Az igazi Tündérország - Legendák
„Játékaidat
elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások.
De nincsen olyan
hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka
szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág
nyílna ki benned.
Nem veheti el
senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes
puha keze, mint a jó tündéreknek.”
- Wass Albert -
- Wass Albert -
Az igazi Tündérország mitológia
Ha tündérre gondolunk áttetsző, rózsaszín ködfelhőben repkedő
leánykák jelennek meg a lelki szemeink előtt.
Nos, ilyenkor nem a magyar
tündéreket látjuk, a kelta hitvilág lényei jelennek meg előttünk.
Mondj néhány magyar tündérnevet!
Látod?
A Tündér Ilonán kívül
semmi nem jut az eszedbe.
Pedig nagyon sokan vannak!
Rapsóné, Firtos, Tartod,
Ramocsa, Tarkő, Olt, Maros, Aranyos…
Most még idegenül hangzanak számodra e
nevek, pedig ők hús-vér valóságban létező igazi magyar tündérek.
Váraik a mai napig állnak szép Tündérországban, bármikor
felkeresheted.
Az ott élő emberek szívesen elmesélik neked a környéken lakó
tündérek történeteit, cselekedeteit.
Nem tudod hol van Tündérország?
Erdélyt
Mátyás király óta Tündérországnak hívják, mert azt a földet valaha tündérek
népesítették be.
A magyar tündérek valós, létező lények, akik csak abban
különböznek Tőled, hogy képesek az átváltozásra, tündökölnek, fényességet
ontanak magukból és használják a harmadik szemüket, azaz a hatodik érzéküket.
Ezeket a tulajdonságokat mutatja nevük: tűnik, tünékeny, tündököl…
Ezeket a
képességeket bármikor előhívhatod magadból a mágikus tündértanok segítségével.
Ugyanúgy sírnak, nevetnek, kacagnak, mint Te.
Ha kell az ördöggel is
cimborálnak.
Óvják és védik a természetet, saját ősi tündérhagyományaikat,
melyek a Te hagyományaid is.
A tündérek a mi ősmagyar hitvilágunk főszereplői.
Régi csillagneveink szerint tündér volt ősvallásunk isten
asszonya.
A Kis Göncölt Tündérasszony csillagának, Tündérasszony palotájának,
illetve Nagyboldogasszony csillagának, Nagyboldogasszony társzekerének
nevezték.
Göncölszekér - Tündérasszony palotája
Tündérek járták lélekvezetőként a Tejutat, amit Tündérútnak hívtak.
A
Tejút-hasadék mélye a Hattyú csillagkép farkánál a Tündérek fordulója, a
Tejút-hasadék nyílása a Tündérek tánca, a Szíriusz csillag a Tejút másik
végénél a Tündérfő.
A magyarok ősvallása szerint a Szíriusz bolygóról, azaz a
Tündérfőről származunk. Csillagszármazásunk, tündérvallásunk,
tündérszármazásunk tehát kétségtelen.
A magyar tündér mitológiában az aranyszínnek központi szerepe
van éppen úgy, mint földi világunkban a Napnak.
Mindkettő fényesen ragyog.
Ismerünk aranyhajú tündéreket, aranyos ruhában járó tündéreket és ismerünk
olyanokat is, akik aranykönnyet ejtenek, ha sírnak, ha mosolyognak rózsa hull
az ajkukról és aranyoroszlánok őrzik a kapujukat.
Ez a sok fényesség
természetesen idilli életkörülményeikre utal.
Dalolnak, kacagnak, mulatnak,
táncolnak s „minden éjjel egy pár sarut elnyűnek”.
Hogyan is nevezhetnénk
másképpen Tündérországot, mint Arany Boldoghonnak?
A fákon ragyogó csillagok
teremnek, ezüst patak folyik.
A mi célunk az, hogy megtaláljuk ezt a boldog
hont itt ebben a földi életben, hiszen a tündérek mi magunk vagyunk csak már
egy kissé elfeledkeztünk ősi mívoltunkról. Elvesztettük az átváltozás és a
tündöklés képességét.
Ahhoz, hogy újra megtaláljuk Arany Tündérországunkat sok-sok
viszontagságon kell még átmennünk, szellemek, ármánykodók és állatok hadait
kell leküzdenünk. Az odavezető úton keresztül megyünk a Réz-erdőn és az
Ezüst-erdőn is, azaz életünk apróbb örömein.
Hol is van Tündérország?
Hetedhét országon, hét tengeren, hét
világon, hét mély völgyön is túl.
Ne felejtsük el a hetes szám fontosságát,
mely a magyarok és egyben a mágusok száma is.
Isten hat nap alatt teremtette a
világot és a hetediken megpihent.
A sárkánynak hét feje van, hét ága az
életfának, a szivárványnak hét fő színe és testünkbe hét főkapun keresztül lép
be a Forrásból jövő isteni energia.
A magyar tündérmitológia legszebb pillanatait Orbán Balázs,
Benedek Elek, Vörösmarty Vitéz Mihály és Ipolyi Arnold ősvalláskutató pap
örökítette meg korunknak.
„Ez emlékek tanúsítják, hogy Erdély és hétvára, a héterdő,
nem
ok nélkül tartatott a tündérek regés honának,
rá a tündérek honát jelölő hetes
szám utalt már,
vagy hogy e számok értelme ránézve ily mythosi alapból
alkalmaztatott,
mint a hol bizonyára az egész magyar földön legrégibb,
és
legeredetibb ősvallási pogány cultus létezett,
ha felvesszük hogy az atillai
székely maradékok által ez az újabb bejövetig élénken és szakadatlanul
gyakoroltatott,
mint pedig a Magyarországban megerősült kereszténység idejében,
amannak Pogány váraiban még sokáig dívott;
a papi jósnői szertartások,
és az őshit emléke sokáig fentartatá
az általunk képviselt tündéri képzetek emlékét is, minélfogva természetes,
hogy
a tündér emlékek még élénkebben fenmaradtak e helyekhez tapadva,
a minthogy már
általában is a legbecsesebb néhány mythosi emlékünk.”
(Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia, IV. fejezet, részlet)
(Forrás: karcolat)
Legendák:
A Gyilkos-tó legendája:
Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas
Eszter.
Haja kökény fekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben
hajladozó büszke jegenye.
Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi
vásárba.
Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának
szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban
furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret
faragni is.
Ahogy szemük összevillant- és mert a szerelem hirtelen jön a szíven
üt, mint a villám- megszerették egymást.
A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa
mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája.
Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert
a legény elvitték katonának.
A lány hűségesen várta kedvesét.
Esténként mikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával
kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve
választottja után.
Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajozástól,
fájdalmas szép énektől.
Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert
arra jártában egy zsiványvezér.
Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott
vele mint szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt.
Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart
építeni, csakhogy megszeresse.
A fiatal lány nem viszonozta a zsivány
szerelmét.
Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is,
amikor lehunyta a szemét a világ.
Ennek láttán feldühödött a zsivány és
kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége.
Eszter a néma
szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért.
Sikolyát megértették a sziklák
és ezen a júliusi éjszakán eget és földet rázó mennydörgéssel válaszoltak.
Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát.
Hajnalban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a
mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a
zsiványt, sőt még a pásztort is nyájastól, aki a szembelevő hegyoldalon
legeltetett.
Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai
bevilágították a sziklákkal borított vidéket.
A völgyet ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak
csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal.
Amikor a megáradt patak
zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és
megölte a fákat.
A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amelynek vizéből máig
is kiállnak a fenyőerdő maradványai.
A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat.
Így lett a hegy halálából ez élet vize.
Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei
tekintenek szelíden vissza rád...
A Medve-tó keletkezésének legendája:
Szováta felett az erdőben, nem is olyan rég, volt egy szép tisztás.
Bükkfa csipkézte széleivel, olyan volt, mint egy leterített medve.
Itt élt
fényes palotájában egy csodaszép tündérasszony.
Bebarangolta az erdőket,
mezőket és amerre járt, nyomában csak úgy fakadt a sok tarka virág.
Egy szép napon, amikor a környéket járta, megpillantott egy
ügyes székely legényt, aki éppen a juhait őrizte.
