méretlenül az égi szeretetet és fényt.

Ünnep van!

Megszületett Napistenünk!

A Sólymok Sólyma, a Fény.

Lesz hát kikelet és újjászületés!

- Kegyelmi ajándék a világnakminden évben az újjászületés - villogtatta sugarait a Napsólyom. -

Hálás vagyok néktek, sólymok a segítségért, világra jöttemért.

Legyen hát ajándék minden embernek a születésem! - mosolygott a szorgos kis sólymokra és a tündérekre. -

Mindnyájan hallottátok a fenyőfa és a kucsmás magyar beszélgetését.

Láthattátok igaz szívét is.

A természet iránti tisztelete és szeretete erősebb volt benne, mint a birtoklási vágy a fenyőfa megszerzésére.

Szerintetek is ajándékot érdemel? - mosolygott széles fénnyel a Napisten.

A sólymok hevesen bólogattak, vijjogtak, így mutatták ki egyetértésüket.

Hiszen a tiszta szívű magyar ember megérdemel egy kis ajándékot az Égi Atyjától.

- No, akkor munkára fel, sólymocskáim! Sok jó ember és még több kiváló gyermek lakik ebben az országban, akik ajándékot érdemelnek.

Bírjátok még az iramot kis, tollas segítőim?

A sólymok ismét bólogattak, vijjogtak és igazgatták szárnyaikat.

- Van három napotok a Sólyomünnep megszentelt napjáig, hogy mindent beszerezzetek és elrendezzetek,

hogy gyertyagyújtás idejére az ajándékok az életfa ágai alatt legyenek!

Mit tettek a sólymok, mit nem, az örök rejtély marad.

De a szegény kucsmás ember szerény, de tiszta hajlékában, a feldíszített fenyőág-csokor alatt a család minden tagja ajándékot talált.

A vígkedélyű sólymocskák tündéri ügyességgel raktak aztán minden magyar gyermek kerecseny fája alá ajándékot.

A lassan a világra telepedő alkonyatban pedig hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét.

Csillogó, meleg, fekete szemük tekintetével elkísérték a lenyugvó Nap utolsó sugarát.

Mire eljött az este, lassan a világra telepedő alkonyatban a sólymocskák fáradtan, de boldogan,

hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét.

Ebben az évben is megtörtént a csoda!

Csillogó, meleg, fekete szemük tekintetével elkísérték a lenyugvó Nap utolsó sugarait.

KERECSENY –

A tiltott ünnep –

A fény születésének

Téli kezdete –

Nem a fenyőfa, hanem

Az Ég misztériuma –

(NTK Horváth Sándor)

ŐSI "POGÁNY" ÜNNEPÜNK: A KARÁCSONY

A Nap, a fény, az élet erőinek diadalmaskodását ünnepeljük karácsonykor, december 21-én, az élet ünnepén.

Ezen a napon megálljt parancsol a hanyatlásnak és a sötétnek, és ismét a fény erősödését hozza el nekünk ez a nap.

SZENT KARÁCSONY = SZENT KERECSENY = SZENT TURUL MADARUNK

Karácsony napján fellobbantjuk tüzeinket az ország különböző pontjain, ezzel segítve a fény győzelmét, elősegítve az újjászületést, megtisztulást;

A solymászok röptetik nap-madaraikat az ég felé, a régi hagyományok ápolásaként.

Nem fénytelen, idegen, hamis közel-keleti importisteneket, misztérium-őrületeket, kancsal apostolokat, zagyva keletnek elmebetegeit ünnepeljük, hanem magát az ezerarcú életet éljük át e téli éjen teljes pompájában, amint a Nap és örömtüzeink füstje felszáll az égre.

Ezen a napon kissé mi is újjászületünk, egy kicsit mi is átgondoljuk a mögöttünk hagyott nap-évet.

Mi is ezt, vagyis a Nap, a fény, az élet erőinek diadalmaskodását ünnepeljük karácsonykor, december 21-én, az élet ünnepén.

Ez a leghatalmasabb ünnep, amelyen csakúgy, mint eleink, mi is családjaink és barátaink, szeretteink körében tartjuk az áldomást és a szert, megértve ezt a hatalmas titkot, felfogva azt a roppant hatalmas erőt, amely ezen a napon megálljt parancsol a hanyatlásnak és a sötétnek, és ismét a fény erősödését hozza el nekünk."

Karácsony - a kerecseny ünnep

Halasy - Nagy Endre szerint karácsony szavunk a Kara asszony - sötét asszony, fekete asszony - szóösszetételből származik, amely az év legsötétebb napjára utal.

A téli napforduló őseink életében is jelentős ünnep volt, összegyűltek, magukkal hozva a Nap madarakat, a kerecsensólymokat.

Ekkor röptették fel őket először a levegőbe, a táltosok áldása után.

Ezt nevezték Kerecseny ünnepnek, amelyet később betiltottak a táltos vallással együtt.

"A Karácsony ünnepe az ősi hitvilág legnagyobb napjai közé tartozott épp úgy, mint a kereszténységnél az ige megtestesülésének... megemlékezése.

A táltos perek folyamán sokszor felbukkan a vallató kérdés a pogány magyarság ünnepeire vonatkozólag, sokszor pedig a tanúvallomások egy-egy elejtett mondata világít rá a Karácsony fogalmára...

Így vallotta 1245-ben Dala fia Undo perében Rufus segesvári polgár:

Krisztus születése ünnepén a régi magyarok a sólyom ünnepét tartják.

Obol várjobbágy szavai szerint pedig:

Ekkor (Karácsonyról van szó) a sólymokat vadászatra eresztik és sok nép viszi oda madarait, amiket a táltosok megáldanak...

Kisszer Mihály szerint:

A régi-hitűek Urunk születése napján tartják a sólyom ünnepét...

Ágota özvegy Ithe táltosról vallja a következőket:

Amikor Karácsonykor a fiatalság az első új sólymokat felrepteti, szokott énekelni és buzdítani az ifjúságot, hogy ezeket a dolgokat soha emlékezetéből kiveszni ne hagyja...

Boksa táltos védelmére felsorakozott tanúk egyike, egy bizonyos Kozma a következőket mondja:

A solymárok ünnepén, amelyet régi nyelven Karácsonynak neveznek."

(Jegyzőkönyv részlet Fehér Mátyás Jenő Középkori magyar inkvizíció című könyvéből.)

Néprajzi és történelmi könyvekben keresgélve hasonló adatra sokáig nem találtam, olyan sikeresen tüntették el a hagyományból ősvallásunkat.

De a nép emlékezete megőrizte őseit, akik évezredek távolából szólnak az őket kereső és tisztelő utódokhoz.

Így rábukkantam Tarisznyás Márton néprajzkutató:

Gyergyó történeti földrajza (Akadémia Kiadó, 1994.) című könyvében a Kerecseny Ünnep töredékeire, maradványaira a Ditrói madáreresztés című fejezetben.

A népszokás szerint a gyerekek karácsony előtt sok verebet fognak, majd az éjféli misén a templomban szabadon eresztették őket.

Ez a szokás még 1912-ben az új templom felszentelése idején is élt.

Madármise elnevezéssel Székelyszentkirályon is fennmaradt.

Bár e szép hagyományt sikerült elsorvasztani és kerecsensólymok helyett verebek szállnak fel, teljesen elpusztítani mégsem lehetett, karácsony szavunk pedig megtartja emlékét.

Ezért az éjféli misén, vagy bárhol legyünk is ezekben az órákban, röptessünk fel lelkünkből sólyomként egy imát őseinkért, Magyarországért, önmagunkért.

(Forrás: egibeke/magyarbolt.ro/Kovács Kálmánné/ Feketéné Lendvay Katalin/Wass Albert/temesvarigabi/)