A MAGYAROK TUDÁSA: VÁLYOGVETŐ

2015. szeptember 19., szombat

VÁLYOGVETŐ – VÁLYOGHÁZAK

VÁLYOGVETŐ – VÁLYOGHÁZAK

A vályogépítkezés az építkezés olyan módja, amelynek meghatározó építőanyaga a vályogból és valamilyen rostos anyagból álló keverék, amelyet szintén vályognak neveznek.

A vályogot leggyakrabban vályogtégla és vályogvakolat formájában használják fel.
A vályog az emberiség egyik legrégebben használt építőanyaga.

Az építéshez felhasznált kevert vályognak két fő összetevője van: egyrészt szemcsés ásványi adalékból, másrészt rostos növényi adalékból áll.

A vályog készítésének folyamata a vályogvetés.

A szemcsés összetevő lehet természetes előfordulású vályog, amely vályogos talajból bányászható, valamint lehet agyag és homok meghatározott arányú, mesterséges keveréke.

A természetes vályog, meghatározása szerint, olyan finom föld, amely szemcseméret-összetétel szerint nagyjából ugyanakkora mennyiségben tartalmaz agyagot, iszapot és homokot, tehát ez nem azonos az építéshez használt vályog fogalmával.

A rostos összetevő szinte bármilyen nehezen bomló növényi rost lehet, például szalma, pelyva, törek, forgács vagy akár trágya.

gerendavázas fal - tapasztott ház:

A népi építészetben jelentős falszerkezet.

A gerendavázas falú épület alapját összekapcsolt gerendák (talpfák) alkotják.

A sarkokon és a falsík másik részén függőleges oszlopokat csapolnak bele, azok tartják a koszorúgerendákat, melyekre a tetőszerkezet épül.

A gerendaváz gyakran talpgerenda nélküli.

Az így létrejött falváz kitöltésére többféle anyagot és technikát alkalmaztak: vesszővel fonták be és sárral tapasztották (→ vesszőfal); korcolt és tapasztott náddal töltötték ki; függőleges karókkal és a közéjük rakott sárgombócokkal rakták ki (karó közfal, csömpölyegfal, mereglyés fal); gyakran vályoggal töltötték meg (sárfal, vályogfal).

Gerendaváz alkotta a keretét a deszkafalú épületeknek is (→ deszkafal).

A gerendavázas fal a magyar nyelvterület nagy részén alkalmazott technika volt a 19. sz.-ban: a Dunántúl Ny-i és D-i részén, a Felvidéken, ÉK-Mo.-on, továbbá az Alföld keleti peremterületein.

Alkalmazták lakóházaknál, csűröknél, istállóknál, gabonásoknál egyaránt.

Elsősorban a Kisalföldön és a Sárréten terjedt el (szórványosan máshol is) talpgerenda nélküli változata.

A gerendavázas fal igen elterjedt volt Közép- és K-Európában, az Alpok vidékén, Skandináviában, a fában gazdag területeken. (→ még: boronafal, → talpasház)

(Irod. Tóth János: Göcsej népi építészete (Bp., 1965); Bakó Ferenc: A faépítkezés emlékei Heves megyében (Az Egri Múz. Évkve, 1967); Szabó László: Mereglyés építkezés Szabolcs megye keleti részén (Ethn., 1968).

Mire figyeljünk vályogház építésekor?

Nyílászárók

Az ablakok, ajtók elhelyezése nagyban függ a falak építési módjától.

A homogén falakból utólag vágják ki az ajtók, ablakok helyét, s az ács, asztalos csak ezután vesz méretet a készítendő nyílászárókhoz, míg a vályogtéglából épült házaknál a fal felhúzásával egyidejűleg helyezik el a tokokat, ahová később csak be kell illeszteni az előre legyártott nyílászárókat.

Vakolatok

Minden fal ki van téve külső és belső fizikai hatásoknak, így akárcsak a kőből és téglából készült épületeket, a vályogházat is meg kell védeni ezektől.

A tapasztás olyan – a múltban egységesen alkalmazott – eljárás, amely kiváló hőszigetelést és vízszigetelést biztosított, valamint a hozzá használatos agyag az épület állékonyságát is pozitív irányba befolyásolta.

Ehhez híg agyagot kevertek össze pelyvával és lótrágyával.

Manapság ezt mészhabarcs vakolattal helyettesítik.

A tapasztást a meszelés követte, amely a védelem mellett esztétikai szempontból is nagy jelentősséggel bírt.

A külső-belső meszelés nem csupán anyagilag volt kifizetődő, de a falak szellőzését sem gátolta.

Vályogházaknál manapság is ez a módszer a legajánlatosabb.

Tapaszolás

A tető

A tetőnek nem csupán esztétikailag kell igazodnia a házhoz, hanem funkcionálisan is maradéktalanul el kell látnia a feladatát, mivel igen fontos a szerepe az épület állagának megőrzésében, a használhatóság biztosításában.

Formája nagyban függ a ház alakjától, azaz lehet nyeregtető (hosszúkás), kontyolt, illetve sátortető is.

A tető végleges képét a fedés határozza meg.

Az utóbbi időkben számos tetőfedő anyag vált divatossá, ám a vályogházaknak ezek csak ritka (pl. újonnan épült bioházak) esetekben felelnek meg.

A vályogházak leggyakoribb fedőanyaga a nád, szalma, az égetett cserép, illetve alkalmazzák még a zsindelyfedést, (ami itt nem egyenlő a manapság zsindely néven hirdetett tetőfedő anyagokkal) és a betonfedéseket is.

Vályogház terv

A vályogházak hibái

Beszélhetünk építési, kivitelezési hibákról.

Amennyiben régi vályogépületről beszélünk, amelyek 30-40 – vagy akár már 100 – évesek, ilyen hibáktól nem nagyon kell tartanunk, hiszen ha a ház még áll, valószínűleg nem történt a kivitelezéskor probléma, vagy ha mégis, akkor az ki is lett javítva.

Újonnan épült házaknál pedig megbízható kivitelező alkalmazásával szintén kiküszöbölhetőek az ilyen típusú hibák, amelyek inkább a már meglévő, de bővített, felújított épületekre jellemzőek.

Ennek ellenére történhetnek olyan károsodások, amelyek előre nem láthatóak, s nem feltétlenül az építők hanyagságából, hozzá nem értéséből fakadnak.

A leggyakrabban előforduló hibák: az alap károsodása (nem megfelelő minőségű talaj miatt, nem megfelelő mélységű alapozás miatt, hibás alapozás bővítéskor stb.), falak hibái (repedések, sarkok letörése, falazathiányok stb.), vízkárok (eső, hó, felszín alatti vizek), szigetelési hibák, biológiai eredetű károk (gombásodás, rágcsálók, rovarok), emberi tartózkodásból eredő károk.

Íme a jövő

A vályogházak említésekor mindenkinek csak a múlt lebeg a szeme előtt, de hogy kicsit a jövőbe is betekinthessünk, hadd áruljam el, léteznek ma Magyarországon olyan vályogházak, amelyek tetejéről napkollektorok és szélgenerátorok kacsintgatnak a gyanútlan sétálgatókra, s ahol bizony biomassza-kazán hirdeti: a múlt falai közé is beköszöntött a XXI. század.

(Forrás: ingatlanmagazin)