- De szép! - mondta, és egyszeriben beleszeretett.
Nem volt attól a perctől nyugta.
De a tündértörvény tiltotta,
hogy találkozzék vele.
Csak az éj leple alatt ereszkedett le a Juhod völgyébe,
hogy hallgassa kedvese keserves nótáját.
- Értem sír a furulyája! -sóhajtotta ilyenkor a szépséges
tündérasszony, de ügyelt, hogy a kakasszóra visszaérjen börtönébe, a fényes
palotájába.
Nyomában ilyenkor csupa tűzvirág nyílott.
- Nélküled - így egy szép napon a tündérasszony- se szépnek, se
csúnyának nem érdemes lenni! -avval elhatározta, dacol a tündértörvénnyel, és
találkozik a dali székelylegénnyel.
Le is ereszkedett a völgybe, homlokán a fénylő
vacsoracsillaggal, de hogy közeledett kedvese esztenájához, meglátta, hogy egy
szép leánnyal csókolózik.
- Te szerencsétlen halandó-, ezért keserűen meglakolsz mondta,
és azon nyomban a dali székely legény, az esztenája és a juhai vakkővé
változtak.
- Jaj nekünk! -borult a leány a szeretője alakját megőrző hideg
kőre, de teste melegével sem tudta életre kelteni azt, aki egyszer kővé
változott.
De a kegyetlen, csodaszép tündérasszony is keserűen meglakolt.
Többé nem lelte helyét, arccal se fordult a palotája felé, csak a hegyeket
járta, fehér fátylát a tövisbokrok megszaggatták, foszlányaiból sóvirág lett és
ellepte a hegyeket.
- Süllyedj el! Tűzhelyed többé nem lehet otthonom - mondta,
amint egyszer a tekintete a fényes palotája felé tévedt.
Eltűnt bizony az, és a helyén egy iszonyatosan mély gödör tátongott.
Szélei ma is állanak, királyára emlékeztetnek.
- Jaj nekem - rogyott a földre a szívtelen tündérasszony, és
szeméből, amelyet eddig még nem áztatott soha könny, sós patak fakadt.
Az elsüllyedt palota helyén így keletkezett a Medve-tó, amelyet
alulról még ma is az elkárhozott tündérasszony tűzhelyének parazsa fűt és
Szováta felett a viharban az ő bánata jajong.
Maros és Olt legendája:
Rengeteg nagy sziklahegy emelkedik Balánbánya fölött: Tarkő a
neve.
Arról a szépséges szép tündérasszonyról nevezik Tarkőnek, aki
ennek előtte több ezer esztendővel itt lakott aranypalotában.
Volt mindene,
amit szeme-szája kívánt; volt két nevendék leánya: Maros és Olt, mind a kettő
szép, mint a ragyogó nap, s Tarkő tündér mégis szomorú volt mindig.
Naphosszat üldögélt
a palota ablakában, mely keletre nézett, szeméből folyt a könny, s a szívéből
sűrű sóhajtás szállott a magas egekbe.
Sok nagy szomorúságot okozott anyai
szívének a két leányzó, akik folyton perlekedek.
Maros, az idősebb, csendesebb
természet volt, de bántotta erősen, hogy a könnyen lobbanó, tüzes Olt mindenben
első akart lenni.
De volt ennél nagyobb szomorúsága is az ő szívének.
Még gügyögő gyermekek voltak a leányai, mikor a tündérek királya
számkivetette az ő férjurát, aki hatalmas nagyúr volt a tündérek között, s
egyszer feltámadott a király ellen is.
-Az legyen a büntetésed, mondotta a tündérek királya, hogy soha
többé ne lásd a feleségedet.
A tenger legyen a te birodalmad, a feleségedé a
szárazföld.
Eredj, s vissza ne kerülj ide többet!
A számkivetett tündér, Tarkő ura, a Fekete-tenger mellett
húzódott meg, onnét sóhajtozott vissza szép felesége és gyermekei után.
Hiába
kért, hiába várt kegyelmet, nem kapott soha.
-Anyám, édesanyám kérdezte egyszer Maros, miért vagy mindég
olyan szomorú?
