MAGYAR KARÁCSONY AZ ÉGBEN - Wass Albert
Ruff István Zalán rajza
Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a Földön
megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a
legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt.
Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak,
s a Mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol
várja már őket Jézus Király karácsonyfája.
Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt,
s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az
emlékezés gyertyáit.
Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos
hivatal.
Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a Mennyország népe
azon a karácsonyon.
Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére
sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához, s ki-ki ráaggatja a maga
imádságát.
Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos
angyalok nyomban aláindulnak velük a földre, hogy szétosszák azok között,
akiknek szólnak.
Ezek a soha nem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a Mennyek
lakóinak ajándékai a földi emberek számára.
Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk
eltávoztak, tudja azt mindenki.
De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az
égben.
Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a Mennyország
lakóit s tudatták velük, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar
karácsony lesz odafönt.
Ilyesmi még nem történt amióta világ a világ, hogy egyetlen nép
javára tartsák az ünnepet s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet
tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar.
De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt.
Mikor aztán megszólaltak odalent a Földön ma este a karácsonyi
harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt
odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja
vele a jelt.
Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy
megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis
bonyodalom származott.
Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől
a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek.
Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is
abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést
hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem.
Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga
ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt, s elrejtőzött a
karácsonyfa lehajló ágai alá.
Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s
megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép
betódulhatott az Égi kupolaterembe.
Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa
körül az Égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes
elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet.
Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt:
gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!
Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal
gyújtotta rajta az első gyertyát.
Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek,
Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban.
„Pro libertate”, suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor
keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé.
S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott
pazar fényben a Mennyei palota közepén, egész világ csodálatára.
S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg
Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte
kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar „Mennyből az angyal…”
De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is
megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa
gyönggyel sírták tele a padlót.
Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István
király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi
magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta
le a gyönge ágat.
Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát,
Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára.
Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar
imádsággal, hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek, már csak úgy
roskadozott a fa a tehertől.
Sok-sok időbe került, míg a Mennyeknek minden lakója
odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával.
Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ!
Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr
Jézus megáldotta valamennyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a
szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék
a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba.
Végül aztán már csak az Égi magyarok álltak ott még mindig a
magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten.
Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák
is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami
fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között.
Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka köntösének a
csücske volt az.
Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az
aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten.
Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette
onnan a szeplős kis angyalt.
„Hát te minek bújtál
oda?” – kérdezte tőle mosolyogva.
„Restellem magamat” – vallotta be a szeplős.
– „Elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa.”
„Oh, hát te voltál az!” – nevetett az Úr.
„Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is.
De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s
mikor?”
„Katika a nevem s Budapestről jöttem – felelte a vézna, szeplős
kicsi angyal – november negyedikén, Uram.
Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben.
Az Égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s
valamennyinek könnyes volt a szeme.
Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csendet.
„Isten hozott, Katika” – mondta jóságosan, s keze gyöngéden
megsimogatta a kis szöszke fejet.
„Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?”
„Küldtem, Uram” – felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt.
„Aztán mit küldtél?” –
kíváncsiskodott az Úr Jézus.
„Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?”
A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt.
„Nem imádságot küldtem” – vallotta be szégyenkezve.
Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. „Nem-e?
Hát mi egyebet lehet küldeni innen?” „Kenyeret” – felelte
szepegve Katika.
„Szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem
adtak itt.
Hiszen én kapok még máskor is” – tette hozzá bizalmasan.
„S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér
kenyér, régóta már…”
Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek.
Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes
imádság helyett kenyeret küldött volna alá a Mennyországból.
Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kislányt.
„Jól tetted, Katika”, mondta halkan s lopva kitörölt egy
tolakodó könnycseppet a szeméből, „sokszor a kenyér a legszebb imádság.
Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a
Földön. Kenyeret.”
Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából
kitört az elfojtott zokogás.
Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az
öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte.
„Ne sírj, nagymama!” –
kiáltotta hangos, csengő angyalka-hangon, mely egyszeribe betöltötte az egész Mennyországot
– „Apuék nem éheznek többet odalent!
A Mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!”
Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár
nem: kisütött a nap Magyarország fölött!
Továbbá:
- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:
- Hargita:
- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:
- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:
- A pozsonyi csata:
- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:
- Az utolsó Táltos:
- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:
- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:
- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥
- Húsvéti népszokások, hagyományok:
- CSABA KIRÁLYFI:
- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!
- MIENK VAGY ERDÉLY:
- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:
- Az utolsó Táltos:
- TÁLTOS ÉNEK:
- Sámánizmus és Sámánok, Táltosok:
- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/egy-galaxis-kivulrol-nezve-az-os-jelkep.html
- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/nyelvunkrol-kettoskereszt.html
- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/az-ige-szekelymagyar-rovasiras_24.html
- Magyarul beszélő indiántörzsek:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/magyarul-beszelo-indiantorzsek-moricz.html
- A magyar népviselet és a szakrális geometria:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html
- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv
Rovás ABC értelmezése:
- A Magyar Őshaza - A Pallagkultúra:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-magyar-oshaza-pallagkultura.html
- 3 csodatévő, gyógyító hely Magyarországon, és 15 + 1 másik csodás hely Itthon:
- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:
- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:
- Mátyás király:
- Különös fények a Pilisben:
- Piramisok a Pilisben?
- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:
- A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:
- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:
- Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:
- A Magyar - Mag őr:
- Az én népem - a székely nép:
- Wass Albert: Egységes magyarság:
- Wass Albert: Tonuzoba (a fiatal besenyő vezér):
- Wass Albert - Az utolsó Táltos:
- Wass Albert: A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATA:
- Wass Albert - A Teremtés története:
- Lev Tolsztoj - Pánov apó különös napja - Karácsonyi történet:
- MAGYAR KARÁCSONY AZ ÉGBEN - Wass Albert:
Szeretettel,
Gábor Kati
blog oldalam:
