A MAGYAROK TUDÁSA: 2016. 04. 10.

2016. április 12., kedd

A Kajlás-hegy - Kailash - Tibetben

A Kajlás-hegy (Kailash) Tibetben

A Kajlás-hegy Tibetben a Transzhimalája kiemelkedő hegye, 6714 m magas.

A hegy csúcsa meglepően szimmetrikus, piramis formájú, egész évben hó borítja.

A Kajlás-hegytől északra ered az Indus, keletre a Brahmaputra, nyugatra a Szatledzs, délre a Karnali, a Gangesz mellékfolyója.

A Kajlás a buddhisták és hinduk szent hegye.

A nagy Himalája rakoncátlan hegyláncai mögött található a Kailas, a szent hegy.

Ebben az elemi tájképben áll a szent Kailas hegy, a maga kihívó és zavarba ejtően arányos csúcsával.

Meredek csupasz falak alkotják a többezer láb magas csúcsot, melyen vízszintes rétegek csíkozzák az összefüggő sziklát.

A teteje egy szintiszta jégsapka.

Ilyen szabályszerű a hegy, és úgy néz ki, mintha emberkéz, pontosabban emberfeletti vagy isteni kéz alkotása lenne.

A Kailast gyakran hasonlítják egy nagy templomhoz, katedrálishoz, vagy a sztupának vagy tibetiül csötennek nevezett jellegzetes buddhista építményhez.

Az összefüggések kizárólagosan vallási jellegűek, mert valamilyen furcsa és misztikus oknál fogva úgy tűnik a Kailas képes megérinteni az ember lelkét és szellemét.

Ez így történt a múlt konok felfedezőivel, és a nyitott lelkületű zarándokokkal is.

A Kailas és környéke – néhány más természetes szépséggel megáldott helyhez hasonlóan – különleges jelentéssel bír a tibetiek számára.

Ez a vidék megkérdőjelezhetetlenül Tibet részét képezi már a tibeti nép megjelenése óta, és a szent hegycsúcs is ugyanolyan régóta a szellemi inspiráció forrása.

A Bőnt követő tibeti ősök számára ez volt az a hely, ahol hagyományuk megalapítója, Senrab Mivocse született és tanított.

A bőn szó megfelel a tibeti csö szónak, ami a szankrit dharma megfelelője, mely több értelmű, többek közt vallásos tanítást, vagy akár a világegyetem törvényeit is jelenti.

A bőn vallás bizonytalan eredetű, viszont a bőn mítoszok szerint a nyugati Tagdzik volt az őshaza, amely valahol az orosz közép-Ázsiában lehetett.

Itt terjedtek el először a bőn tanok.

A régi bőnben felfedhetők bizonyos fokú perzsa, kasmiri, indiai és még kínai befolyások is.

A tibetbe való elterjedése után kétféle módon fejlődött tovább a bőn vallás.

Az ősi bőn kultúrában a hegyek fontos szerepet kaptak.

A hegyek kötötték össze a földet és a mennyet, ezért erőteljes kozmikus, vallási és eredetmítoszi jelentéssel bírtak, és egy-egy hegyet tekintettek az adott terület lelkének.

A Tiszé-nek nevezett Kailas hegy volt a Sang Sung birodalom Lélek-Hegye.

Giuseppe Tucci neves olasz kutató így ír a hegyről:

„Úgy tornyosul a mennyei régiók alatt, mint egy nyolclépcsős nagy védőernyő… a föld felett pedig mint egy nyolcszirmú lótusz… Ez a föld köldöke… az égi istennők székhelye…

Létra, mely egyszerre felvisz és lehoz a mennyből… ezáltal úgy működik, mint a mennyei kötél, mely összeköti a mennyet és a földet… Senrab Mivo megjelenés-teste ezen a hegyen bukkant fel.

A Gekhö istenek palotája is itt található… A hagyomány szerint 360 ilyen isten létezik, és ebben az összefüggésben a Tisze hegy képezi a világ tengelyét, amely körül forog az év a maga 360 napjával.

A hegyet kristályból készült nagy sztupának képzelik el, vagy istenek által lakott palotának.

Négy kapuja van,

a Kínai Tigris,

a Teknős,

a Vörös Madár

és a Türkiz Sárkány kapuk,

melyeknek az a szerepe, hogy védelmezzék a négy fő irányt.”

Több szerző, többek közt a Dergében született láma, Namkhai Norbu Rinpocse is rámutatott arra, hogy az ősi bőn vallás olyan magas szintű szellemi tanításokat is hordozott, amelyeket ma a Dzogcsen (Nagy Tökéletesség) hagyomány átadásában lehet megtalálni.

Később a buddhisták is elkezdték tisztelni.

A legendák szerint a hegy kapcsolatban áll magával Buddhával és személyes tanítványaival, továbbá Padmaszambhavával, a tibeti buddhizmus egyik alapító atyjával, valamint Tibet híres költőjével, a szent jógi Milarépával.

Sok tantrikus gyakorló számára a hegy pedig Csakraszamvara lakhelye.

A tibetiek évszázadokon át hosszú és nehéz zarándoklatokat tettek, néha az egész országot átszelve, hogy megpillanthassák a szent csúcsot, és vallásos gyakorlatokat végezhessenek a hegy lábánál.

Az a tény, hogy az indiai hinduk és dzsainisták – akik bár más okból, de szintén tisztelettel tekintenek a hegyre – is szabadon elzarándokolhattak a hegyhez, utal arra a testvéri kapcsolatra, amely mindig is létezett a két ország között.

A hagyomány szerint a buddhizmus a 7-ik században jutott el Tibetbe.

A Meru hegy fogalmát is tanító buddhista kozmológia valószínűleg később jutott el Tibetbe.

Tudjuk jól, hogy a Kailas már jóval a buddhizmus megérkezése előtt tisztelt szent hegy volt.

Amint a Kailas buddhista szent hellyé vált, természetesen megjelent a Meru heggyel való azonosítás gondolata is.

A Meru hegy tehát idővel azonos lett a hinduk és buddhisták számára a Kailás heggyel, és minden olyan zarándok, aki lépteit Nyugat-Tibet szent hegye felé fordítja, meg van győződve, hogy a világ közepe felé tart.

Ott elvégzik a híres körmenetet a világ tengelye körül, mely egyesíti a mennyet, a földet és a poklot, továbbá olyan életerőkkel teli hely, ahol lehetséges a szellemi átalakulás.

(Forrás: http://www.tarrdaniel.com/documents/KulturalisAntropologia/kailash.html)