Mondotta Tarkő:
-Két nagy bánat nehezedik az én szívemre.
Az egyiket ti
okozzátok, mert mindég vetélkedtek.
A másik nagy bánatot a mi királyunk okozza,
aki számkivetette a ti apátokat.
Ezért vagyok talpig gyászban, viselem is a
gyászt halálom napjáig.
Ha egyetértenétek, eljuthatnátok hozzá.
Folyóvízzé
változtatnálak, s összetett erővel áttörhetnétek sziklákon-, hegyeken, vad
rengetegeken.
-Akarjátok, hogy folyóvízzé változtassalak?
-Akarjuk, akarjuk! Mondták lelkes szóval a leányok.
De míg Tarkő a másik szobába ment a varázsvesszőért, a két leány
összeveszett azon, hogy kinek a neve alatt utazzanak.
Tarkő nem hallotta a
perlekedést, s megölelvén, megcsókolván a lányokat, mindkettőt meglegyintette
az aranyvesszejével.
Abban a pillanatban csörgedező patakká váltak, s
elindultak ketten kétfelé.
-Ó, jaj nekem, hát nem együtt mentek?
Jajgatott Tarkő. ; Jertek
vissza, jertek!
De már nem hallották jajszavát.
Olt tüzesen tört előre, Maros is
szaladott, de már valamivel csendesebben, de más irányba.
S amint
tovább-továbbhaladtak, nőttek, növekedtek.
Olt szilajul vágott a hegyeknek,
sodorta a fákat, köveket, sziklákon tört keresztül.
Ám alig ért a verestoronyi
szorosig, kimerült, alig-alig folydogált, meg-megállapodott, s nagy nehezen
lépett egyet-egyet elébb.
Búsan sóhajtozott magában:
-Ó, miért nem hallgattam édesanyám szavára!
Itt kell
elpusztulnom egyedül, elhagyottan, senki sem könyörül rajtam.
Ám egyszerre zúgást, morajlást hall, s ím látja, hogy hömpölyög
felé lassan, méltóságosan egy rengeteg nagy folyó.
És hallja Maros hangját:
-Jere, jere! Tarts velünk! Engem magába fogadott a Duna, ő
elvisz édesapámhoz, elvisz téged is.
-Ó, vigyél el engem is esdekelt, Olt, hadd látom meg édesapámat!
Abban a pillanatban a vén Duna hátára kapta Oltot, ki bezzeg
most szeretettel ölelte, csókolta testvérét, Marost.
Így látták meg
édesapjukat, ki ott állott a Fekete-tenger partján, azon a helyen, ahol a Duna
beléje szakad.
A Szent Anna tó legendája:
Szent Anna-tó legendája a néphagyományban mind a mai napig élő
rege szerint a tó helyén valamikor égbenyúló bérc emelkedett.
Vele szemben egy másik hegy kopár sziklái ostromolták az eget.
A
két hegy csúcsára két gonosz testvér, Gáspár és Sándor grófok építettek várat,
egyikük ezüstből, a másik pedig aranyból.
Az egymással versengő, civódó grófok állandó rettegésben
tartották a környékbeli lakosságot.
Egy alkalommal egy gazdag utazó, aki
gyönyörű négylovas hintón érkezett Sándor úr várához, éjjeli szállást kért a
vár urától.
A kapzsi gróf, miután nem tudta rábeszélni vendégét az irigyelt
fogat eladására, kockajátékon elnyerte tőle.
Eldicsekedvén szerzeményével
Gáspár grófnak, az fogadást ajánlott, miszerint, ha ő egy nap leforgása alatt
sokkal szebb és drágább fogatot nem szerez, akkor vagyonát öccsének adja.
Gáspár ördögi tervet eszelt ki: a környék falvaiból
összeszedette a nyolc legszebb szüzet és gyönyörű lószerszámmal ellátva,
befogatta őket a legszebb hintójába.
A szerencsétlen teremtések azonban meg sem
bírták mozdítani a kocsit.
Erre Gáspár gróf- szörnyű haragjában - ostorával
rávágott a fogat élén levő legszebb lányra, akit Annának hívtak.
Isten, meghallgatva a fájdalomtól térdre rogyott Anna
könyörgését, szörnyű ítéletet hozott:
megmozdult a föld, megnyíltak az ég
csatornái, s az istentelen grófok várai a várhegyekkel együtt nagy robajjal a
mélységbe zuhantak.
Helyükön másnapra egy sötét vizű tengerszem tükrözte vissza
a felkelő nap sugarait.
Így nyerte a tó a Szent Anna-tó nevet.
A TÁLTOS legendája:
A magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye, aki a
természetfeletti lények rendelése következtében lett táltossá.
Ez már
születéskor megnyilvánult, mert jellel jött a világra.
Ez a jel a fölösszámú
csontban mutatkozott meg, mert a táltos foggal, ill. tíznél több ujjal
született.
Már gyermekkorban eltért viselkedése az átlagtól: igen sokáig
szopott, kevés szavú, csendes magaviseletű, szótlan, zárkózott, félrevonuló,
sőt néha búskomor volt, de korához mérten rendkívül erős.
A hetedik év jelentős
volt az életében, addig ellophatták a fogát és akkor nem lett táltos képessége,
vagy akkor eltűnt a szülői háztól, mert elvitték a táltosok, tehát táltossá
lett.
Néhol vizsgát kellett még tennie: Hajdú-Biharban fa
"ágát-bogát", Nagyszalontán létrát kellett megmásznia.
Sajátos volt a
tápláléka: tejen, másodsorban tojáson élt.
Mindent tudott, jövendölt,
megmondta, hol van kincs a földben, jégesőt, vihart okozott és oszlatott,
testét nem fogta golyó.
Jellemző tevékenysége a viaskodás:
a táltosok kerekek
(vas és tüzes kerék),
különböző színű lángok (kék és vörös),
ellentétes színű
csődörök (szürke és pej),
leginkább pedig bikák (fekete, füstös és fehér szőke)
alakjában viaskodtak.
A viaskodás célja az időjárás eligazítása, jóra vagy
rosszra fordítása.
Előre tudták, hogy hol, mikor, milyen alakban és kivel kell
megvívniuk.
A táltosképzet a magyarság etnikus sajátossága és a pogány magyar
hitvilág, ill. a samanizmus emléke.
Továbbá:
- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:
- Az utolsó Táltos:
- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:
- CSABA KIRÁLYFI:
- MIENK VAGY ERDÉLY:
- Lev Tolsztoj - Pánov apó különös napja - Karácsonyi történet:
- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:
- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:
- Milyen madár volt a turul?:
-Figyeljük a TURULmadár érkezését!:
- Az ősmagyarok háziállatai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/az-osmagyarok-haziallatai.html
- Mit jelképez a szarvas?: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/mit-jelkepez-szarvas.html
- Mit jelképez a szarvas?: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/mit-jelkepez-szarvas.html
- NIMRÓD – az ősi NAP-KIRÁLY:
- Az Esztergomi oroszlán: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/az-esztergomi-oroszlan.html
- Aranykor Magyarországon:
- NagyBoldogAsszonyunk – HétBoldogAsszonyunk:
- Pünkösd – A Csíksomlyói legenda:
- A Mi Drága NagyBoldogAsszonyAnyánk:http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-mi-egi-anyank-egyik-szep-teljessegu_24.html
- A Napbaöltözött Aranyasszonyok :
- A Magyar - Mag őr:
- Az én népem - a székely nép:
- Wass Albert: Egységes magyarság:
- Wass Albert: Tonuzoba (a fiatal besenyő vezér):
- Wass Albert - Az utolsó Táltos:
- Wass Albert: A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATA:
- Wass Albert - A Teremtés története:
- MAGYAR KARÁCSONY AZ ÉGBEN - Wass Albert:
- Három eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:
- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:
- Az Egyszarvú:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/04/az-egyszarvu.html
- TÜNDÉREK ÉS KOBOLDOK:
- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:
- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:
- TÜNDÉREK ÉS KOBOLDOK:
- Az igazi Tündérország - Legendák:
Szeretettel,
Gábor Kati
blog oldalam:
Szenzációs! Nagy nagy köszönet érte!
VálaszTörlés